ELÍTÉLÉS Hekabé

Euripidész Hekabé című drámájában azt a pillanatot festi le, amikor a győztes akhájok bosszút állnak a trójaiakon, és ne legyenek illúzióink, ez a bosszú iszonyatos, ahogy azt a csodás antikvitásban, ebben a gyöngyházfehér és harmonikusan tiszta világban megszokhattuk. Hekabéból – emlékezzünk: Parisz anyja, Priamosz király felesége, a királyi ház nagy hatalmú asszonya – Agamemnón nyomorult rabszolgája lesz. A dráma azt írja le, amikor Odüsszeusz megjelenik Hekabé előtt és bejelenti: a görögök úgy döntöttek, hogy leányát, a szépséges Polüxenét feláldozzák az akhájok nagy hősének, Akhilleusznak a sírján. Ámen.

Ismét egy áldozat. Hekabé nem keveset veszített a háborún. Gyermekeinek többsége halott, Trója porig rombolva, férjét, a királyt, Akhilleusz fia gyalázatosan leölte, majd fej nélkül hagyta apja sírjánál megrohadni, ő maga rabszolga, kapcarongynál sem fontosabb, megalázott, végletesen kisemmizett, de az életétől még – igaz, inkább balszerencséjére – nem megfosztott. A szenvedés hosszú, végeláthatatlan sorozata, a szerencsétlenség maga.

Euripidészre utalva Falus Róbertremekül fogalmazza meg Hekabé sorsának tragikumát:

„Két mítoszmotívumot egyesített e drámájában a költő, s e kettőt Hekabénak, a Tróját védő Hektór anyjának személye fűzi össze: az első leányának, Polüxenének a meggyilkolá-sáról, a másik fiának, Polüdórosznak haláláról és Hekabé bosszújáról szól. Trója eleste után, a kisázsiai partokról hazatérni vágyó görögök táborában játszódik a történet, a rabságba hurcolt trójai asszonyok sátrainál. A cselekmény két része között nincs oksági

összefüggés, de részint a prológus (a galádul, kincséhségből leölt Polüdórosz árnyának monológja) fűzi össze a közelmúltat a közvetlenül következő s megjósolt jövővel, részint – és főleg – a Hekabéra zúduló kettős fájdalom teremti meg azt a lélektani alapot, amelyre a kifejlet épül. A fiút egy áruló, Polümésztor thrák király ölte meg, s dobatta a tengerbe, Polüxenét pedig a győztes görögök áldozzák fel Akhilleusz sírján, engesztelő ajándékul és hazatérésük zálogául.”

Fia, Parisz idézte mindeme bajt, de nem őt, hanem – természetesen – Helenét átkozza (Euripidész: Hekabé) mindenki:

„HEKABÉ

Ó, bár a két Dioszkúrosz húgát, lakón Helenét láthatnám így! Az ő fénylő szeme

döntötte bajba Trója boldog városát.”

(Horváth István Károly fordítása) Nem kérdés, szerinte Helené a vétkes, nem a csábító fia, Parisz. De miért nem?

Csak azért, mert Helené nő? Csak azért, mert Helené házasságtörő? És a bájos fiúcska?

Ugyanakkor kéri Odüsszeuszt, hogy őt ölje meg, ne a lányát, hisz ő szülte Pariszt, „kinek nyilától elveszett Thetisz fia”, azaz Akhilleusz. És ez tagadhatatlanul igaz. Mivel elutasítást talál, meg akar halni a lányával. De nem törődik vele senki. A legkevésbé fontos, hogy egy rabszolga mit akar. Ha korábban királynő volt, akkor is.

Shakespearejuthat eszünkbe, pontosabban Hamlet híres mondása:

„Kíséri képzetét? S mind semmiért!

Egy Hecubáért!

Mi néki Hecuba, s ő Hecubának, Hogy megsirassa?”

(Arany János fordítása)

„Mit nekem Hecuba!” – a mondás jelentése: „magasról nem érdekel”. Hekabénak van egy másik, még életben lévőnek hitt fia, Polüdórosz, akinek Euripidésznél csak az árnya jelenik meg, mert mint később megtudjuk, ő maga már halott, álnokul legyilkolták.

És megmaradt még Polüxené, akit viszont a haldokló Akhilleusz kért áldozatul. Érdekes egybeesés: a lányt később azért kellett feláldozni, mert, ó, jaj, ismét ő! – jön: Kalkhász, akit bár szívesen felednénk Aulisz óta. De itt van, megint jósol, nem meglepő módon – szerepe Iphigénia esetében ismert – a következőket mondja: a görög hajóhad végleg

Trójában reked, amíg a Polüxenét fel nem áldozzák, nem kapnak megfelelő szelet.

Kalkhász a görögök szerint jós, a mi fogalmaink szerint perverz meteorológus,aki nem szereti (vagy mint mondtam: túlzottan szereti) az ifjú és szép lányokat, mindenesetre állandóan fel akarja áldoztatni valamelyiket, csak igaz legyen az időjárás-jelentés. Meg nézhessen egy kis kivégzést. By the way.Talán aludni sem tud enélkül. Euripidész igazán naturalista módon írja le szegény lány feláldozását. Mint oly sokszor, egy hírnök meséli el:

„TALTHÜBIOSZ

A szűz halván urát, hogy mint rendelkezett, a kulcscsontjánál megragadta a peploszát,

s a köldök mentén ágyékáig tépte azt, kitárva mellét szobrokat megcsúfoló szép kebleit: majd féltérddel letérdepelt, s a legbüszkébb szavaknál büszkébb szókra gyúlt:

»Nézd, ifjú, itt a mellem! Sújts, ha súlytanod mellemre jobb netán. S ha nyakszirtem fölé kívánsz lecsapni, készséggel nyújtom nyakam.«

Az tette volna is, nem is, szánván a lányt;

végül vasával kettészelte légcsövét.”

Hekabénak mindezt végig kell hallgatnia. Még reménykedik, hogy Polüdórosz, a trákokhoz menekített kedvenc gyermeke, életben lehet. Mi tudjuk, nem, hisz már csak árny Euripidésznél. Később megtalálja a tengerből kivetett holttestét, így megbizonyosodik, hogy megölték. Gyilkosa, vagy aki felelős a haláláért, Polümésztor, akinél éppen azért rej-tette el, hogy legalább ennek az egy gyermekének az életét megóvja a trójai öldöklés alatt.

Nos, pontosan az öli meg, akinek védelmeznie kellett volna. Hekabé, akinek egy szerep maradt, mégpedig hogy a „bosszú istene” legyen, ezért elcsalja Polümésztort, hogy elárulja neki, hol van Trója kincse. Hekabé sorsa felett még a túlzott érzékenységgel meg nem áldott Agamemnón is kesereg egy sort. És segít neki.

Polümésztor kapzsisága miatt enged Hekabé hívásának és a fiaival megjelenik a vérszomjas anya előtt, akinek már nincs vesztenivalója. Férje és gyermekei halottak, Trójának vége, semmi sem maradt számára, csak a véres bosszú. Ehhez a trójai nőket használja fel, ami még édesebbé teszi, hiszen gyalázatosabb halál nem létezik, mint nők kezétől veszni. Mármint egy férfi számára. Ráadásul ezek trójai nők, azaz már nem szaba-dok, hanem rabszolgaságba kényszerítettek. Rabszolga-nők. Ennél lejjebb nincs. Hekabé Priamosz kincsét ígéri Polümésztornak, de igazából az ő és gyermekei életére tör. Mi pedig azért beszéltünk erről ennyit, hogy ennek apropóján bemutathassunk egy fantasztikus képet. Már ezért érdemes volt megvakítani Polümesztort.

Giuseppe Maria Crespi: Hekabé megvakítja Polümesztort,18. sz. eleje, olaj, vászon, Royal Museums of Fine Arts of Belgium, Brüsszel

Giuseppe Maria Crespi Hekabé megvakítja Polümesztortcímű képe pontosan ezt a pillanatot ragadja meg. Persze rögtön eszünkbe jut Sámson története. Természetesen ott egészen másról van szó, és a képi ábrázolás számára nyilván sokkal fontosabb az ószövet-ségi történet, mint egy mitológiai. Polümesztor történetéről másik képet nem ismerek (lehet, hogy létezik, de biztosan nem sok). Sámsonról ezzel szemben számtalan. Crespi képe sokkal kíméletlenebb, mint mondjuk Rembrandt Sámson megvakításáról készült festménye. Crespi ragyogóan kapja el a pillanatot, benne van minden kegyetlenség, min-den tébolyult bosszúvágy. Egy trójai nő lefogja a trák királyt, míg – legalábbis a festmény szerint – az őrületbe kergetett anya kegyetlenül belevájja a körmeit a hitszegő szemébe.

A női test átlósan megfeszül, az erő felfelé mutat, szinte érezzük, ahogy a szemgolyót kimarja a helyéből, miközben a férfi testét fájdalom rántja görcsbe. A kép azt sugallja:

melyik anya ne tenné ugyanezt? Nem kérdés, magam ugyanígy kivájnám gyermekem gyilkosának a szemét, és még ez lenne a legkevesebb – mondja a történet a képben.

Legalább olyan kegyetlenül, mint Tiziano Marszüasz megnyúzásában vagy Rembrandt

Ganümédész-képében. Érezzük, hogy ezt a nőt semmi sem állíthatja meg, iszonyú erő van benne, fékezhetetlenül, zabolázhatatlanul.

De a bűnös Helené, aki az akhájok szinte általános véleménye szerint az egész gyalázatért hibáztatható. Menelaosz sem gondolta másképp, amikor rátalálva Trójában legott meg akarta ölni. Kerényi Károlyírja: „Odysseus vezette el hozzá Menelaost Déiphobos lakosztályába, mely nyilván a nagy királyi palotában volt, a Palladion szentélye mellett;

már ismerte az ide vezető utat. Menelaos kivont karddal rontott rá, aki oka volt a hosszú háborúnak és a borzalmas éjszakának. Át kellett-e Helenának a szentélybe menekülnie, ahogy a művészek és költők később kiszínezték a jelenetet, Aphroditét szerepeltetve meg-mentőjeként, vagy akár a találkozást is Aphrodité templomába helyezve át? Helena fölfedte kebleit, mintha a karddöfést várná, s a férj kardja földre hullt. Megcsókolták egymást.”

A férj vagy így, vagy úgy (lásd lentebb) megbocsát. Ám a Hekabé mellé állt trójai rabnők harsogják: