1918 nyarának végére a központi hatalmak katonai veresége nyilvánvalóvá vált. Októberben Budapesten az őszirózsás forradalom Károlyi Mihályt emel-te az ország élére. Kikiáltották a népköztársaságot, amelynek Károlyi előbb miniszterelnöke, később köztársasági elnöke lett. Ez idő tájt már nagyjából ismertek voltak az antant hatalmak és a szomszédos országok Magyarországgal kapcsolatos tervei. A politika intézményes és intézményességen kívüli rétegei-ben, csakúgy, mint a tudományban és a magánélet különböző szintjein aktív mozgalom indult a nemzeti katasztrófával fenyegető események kibontako-zásának megakadályozására (Romsics 2010).
Telekit addigi ténykedésének minden körülménye a magyarországi nehéz politikai helyzet főszereplői közé emelte. Ez év végén tervezte meg a Kárpát-medence néprajzi viszonyait bemutató híres térképét, amely a magyar et-nikumot jelölő piros szín miatt a vörös térkép („carte rouge”) nevet kapta.
Kivitelezését Nopcsa Ferenccel, a Turáni Társaság egykori albánkirály-jelöltjé-vel együtt végezte. A térképen a nemzetiségi megoszláson kívül a népsűrűséget is megjelenítette, mégpedig a ritkán lakott területek lakosságának a sűrűbben lakottakéhoz „csatolásával”. A térképen egy négyzetmilliméter száz főt jelentett.
Így megmutatkozott például a hegyvidékek viszonylag alacsony népsűrűsége, és a Kárpát-medence etnikai viszonyai – egyébként nyilván nem véletlenül a magyarság javára – reálisabb formában jelentek meg, mint ahogy az egy tisztán elterjedési alapon szerkesztett vázlaton lehetséges lett volna (Fodor 2001; Timár 2001; Ablonczy 2005). A feltűnő vörös szín alkalmazása is tudatos választás eredménye volt. A térkép tudományos megalapozottsága és az ábrá-zolás pontossága aligha kérdőjelezhető meg, legfeljebb a térkép alapját képező 1910-es népszámlálás pontossága, ám ez utóbbit a későbbi kisantant országok képviselői meg is kérdőjelezték. A térkép a békekonferenciára készülő magyar küldöttség tudományos anyagához készült, és állítólag ez volt az egyetlen a magyar térképek közül, amelyet a konferencia megtekintett (Hajdú 2000;
Krasznai 2003; Fodor 2006).
Teleki 1919 januárjában mutatta be a művet a Földrajzi Társaságban, és ekkor javasolta azt is, hogy a társaság intézzen szózatot a világ földrajzi társa-ságaihoz Magyarország területi épségének megóvásáért. A szózat a történelmi Magyarország szintetikus tájföldrajzi bemutatását adja. A szerzők tudomá-nyosan próbálták igazolni a Kárpát-medence politikai egysége fenntartásának szükségességét. Teleki ezenkívül propagandacélú ismeretterjesztésre, előadások tartására próbálta ösztönözni a társaság tagjait, ebből azonban gyakorlatilag semmi nem valósult meg. Látván a nehézségeket, amelyeket ő maga kollégái tehetetlenségeként érzékelt, közreműködött egy újabb társaság, Magyarország Területi Épségének Védelmi Ligája, a TEVÉL létrehozásában (Hajdú 1991;
Ablonczy 2005).
Az 1918–19-es viharokat részben külföldön vészelte át. Eközben továbbra is főként propagandatevékenységet fejtett ki: igyekezett prominens antant-po-litikusokat meggyőzni a magyar ügy jogosságáról, de hamar be kellett látnia, hogy e téren nem sok sikerre számíthat. Még Károlyi nevezte ki a magyar béke-küldöttség delegátusának, a Párizsba utazásra azonban a zűrzavaros politikai viszonyok miatt csak jóval a Tanácsköztársaság bukása után, 1920 januárjában kerülhetett sor. A magyar delegációnak a tárgyalásokkal kapcsolatos reményei hamar szertefoszlottak. A békekötésre főként Teleki által elkészített, állítólag egy teljes bérautót megtöltő tudományos anyagot az illetékesek meg sem te-kintették (Ablonczy 2005).
Hosszadalmas huzavona után 1920. június 4-én megkötötték a trianoni békét, amelyben Magyarország területének több mint kétharmadát, továbbá magyar nemzetiségű lakosságának harmadát veszítette el. A béke szokatlanul szigo-rú rendelkezései sokkolták a magyar közvéleményt, és a hazai politikát arra a kényszerpályára állították, amely röviden a területi revízió megvalósításáért való elkeseredett küzdelemként értelmezhető, és amely a II. világháborúba sodorta az országot (Romsics 2010; Győri 2011).
Az Osztrák–Magyar Monarchia világháborús veresége jól megfigyelhető változást hozott Teleki földrajzi munkásságában. Különösen hangzik, mégis igaz, hogy Magyarországot ért megrázkódtatások, és az ez idő tájt vállalt po-litikai szerep megtermékenyítően hatott gondolkodására. A magyar geográfia alakulásának háború utáni, összetett folyamatait, annak pozitív és negatív vo-natkozásait Fodor Ferenc részletesen bemutatja (Fodor 2006); én csak a Telekire vonatkozó részletekre szorítkozom.
Teleki mindvégig felelősnek érezte magát amiatt, hogy a delegáció Párizsban semmilyen érdemi enyhítést nem tudott kieszközölni Magyarország érdekében.
1920. április 26-án tartott külügyminiszteri bemutatkozó beszédében, amelyben utalt a békedelegáció csalódásaira és a várható súlyos békefeltételekre, ezt mond-ta: „Mikor kimentünk, a jegyzékeknek egész sorozatát vittük magunkkal, melyek azt a célt szolgálták, hogy úgy Magyarország helyzetét, különösen gazdasági hely-zetét, mint nemzetiségi viszonyait és a nemzetiségi kérdést megvilágítsák. Ezekkel az előzetes jegyzékekkel – amint azokat neveztük – nem azt gondoltunk elérni, szívesen értük volna el, de nem azt reméltük elérni, hogy lényegeset és gyökereset fogunk változtatni a békefeltételeken. Tudtuk, hogy azokat olyan körülmények szabták meg, amelyet nehézzé fogják tenni nekünk a részletek megdöntésének munkáját. Mi pedig nemcsak a részletekben, hanem alapjában támadtuk meg a békeszerződést, mint teljesíthetetlent és végrehajthatatlant. Ezeknek az argu-mentumoknak a tömege azonban – és ezt tudtuk akkor, amikor szerkesztettük, és tudjuk ma is – nem annyira a pillanatnak, mint a jövőnek szolgált és pótolta a múlt mulasztásait, pótolta azt, amit évtizedeken át mulasztottunk országunk megismertetése tekintetében” (Teleki 1920a, 56). Ekkor Teleki egyrészt a politika és a geográfia erőviszonyainak helyes ismeretéről tett tanúbizonyságot. Másik fontos szempont, hogy hangsúlyozta: nem az egyes békepontok súlyosságát tekinti a fő problémának, hanem a békerendszer egész szellemiségét, hiszen abban, nem az „élet princípiumait” látja érvényesülni. A nem sokkal később, május 10-én tartott beszédében ismertette az országgyűléssel az antant hatal-mak békefeltételeit. Ekkor fejtette ki rész letesen az előbb említetteket, ezúttal
már teljesen nyilvánvalóan szintetikus földrajzi szempontok alapján. A feltételek tarthatatlanságát, „életellenességét” hangsúlyozta: „(…) a békeszerződések által mesterségesen teremtett helyzetből lassankint kell majd átmennünk abba a helyzet-be, amelyet Európa kíván, amely az egyedüli lehetséges: a természetes, egészséges ekvilibrium helyzetébe. Ez nehéz lesz, mert sokat rontottunk” (Teleki 1920b, 67).
Itt már egyértelműen szemben áll egymással a mesterséges (organizatorikus) és a természetes (organikus), és Teleki e kettő ellentétét egyértelműen a rossz és a jó ellentétének felelteti meg. A kettő közül magától értetődően a jóra kell törekedni, amely egész Európának érdeke. Majd így folytatja: „A békét princípiu-mok alapján kötötték, azaz princípiuprincípiu-mok alapján fogalmazták a béketervezeteket, nem a békének, nem az életnek princípiumai alapján, hanem háborús jelszavak alapján s ezek váltak a béketervezetek princípiumaivá. Az élet maga kell, hogy majd helyrebillentse ezt a mérleget, az élet maga kell, hogy ismét az életnek prin-cípiumait juttassa lassankint érvényre a háború princípiumai helyett” (uo.). Majd kijelenti, hogy az „élet princípiumait” át kell ültetni a köztudatba is, mert azok maguk is így juthatnak csak érvényre.
A hosszú idézetekre azért volt szükség, mert úgy látom, hogy e beszédek-ben megmutatkozik Teleki gondolkodásmódja abban a valamelyest módo-sult formában, ahogy a háború és a békediktátum hatottak rá. Ezek alapján megfogalmazható a geográfia új szerepe is. Teleki 1920b első részlete alapján a képlet a következő: a békerendszer egy rossz helyzetet teremtett, amely első-sorban azért rossz, mert a természetes fejlődés egységesnek felfogott vonalán idézett elő egy természetellenes állapotot. Ebből a természetellenes állapotból vissza kell kerülni a természetesbe. Itt Teleki nem fogalmaz teljesen világo-san, de nagyon úgy tűnik, hogy ez a visszakerülés szükségszerű (az „egyedüli lehetséges”) is, ugyanakkor egy tudatos törekvéssel is serkenteni kell, hiszen ez közös, európai érdek. Ez a gondolat későbbi szövegeiben már egyértelműen így jelenik meg. A második részletben lévő háborús princípium értelmezésem szerint A földrajzi gondolat történetéből már jól ismert, és ott többször kriti-zált, itt pedig egyértelműen a helytelen szinonimájaként használt „a priorinak”
egyik formája, közelebbről a realitással egyjelentésű élet megismeréséből fa-kadó cselekvés „a posteriorijának” az ellentéte. E szövegben megint keveredik az automatikus szükségszerű a tudatos építéssel, ám egy lépéssel tovább megy az eddigieknél: az igény az élet princípiumainak köztudatba ültetésére már a köznevelés szükségességének felismerését vetíti előre.
A fogalom, amely köré minden egyéb szerveződik, a meglehetősen magasz-tosan megfogalmazott „élet princípiumai”. Ez a szókapcsolat Teleki további
szövegeiben gyakran visszatér, így elmondható, hogy gondolkodásának sta-bil elemévé vált, bár pontos tartalma számára is változott az idők folyamán.
Mindenesetre amikor arról értekezik, hogy sok külföldi politikus és tudós (ezek közül alighanem a legjelentősebb a közgazdász Keynes) a Párizs környéki békék ellen foglalt állást, akkor is mindig hozzáteszi, hogy ezek a „háborús pszichózis”
helyett az „élet princípiumait” követik ítéleteikben (uo.). Geográfia és a politi-ka elválaszthatatlansága Telekinél itt ölt igazán alakot. Az emberi társadalom helyesnek vélt működésének megvalósítása a politika feladata. A „helyes út”
egyjelentésű a sokat idézett „élet princípiumainak” követésével. Ennek a furcsa, és számomra egyértelműen metafizikai létezőnek a megismerése az élet szinté-zisének lehető legmélyebb megértésével válik szerinte lehetségessé, az pedig a földrajz dolga. Ennek felismerése ahhoz a különös, ám minden további értel-mezés szempontjából alapvető jelentőségű megállapításhoz vezet, hogy Teleki gondolkodásában a geográfia egyúttal az erkölcsi nemesedés fontos eszköze is.
Ez a sajátos, szintén teleologikus színezet idővel egyre határozottabb nála.
Horthy Telekit 1920. július 25-én kinevezte miniszterelnöknek, így az a tria-noni szerződés november 13-i ratifikációs vitáján már kormányfőként vett részt.
Minthogy nemigen tehetett mást, javasolta az országgyűlésnek a szerződés törvénybe iktatását, és egyúttal vádindítványt tett saját maga mint a béke ma-gyar szemmel sikertelen előkészítésében vezető szerepet játszó személy ellen.
A vádindítványt az országgyűlés tapssal fogadta, és természetesen leszavazta (vö. Teleki 1920c). Fodor Ferenc a magyar földrajztudomány ez idő tájt történt gyarapodását egyértelműen Teleki érdemének tartja, aki miniszterelnökként sokat tett azért, hogy anyagi forrásokat szerezzen az immár a föntebb rész-letesen leírtak pátoszával felruházott tudomány fejlődése érdekében (Fodor 2006).
Teleki első miniszterelnökségét általában pozitívan értékeli a történettudo-mány, amit főleg a háború utáni konszolidáció terén elért sikerek magyaráz-nak. A viszonylag sikeresnek mondható kormányzást azonban beárnyékolja az úgynevezett „numerus clausus” törvény, amely azzal, hogy a felsőoktatásba felvehető hallgatók „népfajok” szerinti megoszlását az ország lakosságának nemzetiségi arányaival kívánta harmonizálni, teljesen nyilvánvalóan a ma-gyar szellemi életben a teljes népességen belüli számarányához képest felül-reprezentált zsidóságot igyekezett visszaszorítani. A numerus clausus ugyan nem Teleki javaslatára került az országgyűlés elé, sőt lényegében a tervezet vitájában sem vett rész, világos, hogy egyetértett annak szellemiségével. Teleki antiszemitizmusa, ha nem is származik geográfiai koncepciójából, de logikailag
igencsak feszültségmentesen megfér benne, ezért a későbbiekben részletesen kitérek rá.
IV. Károly füstbe ment (első) visszatérési kísérlete után az addig rojalista Teleki 1921. április 14-én lemondott a miniszterelnöki tisztségéről. Később sokat emlegette, hogy kormányzásának legfőbb hiányosságát abban látja, hogy nem fordított elég gondot a gazdasági problémák megoldására (Ablonczy 2005). Ennek a tapasztalatnak is nagy szerepe lehetett abban, hogy első mi-niszterelnökségét követően figyelme a gazdasági földrajz felé fordult.