Előzmények

Az Európai Unióhoz való csatlakozási folyamat első jelentős (belső jogi) állo-mása közé tartozik, hogy az Országgyűlés meghozta a 80/1992. (XI. 25.) OGY határozatát a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállami között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás megerősítéséről. Az Európai Megállapodás hatályba-lépéséhez az volt szükséges, hogy a Megállapodást valamennyi szerződő fél, tehát a Magyar Köztársaságon kívül az Európai Közösségek Tanácsa, valamint (az akkori) 12 tagállam nemzeti parlamentjei is megerősítsék. E folyamat vé-geztével került kihirdetésre a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben, 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről rendelkező 1994. évi I. tör-vény (a továbbiakban: Európai Megállapodás). A törtör-vény 1994. február 1-én lépett hatályba.⁶⁸ Ezt követően két évvel az Alkotmánybírósághoz indítvány

65 VÖRÖS (2002) i. m. 399.

66 Uo.

67 Uo.

68 A törvény 5. §-a kiegészítette a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt. Ennek értelmében a Kormány, ha olyan törvényjavaslatot terjeszt elő, amely az Európai Megállapodás

tárgy-érkezett, amelyben az indítványozó az Európai Megállapodás 62. cikk (1) és (2) bekezdésének az alkotmányossági vizsgálatát kérte.⁶⁹ Az indítványozó alapve-tően az Európai Megállapodás versenyjogi rendelkezésekre irányadó szabályait sérelmezte, közelebbről azt, hogy az Európai Közösség versenyjogi rendelke-zéseit a Megállapodás szerint közvetlenül alkalmazni kell egyedi viszonyokban is. A vizsgálatot az Alkotmány szuverenitásra és a független jogállamiságra utaló tételei alapján kezdeményezte.

Az Alkotmánybíróságnak az ügyben több – ez idáig nem érintett – kérdésről is állást kellett foglalnia, úgymint: az Európai Megállapodás kapcsán annak

„minőségéről”, a magyar jogrendszerbeli helyéről. Az Európai Megállapodás ugyanis (mivel közösségi jogi kritériumokat és elveket tartalmaz) nem ha-sonlítható a nemzetközi szerződések belső alkalmazása rendjéhez. Mivel közjogi jellegű szabályok, nem alapozható a nemzetközi magánjog kollíziós mechanizmusára⁷⁰, s végül nem is egy – Magyarország részvételével működő – nemzetközi szervezet jogalkotásáról van szó. (Most merült fel tehát először a közösségi jog jellege, helye és szerepe az alkotmányos jogrendszerben.) Állást kellet foglalni továbbá, hogy a vizsgálni kért rendelkezések csak jogalkotási feladatot jelentenek, vagy ennél többet, közvetlenül magánszemélyekre, konk-rét versenyjogi esetekre is alkalmazhatók-e? Az utóbbi esetben engedi-e ezt a hatályos Alkotmány, vagy alkotmányi korlátokba ütközik a közvetlen alkal-mazhatóság? Az Alkotmánybíróság által megítélendő tényálláshoz tartozik továbbá, hogy a vizsgálni kért joganyag a közösségi jogban sem egy ‘letiszult’, állandó normarendszer, hanem folyamatosan változó szabályösszesség, viszont az Európai Megállapodásban Magyarország azt vállalta, hogy az alkalmazás a leendő új (ekként még ismeretlen) szabályok követésére is kiterjed.

A szuverenitás kérdése e problémáknál már közvetlenül felmerül. Úgyis, mint a jogalkotói szuverenitás – a külső közjogi normák – átvételében, de úgy

körét érinti, köteles tájékoztatni az Országgyűlést, hogy a javasolt szabályozás megvalósít-e közelítést az Európai Közösségek jogszabályaihoz, illetőleg a bevezetni kívánt szabályozás összeegyeztethető lesz-e az Európai Közösség jogszabályaival. Ez a rendelkezés azt volt hiva-tott biztosítani, hogy a törvény-előkészítésben és a törvényalkotásban az Európai Közösségek jogszabályaival való harmonizáció követelménye érvényesüljön.

69 S az Alkotmánybíróság az indítvány benyújtását követő két év elteltével hozta meg határoza-tát.

70 Ezzel összefüggésben megfogalmazódott olyan vélemény is, hogy „Versenyjogi szabályokról lévén szó, az alapvetően magánjogias jellegű szabályok mindazonáltal együtt jelennek meg a közjogias jellegű, az állami beavatkozást kodifi káló normákkal, az így előálló jogi normaösz-szesség pedig a vegyes szokásjog iskolapéldájaként sem a magánjogba, sem a közjogba nem tartozik, hanem tipikusan a mindkét jogág elemeit vegyítő gazdasági jog része” Lásd VÖRÖS

(2002) i. m. 401.

is, mint az állampolgárokat közvetlenül érintő ‘hatalomgyakorlás’, amennyiben hazai jogviszonyokat a közösségi jog közvetlenül alakíthat.

Az Alkotmánybíróság – csakúgy, mint a 30/1990. (XII. 15.) AB határozat meghozatala során – az ügyben megkereste az igazságügy-minisztert és a külügyminisztert álláspontjának megismerése végett. Az igazságügy-miniszter szerint az Európai Megállapodás 62. cikk (2) bekezdése nem alkalmazható köz-vetlenül magánszemélyekre, illetve konkrét esetekre. Álláspontja az volt, hogy a 62. cikkbe foglalt követelmények jogalkotási kötelezettséget jelentenek, és a közösségi jognak a hazai jogalkalmazásban való közvetlen fi gyelembevételét nem teszik lehetővé. Az igazságügy-miniszter utalt arra is, hogy a szuverenitás-korlátozással járó szerződések megkötésére az Országgyűlésnek alkotmányos felhatalmazása van. A támadott rendelkezések ebben az összefüggésben annál kevésbé jelenthetnek alkotmányossági problémát, mert a külföldi jog magyarországi alkalmazása egy egészen szűk tárgykörre és konkrétan megha-tározott szabályozási területre, az ún. versenykorlátozások jogára vonatkozik.

A versenykorlátozó rendelkezések egyébként is szükségképpen tartalmaznak külföldi elemeket, ezért e szigorúan körülhatárolt tárgykörben a közösségi jog magyarországi alkalmazásának megengedése alkotmányosan indokolt.⁷¹

A szuverenitást érintően hasonló véleményen volt a külügyminiszter is.

Álláspontja szerint az indítvánnyal támadott rendelkezések alkotmányossági problémát nem vetnek fel, az Európai Megállapodás megkötésére és a belső jogban való kihirdetésére alkotmányos felhatalmazottság alapján került sor.

Utalt a miniszter arra, hogy az Alkotmánynak az Országgyűlés hatásköréről szóló 19. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezése alapján az Alkotmány számolt a nemzetközi kapcsolatok körében a nemzeti szuverenitás bizonyos korlátozá-sával. A nemzeti szuverenitás hagyományos, a nemzetek formális egyenrangú-ságára épülő, azt túlhangsúlyozó értelmezése a mai nemzetközi viszonyokban már egyáltalában nem alkalmazható. Hivatkozott arra is, hogy az indítványozó elmulasztotta fi gyelembe venni a támadott nemzetközi szerződés célját, vagyis azt, hogy a társulási szerződés Magyarország európai integrációját hordozó megállapodás.⁷²

Álláspontunk szerint a fentiek azt bizonyítják, hogy a szuverenitás-korlátozást, vagy másként fogalmazva a szuverenitás-transzfer jelentőségét a kormányzat nem érzékelte az adott alkotmányossági probléma kapcsán (vagy az Alkotmányt értelmezték helytelenül). A fenti véleményekből – illetve majd később a 2002.

71 Ld. ABH 1998, 222., 223–224.

72 Ld. ABH 1998, 223.

évi LXI. alkotmánymódosító törvény születési körülményeiből, az annak meghozatala során megfogalmazott érvekből – levonható az a következtetés is, hogy a kormányzat nem feltétlenül gondolta az alkotmánymódosítás szükségességét az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz. (Láthatjuk, hogy a miniszterek véleménye egybehangzó volt a tekintetben, hogy az Alkotmány – az 1998-ban hatályos szöveg – felhatalmazást ad szuverenitás-korlátozással járó szerződések megkötésére.) A 30/1998. (VI. 25.) AB határozat – illetve az alapjául szolgáló versenyjogi probléma – volt a hazai jogéletben az első olyan

‘aggály’,⁷³ amely kellőképpen nyomatékosította, hogy az alkotmányos konst-rukció átgondolása is feltétele a csatlakozásnak. Ezt bizonyítja az is – mint arra a későbbiekben kitérünk –, hogy az Európa-klauzulát beiktató alkotmánymó-dosítás többször hivatkozik az itt elemzett alkotmánybírósági határozatra, mint az alkotmánymódosítás okára.