Az alábbi értekezés vizsgálódásai Nemes Nagy Ágnes lírai életművének a tág értelem-ben vett önreflexivitás aspektusából történő újraolvasására vállalkoznak. Ma már aligha von-ható kétségbe az a számos, dolgozatunkban is hivatkozott elméleti alapvetés részét képező megállapítás, hogy a szöveg önmaga megalkotottságát, fiktív voltát és nyelviségét (materialitását) feltáró funkciója az irodalmi nyelv konstitutív tényezői, az őt más beszéd-módoktól megkülönböztető jegyei közé sorolandó. Annak ellenére, hogy meggyőződésünk szerint az önreflexió Nemes Nagy Ágnes versei esetében különösen is termékeny interpretáci-ós szempontnak ígérkezik, a kritikai recepció mindeddig eltekintett a művek ebből az irányból történő megközelítésétől.
A recepciótörténeti előzmény hiányán túl munkánk során azzal a problémával is szembesültünk, hogy bár a magyar irodalomértés – különösen az epikus művek olvasása során – egyre inkább számol a szöveg önreflexív vonatkozásaival, nem áll rendelkezésünkre egy, az e területen tett megnyilatkozások fogalmi hátterét biztosító egységes terminológia. Ennek megteremtése értekezésünk kereteit is meghaladja, viszont dolgozatunk reflektált, tudatos fogalomhasználata szempontjából megkerülhetetlennek találtuk az ide vonható terminusok tartalmának és eredetének tisztázását. Ebből a szempontból különösen is hasznosnak mutatko-zott a német irodalomtudományban, elsősorban Werner Wolf és Eva Müller-Zettelmann ne-véhez fűződő kutatások eredményeképpen kidolgozott szisztematikus fogalmi háló megfonto-lása, még akkor is, ha az dolgozatunk látásmódjával nem minden esetben bizonyult összee-gyeztethetőnek.
Versinterpretációink hátterét elsősorban azok a teoretikus megfontolások adják, ame-lyek a jelentés megalkotását a költői nyelvre koncentrálva, a szöveg és az olvasás munkájának közös teljesítményétől várják, és a nyelven kívüli tényezőket, mint például a szerző életrajzá-nak vonatkozásait igyekeznek háttérbe szorítani. Különösen sokat merítettünk Wilhelm von Humboldt és követője, Alekszandr Potebnya a nyelvre teremtő erőként (energeiaként), külső és belső forma egységeként tekintő nyelvszemléletéből, az orosz formalista iskola, különösen Jurij Tinyanovnak a versritmus jelentésképző szerepéről alkotott felfogásából, Wolfgang Iser Fikcióképző aktusok című tanulmányából (főképp annak az irodalmi szöveg „határsértő” jel-legét, valamint a szövegbe „szelektált” és „kombinált” valóságelemek jellé válásának folya-matát bemutató részleteiből), Paul de Mannak az irodalmi nyelv grammatikai és retorikai mű-ködésmódját rendkívül inspiratív módon szembeállító értelmezői megközelítéséből, valamint a vele sok szempontból rokon álláspontot képviselő Jonathan Culler aposztrophé-fogalmából.
5
Nemes Nagy Ágnes költészetét vizsgálva egy olyan életmű megértéstörténetéhez járu-lunk hozzá, amelynek befogadását vélekedésünk szerint a sokszor a legkülönbözőbb irányok-ból megfogalmazódó és legkülönbözőbb érdekeltségű kérdésfeltevések ellenére is egy jól körvonalazható problémacsomó határozza meg, amely e költészetet különböző olvasási, elmé-leti vagy ideológiai elvárások irányából hagyományosnak mondott „vallomásos lírával”
szemben igyekszik definiálni. Ezzel a kezdetben a hol elítélően, hol elismerően használt intel-lektualitás, majd a sokféleképpen értett tárgyiasság vagy objektív líra, illetve a mítosz fogal-mában kikristályosodó „recepciótörténeti vonulattal” igyekszünk számot vetni az első fejezet-ben.
A második fejezet a fent már említett elméleti alapvetést követően a teljes költői élet-művet szem előtt tartva törekszik a szöveg tág értelemben elgondolt önmegjelenítési (a mű születését, az alkotói vagy befogadói munkát tematizáló, illetve a befogadó figyelmét a szö-veg irodalmiságára, nyelvi megalkotottságára irányító) eljárásainak átfogó bemutatására a szisztematizáció egy ésszerű, mértéktartó fokán, amely egyfelől érzékelhetővé teszi, hogy e kérdés a Nemes Nagy-lírában nem csupán szórványosan tetten érhető problémaként, hanem e költészet egyik alapvető, csaknem mindenütt kitapintható tapasztalataként van jelen, másfelől pedig egy olyan háttér felvázolására törekszik, amely a dolgozatunk második felében helyet kapó versinterpretációk számára is hivatkozási alapot jelenthet. Áttekintésünk első egységét azoknak a szövegeknek a vizsgálata adja, amelyekben egy szerzőként megszólaló beszélő reflektál valamiképp az alkotás folyamatára (a költőként megszólaló beszélő), ezt követően pedig azon motívumokat állítjuk középpontba, amelyek különféle megfontolásokból a Nemes Nagy-líra önreflexív alakzataiként olvashatók: a szó, a beszéd, és az írás (bár e fogalmak oly-kor metanyelvi kijelentésekhez kötődnek, és így a költőként megszólaló lírai ént vizsgáló alfejezetben is előkerülnek, legtöbbször a nyelv különféle aspektusainak metaforikus megne-vezéseiként értelmezhetjük őket), valamint a fa motívuma, a költészet mint mértékvétel, a költészet mint formaadás, a szöveg mint szövet.
Az objektív líra kategóriájának kiemelkedő recepciótörténeti szerepe már határozottan felvetette Nemes Nagy Ágnes esszéinek, illetve a saját műveiről tett egyéb megnyilatkozásai-nak hatására vonatkozó kérdést. Mint ismeretes ugyanis, Nemes Nagy Ágnes a legtudatosab-ban alkotó és a legtekintélyesebb elméleti műveltséggel rendelkező költők közé tartozik, aki betekintést enged költői munkamódszerébe, és gyakran értelmezi saját költeményeit is. Dol-gozatunkban a szerzői öninterpretációira mint a szövegek egyik lehetséges olvasatára tekin-tünk, és igyekszünk elkerülni azt kétségkívül csábító és a Nemes Nagy-kritikában nem példa nélkül való hozzáállást, amely a saját gondolatmenetet nem tudja kivonni az esszék hatása
6
alól, és a szövegértelmezéseket szinte teljes mértékben azoknak rendeli alá. Ugyanakkor a Nemes Nagy Ágnes teoretikus indíttatású írásaiban kibontakozó modern költészetszemlélet
„hátterének” felvázolása a dolgozatunk érdeklődésének homlokterében álló problémák szem-pontjából is hasznosnak bizonyult, ezért jónak láttuk a prózai munkák súlypontját jelentő kér-déskörök (a vers definíciói, a költői kép, a szó szerepe, valamint a versritmus jelentésképző funkciója) rövid végiggondolását.
Az értekezés második felében helyet kapó fejezetek egy-egy költemény részletes in-terpretációjával szemléltetik a bevezető részben kidolgozott önreflexivitás szempontjának olvasási produktivitását. Az elemzendő szövegek kiválasztásakor arra törekedetünk, hogy azok egyfelől az életmű minden szakaszát lefedjék (A szomj című korai költeménytől egészen Nemes Nagy Ágnes egyik utolsó művéig, az Istenről című prózakölteményig), másfelől meg-feleljenek e líra formai, beszédmód- és műfajbeli sokszínűségének. Ezen kívül fontosnak tartottuk, hogy a költő sokat értelmezett, reprezentatív darabjai (A szomj, Mesterségemhez, Között) mellett olyan szövegekre is ráirányítsuk a figyelmet, amelyek eddig a szakirodalom-ban kisebb súllyal jelentek meg (Istenről, Falevél-szárak). Az előbbi csoport több alkalmat ad arra, hogy munkánk újraolvasó jellegét erősítve a versekkel kapcsolatos meglátásainkat a kri-tikai diskurzusban meghonosodott álláspontokhoz viszonyítva fejtsük ki, az utóbbi költemé-nyek értelmezése pedig e „kánon” kiszélesítésének is eszköze lehet.
A költészetet magát explicit módon tematizáló versek körét vizsgálva megkerülhetet-len, hogy számot vessünk az itthon Horatius híres költeménye nyomán az ars poetica termi-nussal jelölt verstípussal, amellyel kapcsolatban több szempontból megvilágítónak bizonyult a német irodalomtudományban kidolgozott poetológiai líra kategóriájának segítségül hívása is.
A Nemes Nagy Ágnes-költészet egyik költői hitvallásként olvasott darabjának, a Mestersé-gemhez című ódának az elemzésével arra szándékozunk rámutatni, hogy a fenti, elsősorban a szöveg tematikus kijelentéseire koncentráló fogalmakkal lefedett jelenségek pusztán előrejel-zik az alkotás kérdéseinek a vers retorikai megszervezettségében kódolt implicit
„tematizálását”, amelyet az aposztrophé alakzatának a „mesterség” megszólításához kötött teljesítményében, a szubjektum megalkotásában, majd lebontásában érhetünk tetten.
Nemes Nagy Ágnes lírájával foglalkozva viszonylag hamar szembesülünk azzal a kö-rülménnyel, hogy a költészet kérdései gyakran az ember sajátos léthelyzetének problémájához kötődően, azzal összefonódva jelennek meg. Ez a heideggeri filozófia hatását is magán viselő kettős tapasztalat többek között e költészet egyik legjellemzőbb, mindvégig jelen lévő motí-vumában, a vágyakozás képzetében metaforizálódik. Ennek bemutatását tűzi ki célul a vágyat
7
a szerelem teljes beteljesülésének lehetetlenségét problematizáló A szomj, illetve az Isten után sóvárgó ember egyfajta imájaként olvasható Istenről című költemények interpretációja.
Ugyancsak egy ontológiai tapasztalat metaforikus megnevezése alkotja Nemes Nagy Ágnes emblematikus versének, a Közöttnek a címét is. A költeményt értelmező fejezetünk középpontjában azonban elsősorban nem ez, hanem e radikálisan nominális stílusú, illetve a grammatikai hiány eszközét kihasználva végletesen elliptikus szerkesztésű, felsorolásszerű szöveg retorikája, valamint a nyelvi megszervezettsége áll, amely őt a megnevező funkciót betöltő szó működésmódjával teszi rokoníthatóvá.
A zárófejezet Nemes Nagy Ágnes egy csaknem „elfelejtett” költeményét, a Falevél-szárakat olvassa újra. A szöveg kapcsán szembe kell néznünk a klasszikus kategóriákban gondolkodó olvasót zavarba ejtő műfajjal, a prózakölteménnyel is. A Falevél-szárakat első-sorban Wolfgang Iser alapvető teoretikus írásának nyomán a jel megalkotásának és olvasható-ságának problémája felől interpretáljuk.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani témavezetőmnek, Horváth Kornéliának, akinek irodalomszemlélete egyetemista éveim óta meghatározó szerepet játszik szövegértési készsé-gem fejlődésében. Az elmúlt hat évben, értekezésem írásának idején, az első kísérletektől kezdve érezhettem szakmai támogatását és személyes odafigyelését. Készülő munkámmal kapcsolatban megfogalmazott kritikái és elismerő szavai egyaránt olyan motiváló erőt jelen-tettek, amelyek nélkül e dolgozat aligha születhetett volna meg. Köszönet illeti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának oktatóit. Az általuk vezetett szemináriumok jelentősen hozzájárultak ismereteim bővítéséhez és elmélyítéséhez, valamint a tudományos munkához szükséges módszertani készségek elsajátításához. Hálás vagyok azért a tíz hónapért, amelyet a KAAD (Katholischer Akademischer Ausländer-Dienst) ösztöndíjá-nak jóvoltából és munkahelyem, a budapesti Piarista Gimnázium által biztosított alkotói sza-badság révén a Lipcsei Egyetem Közép- és Kelet-Európai Történelem és Kultúra Központjá-nak (GWZO) vendégkutatójaként Németországban tölthettem. Mindenekelőtt azonban köszö-nettel tartozom családomnak, különösen feleségemnek a hosszúra nyúlt munka során nyújtott ösztönző támogatásáért.
8
II. INTELLEKTUÁLIS KÖLTÉSZET – OBJEKTÍV LÍRA – MÍTOSZ