A döntéshozatalban való részvétel

Indokként a negatív tapasztalataikat hozták fel: pl. túlzásba vitt gyakorlás vagy egy idő után a gyermek is és a szülő is belefárad a feladatok végzésébe vagy pl. a nagyon egyszerűnek tűnő, kiadott feladatokat (csipeszelés) nem veszik komolyan a szülők. Van, aki nem szeretné (tovább) rontani a szülő-gyermek kapcsolatot az otthonra kiadott feladatok végzésével; vagy szeretné iskolai keretek között tartani a gyermek fejlesztését, mert egész nap az iskolában van a gyermek, otthon már ne kelljen ezzel is foglalkozni. Előfordul olyan is, hogy a szülő nem elégedett a fejlesztés személyi feltételeivel (kevés a gyógypedagógus, sok gyermek van egy fejlesztő foglalkozáson), így különóra keretében oldja meg a gyermek ellátását.

Úgy gondolom, egyik szélsőséges gyakorlat sem tud valós eredményt hozni sem a szülő-iskola-gyermek kapcsolatát illetően, sem az együttnevelés gyakorlatát illetően, és a tanulói eredményességet sem növeli. Egyfajta harmonikus egyensúlyt kellene az iskoláknak megtalálni az otthoni házi feladatokat illetően. Érdemes lenne iskolai szinten, tudatosan (pl.

műhelymunka keretei között) olyan gyakorlatokat kialakítani, amikkel elsődlegesen bevonhatóak a szülők az otthoni tanulás segítésébe, ennek másodlagos folyománya lehet az iskolai tanítási, tanulási folyamat megsegítése. Meg kell keresni iskolai szinten azokat az alkalmakat (szülői értekezletek, alkalomszerűen mini tanfolyamok meghirdetése szülők számára a témában, szülők és gyermekeik számára közös tanulás módszertani klubok szervezése) és konkrét gyakorlatokat, amiknek a keretei között el tudja egy iskola kezdeni a szülők ez irányú edukálását.

a) Szülők b) Pedagógusok c) Segítő szakemberek

29. ábra. Az 5. típusú bevonódási forma (döntéshozatali folyamatokban való részvétel) megjelenése a szülői (a) és a pedagógusi (b) és a segítő szakemberek (c) összesített (KI, FCs, FSI) válaszaiban

Ha megnézzük ehhez a főkategóriához kapcsolódó kódok rendszerét (30. ábra), láthatjuk, hogy összességében a döntéshozatalban való részvétel fogalma a vizsgált intézmények résztvevőinél kimerül a szülői munkaközösségek (SzMK) munkájában és a szülői értekezleteken való részvételben, valamint a jogok és kötelességek témakörében.

.. ..

a) Szülők b) Pedagógusok c) Segítő szakemberek

30. ábra. A döntéshozatal főkategóriához kapcsolódó kódok rendszere a szülők (a), a pedagógusok (b) és a segítő szakemberek (c) összesített válaszaiban

A szülői munkaközösségben (SzMK) való részvétellel kapcsolatosan a szülőknek általában nincs pozitív élményük. Megterhelőnek, sokszor stigmának, nyűgnek élik meg, ennek ellenére ezt nem hangoztatják, hiszen ezt a feladatot záros határidőn belül kell ellátni. Az iskolák hagyományaikra épülve, a jogszabályi kötelezettségnek eleget téve veszik csak igénybe a SZMK munkáját, ami magában foglalja a nagyobb horderejű iskolai rendezvények (alapítványi bál, ballagás) szervezését, osztályszinten egyfajta közvetítő szerep betöltését az osztályfőnök és a szülőtársak között, valamint a hivatalos iskolai dokumentumok esetében az alkalmankénti véleményezési és javaslattevő jog gyakorlását. Ma a SzMK ugyanazokat a feladatokat vállalja és látja el, mint 15 évvel ezelőtt, funkciója továbbra sem bővült (Ligeti &

Márton, 2002).

A pedagógiai program (PP), a házirend, a szervezeti és működési szabályzat (SzMSz) véleményezése névleges, szakmailag nem biztos, hogy tényleg érdemben bele tudnának szólni a szülők. Valódi, több alkalmat is felölelő, előre felépített és jól előkészített egyeztetésekre sem a pedagógusoknak, sem a szülőknek nincsen energiájuk és idejük.

„Hát nálunk én vagyok az SZMK-s…igazából nem vagyunk leterhelve…mint szülői munkaközösség. Egy évben van kétszer szülői munkaközösségi tagoknak szülői értekezlet, inkább értekezlet, hát annyi, hogyha valamit kell segíteni, akkor a tanárnő megkeres…” (szülő

„Hát nem sokszor (van SZMK gyűlés), de mindenki nyűgnek érzi. Tehát mindenki úgy van vele, lassan én is, hogy nagyon nehezen teszek az iskoláért” (szülő)

„Én már két éve ki szeretnék szállni.” (szülő)

„11-en vagyunk igazából, de most a 11 ember közül senki nem akar dönteni arról, hogy milyen ajándékot vegyünk például. Vagy annyira nem érdekelte őket, hogy egyáltalán lesz-e, nem lesz-e. Vagy éppen nem csak az ajándékozásnál, ugyanúgy ott van a farsangnál is, hogy kell-e sütni valakinek, vagy veszünk [süteményt] …”

(szülő)

Ma a jogszabályi kötelezettségen felül az iskolák alapvetően nagyon kevés alkalmat és helyet biztosítanak a szülőknek arra, hogy a véleményüket érdemben kikérjék, ha ezt mégis megteszik, akkor azt félve teszik meg. Emögött a tartózkodás mögött állhat a pedagógusok munkaterhelésének egyenetlenségei, az időhiány, az ellenségesebb szülőkkel szerzett negatív tapasztalatok vagy az attól való félelem, hogy a szülő jogokat kap az iskola életébe való beleszóláshoz.

Az országos szülői szervezetek által időszakosan felkapott és a médiában erősen sarkítottan és egyoldalúan (sokszor csak a negatív oldaláról) bemutatott iskolai problémák (osztálypénz, interaktív tábla, tankönyvek, étkezetés, buszos kirándulások, iskolák rangsora) csak tovább mélyítik ezt a távolságtartást (Török, Szekszárdi & Mayer, 2011).

Hazánkban a magasabb szintű, az iskolai oktatást nevelést érintő döntéshozatali folyamatokba való részvételre a szülői képviseletnek nincs lehetősége, ennek nincs is kiépített rendszere. Ez azt jelenti, hogy helyi, regionális és országos szinten, az oktatáspolitika alakításának folyamatában a szülők nem vesznek részt, tehát nem ülnek szülőképviselők a különböző oktatási vagy törvényelőkészítő bizottságokban. A szülői szerep ezen aspektusa nem tartozik a magyar társadalom szerkezetében elfoglalt pozíciójához. Jogszabályi keretek között az iskolaszék és az intézményi tanács intézménye (Nkt. 73.§) adna lehetőséget egy ilyen típusú folyamatban való részvételre, ezek működése azonban még sokszor esetleges.

Mindhárom célcsoport válaszaiban megjelennek a gyermekek, szülők jogai, kötelességei. A szülők sérelmezik, hogy túl sok jogot kapnak a gyerekek és a kötelességeiket nem tudatosítják bennük sem az iskolában, sem otthon a szülők.

„szóval szerintem nagyon eltolódott abba az irányba a történet, hogy a gyereknek csak joga van, és akkor a kötelességeket meg a kötelezettségeket a szülők nagy része hajlamos elfelejteni”. (szülő)

„Ugyanakkor viszont én nem veszem észre sem a médiában, sem az iskolai környezetben, hogy olyan nagyon - illetve az iskolában kihangsúlyozzuk - hogy otthon azt mondaná a szülő, hogy kislányom, kisfiam ez a te kötelességed. Sokkal inkább azt, hogy jogod van és mit képzel a tanár.” (pedagógus)

„Nagyon fontosnak tartjuk a jogszabályoknak a betartását, figyelembevételét, a változásoknak a követését”

(intézményvezető)

Megjelenik a szülők joga a pedagógiai szakszolgálat szolgáltatásainak az igénybevételére, de megfogalmazódik, ha él is ezzel a jogával, az iskolában nem biztos, hogy érvényesíteni tudja a vizsgálatot követően a gyermekének járó jogokat.

„Igen, és akkor nekem is azt mondanák, hogy amikor vittem vizsgálatra, hogy jöjjek be az igazgatóhoz és mondjam el minden héten, hogy a Z-nek (gyermekemnek) ezt kell és azt kell és amazt kell. Hát mikor fogok én bejönni? Biztos, hogy nem jövök be.” (szülő)

„és akkor önhatalmúlag elmentem a nevelési tanácsadóba és kértem egy időpontot, jogom van hozzá, most ezzel a hülye szóval élve” (szülő)

A segítő szakemberek válaszaiban egyértelműen az együttnevelésben résztvevő gyermek állapotának megfelelő ellátáshoz (rehabilitációs foglalkozások, mentesítések), a szülő iskolaválasztáshoz való joga és az ezzel kapcsolatos témakörök kerül előtérbe:

„Tehát az integrációval kapcsolatosan a szakértői bizottságok azok minden évben az intézményi jegyzékek által […] a szakértői bizottság a tankerülettől megkapta ezt az intézményi jegyzéket, amiből ki tudjuk jelölni tehát azokat az intézményeket, amelyeknek a fenntartója a tankerület. Viszont azok az intézmények, amelyek más fenntartóhoz tartoznak, pl. egyházi vagy vannak még ugye nemzetiségi egyéb, más fenntartású intézmények, azoktól nem kapunk” (intézményvezető)

„joga is van a szülőnek választani intézményt. Na most ilyenkor nekünk ugye a szülő rendelkezésére kell bocsátani ezt a jegyzéket, és ez alapján választhat ugye a problémájának megfelelően” (intézményvezető)

„Sok-sok szülő gondolja úgy, hogy nem feltétlenül fontos részt vennie ( a gyermeknek) ezeken a foglalkozásokon.

Nagyon sokan gondolkodnak úgy az SNI-ről, hogy a mentesítést kérik, de a foglalkozást nem” (gyógypedagógus)

Érdemes elgondolkodni azon, hogy a vizsgált rendszer működését milyen mértékben szeretnék akár a szülők, akár a pedagógusok, vagy az együttnevelést segítő rendszerek munkatársai befolyásolni és egyáltalán van-e erre hajlandóságunk, vagy egyszerűen elfogadják a felülről jövő intézkedéseket és alapvetően nem szeretnének a döntéshozatali folyamatokra valós hatást gyakorolni.

Tudomásul kell venni, hogy a magyar iskolarendszer dolgozói közalkalmazottak, ez egyfelől bizonyos kényelmi funkciókkal (jogszabályban rögzített bértábla, biztosnak tűnő jövő, hierarchiában fokozatosan előrejutás lehetősége, gyermekvállalást követően is biztosított pozíció) jár együtt a vállalkozói- vagy versenyszférával ellentétben. Ez együtt járhat a beletörődő, az érdekérvényesítést másokra hagyó magatartással.

Kérdés, hogy a pedagógustársadalom érdekérvényesítési, a döntéshozatali folyamatokban mutatott mintája, példamutatása elegendő-e a szülők számára, ahhoz, hogy azt követni tudják?