1. HADES VAGY PLÚTÓN ÉS BIRODALMA.
Demeter istennőt jellemezve, a ki életre kelti a magot, mely a föld sötét ölében pihent, különösen pedig Persephone leányának kettős életéről szólva, már az alvilág határához értünk; mert azok az istenek, a kikről még végül beszélni akarunk, teljesen a halálnak és a halál után következő életnek, az alvilágnak sötét biro
dalmába vezetnek.
Hades (A'ides, A'idoneus = a kit nem lehet látni) Kronosnak a fia, Zeusnak és Poseidonnak a testvére;
Persephone oldalán ő uralkodik a megholtak fölött.
A halotti áldozatok és az ünnepélyes temetési szertartá
sok után az elhunytak lelkei Hades birodalmába mennek;
akár vezeti őket az egyik (régibb) felfogás szerint Hermes Psychopompos, mint kicsiny, szárnyas lényeket o d a ; akár pedig Charon, a komor révész viszi át őket a temetés
kor szájukba kapott obolosért azon vizeken, melyek az alvilágot a felvilágtól elválasztják. Ezek pedig: a Styx (a gyűlöletes), melynek vizére esküsznek az istenek, Kokytos (a sóhajtás), Acheron (a fájdalom) és Phlegeton (az égető tűz). Messze nyugoton áll az istennek rémes és tágas palotája nyárfáktól és fűzfáktól környezve; örök sötétség honol benne; körülötte nyüzsög az elhunyt lel
kek tömege, mely a terméketlen mezőkön ide s tova lengedez. Jaj annak, a ki mögött egyszer Hades kapui bezárultak! Mindenki számára nyitva állanak ugyan, de
1G6 V. A z a lv ilá g istenei.
senki sem térhet rajtuk v issza ; — Kerberos, egy három- fejű, óriás kutya állja el a kijárást. A lelkek ott erőtlen árnyak, kik gondolkodni sem tudnak; a rokonok nem ismerik föl egymást, sivár élet az egész; mert bár a lelkek Hades sötétségében is folytatják földi foglalkozá
sukat, ez azonban csak álomszerű, nem is öntudatos munkásság. Csak egyesek, mint a thebaii Teiresias, a jós, tartja meg az alvilági istenek különös kegyéből tel
jes öntudatát. Mindnyájan a felvilág fénye és melege után áhítoznak, melyet oda kellett hagyniok. Achilleus árnya azt mondja az alvilágot meglátogató Odysseusnak, hogy jobb szeretne egy szegény munkásnál dolgozni a földön, mint a holtak közt uralkodni. Néha ugyan a megholt lelkek megjelenhettek barátaiknak a felvilágon, halotti áldozatokkal fel is idézhették őket; s rövid időre ilyenkor, ha ittak az áldozati állat véréből, visszanyer
hették öntudatukat és beszélő képességüket, a mint ezt Homeros Odysseiájában a hős meghatólag beszéli el.
De csak kevés halandónak sikerült az alvilágból vissza
térnie. Herakles Hermes segítségével felhozta Kerberost;
s oly nagy volt Orpheus énekének hatalma, hogy Perse
phone sem állhatott neki ellen, s vissza ajándékozta neki elhunyt feleségét. A N e k r o m a n t i á k , vagyis halotti jóshelyek szentélyeiben, úgy hitték, a halottak lelkeit fel lehetett idézni, hogy tőlük a jövőt megtudhassák.
Hades az elhunytak legfőbb bírája; mellette m ég három kérlelhetetlenül szigorú bíró Ítélt a holtak fö lö tt:
Minős, Rhadamanthijs és A iak os; mind a három király, kik istenfélő és igazságos életükkel e tiszteletre érdeme
seknek találtattak. Előttük jelentek meg az elhunytak, s az ő ítéletüktől függött, vájjon a lelkek a boldogok szigetén éljenek-e örök boldog éltet az Okeanosban Kronos szelíd uralma alatt, vagy Hadesnek szomorű palotájában lengjenek-e mint élettelen árnyak, avagy végre a kínok hazájába, a T a r t a r o s mélyébe dobas
sanak-e, hol a legnagyobb bűnösök örök kínok terhe alatt nyögnek.
Sok mindent tudtak a görögök az alvilági bünteté
sekről beszélni. Tityos, a földnek óriás fia, oly vakmerő
7. H ades v a g y P lú tó n b iro d a lm a . 167 mint király. Csak szomorúan és borzalommal gondolhat
tak a görögök arra, a mi rájuk haláluk után várt; nem csodálkozhatunk tehát, ha az alvilág sötét urának ritkán mutattak be áldozatot, s ha képzelő erejük nem mesélt róla, mint a többi istenekről, mythoszokat. Kegyetlen rablónak képzelték, ki a mitsem sej tőket fekete lovain elragadja, vagy haragos vadásznak, ki bebarangolja a földet, vagy pásztornak, ki az alvilágnak terméketlen, ködös mezein legelteti az árnyak seregét. Birtokában van egy láthatatlanná tevő sisak vagy süveg, melyet a Kyklopsok ajándékoztak neki, mikor Zeusnak a villám o
kat, Poseidonnak pedig a háromágú szigonyt készítették.
E süveg a láthatatlanná tevő halálnak symboluma.
Görögországban több helyet tekintettek olyannak, a hol az alvilág bejárását gondolták. Közönségesen úgy
168 V. A z a lv ilá g istenei. káros kigőzölgések útján legnyilvánvalóbban mutatkozik, mint például Alsó-Itáliában Cumae mellett, az Avernus tó környékén: — ilyen helyekről azt hitték, hogy nem eshetnek messze az alvilágtól.
Egy másik, szintén elterjedt monda szerint az elhuny
tak világa messze nyugoton vala, a hol nemcsak minden kérlelhetetlen ellenségének ismerték; tisztelték őt mint a termékenységnek adonfcmyozóját is, ki a föld sötét ölé az alattvalói. Ezen felfogás alapján részesült tiszteletben és ábrázolták a művészek. Vonásai mindig sötétek és komolyak, fejét hosszú, kuszáit haj jellem zi; mint az alvilág királya, kormánypálczát tart a kezében, s gyakran a bőség szaruja utal áldásos tulajdonságaira.
A rómaiaknál Hadesnek Pluto vagy Dis Páter ( = dives páter, a gazdag atyaisten) volt a neve, s lényét teljesen azonos m ódon fogták föl. Különben saját temp
loma soha sem volt, hanem más istenek ném ely szen
télyében volt egy kis kápolnája. Régtől fogva volt az alvilági isteneknek, Mars mezején, a föld m élyében oltáruk,
2. P ersep h o n e fP ro se rp in a ). 169
melyet áldozás alkalmával föltártak, s azután ismét föld
del betakartak. A s a e c u l a r i s ünnepek, melyeket ere
detileg minden száz évben, később rövidebb időközben is tartottak, Dis Páternek és feleségének szóltak, mert az elhunytak halotti ünnepei valának.
2. PERSEPHONE (PROSERPINA).
Persephonében, a kinek Demeter leányaként Kora is volt a neve, a néphit sajátságos kettős lényt látott.
Mint az alvilág urának felesége, Hadeshez illően ő is sötét, minden élet és virulás iránt ellenséges indulatú istenség, kérlelhetetlenül magához vonja le az élőket és megsemmesíti. Parancsokat osztogat az alvilágban lakozó rettenetes daemonoknak, a bosszú és büntetés szellem ei
nek, melyeket a felvilágra küld, hogy a rút gonoszságot, különösen a hitszegést sújtsák. — Ha pedig a nyár idő
szakára visszatér anyjához, akkor a m ezők kegyes és áldást osztogató istennőjének méltó leánya és hú segítő
társa. Persephone tehát a gabonamag kedves megtestesü
lése: télen a föld mélyében aluszsza álmát, tavaszszal ellenben kihajt és megnő, hogy nyáron gabonává érjen.
Szintúgy meglátja benne a mélyebben gondolkodó ember saját múlandóságának a képét, csakhogy megfordított sorrendben: Persephone földi tartózkodása az ember élete a viruló ifjúság tavaszán és az érlelő nyár teli erejében; de valamint az istennő mindenkitől megsiratva télen a Hadesbe tér le, úgy válik meg az ember is az élet hanjratlásával a napvilágtól és mindentől, a mi ked
ves volt előtte, hogy hosszú álomra hajtsa fejét a földben.
Ép ez a felfogás volt az, melyre az eleusisi mysteriu- mok vigasztalólag akartak hatni, a mennyiben a halál
nak borzalmait enyhíteni és a lélek túlvilági életének hitét fölkelteni és erősíteni iparkodtak, a mint maga Persephone sem maradt örökre lekötve az árnyékvilág
ban. A mysteriumok e tanát annál inkább érdemes kiemelni, mert az általános néphit különben csak vigasz
talan, sivár és tetszőleges életről tudott beszélni a ha
lál után.
170 V. A z a lv ilá g istenei.
Kettős lényénél fogva Persephone ép úgy osztozott anyjának, Demeternek, mint férjének, Hadesnek tiszteleté
ben. A szobrászok majd bájos hajadonnak ábrázolták, de titokszerú lényének jeléül fátyollal takarva, majd pedig királynőnek, koronával a fején, a mint Hades oldalán tró
nol, narcziszvirágot vagy gránátalmát tartva a kezében.
A római költők említik ugyan Proserpinát, azon
ban a néphit nem igen ismerte. Az árnyékvilág római istennője Libitina vagy Lubentina volt, tisztelete azonban csak a halál és a halottnak eltemetése alkalmával nyilat
kozott.
3. AZ ALVILÁGI ÉS A SÖTÉTSÉG EGYÉB ISTENSÉGEI.
aj Erinysek (Furiák).
Az Erinysek az éjnek, vagy más felfogás szerint a földnek és sötétségnek a leányai, kínzó szellemek, melyek Hades és Persephone szolgálatában az alvilág bejáratá
nál laktak. Első sorban azoknak megbüntetésére és kínzására voltak hivatva, a kik a földön gonosz dolgo
kat míveltek, s az árnyékvilágba tértek, a nélkül, hogy az isteneket kiengesztelték volna. Az istenek parancsára azonban a felvilágba*is fölmentek az Erinysek, bátor vadásznők alakjában. Hajukban és derekukon kígyók tekergőztek; fáklyát tartottak kezükben és így üldözték fáradhatlanul a menekülő gonosztevőket, a kik nem kerülhették ki őket, mert ók mindent megláttak és m in
dent meghallottak.
Valamint így az Erinysek minden gonosz cseleke
det borzasztó megtorlóiként szerepeltek, úgy tekintették őket a jók ép ezért a biztonság és védelem forrásának;
mert kérlelhetetlen végrehajtói az istenek rendeleteinek, melyeket a halandók követni tartoznak. Megbosszúlnak minden vétket, melyet gyermek atyja vagy anyja ellen elkövet, egyáltalában kötelesség és húség ellen elköve
tett minden kihágást, kiváltkép azonban a hitszegést.
Ezért volt m ég ilyen nevük i s : Semnai, tiszteletreméltók, vagy Eumenidák, jóakarók; így fejezték ki az Erinysek jótékony hatását az emberi erkölcsökre.
3. A z a lv ilá g és a sötétség egyéb istenségei. 171
A görögök félelmes tisztelettel viseltettek működé
sűk irán t; mint alvilági istennőket, sötét berkekben tisz
telték. Legkivált a tragikus költők, mint Aischylos és Euripides, járultak hozzá, hogy az Erinysek lényének e rémes, de egyszersmind áldásos vonásait a népnek ön
tudatába csepegtessék. Különösen Orestes mondája tün
teti fel az Erinyseket büntető és bosszúló munkássá
gukban.
Az Erinysek száma a legrégibb időkben nem volt határozott, csak később különböztettek meg hármat, ezek pedig: Tisiphone, a gyilkosság megbosszúlója, Aleklo, a fáradhatatlan és kikerülhetetlen üldöző, és Megaira, a borzalmas. Eredetileg rettentőknek képzelték e női lén yek et; fekete ruhába voltak burkolva; majd szárnyak
kal, kígyófürtökkel, majd pedig kígyót, gyíkot, ostort vagy fáklyát tartva kezükben. Később, különösen Athén
ben, borzalmas jellegüket elvesztették, s komoly, szép szüzeknek ábrázolták, rövid vadászruhában, m int Arte- mist; csak kígyószerű hajuk emlékeztetett régi alakjukra.
bj Graiák.
A sötét alvilág isteneihez és szellemeihez tartoztak és szintén a halálnak borzalmait érzékítették meg, bár soha sem részesültek isteni tiszteletben. Phorkysnak, a tengeri szörnynek, és Ketonak valának leányai: Deino (a félelem), Pephredo (a rettegés) és Enyo (a borzalom).
A Gorgó-testvérek nénjei gyanánt szerepeltek, ők v ol
tak őrzőik is, e csúfalakú asszonyi szörnyek, kik a mythosz szerint már születésükkor rútak és őszhajúak valának, s Hades bejáratának közelében egy sötét bar
langban laktak; csak egy szemük és egy foguk volt közös használatra. Ez őszhajú lények eredetileg a szürke felhőknek mythikussá vált alakjai, kik megakadályozzák a kilátást, és a hajókat szirtekre és zátonyokra juttat
ják; így tehát az emberek ellenségei és veszedelmes lények. Midőn Perseus a Gorgók keresésében járt, először a Graiákhoz k erü lt; kivette egyetlen szemüket, s csak akkor adta vissza, mikor a Gorgók lakásához vezető utat megmutatták.