port a fáknak és erdőknek lakója és védője; az Oreasok pedig a szikláknak és a hegyeknek nemtői. Ők kisérik fürge vadásznők gyanánt Artemist, szintúgy ők védelm e
zik az erdőkben legelő nyájakat. Pannal és a Satyrosokkal folytonos viszálykodásban éltek, mert ezek gyakran lesel
kedtek utánuk, és sokat kellett szenvedniük incselkedé- süktől.
Sok nympháról beszélt a görögök képzelete, a kik istenekkel vagy halandókkal szorosabb viszonyban éltek.
Ilyen például Echo, a ki Narkissos után sóvárogva elepedt, mig végre csak hangja, a sziklafalak és völgyek vissz
hangja maradt meg. Eurydike, a kinek halálát férje, Orpheus, annyira megsiratta, s kit testvérei is mind
nyájan mélyen meggyászoltak, szintén nympha volt.
b) Silenos.
Silenos, Pannak és egy nymphának a fia, eredeti
leg Dionysos k i s á z s i a i kíséretéhez tartozott; kivált
kép Lydiában és Phrygiában ismerték, a hol Rhea- Kybele tisztelete is otthonos vala. Itt ő a termékenyítő források és folyók, valamint a nedves rétek és buja kertek szelleme v o lt; ő találta fel a nádsip és a syrinx zenéjét, meg a Dionysos és Rhea-Kybele szertartásainál alkalmazott kettős fuvolát. Szintúgy birtokában van emberek előtt elrejtett tudományoknak és ügyességek
nek is.
'Csak görög talajon vált Silenos a Satyrosok csa
patának nestorává, a mint egyáltalában idősebb Saty- rosokat Silenosoknak hívtak. Ő tehát a Satyrosok pajzán és könnyelm ű csapatának felügyelője. Tudománya és ügyessége miatt Zeus reá bizta a csecsemő Dionysos nevelését, s ezóta kíséretének kiváló tagja lett. Silenos
IV . F öldi istenek.
kitünően tudta sajtolni a bort, melyet nagyon szeretett;
nagyon is hamar megártott neki az ital, s ezért szama
rán lovagolva, gyakran tartották a Satyrosok, hogy le ne essék. Szobrai gyakran mutatják Dionysos nevelőjé
nek, de részegen is, a mint két Satyrosra támaszkodik; kik eredetileg mindketten Silenosok voltak. Marsyasról azt regélték, hogy ő volt a fuvolázás föltalálója. Athéné ugyanis észrevette, hogy fuvolázás közben arcza eltorzul; ezért a minden gazdagsága mellett fukar és kincsvágyó volt. Egy
szer birodalmában Dionysos átvonulván, Silenos
lerésze-53. P r a x it c le s n e k t u l a j d o n í t o t t S a ty ro s -s z o b o r.
(R ó m a , C a p ito liu m .)
4. D io n yso s k ö rn yezete. 157
gedett és eltévedt, a pásztorok pedig Midas elé vezették.
Ez őt vendégszeretőleg fogadta s néhány nap múlva visszavitte Dionysoshoz. Az isten, ki már azt hitte, hogy Silenos örökre elveszett, örömében megígérte Midasnak, hogy bármely kívánságát teljesíti; s a király vak pénz
vágyában azt óhajtotta, hogy a mihez ér, az mind csil
logó aranynyá változzék. De csakhamar megbánta esz
telen kívánságát; mert a mit a legnagyobb boldogságnak tartott, az rá nézve keserű csapásnak bizonyult. Nemcsak ágak és kövek, hanem étel és ital is aranynyá változott keze érintésétől. Kétségbeesve sietett vissza Dionysoshoz, és ez hosszú kérelemre megadta a gyógyszert: Midasnak meg kellett fürdenie a Paktolos folyóban, s oly nagy volt a királynak aranytermő ereje, hogy még manapság is aranyat találnak a folyó homokjában.
c) Satyrosok.
A Satyrosok Dionysos legpajkosabb k ísérő i; fékte
len, könnyűvérű népség, melyben a természet vidám és buja élete testesült meg, a mint az erdőn, mezőn és réten nyilatkozik. Állatias durvaságuk és vad érzékisé
gük miatt félig állatoknak képzelték ő k e t: a piszeorrú főt boglyas haj fedte, hegyes fülük- és homlokukból kinövő szarvacskáik a bakkecskére emlékeztettek, szint
úgy szőrös lábuk és farkuk is. Ugrándozó tánczukat fuvola, kelepelő, dob és dudaszó kisérte; mindig pajko
sak és szemtelenek, bár hamar inukba száll a bátor
ságuk. Az emberek azonban féltek tőlük, mert gyakran támadták meg nyájaikat, s ijedtséget okoztak a gyer
mekek és asszonynép között.
A nympháknak is sokat kellett a Satyrosoktól tola
kodásuk miatt szenvedniük. Velük együtt szerettek ját
szani az erdőkben és hegyekben, a hol zavartalanul és észrevétlenül adhatták át magukat a vadászat, táncz, zene, ivás, sziiretelés, borsajtolás örömeinek; Dionysost leghívebb kísérői gyanánt követték útjában, s ünnepein a Maenadokkal a legkicsapongóbb tánczokat lejtették.
» A későbbi művészet a Satyrosok csúf alakját mind
inkább szépítette; különösen dicsérték a régiek
Praxiteles-158 IV . F öldi istenek.
nek Satyrosát, m ely szobron csak a hegyes fül árulja el az ifjúnak állatias érzékiségét. Legtöbb szobrunk a Satyrosokat karcsú ifjaknak ábrázolja az előbb említett állati testrészekkel, meztelenül; csak vállukat takarja egy odavetett állatbőr (nebris).
d) Pan.
Pan (a pásztor), Hermesnek és egy nymphának a fia, Görögországnak állattenyésztést úző vidékein, kivált
kép Árkádiában, a pásztoroknak, nyájaiknak és a legelők
nek védőistene volt. Erdő és mező, vadászat és halászat különös pártfogása alatt állott. Mint a zöldelő mezőnek istene, gyakran Dionysos társaságában volt, mint hegyi istent pedig Kybelével együtt tisztelték. Ezért szereti a tánczot és játékot, maga is zenél pásztorsipján, melyet a mythosz szerint a következőkép talált föl: szerelmes volt egy Syrinx nevú nymphába, de ez szemérmesen futott előle, s midőn üldözni kezdte, nádszállá változott.
Pan nagyon elszomorodott, levágta a nádat, s hangszert állított össze belőle, melyet a nympha után syrinxnek hívtak. Esténként azután édes dallamokat fúvott el rajta, midőn napi munkája, a nyájak legeltetése vagy vidám vadászat után barlangjába vonult vissza.
Mint a pásztorok istene, Pan m indig vándorló éle
tet élt; ide-oda kószált erdőkben, mezőkön. Ha nagyon sütött a nap, árnyas barlangokba vagy hűvös forráshoz telepedett le és syrinxén játszott. Ezért voltak a barlan
gok és a hegyek neki szentelve. Mint hegyi szellem úgy adta tudtára közellétét, hogy a vándorban az elhagya- tottság és pusztaság aggasztó érzetét keltette föl, mely hegyi tájakon, mikor a vihar tom bol és sehol emberi hang nem hallható, csodálatos módon szorítja össze a szivet. Ezen, minden ok nélkül keletkező aggodalomnak
»páni félelem« volt a neve.
Athénben a várhegy mellett levő kis barlangot Pan szentélyének avatták föl, s évenként buzgó áldozatot mutattak be neki; mert hálásan emlékeztek meg azon páni félelemről, m ely a perzsa sereget Marathonnál és Salamisnál futásra kényszerítette.
5. M ezei és erd ei isten ek Itá liá b a n . 159
A szobrászat Pánt szakálas férfinak ábrázolta, erő
sen meggörbült, nagy orral, kecskeszarvakkal és fülekkel, néha baklábakkal is. Teste szőrös, kezében egy hétágú nádsipot, a syrinxet, vagy egy görbe pásztorbotot tart.
ej Priapos.
Priapos Dionysosnak és Aphroditének a fia, a m ezők
nek és különösen a kerteknek védő szelleme. 0 mozdítja elő a növény- és állatvilág buja szaporaságát; szintúgy védelme alatt állanak a nyájak, a méhkasok és a halász
hálók. Áldozatul ezért mezei zsengéket, bort és mézet mutattak be neki. Rendesen idős embernek ábrázolták, kerti késsel a kezében, kötőjében gyüm ölcsöt tartva.
5. MEZEI ÉS ERDEI ISTENEK ITÁLIÁBAN.
Itáliának lakossága eredetileg egyszerű pásztor- és földm ivelő nép v o lt; m i vala tehát természetesebb, mint hogy az emberek itt is sok istennel és félistennel népe
sítették be az erdőket és mezőket, s hogy a görögök módjára ők is ezen istenek gondoskodásától tették függővé a virulást és termékenységet ? Ha találunk is a római mythologia ilynem ú alakjaiban rokon vonásokat a görög istenekkel, mégis teljesen eltérő felfogás nyilatkozott kezdetben az itáliai földm ivelők k ö zö tt; s azon tulajdon
ságok, m elyek a római isteneket részben vagy egészben azonosítják a görögökkel, csak később kerültek át Görög
országból, migx idővel teljesen népszerűkké váltak.
aj Faunus (Lupercus).
Ezt az istent például Pannal azonosították és azt regélték róla, hogy Evander, az arkádiai száműzött, hozta be tiszteletét Itáliába; azonban lényegesen eltérő tulajdon
ságai is vannak. Faunus, mint neve is mutatja, jóságos szellem, ki az erdőkben és a legelőkön tartózkodott, jövendőt jósolt s szaporasággal áldotta meg az embere
ket és állatokat; ép ezért buzgón imádkoztak hozzá, s deozember havában a F a u n a 1 i a ünnepét rendezték tiszteletére. Egy másik neve L u p e r c u s , a farkasűzó
ICO IV . F öldi isten ek.
volt, s m int ilyen külön ünnepet kapott februárius 15-én, a L u p e r c a l i á t , melyen a város lakói engesztelő áldo
zatot mutattak be neki. A Lupercal nevű barlangban, hol Romulust és Remust a farkas szoptatta volt, levág
tak egy bakkecskét, bőrét pedig két ifjú különféle régi szertartások között vitte végig az egész régi városon.
Rémítő hatásokat is tulajdonítottak Faunusnak;
Pan módjára ő is félelmet kelt a magános erdei vándor
ban rikkantása által; gonosz álmokat küld a szunnya
dókra, s ezért Incubus volt a neve. Mint jósistennek (Fatuus) több szentélye volt, így például Tiburban; rende
sen árnyas berek szolgált e czélra, s álomlátásban adta Fatuus a kérdezősködőknek tudtára a jövendőt.
b) Fauna, Maia, Bona Dea.
Fauna lényegileg Faunusnak női mása, a földi ter
m ékenységnek női istene. Maia istennőtől kapta a május hónap a nevét, m időn a vidám természet legszebb pom pájában mutatkozik. Bona Dea tisztelete a vidéken régi egyszerűségében maradt meg, de később Rómában a phrygiai Kybele istennővel azonosították, ezért szertartá
sait a későbbi időkben vad kicsapongásokkal szennyez
ték be. Mindezen istennők értettek a gyógyításhoz és a varázsláshoz; istentiszteletükön pedig csak asszonyoknak volt szabad résztvenniök.
ej Picus, Picum nus és Pilumnus.
Picus, a harkály, s mint már tudjuk, Marsnak szent madara, ném ely monda szerint Saturnus fia és utódja.
Canens nymphának férje s Faunusnak atyja volt. Nevét a következő rege magyarázza m e g : a varázsló Circe halálosan beleszeretett a deliszépségú ifjúba, ez azonban visszautasította szerelmét, miért is az haragjában har- kálylyá változtatta. Picus, valamint Faunus, a földmive- sek és pásztorok istene, erdőben és források mellett lakott, s ő is tudott jósolni. Ezen tehetségeért tisztelték őt a rejtett jövő tudásának sym bolum aként az a u g u r o k , a kik különböző természeti jelenségekből, legkivált a madarak repüléséből jósoltak.
5. M ezei és erd ei isten ek Itá liá b a n . 161
Nem szabad Picussal összetéveszteni, bár nagyon hasonló a neve, Picumnust, a kit testvérével Pilumnus- sal együtt a házasság isteneként tiszteltek Itáliában. A ház
nak azon szobájában, a hol a gyermek született, szoktak volt nekik kis oltárt emelni. Pilumnus megvédte az újszülöttet a gyerm ekbetegségektől azzal a buzogány
nyal (pilum), m elylyel az embereket, m ielőtt a malmot feltalálták, arra tanította, hogyan törjék lisztté a gabonát;
Picumnus pedig, a trágyázás feltalálója, őrködött a gyer
mek fejlődése fölött. E testvérpárnak sok kiváló tettéről regéltek még, m elyeket békében és háborúban vittek volt v ég h ez; ezért azután gyakran hasonlították őket össze a Dioskurosokkal, Castorral és Polluxszal.
d) Silvanus.
Silvanus a pásztorok istene; birodalma csaknem ugyanott vala, a hol a Faunusé; de mint már a neve is elárulja, főleg az erdő meg a többi faültetvények állot
tak védelme alatt. Erdőkben, mezőkön, határokon, folyó
partokon lakott; ő állította az első határkövet, mely a különböző tulajdonosok földjét egym ástól elválasztotta, úgy hogy a birtokrendezés megalapítójaként szerepelt.
Mivel az ö védelme alatt virult ház, erdő, m e z ő : három Silvanus-oszlopot szoktak volt a gazdák emelni, s min
den parasztházban tiszteletben részesítették. Szobrai erős öreg embert mutatnak, kezében pásztorsipot tart, mert mint minden mezei és erdei isten, ő is kedvelte a zen ét;
vagy pedig egy fiatal fatörzs jelzi erdei mivoltát.
ej Terminus.
Terminus a határkő istene, tehát a magántulajdon
nak védője volt. Állítólag Numa alapította m eg azon szokásokat, melyeket határkő letételénél szem előtt tar
tottak ; szintúgy ő szabta meg a határkő megsértésének kemény büntetését.
Hogy m ily tiszteletben tartották ezt a határjogot, bizonyítja az a rege, hogy Terminus még Juppiter előtt sem akart hátrálni, midőn Tarquinius Superbus idejében
Petiscus-Geréb : Az O lympos. 11
162 IV . F öldi istenek.
templomot építettek számára a Capitoliumon; Terminus kövét he kellett foglalni Juppiter templomába.
Februáriusban, a régi római számítás szerint, az év utolsó hónapjában ülték m e g a T e r m i n a l i a ünnepét.
E szokásnak az volt a czélja, hogy a határok szentségé
nek tudatát tartsa ébren a polgárok lelkében. Egyszerű áldozatot mutattak be ilyenkor az istennek. A határ
köveket, melyeken néha az isten képe is ki vala faragva, földiszítették virágokkal és koszorúkkal, s bekenték olajjal; a szomszédok pedig jó barátaikkal víg lakom á
hoz ültek.
f) Pales.
Palest Itáliában az állattenyésztés isteneként imád
ták, s évenként április 21-én tartották ünnepét (Palilia), a mikor tej- és boráldozatot mutattak be neki. Czimba- lom - és fuvolajáték között széna- és szalmakazalokat gyújtottak meg, s minden egyes marhának, utoljára a pásztornak magának is át kellett az égő tűzön ugornia;
így tisztították meg a nyájakat. Később a Palilia napja volt egyszersmind Róma alapításának is évfordulója.
Neve valószínűleg összefügg a Palatínuséval, mely domb eredetileg pásztortanj^ lehetett.
g) Saturnus és Ops.
A rómaiak Saturnusban a vetések védőjét tisztelték, ki az aratás betakarítására is felügyel. S valamint ő volt a rendszeres földm ivelésnek megalapítója, úgy szok
tatta ő m eg az embereket állandó lakásra, m eghonosí
totta közöttük a műveltséget és a jó erkölcsöket. Ügy képzelték, hogy Saturnus a mesés hajdankornak, az aranykorszaknak volt a királya; midőn Görögországból elűzték, — mert Saturnust Kronossal azonosították, — áthajózott Itáliába és eljutott a Janiculum hegyhez; itten Janus király barátságosan és vendégszeretőleg fogadta;
majd a Tiberis partján, a Capitoliumon állandóan letele
pedett, és sokáig volt a parasztoknak és pásztoroknak kegyes királyuk.
E szép korszaknak maradandó emlékére tartották évenként Rómában deczember havában a S a t u r n a l i a
ünnepét. A lakosságnak egy rétege sem vonta ki magát
Saturnus legrégibb szentélye a Capitolium tövében állott. Az isten őskori szobrának lábát gyapjúkötelékek szorították ö ssze; úgy képzelték, hogy az isten meg van lánczolva, s áldását és ajándékait nem vonhatja meg a várostól. A templom alatt levő boltozatban volt elhelyezve az állam kincse, melyet Saturnus, minden jólétnek az adományozója, őrzött. Szobrain sarlót tart
tott, de egyszersmind gondos gyermekápoló volt. Később már nem annyira a földnek a termékenységét tisztelték nyilatkozik. Vertumnus fiatal, szép kertész és gyüm ölcs
tenyésztő, felesége pedig, Pomona, a gyümölcs istennője, a kit következő módon vett nőül. A fiatal szép nympha kezdetben hidegen visszautasította, bezárkózott kertjébe, s csak a fák gondozásának élt. Vertumnus be akart hatolni a kertbe, s ezért különféle alakot ö ltö tt; majd mint arató, majd mint vinczellér, katona, halász jelent meg, de mind
1 1*
5. Mezei és erd ei isten ek Itá liá b a n . 103
164 IV . F öldi istenek.
hiába; végre mint vén anyóka lopódzott be, dicsérte a fölséges gyümölcsöket, szép gondozójukat; azután rámu
tatott egy szilfára, a melyen egy fürtökben dús szöllőág csüngött, hogy ép így szükséges a nőnek a férfit fogadni
támaszul, hogy az életben m egáll
hasson. Midőn minden beszéde hasztalannak bizonyult, fölvette eredeti alakját, s szépsége annyira megbúvölte a nymphát, hogy többé nem utasította vissza szerelmét.
i) Flóra.
A virágok szép istennője m in
den időben nag}r tiszteletben ré
szesült, külön papja is volt, a fia
mén Floralis, s már Numa korá
ban imádkoztak hozzá. Április 28-tól május elejéig tartott ünnepe, a F l o r a l i a ; mikoron az egész város gondtalan örömben úszott.
A nők ilyenkor a virágok pom páját utánozva, tarka ruhákban, virágkoszorúzott fővel jelentek meg; a circusban bohókás játé
kokat rendeztek: vadállatok he
lyett nyulakat és bakokat uszítot
tak egymásra.
Említsük meg végül Meditrinát, a bornak az isten
nőjét, a kinek tiszteletére október havában a M e d i t r i -n a l i a ü-n-nepét re-ndezték. Ekkor csak újbort ittak, s az istennőnek, mint az egészség őrének, áldozatot mu
tattak be.
V .