Dobozy I m r e évtizedes újságírótevékenység u t á n érkezett az irodalomba. A r i -portokban és szociográfiákban testet öltő tapasztalatok azonban n e m bizonyultak felesleges tehernek. Nemcsak azért, m e r t hatalmas anyagot, jellegzetes emberi arcok egész galériáját sikerült összegyűjtenie, hanem azért is, m e r t megismerte, átélte és megválaszolta a mai magyar társadalom kisebb-nagyobb problémáinak egész sorát.
Naponta kellett helyzeteket elemeznie és kérdésekre válaszolnia. Ebben a z iskolában a riporter hamarosan közíróvá emelkedett. Olyan publicistává; aki „kényes" k é r d é -sekre is felel, sőt egyenesen az ilyeneket keresi. S ezeket a kérdéseket és válaszo-kat formálta meg ezután a szépirodalom — a regény, a novella és a d r á m a — alak-zataiban. Színpadán az érzékeny és azonnal reagáló publicisztika szólal meg. Do-bozy a gyakorlott újságíró figyelmével veszi észre a társadalomban érlelődő vitá-kat, s a kibontakozás irányába próbálja terelni a polarizálódó véleményeket. Érvel, vitatkozik és bizonyít. E publicisztikus fogantatás határozza meg. d r a m a t u r g i á j á t : darabjai a politikus színház egy hazai változatát képviselik. A társadalom kérdéseit epikus helyzetekben fogaimázza meg, válaszait pedig heves szópárbajokba öltözteti.
Ez a kompozíciós technika a r r a vall, hogy érvényes f o r m á t tudott találni a publi-cisztikus színház számára. Törekvéseit siker koronázta, s még n a g y o b b ' sikereket aratott filmjeivel. A közönség a Tegnap (1959), a Zápor (1960), a Hattyúdal (1963) s főként • A tizedes és a többiek (1964) című f i l m e k sikere nyomán t a n u l t a meg Dobozy nevét.
Első színpadi műve: a Szélvihar (1958; ebből készült a Tegnap című film) 1956 októberének keserű igazságaival nézett szembe. Egy falusi termelőszövetkezet fel-bomlásában s a szövetkezet vezetőinek sorsában m ű t a t j a be az eseményeket. H á r o m központi figurája három lehetséges magatartástípust képvisel. • Kalló Ferenc, a szö-vetkezet elnöke, a demoralizálódott, hatalmaskodó vezető típusa. Szegényparaszt származék, részt vett az agrárproletárok küzdelmeiben, a felszabadulás u t á n földet osztott, m a j d szövetkezetet szervezett. A hatalommal azonban n e m tudott bánni, ön-telt erőszakkal basáskodott a falu népe felett. Tartása, f o r r a d a l m i keménysége fel-őrlődött kiváltságos helyzetében, a z első megpróbáltatásnál gyáván menekül. Ellen-játékosa Mácsay Géza, az egykori földbirtokos. Lojalitást színlelt, még kényelmes munkát is kapott a szövetkezetben. Á m rögtön leveti álarcát, mihelyt a l k a l m a kí-nálkozik: terrorista csoportot szervez, s visszaköveteli birtokát. Közöttük magasodik fel Csendes I m r e alakja, azé a paraszté, aki tiltakozik a hatalmi visszaélések ellen, de azt is tudja, hogy a nehéz helyzetben hova kell- állnia. Az öreg csikós kezdetben Kallóval vitázik: „igazság kell ezeknek is! — védi a megsértett és megfélemlített pa-rasztokat — A mi f a j t á n k . . . , nyomorult cseléd volt m i n d . . . Miért gázolod le őket?"
De éppily bátran száll szembe Mácsayval és embereivel. Az ő érdeme, hogy a f a l u -siak keresztülhúzzák a revánsra vágyó földbirtokos terveit. Csendes I m r e hirdeti meg a szocialista humanizmus eszményeit: „Hogy a sok elesett koldust a t a n y á -k o n . . . a so-k -kapasz-kodó -kicsi p a r a s z t o t . . . tenyerébe emelje az isten is." Ö lesz a z újrakezdés hőse, aki egyszerre védi bal és jobb felé a szocializmus v í v m á n y a i t és eszményeit.
A három középponti figurán kívül Dobozy b e m u t a t még néhány jellegzetes a l a -kot: Csendes fiát, a főhadnagyot, aki hazatérve ébred r á a leselkedő veszélyre, Tóth
Marcit és Szusza Kis Andrást, a szegényparasztság jellegzetes típusait vagy Müllert, a szövetkezetben dolgozó, lojális volt főjegyzőt. A dráma emberi p a n o r á m á j a — el-sősorban a három főszereplő szélsőségesen jellemzett figurájára gondolok — azonban inkább a szerző publicisztikus igazságait képviseli, mint az ellentmondásosabb és bonyolultabb valóságos életet. Dobozy agitatív céllal írta művét, a valóság struktú-r á j á t ezéstruktú-rt struktú-retostruktú-rikus alakzatokba kellett egyszestruktú-rűsítenie. A kostruktú-rabeli kstruktú-ritika is a dráma agitatív jelentőségét hangsúlyozta: „Egyszerű, meggyőző, izzóan agitáló, na-gyon hatásos darab a Szélvihar — olvassuk Komlós János elismerő sorait. — Olyan, mint egy harcos politikai riport vagy egy szenvedélytől fűtött, igazságot harsogó szónoklat." Ez a méltatás lényegében Dobozy művének retorikai teljesítményét is-meri el.
Következő d a r a b j a : a Holnap folytatjuk (1962) ugyancsak a publicista-író mű-helyében született. Dobozy a szocialista nemzeti egység gondolatát állítja színpadra:
az „aki nincs ellenünk, az velünk van" tételét. Főhőse, Ágass László, az eredményes fizikus, a felszabadulás után hosszú ideig a szocialista rendszer elvi ellenfele volt.
Pályáját a Horthy-hadsereg műszaki tisztjeként kezdte, s fokozatosan közeledett az új társadalom felé. Az 1956 után kibontakozó politika gazdasági és kulturális ered-ményei ébresztik fel benne a vágyat, hogy ne csak munkáját, hanem szívét is a szocializmusnak a j á n l j a fel, hogy lojális szakemberből politikai szövetséges legyen.
„Most embernek lenni — fogalmazza meg ébredő reményeit — nem rossz és nem r e m é n y t e l e n . . . , magyarnak lenni most nem társtalanság és nem fájdalom." Annak az értelmiségnek a gondolkodását képviseli, amely a szocializmus humanisztikus tartalmának kibontakozása után kötelezte el magát az ú j rend eszményeinek. Köze-ledését azonban megnehezíti a múlt: 1945-ben, a háború végső napjaiban, a parancs-noksága alatt álló század katonái — az ő utasítása nélkül, sőt némiképp parancsa ellenére — kivégeztek egy partizánt, s m a j d n e m megöltek egy másikat. Ágass lelki-ismereti tehernek, a megkötendő szövetség akadályának t u d j a ezt az esetet. Vallani akar, hogy a múlt tehertétele nélkül csatlakozhasson kommunista munkatársaihoz.
E vallomás bonyodalmait és következményeit t á r j a fel a darab.
Nagy Péter drámabírálata helyesen veszi észre ennek a helyzetnek a mesterkélt jellegét. „Nem Ágass László életéből, jelleméből nő ki a dráma — í r j a —, hanem egy adott politikai szituációból születik a színpadi helyzet." Nem eléggé hiteles ugyanis, hogy a mérnök számára m a j d két évtized távlatából ilyen súlyos lelki-ismereti konfliktust jelentsen egy olyan bűn — amelyet el sem követett. Ezért azután — mint Nagy Péter szellemes elemzéséből kiderül — az alakok egymáshoz való viszonya sem logikus. A jelenetek egész sora, annak ellenére, hogy Dobozy valóságos színpadi izgalmat tud kelteni, nélkülözi az életszerűség hitelét. A dráma valóságos konfliktus híján egy nyomozás története lesz ezért, amelynek során a tudós fia: Laci, munkatársai: Cserepes igazgató és Laczkó mérnök, valamint ellen-fele: Bar la ezredes, az egykori megmenekült partizán Ágass ártatlanságát vagy bű-nösségét próbálják kideríteni. A mérnök helyzetét végül is Lacinak sikerül tisztáz-nia, aki nemcsak a valóságos bűnöst találja meg, hanem Barlát is ráveszi arra, hogy találkozzék Ágass-sal, s öntsön bizalmat a kiábrándult, öngyilkosságra készülő férfiba. Ágass és Barla vitája a Holnap folytatjuk legérdekesebb jelenete. Dobozy-nak nemcsak a régi értelmiség helyzetét és lehetőségeit, a szocialista nemzeti egy-ség megvalósításának feladatait sikerült izgalmas szóharcokban megfogalmaznia, ha-nem a politikai vitadráma m ű f a j á t is friss vérrel töltötte meg.
Dobozy d r á m á j a abból a felismerésből született, hogy a szocializmusnak a leg-különbözőbb múltat őrizgető vagy titkoló emberekből kell egységes közösséget for-málnia. „Az öregek — mondja Laci — sokfelől és sokféleképpen evickéltek be a szocializmusba... van egy csomó ember, akinek régről egy batyu van. a hátán, de úgy csinál, mintha nem volna; aztán van égy csomó olyan is, akinek semmi érdeme sincs régről, de úgy csinál, mintha volna." A múlt tehát beépült az emberek tuda-tába, letagadhatatlanul jelen van vonzódásaikban és választásaikban. Ágass egész dilemmáját a túlélő múlt elintézetlen konfliktusai okozzák. S a nemzetnek is van egy ilyen konfliktusa: a második világháborúban vállalt csatlós szerep. Dobozyt egyre
inkább ennek a szerepnek a vizsgálata foglalkoztatja. Tanú akar lenni, „aki kellő eltökéltséggel, közben-közben mégis tanácstalanul és izgatottan kérdezősködve pró-bál a végére járni, hogy mi is történt velünk, s m i é r t éppen így, l e g ú j a b b kori tör-ténelmünk döntő fordulóján". E szavakkal új s bizonyára legértékesebb d r á m á j á t : az Eljött a tavasz-1 (1968) vezeti be.-Ez a színpadi m ű egyetlen, máig kínzó k é r d é s r e keresi a választ: „Miért tartottunk ki, miért kényszeríthettek bennünket, hogy ki-tartsunk a katonai, történelmi, erkölcsi vesztes oldalán?" E r r e a kérdéssorozatra a felszabadulást követő években is érkeztek válaszok. Az elemző vizsgálat — leg-alábbis a szépirodalom körében — azonban jórészt elmaradt, s ezért a válaszok érvényessége is vitatható. Mint Ágass mondja Dobozy d a r a b j á b a n : „Sommásan osz-tottátok a bizalmat és sommásan a megbélyegzést!" Vagyis a politikai t a k t i k a kö-vetelményei szerint túlozta el a vezetés az ellenállás érdemeit és a tömegek bűneit.
Irodalmunk azóta reálisabb, egyszersmind önkritikusabb elemzést adott a h á b o r ú s mulasztás és felelősség főbb problémáiról. Cseres Tibor vagy Fekete Gyula regé-nyeire gondolok. Dobozy a z ő elemzéseiket követi. Előszavában arról beszél, hogy a jelenségek feltárásától el kell jutni a lényegig: „a leleplezés — fejtegeti — n e m ele-gendő — . . . mindenekfelett az szükséges, hogy az alkotó a lehető legnagyobb pon-tossággal és elfogulatlansággal t á r j a fel a vizsgált dolgok, jelenségek, e m b e r e k lénye-gét, e lényegből — s n e m feltevésekből — származtatva művészi ítéleteit".
Az Eljött a tavasz tehát a „lényeget" keresi. Sűrítve ábrázolja a h á b o r ú s fele-lősség problematikáját. Egy század sorsát eleveníti meg, amely a két f r o n t v o n a l kö-zött maradt, utolsó magyar alakulatként az ország területén. A n é m e t e k eltávoztak már, a szovjet csapatok még nem érkeztek meg. A parancsnok m e g t a g a d j a az á t -települési parancs végrehajtását, s a század lelkesen helyesli ezt a z elhatározást. Ez a katonai egység a magyar társadalomnak a f f é l e sűrített k i v o n a t a : tagjai között v a n hivatásos altiszt, németgyűlölő magyar hazafi, humanista orvosnövendék és kommunista munkás. Közülük többen hajlandók lennének harcolni a fasiszták ellen, s az alkalom is adva v a n : a közeli láger foglyait fel t u d n á k szabadítani. A száza-dos azonban nem t u d j a pozitív parancsokra elhatározni magát, és a többiek s e m kényszerítik ki a döntést. Gyukits, a kommunista katona joggal ítéli el p a r a n c s -nokának tétovázását: „ ö n n e k ma reggel volt bátorsága nemet mondani. De v a l a m i r e igent is kell! Ebbe pusztulunk bele, hogy semmit se csinálunk v é g i g . . . Megkezdett lépéseinket félbeszakasztjuk, alkudni kezdünk m i n d e n kérdésen, melyre gyors és egyértelmű választ kellene adni." Ez a tétovázás okozza a tragédiát: a k a t o n á k n e m kapnak semmiféle utasítást, tűzzel fogadják a felvonuló szovjet csapatokat, és kevés kivétellel elesnek az értelmetlen küzdelemben. Dobozy jól l á t j a azt, hogy a m a g y a r hadsereg n e m állt szívvel-lélekkel á fasiszták oldalán, de azt is m e g m u t a t j a , hogy szorongva tekintett a szovjet hadsereg győzelmére is, n e m vállalta a választás fele-lősségét, s elmulasztotta azt, hogy megmentse az ország becsületét, megjavítsa a békekötés esélyeit. „Gyűlölve a régit — írja előszavában —, mégsem vállalkoztak az ú j előkészítésére. Elfáradtak, kivéreztek, nem hittek, n e m a k a r t a k semmit, csak vala-hogy megmaradni." Ez pedig kevés. A felelősségvállalást, a döntést, a küzdelmet n e m helyettesíthették a jogi viták, a bizonytalankodás, a tehetetlenség tragikus gesztusai.
A d r á m a a jelen felől mond ítéletet a közelmúlt mulasztásai felett. A történeti eseményeket ugyanis egy mai keretjáték veszi körül, a háborús d r á m a „ j á t é k a j á -tékban": a régi katonabajtársak egy koszorúzási ünnepségre gyűlnek össze, és ezen
„játsszák el" a huszonöt évvel korábbi eseményeket. Ez a k e r e t j á t é k n e m c s a k tech-nikai ötlet, jelentése v a n ; Dobozy azt is bemutatja, hogy miként gondolkodnak egy-kori önmagukról és tetteikről a m a i a k Múlt és jelen szembesítéséből bontakozik ki a d a r a b önvizsgálata: a z a keserű igazság, amelynek kimondása a nemzeti ön-szemlélet egészségét segítheti.
P O M O G Á T S B É L A