Diskurzus a Down-szindróma lehetséges képi ábrázolásáról a reneszánsz festészetben

Andrew Levitas és Cheril Reid orvos-írók 2013-ban közzétettek egy pub-likációt az American Journal of Medical Genetics című folyóiratban, amely meglepő és azóta is hevesen vitatott állításokat fogalmaz meg a Down-szindrómás személyek ábrázolásáról a reneszánsz flamand festészet-ben. A szerzőpáros két festményt elemez, amelynek témája az újszülött Jézus imádása. Az első kép címe A Krisztusgyermek imádása (Adoration of the Christ Child), 1515 körül keletkezett, és alkotója ismeretlen. (A mű-vészettörténészek Jan Joest van Calcar [1460–1519] holland festőmű-vész követőjeként tartják számon.) A második festmény címe ugyanez, a Frankfurti Mester műhelyében készült 1496 és 1502 között. Az első kép alkotója a gyermek születését éjszakai fényviszonyok között ábrázolja, a második pedig nappali jelenetként mutatja be.

A képek témája a középkori misztikában gyökerezik: A rendalapító kö-zépkori misztikus, Svéd Szent Brigitta (1302–1373) egyik látomását ábrá-zolja. A kis Jézus születését leíró revelációja később erőteljesen befolyásolta a reneszánsz festészet tematikáját. Ez az első képen kifejezettebben és erőtel-jesen érzékelhető, mint a másodikon: Brigitta halála előtti utolsó látomása szerint az Újszülött a földön fekszik, és erős fényt sugároz a körülötte levők-re. A mellette térdeplő és felé hajló szőke hajú nőalak egyes értelmezések szerint Brigittára utal, aki egész életében, írásaival és tetteivel törekedett arra, hogy „Krisztus iránti odaadását Szűz Máriával való azonosulásával” fejezze ki. A kép keletkezésének időszakában, a 15–16. század fordulóján a Szent Brigitta által alapított szerzetesrend tagjai, a Brigitta nővérek képviselték az alapítónak azt a törekvését, hogy a rend tagjai Brigitta útját követve Jézus Krisztus spirituális édesanyjaként éljenek (Sahlin, 2008).

4.5. Diskurzus a Down-szindróma lehetséges képi ábrázolásáról a reneszánsz festészetben 73

5. kép. Joest van Calcar stílusát követő Ismeretlen Mester:

A Krisztusgyermek imádása

Levitas és Reid – illetve az ő nyomunkban haladva Starbuck (2011), majd Leach (2013a és 2013b) – megvizsgálták a két képet, és úgy talál-ták, hogy az első kép ismeretlen alkotója, aki Joest van Calcar stílusában készítette képeit, két Down-szindrómás személyt ábrázolt a festményen.

Az e témában először publikáló orvos szerzőpáros véleményét John M.

Starbuck PhD-értekezésében a képeken ábrázolt alakok arcvonásainak antropológiai alapú karakterológiai elemzésével támasztotta alá, és ezen az ösvényen haladt tovább Mark Leach is (Levitas és Reid, 2003, Starbuck, 2011, Leach, 2013a és 2013b).

Tanulmányukban Levitas és Reid – valamint az elemzést antropoló-giai karakterek alapján újra elvégző Starbuck – megállapítják, hogy a Szűz Mária mellett jobbra látható, szárnyakkal ábrázolt angyal, valamint a hát-só sorban középen álló pásztor arca a Down-szindróma megkülönböztető jegyeit viseli magán. Az angyal esetében ezek a sajátos vonások³⁶ erősek és nyilvánvalóan karakterisztikusak, a pásztor esetében a Down-szindrómára utaló jellegzetességek kevésbé egyértelműek. A szerzőpáros tanulmányában utal arra, hogy a 16. századi festményeken ábrázolt fogyatékos személyek általában vagy a komikus, vagy pedig a gonosz karakter szimbólumaként jelennek meg (Levitas és Reid, 2003). Jelen esetben azonban feltehetően nem erről van szó. Elemzésüket figyelembe véve Starbuck (2011) annak a véleményének ad hangot, hogy a fogyatékos, esetünkben a Down-szind-rómás angyalként ábrázolt személy jelenléte ezen a képen az alábbi okok egyikére vezethető vissza: 1. A fogyatékos személyek ábrázolása a képen szimbolikus céllal történt, 2. a festő meleg, szeretetteljes érzéseket táplált a kép készítésekor a fogyatékos modell iránt,³⁷ illetve 3. a Down-szindróma karakterisztikus fizikai jegyei abban a korszakban és kultúrában még nem számítottak a fogyatékosságra utaló jelzéseknek.

Mark Leach a kép szimbolikáját elemző esszéjében arra a következte-tésre jut, hogy a Down-szindrómás személyeket a késő középkori Európa földi társadalma kizárta ugyan magából, de ők – angyalként – a mennyei birodalom többi angyalával egyenrangú tagként vehettek részt az újszülött Jézus imádásában (Leach, 2013).

36 Például: lapos arcközép, epichantus – azaz a belső szemüreg előtt található függőleges bőrredő, amely az orrgyököt szélesebbé teszi, felfelé hajló palpebrális fissura (szem-ív), kicsi és felfelé hajló orrcsúcs.

37 Egy lehetséges magyarázat szerint a fia volt.

4.5. Diskurzus a Down-szindróma lehetséges képi ábrázolásáról a reneszánsz festészetben 75

6. kép. Angyal Szűz Mária mellett

Az előző állítások mérlegelése alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy a késő középkori, reneszánsz festészetben előfordulhatott olyan személyek ábrázolása, akik – a mai szóhasználat szerint – Down-szind-rómásak voltak, de a középkori társadalom tagjai még nem tekintették őket egyértelműen fogyatékos személyeknek. A különböző társadalmi kö-zösségekből történő kirekesztésükre, menhelyeken, asylumban történő elhelyezésükre, vagy a családban, a nyilvánosság elől való rejtegetésükre sincsen bizonyíték. Sőt elképzelhető, hogy a Down-szindrómás fiatalokat barátságos, szeretetre méltó karakterük miatt a többségi társadalom tagjai befogadták. Nem tekintettek rájuk félelemmel vegyes gyanakvással, mint általában az értelmi fogyatékos személyekre, akik – az elterjedt felfogás szerint – valamilyen módon a Gonosszal állnak közvetlen kapcsolatban.

A Down-szindrómás gyermekek és fiatalok ábrázolása tehát a reneszánsz festészetben nem hétköznapi jelenség, de nem is párját ritkító kuriózum.

Egyenrangú szereplői a zsánerképeknek, így például az Ismeretlen Festő

által 1515-ben készített festménynek, A Krisztusgyermek imádásának is.

Az is lehetséges, hogy a két igen hasonló szereplő – az angyal és a pásztor – alakjának egy és ugyanazon modellje a festő gyermeke volt, ezt láthatjuk barátságos és szeretetre méltó karakterének kifejező ábrázolásában.

Starbuck (2011) értekezésében felhívja a figyelmet arra is, hogy a Krisz-tusgyermek imádása-tematikában – az előzővel szinte teljesen megegyező szereplőkkel és szcenárióval – más képek is születtek a reneszánsz korában.

Ezek egyike a Frankfurti Mester műhelyében készült 1496 és 1518 között.

Ez a festmény nappali fényviszonyok között ábrázolja a kis Jézus születé-sét, és nem látunk rajta Down-szindrómás szereplőt. A Mária mellett he-lyet foglaló angyal és a második sorban álló pásztor arca ezen a képen nem hordozza a Down-szindróma markáns jegyeit:

7. kép. Pásztor a Szent Család mögött

4.5. Diskurzus a Down-szindróma lehetséges képi ábrázolásáról a reneszánsz festészetben 77

8. kép. Frankfurti Mester műhelye:

A Krisztusgyermek imádása (1496–1518)

4.6. Az értelmi fogyatékosság ikonológiai ábrázolása a reneszánsz