Annak érdekében, hogy megérthessük a Fodor-kézirat kiadásának (tudomány) politikai jelentőségét, célszerű áttekintenünk azokat az okokat, amelyek bő fél évszázaddal a mű elkészülte után a kötet megjelenéséhez vezettek. Ezek azono-sításához mintegy hatvan esztendőt kell visszarepülnünk tudományunk törté-netében. Habár a magyar geográfia II. világháború utáni sorsát talán túlzás a
„tudományunk derékba törése, majd elhantolása” (Fodor 2006, 285) metaforával illetni, hiszen a diszciplína nem szűnt meg, és összes képviselőjének pályafu-tása, valamennyi intézményének működése sem ért véget, a tudományterület kétségkívül nagyon súlyos veszteségeket szenvedett. Az újonnan berendezkedő, 1948-tól kizárólagos hatalomra szert tevő kommunista vezetés és értelmisé-gi holdudvara a Horthy-korszak geográfiáját – elsősorban a revíziós politika igazolásában játszott szerepe miatt – közvetlenül felelősnek nyilvánította a há-borús szenvedésekért, sok részterületét pedig ideológiai okokból „reakciós áltudománynak” minősítette. A diszciplína mind a négy akadémikusát (Bulla Bélát, Cholnoky Jenőt, Mendöl Tibort és Prinz Gyulát) megfosztották címétől (Győri 2011). Az 1941-ben öngyilkosságot elkövető Teleki Pált, az 1920-as és 1930-as évek legbefolyásosabb magyar geográfusát „fasiszta háborús bűnös-nek” minősítették (Ablonczy 2005); közeli munkatársai közül Rónai Andrást fiatalon, nyugdíj nélkül nyugdíjazták (Dövényi 2008), Fodor Ferenc számára pedig lényegében csak a – részint önként vállalt – száműzetésbe vonulás lehe-tőségét hagyták meg (Hajdú 2006). A Magyar Földrajzi Társaságot 1949-ben átmenetileg felszámolták, folyóiratát, a Földrajzi Közleményeket több évre beszüntették (Győri 2011). A geográfia vezető pozícióit új, párthű, sok esetben földrajzi végzettséggel sem rendelkező káderekkel töltötték be. A következő években újraszervezett intézményrendszert sztálinista elvek mentén alakították át (Győri, Gyuris 2012), a tudományterület új feladatait a marxista–leninista ideológiával összhangban jelölték ki (Gyuris, Győri 2013). (Ebben a közeg-ben, a teljes anyag belátható időn belüli közlésének reménye nélkül írta meg Fodor – több nagyszabású kéziratával egyetemben [l. Hajdú 2006, Jobbitt 2013,
Probáld 2012] – A magyar földrajztudomány történetét, azzal a célzattal, hogy a jövő geográfusai elővehessék majd az „újrakezdés” idején.)
Kétségtelen, hogy bizonyos kényszerű kompromisszumok megkötése révén (pl. a pártba való belépéssel vagy a természetföldrajz és a földtudományok felé történő „meneküléssel”, a társadalmi témák kutatásának teljes feladásá-val) több „régi” geográfusnak is lehetősége nyílt tudományos pályafutásának folytatására (Győri, Gyuris 2012). A későbbi évtizedek politikai enyhülésével párhuzamosan ráadásul az „új” magyar geográfia egyre kevesebbet őrzött meg kezdeti dogmatikus marxista–leninista éléből, és a hatvanas évektől – szovjet mintára – fokozatosan teret engedett a tervgazdasági célokkal összehangolható nyugati, angolszász pozitivista megközelítésnek.2 A háború előtti geográfia számos eredményének és kiemelkedő egyéniségének rehabilitálására azonban csak lassan, szelektíven és jobbára szűk keretek között került sor. Ez a folyamat a rendszerváltozás esztendeiben sem látszott jelentősen felgyorsulni: az egyéb-ként markáns nevezéktani változásokon (pl. intézményi névtábla-cseréken) áteső, bizonyos új (vagy régi-új) irányzatok felbukkanását, megerősödését megélő magyar földrajztudomány szemléletmódját (Timár 2006), mindennapi kutatási és oktatási gyakorlatát, intézményi struktúráját és tudománypolitikai viszonyait ugyanis a megelőző évtizedekkel való jelentős kontinuitás és a vál-tozások meglehetős fokozatossága jellemezte.
Érzékletes példaként utalhatunk Mendöl Tibor recepciójának alakulására.
A kommunista fordulatot követően tudományos értelemben egyre inkább ellehetetlenített kutató az 1966-os halálát követő évtizedekben sem részesült komoly elismerésben a hazai geográfia vezető képviselői részéről.3 Ez a rend-szerváltozás éveire és az azt követő kezdeti időszakra is érvényes, amikor ugyan az MTA rehabilitálta egykor kizárt tagját (1989), Mendöl nevének emlegeté-se pedig Győri Róbert (2009, 48) szavaival élve hamarosan „újból divatossá vált”, ám munkásságának érdemi áttekintésére csak 2005-ben, a születésének centenáriumára időzített tudományos rendezvények és ünnepi tanulmányok révén került sor (Győri 2009). A hazai emberföldrajz egykori jeles képvise-lőjének „újrafelfedezése” ráadásul markánsan tükrözte a Mendöl-hagyaték
2 Az angolszász pozitivista földrajzi szemlélet megjelenéséről a szovjet geográfiában l. Gyuris 2014, 193–198.
3 Ezen a ponton természetesen nem feledkezhetünk meg a Földrajzi Közleményekben Mendöl halálának 10. évfordulójára megjelent emlékező írásokról, valamint a születésének 75. esztendeje alkalmából rendezett szarvasi emlékkonferenciáról és ennek megjelent anyagairól (ezekről l. Győri 2009), amelyek a korabeli geográfia hatalmi centrumán jócskán kívül eső kutatóknak köszönhetően valósultak meg, alapvetően a fontos pozíciókat birtokló földrajztudósok közreműködése nélkül.
értelmezé sére, újraértelmezésére vagy akár átértelmezésére irányuló, egymással versengő törekvések meglétét (v.ö. Győri 2005, Kovács 2005, Probáld 2005, illetve Antal, Perczel 2005, Antal 2006), végeredményben pedig a 2000-es évek magyar társadalomföldrajzának belső szemléleti és tudománypolitikai ellentéteit.
Ebben a tudományos közegben Fodor Ferenc nagy ívű geográfiatörténeti kéziratának megjelentetése sokkal többet jelentett egy méltatlanul kevéssé számon tartott egykori geográfus személye iránti tiszteletadásnál, vagy a mun-kájában rejlő roppant mennyiségű információ széles körben való hozzáférhe-tővé tételénél.4 A kommunista rendszer által „leírt” (Hajdú 2006, XIX), saját nemzeti-konzervatív értékrendje és római katolikus hite, valamint a mesterként tisztelt Teleki emléke mellett haláláig kitartó Fodor évtizedeken át kiadatlan és kiadhatatlan kéziratának megjelentetése szimbolikus (tudomány)politikai aktus volt. Világos lépést jelentett a szocializmus előtti hazai geográfia rehabi-litálásában – ezáltal a saját előzményeiket ezen időszakban azonosító kutatási tradíciók igazolásában, valamint a tudományos mezőben való térnyerésük látványos kifejezésében –, egyszersmind a diszciplína marxista–leninista múlt-jának lezárásában.
A fenti körülmények azonban nemcsak elősegítették a kézirat megjelenését, de annak lehetőségét is megteremtették, hogy Fodor alkotása a benne írtak helyett a hozzá kapcsolódó tudománypolitikai értékkategóriák alapján kerül megítélésre. Szemben tehát Hajdú Zoltánnak a kötet elé írt Fodor-életrajzot lezáró ajánlásával, amely szerint „Fodort nem ünnepelnie kell a magyar geog-ráfus társadalomnak, hanem olvasnia, megértenie, s továbbvinnie” (XL), reális lehetőséggé vált, hogy a kiadvány elsősorban mégis Fodor megünneplését és – közvetve – a Fodort ünneplő utókor igazolását fogja szolgálni, kevéssé a jeles geográfus munkáinak figyelmes olvasását, még kevésbé azok alapos megértését, kritikai igényű átgondolását. Különösen így van ez annak fényében, hogy a kézirat koncepcionális hátterének és elfogultságainak „felvillantásá-ra” mindössze a Hajdú Zoltán által írt, a kötetet felvezető életrajzban (Hajdú 2006), valamint két recenzióban került sor (Hajdú 2007, Gyuris 2008). Ezek az írások pedig, bár rámutattak arra, hogy „Fodor monográfiáját sem lehet a megkérdőjelezhetetlen igazságok kinyilatkoztatásaként kezelni”, olvasója ezért
„nem kerülheti meg (…) a szükséges, s mindenre kiterjedő forráskritika elvégzé-sét” (Hajdú 2007, 112), relatíve szűkös terjedelmi korlátaik miatt inkább csak
4 Tehát annál, amiről Hajdú (2006, XXXVIII) úgy írt a kötet elé kerülő Fodor-életrajzában, hogy
„a magyar földrajztudomány »letörleszti felgyülemlett adósságát« Fodorral szemben”, miközben
„önmaga számára is új ismereteket merít Fodor munkásságából”.
felvethették, semmint részletekbe menően kifejthették volna elgondolkodtató szempontjaikat. A következőkben ezért azt szándékozunk körüljárni, hogy A magyar földrajztudomány története mennyiben mutatja a tudománytörténeti munkák gyakori koncepcionális problémáit, vagy – pozitív megfogalmazásban – mennyire mentes azoktól.