I. fejezet
1. Az Európai Unió jogába ütközés vizsgálatának kérdése
Mind a régi Abtv., mind pedig az új Abtv. külön hatáskörként ismeri a nem-zetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát. E hatáskört az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés f) pontja alaptörvényi szintre is emelte. Az Európai Unióhoz történt csatlakozás után, még az Alkotmány és a régi Abtv. hatálya alatt me-rült fel, hogy a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata hatáskör alapján lehetőség van-e a közösségi jogba (Európai Unió jogába) ütközés vizsgálatá-ra. Az Alkotmánybíróság álláspontja e tekintetben az volt, hogy az Európai Közösségek alapító és módosító szerződései az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából nem nemzetközi szerződések, […] e szerződések, mint elsődle-ges jogforrások és az irányelv, mint másodlagos jogforrás közösségi jogként a belső jog részei, mivel a Magyar Köztársaság 2004. május 1-jétől az Európai Unió tagja. Az Alkotmánybíróság hatáskörének szempontjából a közösségi jog nem minősül az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében meghatározott nemzetközi jognak. Ebből következik, hogy az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre annak vizsgálatára, hogy valamely jogszabály sérti-e a közösségi jogot.237 Ezt a tételt aztán több határozat is megismételte, a hatáskör azonosságára tekintettel minden bizonnyal az Alaptörvény hatálya alatt is tovább él.
A közösségi jogba (az Európai Unió jogába) ütközés különös módon merül fel az Alapjogi Karta esetében. Az Alapjogi Karta, mint az Európai Unió alapjogvédelmi rendszere – bár csak az uniós jog alkalmazása során, illetve az uniós intézmények vonatkozásában irányadó, de – indirekt hatással van
237 Ld. a 87/2008. (VI. 18.) AB határozatot, majd később az 58/B/2008. AB hat., 108/B/2010.
AB hat.
az alapjogi kérdésekre. Viszonyítási alapul, hivatkozási pontként szolgálhat alapjogi kérdésekben akkor is, ha nem kötelező, a Kartát értelmező luxemburgi gyakorlat is csak gyarapíthatja az alapjogi problémákat elbíráló érvelést.
Az Alkotmánybíróság a 8/2011. (II.18.) AB határozatában a kormánytisztvi-selők, a 29/2011. (IV.7.) AB határozatában a köztisztviselők indokolás nélküli felmondása probléma vizsgálata kapcsán szembesült először azzal, hogy a
„közösségi jogba ütközés” felmerülhet az Európai Unió alapjogi Kartájába üt-közésként is. Az adott ügyekben az Alapjogi Karta szövegszerű rendelkezése az indítványozók számára adott volt, hiszen a Karta 30. cikke az indokolatlan el-bocsátással szembeni védelem tételét fogalmazta meg. Az Alkotmány hatáskör hiányát állapította meg a fentebb kifejtett érvekkel azonos módon: a közösségi jog nem nemzetközi jog, ezért a nemzetközi jogba ütközés hatásköre erre az esetkörre nem vonatkozik. Kritika szerint az Alkotmánybíróság „mantraszerű-en ismétli a korábbi határozatokban foglaltakat érzékelhető szándék nélkül arra, hogy akár az adott ügyre reagáljon, akár arra, hogy önmagára refl ektáljon”238 Ezen szakmai kritika szerint erősebb érv lett volna arra hivatkozni, hogy az Alapjogi Karta 51. cikke alapján a Karta rendelkezéseinek címzettje az Unió in-tézményei, szervei és hivatalai, a tagállamok pedig csak annyiban, amennyiben az Unió jogát hajtják végre. Ez pedig ebben az ügyben nem áll fenn.
Álláspontunk szerint mégiscsak helyesebb volt az Alkotmánybíróság
‘formális’ hivatkozása, hiszen előfordulhat olyan eset, hogy az alkotmányossági vizsgálat tárgya az uniós jog alkalmazása körébe tartozó norma, amelynek vizsgálata a nemzetközi szerződésbe ütközés külön hatáskör alapján ugyanúgy nem lehetséges, mint a kormánytisztviselők, köztisztviselők jogállásáról szóló törvény esetén. Tehát a kritika szerint javasolt érvelés nem erősebb, épp ellenkezőleg: a hatáskörgyakorlás szempontjából hézagos. Ugyanakkor más döntésekben fellelhető a fenti kritika szerinti érvelés is.
A 2/2013. Büntető jogegységi határozatot felülvizsgáló 16/2014. (V. 22.) AB határozat a következőképpen érvvel az indítványozó bíró Alapjogi Kartába ütközés érvrendszerére: „az Alapjogi Charta 51. cikk (1) bekezdése alapján az Alapjogi Chartában garantált alapvető jogok akkor kívánnak érvényesülést, ha a tagállam az uniós jog hatályán belül cselekszik [erről lásd részletesen: EU Bíróság, Aklagaren kontra Hans Akerberg Fransson, C-617/10.; 2013. február 26., 17–23.
bekezdések]. Minthogy a Kúria a jogegységi határozat meghozatala során nem az uniós jog hatályán belül intézkedett, így az Alapjogi Charta rendelkezései jelen ügyben nem alkalmazhatóak. Ebből következően az Alkotmánybíróság a bírói
238 DEZSŐ–VINCZE i. m. 233.
kezdeményezéseknek az Alaptörvény Q) cikk (2) bekezdésére és az Alapjogi Chartájának 20. cikkére történő hivatkozását is elutasította.”239
Az Alapjogi Charta ugyanakkor fel-fel tűnik az alkotmánybírósági érvelésben más esetekben is. A 17/2014. (V. 30.) AB határozat a várandós anyák felmondási tilalmának védelme kapcsán a vonatkozó európai uniós irányelvek és bírósági gyakorlat ismertetése után, mintegy az érvelését erősítő módon megjegyzi, hogy a Lisszaboni Szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvény 2. számú mellékletét képező – Európai Unió Alapjogi Chartája 33. Cikke (1) bekezdése kimondja: a családjogi, gazdasági és szociális védelmet élvez, (2) bekezdése pedig rögzíti, hogy a család és a munka összeegyeztetése érdekében mindenkinek joga van a védelemre a gyermekvállalással összefüggő okból történő elbocsátás ellen, valamint joga van fi zetett szülési és szülői szabadságra, ha gyermeke születik vagy gyermeket fogad örökbe.240 Ez a döntés más em-beri jogi dokumentumokkal ‘azonos szinten’ kezeli az Európai Unió Alapjogi Chartáját a nélkül, hogy a hazai szabályozás uniós érintettségére (vagy épp különálló voltára) rámutatott volna.
A vizsgált tárgyat – azaz az Európai Unió jogába ütközés kérdését – il-letően leszögezhetjük, hogy az Európai Unió jogába ütközés vizsgálatára önálló hatáskör keretében az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre. Más alkotmánybírósági hatáskörök (tehát nem nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálata esetén) differenciáltabb és bonyolultabb helyzettel állunk szemben.
Az Európai Unió jogával való összhang vizsgálatára a rendes bíróságoknak van hatásköre, sőt kötelezettsége is, hogy az uniós joggal ellentétes belső jogi normát ne alkalmazza. Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja értelmében az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján felülvizsgálja a bírói döntésnek az Alaptörvénnyel való összhangját. Ez alapján nincs kizár-va, hogy belső jogot félretevő bírósági döntést támadnak meg alkotmányjogi panasz alapján az Alkotmánybíróság előtt arra hivatkozva, hogy a belső jog félre tétele alapjogsérelmet okozott. Ebben az esetben az Alkotmánybíróság – feltéve, ha alapvető jelentőségű alkotmányossági problémának tekinti az ügyet, és érdemben eljár – arra kényszerülne, hogy mégiscsak vizsgálnia kellene az Európai Unió jogába ütközést, mert másképpen nem tudna dönteni a belső jog félretételének alapossága tárgyában. S ezen a horizonton több ‘rossz megoldás’
is feltűnik: ha megállapítja, hogy a belső jog félretétele alapjogsérelmet okoz, akkor szembemegy az uniós jog belső joggal szembeni elsőbbsége elvével. Ha
239 Ld. a határozat indokolásának 50. pontját.
240 Ld. a határozat indokolásának 19. pontját.
megállapítja, hogy a félretétel nem okoz alapjogi sérelmet, akkor implicit módon mégiscsak vizsgálja a közösségi jogba ütközést. Mindkét esetben vitatható az is, hogy egyáltalán van-e erre az Alkotmánybíróságnak hatásköre. Megoldást az jelentene, ha maga az Alkotmánybíróság fordulna ilyen ügyekben előzetes döntéshozatalért az Európai Unió bíróságához, de ezzel egy sajátos viszonyt alakítana ki közte és az EuB között, ezért az európai alkotmánybíróságok nem szívesen élnek ezzel az eszközzel.
Tehát az Európai Unió jogába ütközés vizsgálatának kérdése kapcsán – hacsak az Alkotmánybíróság nem fordul az EuB-hoz – ‘politikusabb’ a hatáskör hiányát felhívni határesetekben is. Mivel azonban a rendes bíróságok rendszeresen élnek a belső jog félretételével a közösségi jog elsőbbsége kapcsán, így nemcsak a norma felülvizsgálatból esik ki a gazdasági jogszabályok egy szelete (az Alaptörvény alapján), hanem a bírói döntések felülvizsgálatából is kiesik a közösségi jogot értelmező bírói gyakorlat. E problémakör megnyugtató rendezése az Európai Unió joga és az Alaptörvény közötti viszony dogmatikai tisztázása és a felek által e tekintetben kialakított kompromisszum nélkül nem lehetséges.