Az Eötvös Collegiumot érintő dokumentumok, levelek és adatközlések egy-értelműen tükrözik, hogy az intézmény a kollégisták életének meghatározó színtere volt. A Collegium természetes munkaközösségében végzett magas színvonalú szakmai műhelymunka igen hatékony képzési módszernek bi-zonyult. Évtizedek múltán is érezhető a diákok összetartozás-tudata, az egy-kori kollégisták gyakran akár vaskos tréfákban megnyilvánuló humorérzéke, speciális nyelvrendszere. Életre szóló barátságok kezdetének helyszíne volt ez az alma mater. Erre legjellemzőbb példa Bulla Béla és Mendöl Tibor barát-sága. Mellettük lazább szövetségben még Kádár Lászlót említhetjük meg, aki három évfolyammal később csatlakozhatott a pároshoz. Nem meglepő, hogy két évtizeddel később e három tehetséges kollégista a budapesti és a debreceni egyetem professzoraivá váltak.
A kollégisták ismeretlenül is ismerősök voltak. Összetartozás-tudatuk ké-sőbb is meghatározó volt. Dudich Endre zoológus, a hazai barlangbiológiai kutatások megindítója 1940-ben Mendölnek írt levelében említi, hogy a hírtől, mely szerint egy Eötvös-kollégistával került munkakapcsolatba, kétszeresen örül a találkozásnak.2
A kollégium interdiszciplináris szellemisége, az a koncepció, hogy az intéz-mény természettudományos és társadalomtudományos műhelyeknek egyaránt helyet adott, lehetővé tette növendékei számára, hogy átfogóbb műveltségre és szélesebb kapcsolatrendszerre tegyenek szert. Zólyomi Bálint botanikus, a ma-gyarországi vegetációtörténet-kutatásának neves professzora, Mendöl kortársa így fogalmaz: „A polihisztorok kora természetesen lejárt. (...) Egy természettu-dományos kérdésnek nagyon differenciált társadalmi háttere van, és a kutatás minden esetben a társadalom szükségleteit kívánja kielégíteni. Az Eötvös József Collegium esetében nekünk óriási útravalót adott abból a szempontból, hogy együtt lehettünk a társadalomkutatókkal.”3 Zólyomi 1941 januárjában ezekkel a szavakkal gratulál Mendöl Tibor kinevezéséhez: „Igen meleg üdvözlettel, kol-légista kézszorítással és szívesen köszöntelek egyetemi tanárrá történt kinevezésed alkalmából. Örömöm a kollégista szobatársé, aki az Eötvös egyik nyolcasában Veled együtt töltött egy évet, örül bennem azonban a településtörténész is, mert
2 Dudich Endre levele a Magyar Földrajzi Múzeum Mendöl-hagyatékából.
3 http/www.eotvos.u-szeged.hu/sites/default/files/interjuk/Zolyomi_Balint.pdf.
veled a modern irányzat fog a pesti egyetemre költözni, amelynek a település-történet nagyon érezte hiányát.”4
1. kép: Az ifjú Bulla Béla (A Magyar Földrajzi Múzeum fotótárából) Mendöl baráti hangvételű leveleket váltott Keresztury Dezsővel, a későbbi jeles irodalomtörténésszel, aki néhány év múltán az Eötvös Collegium tanára, majd igazgatója is lett. Keresztury 1925-ben – bécsi ösztöndíja megkezdése előtt – tanácsokkal látta el a fiatal kutatót. Keresztury ezt az évet szintén Bécsben
4 Zólyomi Bálint levele a Magyar Földrajzi Múzeum Mendöl-hagyatékából.
töltötte: „(...) a kis hivatali hercehurca meg jót tesz a magunkfajta elkényeztetett tudományos napszámosoknak. (...) különben tejben vajban fogsz fürödni (...).
Én már lefoglaltam magamnak egy kétszemélyeset (szobát) egy másik öregúrral.”
– írta a tapasztalt kollégistatárs.5
A hagyatékokban található önéletrajzokban a kollégium megítélése, az ott töltött évek értékelésének pozitív hangvétele nem változott meg az 1945 utáni szocialista Magyarországon sem. Esetenként az intézményt jellemző szabad demokratikus szellem – nyilván az ötvenes évek keményvonalas ideológiai el-várásai miatt – kapott némi szocialista felhangot. Bulla Béla 1956 februárjában írt önéletrajza szintén egy beszédes kordokumentum: „Az Eötvös Kollégiumban töltött évek igen jó hatással voltak fejlődésemre. A kollégiumi együttesnek az át-lagos egyetemi hallgatóét messze meghaladó szellemi színvonala, az uralkodó félfeudális rendszerrel szemben tudatos ellenzéki magatartása, az áltekintélyek megvetése, sőt nyilvános kigúnyolása a rendkívül éles és friss kritikai szellem, mellyel azonban választott pályánkra való elmélyült és fegyelmezett, munkás előkészülés járt együtt, hosszú szakmai és ideológiai vitatkozások, mindezek együtt olyan szellemi légkört jelentettek számomra, amilyet korábban nem is-mertem, amelyben képességem és érdeklődési köröm szabadon bontakozhatott ki.
Demokrata volt ez a légkör, kezdetben erős polgári aláfestéssel, de a huszas évek felé mindinkább érezhető és egyre mélyülő népi és szocialista tartalommal.”6
Bulla Béla Markos Györgytől az ötvenes években komoly ideológiai bírá-latokat kapott. A Földrajzi Közlemények 1955. évi 4. számában megjelent bí-rálatában így ír Markos: „Mint minden tudománynak, így a magyar földrajzi tudományoknak is kritikailag kell átértékelniük saját múltjukat, elemezni jelen-legi helyzetüket, a gyakorlathoz való kapcsolatukat és ebből folyó feladataikat!
(…) Bulla Béla elnök ott felolvasott és a Földrajzi Közleményekben megjelent tanulmánya – véleményem szerint – nem elégíti ki a fenti követelményeket”
(Markos 1955, 360). Bulla valóban a kor elvárásainak megfelelő kritikai bí-rálat alá vonta múltját, és nem hogy megtagadta volna szakmai fejlődésében az Eötvös Collegium jelentőségét, hanem az intézmény érdemeit hangsúlyozta, megfelelő színezetű politikai, nyelvi fordulatok alkalmazásával. Megjegyzendő, hogy a marxista–leninista ideológia kötelező térnyerése a földrajztudományban 1945-től hatalmas változásokat generált a földrajztudomány szerkezeti és mód-szertani hagyományaiban. A „reakciós” polgári geográfiával való leszámolás
5 Keresztury Dezső levele a Magyar Földrajzi Múzeum Mendöl-hagyatékából.
6 Bulla Béla önéletrajza, 1956. február 22., a Magyar Földrajzi Múzeum Bulla Béla hagyatékából.
és az új rendszerhez való alkalmazkodás kényszerben Bulla Béla elsősorban természeti földrajzi kérdésekkel foglalkozott, leplezve mentve át a földrajz korábbi tradícióit (Győri 2011, 300).
2 kép: Kádár László, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem professzora (A Magyar Földrajzi Múzeum fotótárából)
Kádár László így nyilatkozott 1984-ben: „Az Eötvös Collegiumról lehetetlen nem beszélni, mert az ténylegesen döntő, nemcsak az én nevelésem szempontjá-ból, hanem mindenkire, aki abban a kollégiumban szerencsés lehetett. Az Eötvös Collegiumnak volt egy sajátos atmoszférája, sajátos nevelési módszere, amit az ember csak akkor értett meg, amikor átesett a tűzkeresztségen. Annak ide-jén nem voltak felvételi vizsgák. A középiskolai bizonyítvány alapján vettek fel.
A szelekció az volt, hogy aki nem tudott, az kibukott. Sőt még az a liberalizmus is megvolt, hogy annyiszor ismételhetett a diák, ahányszor akart. (…) az Eötvös Collegiumban nekünk nagyon jó dolgunk volt. Négyünknek volt két szobánk, négy íróasztala, négy könyvespolca. Szakonként voltunk elhelyezve, éspedig úgy, hogy idősebb és fiatalabb diákok együttesen képeztünk egy családot. (…) mi dö-gészek7 a legmagasabb emeleten laktunk, és a legkevésbé hallatszott le a zaj, amit csaptunk. Itt volt módomban megismerkedni olyan diáktársakkal, nálam fiata-labbakkal is, akik kiváló botanikusok lettek, így Zólyomi Bálint. (…) Rájöttem arra, hogy én nem vagyok botanikusnak való, hogy nekem tetszik a geográfia.
Ez a két felismerés időben egyszerre történt…”8
Bulla Béla, Mendöl Tibor és Kádár László mindhárman vidékről, viszony-lag alacsony egzisztenciális háttérrel rendelkező családból kerülhettek fel a Collegiumba. Így az intézmény számukra szűkös, de biztonságos anyagi körülményeket is jelenhetett.