Boszorkányüldözés

A  14. századi Európa társadalmait kataklizmaszerű megrázkódtatásként érték el az egymás után újra és újra lesújtó pestisjárványok. A Fekete Ha-lál Ázsiából indult, és 1348 körül érte el a korabeli Európa központját.

Ez volt az egyik legnagyobb addig ismert járvány a kontinensen. 1347 és 1351 között meghalt a lakosság több mint egyharmada, körülbelül 25 millió ember (Winzer, 1993, 23). A járvány megrengette az addigra ki-alakult világi és egyházi intézmények alapjait is. Az emberek többsége ta-nácstalannak és kiszolgáltatottnak érezte magát ebben a veszélyekkel teli világban.

A  létbizonytalanság sokakból szélsőséges viselkedési formákat vál-tott ki: flagelláns szekták születtek, megjelentek az apokaliptikus víziókat megjósló, világvégét jövendölő prédikátorok, terjedt a féktelen, mániákus

„táncőrület” és – mint ahogyan arra korábban már utaltunk – a közérdek-lődés középpontjába kerültek az értelmi fogyatékos személyek, az őrültek és a „bolond” kategóriájába sorolt normaszegő, deviáns emberek. Az alap-jaiban megrendült középkori egyház azzal szembesült, hogy mérhetetlenül felerősödött a Gonosz féktelen hatalmába és az Antikrisztus eljövetelébe vetett babonás hiedelem. Európa-szerte terjedtek az eretnek tanok. Az ön-magára eszmélő egyház reakciója nem késett sokáig. Kialakult az a fel-fogás, mely szerint az eretnekség és a boszorkányság egy tőről fakad, az előbbi megalapozza az utóbbit. Erre az ideológiára épült az inkvizíció ha-marosan korlátlanná váló hatalma (Winzer, 1992, 24).

1484-ben VIII. Ince pápa Summis desiderantes affectibus (Minden só-várgással) című bullájában már kíméletlen háborút hirdetett a boszor-kányok ellen. Ebben az írásban szerepel először az az állítás, hogy a bo-szorkányvarázslat betegség Európa testén, amelyet mindenáron meg kell szüntetni. Ennek a törekvésnek a szellemében írta meg 1487-ben két do-minikánus szerzetes, Heinrich Kramer és Jacob Sprenger a Boszorkányok pörölye (Malleus maleficarum) című könyvét. Ebben aprólékos részletes-séggel mutatják be a boszorkányság jellemző jegyeit, a boszorkányok

vi-selkedését, felsorolják az általuk használt varázsigéket, és részletes útmuta-tást adnak a boszorkányok vizsgálatához, ezért kézikönyvként használták a boszorkánysággal vádolt nők és férfiak vallatása során is (Utrio, 1989, 180, Winzer, 1992, 24). Becslések szerint mintegy nyolcmillió áldozatot követelt ez a könyv, amelyet még 1669-ben is kiadtak újra, akkor Lyon városában. A kézikönyv Magyarországon is gyorsan terjedt, 1500 előtti kiadásából is legalább tíz példány maradt fenn. Feltételezhető, hogy itthon is rendelkezett minden boszorkánybíró a könyvvel.

3. kép. Heinrich Kramer és Jacob Sprenger Malleus maleficarum című könyvének 1519-es nürnbergi kiadása

4.2. „Torzszülöttek” 65 A boszorkányok máglyái a 16. században, a humanizmus, a reformá-ció és az ellenreformáreformá-ció évszázadában égtek a legnagyobb lánggal Euró-pa városaiban. Se szegény, se gazdag, se nő, se férfi nem érezhette magát biztonságban. Ezekben az időkben a fogyatékossággal – különösen a lát-ható fogyatékossággal – élő emberek élete is fokozott veszélybe került.

A feltűnő testi fogyatékosság gyakran váltott ki a többségből viszolygást, és az átlagtól való eltérés miatt gyakran vádolták meg őket azzal, hogy boszorkányok, akik az ördöggel cimborálnak. De a boszorkányság stig-máját könnyen rásütötték azokra az értelmi fogyatékos férfiakra és nők-re is, akiknek viselkedését, gesztusait, beszédét az adott falusi vagy városi közösség hangadói szokatlannak, feltűnőnek, zavarónak vagy éppen már ijesztőnek találták. Beszűkült a tolerancia mezsgyéje.

A megszokottól, a konvencióktól való kismértékű eltérés már életve-szélyt jelentett az értelmi fogyatékos személyekre ezekben az évszázadok-ban, amikor a boszorkányüldözések tömegpszichózisa nyomta rá bélyegét Európa számos országának közgondolkodására. Különös félelem lett úrrá a várandós asszonyokon ezekben az időkben. Rettegtek attól, hogy testi vagy értelmi fogyatékos gyermeket hoznak a világra. Az ilyen fogyatékos-sággal születő csecsemők szüleit ugyanis a közvélemény könnyen nyilvání-totta felelősnek a „torzszülött” világrajövetele miatt. Vádolhatták mindkét szülőt: mondván, mindketten Isten törvényeivel össze nem egyeztethető életvitelt folytattak. De a közgondolkodás szerint a fogyatékos csecsemő születését előidézhette a várandós asszony helytelen életmódja vagy „bete-ges fantáziája”. Az is előfordult, hogy a férj boszorkánysággal vádolta fele-ségét, és azzal gyanúsította, hogy várandóssága ideje alatt testi vagy értelmi fogyatékos személyekkel, „törpékkel” létesített kapcsolatot – ha a gyermek fogyatékossággal jött a világra (Häßler és Häßler, 2005, 32–33).

A mintegy két és fél évszázadig tartó, tömeghisztériaszerű jelenséggé váló boszorkányüldözések és -perek – egészen a 18. század közepéig³² – na-gyon sok áldozatot szedtek, akik között feltehetően nagy számban voltak értelmi fogyatékos nők és férfiak is.

4.2. „Torzszülöttek”

A „torzszülöttek” világra jövetelétől való – korábban már említett – féle-lem mélyen gyökerezett a középkori társadalmak közgondolkodásában.

32 Szegeden például – a nagy nemzetközi visszhangot is kiváltó 1728-as boszorkányper után – még 1733-ban is kivégeztek egy asszonyt boszorkányság vádja miatt.

Szájhagyomány útján terjedtek a különleges, torz testű „monstrumok”

létezéséről szóló hírek. A létezésüket tényként kezelő közhiedelmet nem-csak a népi kultúra teremtő fantáziája alapozta meg, hanem „tudományos”

műveket is megjelentettek róluk. Az egyik ilyen enciklopédikus mű szer-zője Ulisse Aldrovandi (1522–1605) bolognai természettudós volt, akit a tudománytörténet a modern természethistória tudományágának egyik első legjelentősebb képviselőjeként tart számon. Aldrovandi Monstrorum Historia című, fametszetekkel gazdagon illusztrált enciklopédiája a szer-ző halála után, 1642-ben jelent meg tanítványa, Bartolomeo Ambrosino szerkesztésében. Ebben a kötetben látható egyebek között a – mai szakki-fejezéssel leírva – neurofibromatózis³³ jegyeit magán viselő törpe növésű ember (Homuncio) első realisztikus képi ábrázolása (Ruggieri és Polizzi, 2003).

4. kép. Homuncio, azaz kis ember (törpe) ábrázolása Ulisse Aldrovandi Monstrorum historia című enciklopédiájában (1642)

33 Többszörös csomók megjelenésével járó, olykor az érzékszervek működését is érintő idegrendszeri szövődményeket is eredményező genetikai eredetű bőrbetegség.

4.2. „Torzszülöttek” 67 A valós esettanulmányon alapuló ábra mellett azonban ebben a könyv-ben számos olyan kép is szerepel, amelyen az emberi képzelet világában született lények szerepelnek. A könyv fametszetein látható – egyebek kö-zött – háromfejű sárkány, madártestű asszony, altesténél összenőtt sziá-mi ikerpár, karok nélküli gyermek és pikkelyes testű tengeri ember. Nem anyaméh által szült hasonló „emberi mostrumok” egész sorozatát mutat-ja be illusztrált könyvében Johannes Georgius Schenk von Grafenberg (1530–1598) orvos is. A kötet 1609-ben jelent meg Monstrorum historia memorabilis címen. A mindkét mű címében szereplő „historia” kifejezés a természethistóriára vagyis a természetrajzra utal, amely a reneszánsz kor emberének új tudománya. A „listakészítés mámorával” (Umberto Eco³⁴) a természet felé forduló ember természetrajzot készít, azaz leírja, ábrázolja, a természet világához tartozó lényeket, állatokat, növényeket, ásványokat – valósakat és a mai tudásunk szerint képzeletbelieket egyaránt.

Az e két enciklopédikus könyvben és a sok többi hasonlóban szerep-lő csodás teremtmények (prodigiumok) ábrázolása azt jelzi, hogy a rene-szánsz emberének a végtelenül sokszínű és változatos természet felé for-duló felfokozott érdeklődése paradox módon párosult a változatosságtól egyszersmind megrettenő és a valóságban nem létező, de ijesztőnek elkép-zelt lényeket vizionáló ember félelmével. Jól kifejezi ez a kettősség a saját emberi értékeire ráeszmélő, öntudatára ébredt reneszánsz embernek a ki-meríthetetlen gazdagságú természet megismerhetőségébe vetett bizalmát, amely mögött még a középkor emberének az ismeretlentől, a veszélyekkel teli világtól való ősi félelme húzódik meg. Itt újra testet ölt a – David Ries-mann szavaival élve – „tradícióktól vezérelt ember” zsigeri és atavisztikus félelme a bizonytalan világ leselkedő veszélyeitől, amelyekbe saját szoron-gását vetíti ki, és teremt ijesztő lényeket. Ez a metafizikus félelem aztán úrrá lesz rajta akkor is, amikor az átlagostól eltérő, fogyatékossággal szü-letett emberekkel találkozik. Könczei György a következőképpen jellemzi a szorongások társadalmi projekciójának ezt az ősi folyamatát: „…a sérült emberekkel szemben élő súlyos, negatív előítéletek egy része abból szár-mazott, hogy a társadalom az adott fogyatékosságot nem a maga valóságos jellemzői szerint, hanem szájhagyomány útján terjedő, erősen kiszínezett formában vette figyelembe” (Kálmán–Könczei, 2002, 57). Látható tehát, ahogyan a társadalmi méretű felfokozott szorongás előítéletek és stigmák képződésében öltött testet az évszázadok folyamán.

34 Umberto Eco A lista mámora című gazdagon illusztrált könyvében mutatja be az en-ciklopédikus teljességre törekvő ember igyekezetét a végtelen valóság minden jelenségének megragadására, szavakkal és képekkel történő rögzítésére és rendszerezésére (Eco, 2009).

4.3. Az értelmi fogyatékos gyermekről alkotott