2. Reg. II.
Krónikákot régiekről kell mast olvasnunk, És miképen hadakoztak, meg kell tanulnunk, Régieknek írásokról bizont kell mondanunk.
Az üdőben Dávid király uralkodik vala,
Mert az isten birodalmában megtartja vala, 5 Szerencséjét mind naponként neveli vala.
Sőt egykoron Dávid király esék nagy bűnben.
Lakik vala az üdőben Jéruzsálemben
Egy szép személ, ki lőn néki nagy szerelmében.
Palotájában Dávid király mikoron vala, 10 Jó kedvében ő házánál tétova járna,
Egy ablakon az várasra tekintett vala.
Az ablakon egy szép személt meglátott vala,
Jéruzsálemben akkor mindennek hogy ki szebb vala, Az Úriás felesége Betsabé vala. 15 Régtől fogva ő házánál mosódik vala,
Dávid király Betsabéra igen néz vala, Az személnek szerelmére görjedez vala.
Bátorsággal Dávid király hozzája hívatá;
Az Betsabét ott ő noha nem soká tartá, 20 Ő házához üdő múlván hamar bocsátá:
Ime az Dávid királytól terehébe esék.
Isten ellen Dávid király akkor vétkezék, Kiért végre háza népe ám megfosztaték.
Az Betsabé az királyhoz emberét küldé, 25 És az által Dávid királt igen megfeddé,
Jámborságában Dávid király őt megförtőzteté.
Igen kezde az királyra ő nehezelni, Nem lehetne az ő bűnét elemészteni,
Hogy ki miatt meg kellene már szégyenűlni. 30 Nem kellene paráznául néki meghalni,
Sem kell vala törvényben őt megrontani, Az királnak ily éktelen megförtőztetni.
Az Dávid királynak Joáb vala akkor hadnagya;
Rába neve várost király igen vítatja, 35 Levelében az Joábnak király ezt hagyá.
Sietséggel az Úriás hogy haza jőne, Hada felől jó szerencsét tőle kérdene, Dávid király hallanája és örvendene.
Felkészűle az Úrias, királyhoz jöve, 40 Semminemű vígasságát nem érze szűve,
Tetszik vala mintha könyvvel lábbanna szeme.
Érté király Úriásnak hazajövését, És megtudá ő házához ő nem menését,
Meggondolá király előtt maga mentését. 45 Készűttete Dávid király gazdag ebédet,
Jó idején elhozata minden jó étket, Az Úriást felhívatá mint jó vendégét.
252 BIAI GÁSPÁR.
Igen kezdé az Úriást ő vendégleni,
Étkeivel szűve szerént igen kínálni, 50 Ő királi asztalánál vígan tartani.
Tőle kezde az had felől megtudakozni;
Az Úriás jó szerencsét néki mondani, Kezdé király úgymint azért ajándékozni.
Igen fennyen ezt ő néki király meghagyá, 55 És szemszembe ezt ő néki megparancsolá,
Feleségét igen hamar meglátogatná.
Nem akara az Úriás házához menni, Inkább az király házában akara lenni,
Az király vitézi között inkább maradni. 60 Király mikor az dolgot értötte volna,
És Úriást ezen igen kérdötte volna,
Hogy házához nem ment volna, mi oka volna ? Ilyen szóval az Úriás királynak szóla:
Hogy társai őneki mikor táborban volna, 65 Nem alkolmas (mondák) néki, hogy otthon volna.
Vele — mondá Dávid király — több szova volna, Hogy másnapig az királytól el ne távozna,
És őtet bocsátnája, jó választ adna.
Jobb ebédet másnap király készűttet vala, 70 Az Úriást asztalához űltette vala,
Jó borokkal mind szünetlen kénálja vala.
Tekintene az Úriás immár házához, Evvel lenne ő jó szűvel Dávid királyhoz,
Hogy lenne immár közel az ő házához. 75 Az Úriás önnön magát megtartóztatá,
Mert erkölcsét semmiképen nem változtatá.
Feleségét, háza népét sem látogatá.
DÁVID ÉS BETHZABEA. 253
Tekinté azt Dávid király, megháborodék
Haragjában Dávid király felfúalkodék, 80 Ő magában ő szűvében csak bosszonkodék.
Egy levelet Dávid király íra Joábnak, Hogy ő lenne veszedelme az Úriásnak, És engedne Dávid király akaratjának.
Tőle külde levelet azkort Joábnak, 85 Megjelenté mint árthatna az Úriásnak,
Az ostromon vége lenne ő halálának.
Hamar juta az Úriás az város alá, Az levelet az Joábnak kezében adá,
Joáb ígíről ígíre mind elolvasá. 90 Egyik részét ő népének Joáb készíté,
Azok előtt az Úriást nagy bízván veté, Mint őtet ott vesztenéjek, azt megjelenté.
Meghagyá ezt Joáb nekik, az vitézeknek,
Hogy mikoron az ostromon ők ütkeznének, 95 Akkor az Úriás mellől mind eljőnének.
Eleiben az Úriást Joáb hívatá, És mindömbe magát néki igen ajánlá, Király előtt hogy nagyobbra felmagasztalná.
Sirén vala az Úriás minden dolgára, 1 0 0 Nagy öremmel megyen vala ő az ostromra,
Ellenséggel ő vív vala úgymint halálra.
Veté Joáb az Úriást fel egy kőfalra, Mert tudja az ellenség sietne arra,
Joáb inte ő népével ott az kapura. 1 0 5 Az ellenség nagy erejét ottan indítá,
Az jelesét az kőfalra el-felállatá,
Többen többen az sokságot mind felhágatá.
254 BIAI GÁSPÁR.
DÁVID ÉS BETHZABEA. 255
Rettenetes viadal lőn ott az fokokon,
Az Úriás úgy ví vala fen az kőfalon, 110 Ő társai mind elhagyák ott az álláson.
Az Úriás merísz vala, meg nem futamék Az sokaság ott az falon megkörnyíközék, Ő miatta sok ellenség ám megöleték.
Nem bírhata erejével ott az soksággal, 1 1 5 Mind halálig ví vala nagy bátorsággal,
Ott elvesze az Úriás nagy hamarsággal.
Nagy kár lőn ott Úriásnak az ő halála, Kiért isten az királyon nagy bosszút álla,
Sok búdosást, küssebséget nagy sokot valla. 1 2 0 Onnat Joáb az ő népét ám el szállítá,
És emberét az királyhoz hamar bocsátá, Dávid királynak hívségét ám megmutatá.
Dávid király az követet kérdezi vala.
Az Úriásnak veszéséről tudakozik vala, 1 2 5 Úriás felől ha mit szólna hallgatja vala.
Az Úriás ám mint vesze, elejben adá, Az ő szűvét ám Dávidnak megháboríta, Hogy az kőfalon törtínt vala az ő halála.
Megharagvék Dávid király szóla, ezt mondá: 1 3 0 Hogy Joábnak az tanácsot vajjon ki adta ?
Hogy az várost az kőfalról ő meghágatta.
Idgyol tudja Ábimélek Jerobál fia, Az kőfalon hogy elveszett egy asszon miá,
Ő néki sem kellett volna ott fenn vínia. 1 3 5 Nem lőn akkor semmi kedve Dávid királynak, Udvara népe az követtel előtte állnak,
Rejá néznek, igen félnek, mind csak hallgatnak.
256 BIAI GÁSPÁR.
Jelenté meg ott az követ Dávid királynak,
Hogy az kőfalon lött halála az Úriásnak, 1 4 0 Minden kedve ám megjöve Dávid királynak.
Meghagyá azt Dávid király ott az követnek, Hogy elmenne, éjjel nappal ő elsietne, Ez Joábnak király szavával megbeszéllené:
Igy jól tudja az had dolgát, hogy mely forgandó, 1 4 5 Itközetben mind két fél hogy nem állandó,
A szerencse az kin esik — mind elmúlandó.
Lassan Joáb elkészűle minden dolgához, Ott úgy szerzé a sereget az viadalhoz,
Hogy kár nekül férkezhetnék ő az városhoz. 150 Lőn hírével Betsabénak ura halála,
Az Úriást keservesen siratja vala, Hogy ő töle megvált volna, kesergi vala.
Ez lőn immár hogy megszűnék a nagy sírástól, Mert vár vala immáran Dávid királytól, 1 5 5 Hogy Betsabét kimentené nagy árvaságtól.
Sőt az Dávid örömében hozzája vevé ;
Betsabénak az Dávidtól egy szép gyermek lőn, Ezért ott az Dávid király nagy haragot vőn.
Jelenék meg Dávid királynak Náthán próféta, 1 6 0 Hogy ki királt ő szűvében megháborítá,
Mert minden életinek törvényét megmondá.
Mert az Náthán zsidók között erős ember vala, Jeruzsálemből vala, nagy kedves vala,
Király előtt mindeneknek nevezetesb vala. 1 6 5 Olyanképen ott az Náthán királt megrettenti, Kezde néki messzeképen bölcsen szólani,
Az ő dolgát az mesében es megérteni.
DAVID ÉS BETHZABEA. 257
Kérlek uram Dávid király hallgasd meg szómat, Mondom neked ez mai nap ilyen bosszúmat, 1 7 0 Tekintsed meg nyomorúltakért én sok szólásomat.
Vala itt az zsidóságban egy nagy városban, Egy gazdag családos ember minden javában, Másik vala igen szegén állapatjában.
Vala az szegén embernek egy báránkája, 1 7 5 Gyermekivel kit tart vala nagy munkájával,
Nagy játékja annak vala az ő fiával.
Nem akará az családos marháját bántani, Ő vendégét az övével vendégleni,
A szegén ember bárányát hagyá elhozni. 1 8 0 Gondolkodék Dávid király Náthán mit szóla, Az próféta szaván Dávid am megindúla, Az oly embert haragjában gonosznak mondá.
Ezt jól értem az emberről mit nekem mondál, Annak egyéb ne adassék, hanem csak halál, 185 Megfizessen az embernek ő négy annyival.
Náthán mondá az királynak, hogy ő volna az, Azért istennek ostora rajtad hatalmas, Kiért házad népével nagy szégyent vallasz.
Tekinte rejád Dávid király az nagy úristen, 1 9 0 Saul hogy meg nem bírhata, ő tarta ellen,
Kit ő adott, megment tőle téged az isten.
Ékesíte ő tégedet minden javával, Kedved szerint ő szerete jó szolgáiddal,
De gonoszul cseleködél az Úriással. 1 9 5 Sőt megérté Dávid király isten haragját,
Es hogy immár elvennéje ő uraságát, Éjjel nappal úgy siratja király ő magát.
RÉGI MAGYAR KÖLTŐK TÁRA — II. 17
258 BIAI GÁSPÁR.
Im az gyermek ki akkoron Betsabétól vala,
Dávid azon megbúsula, hogy meghal vala, 2 0 0 Nagy sírással, nagy bánattal kesergi vala.
Mert az gyermek isten ellen nem vétett vala, Éjjel nappal ő magában igen sír vala,
Ő szakálát, haját, ruháját szaggatja vala.
Ott királyon az úristen megkeserűle, 2 0 5 Birodalmát es ő neki ám megígíré,
A Dávidnak ő álmában ám megjelenté.
Kiváltképen az próféta neki megmondá, Betsabénak az gyermekét, kit neki ada
Mert meghalna, ne siratná ő azt annyira. 2 1 0 Az királynak akkort vala oly nagy bánatja,
Rajta vala bánatjában kemén ruhája, Felöltözék bánatjában ciliciomba.
Akará király megmutatni az Betsabénak,
Nagy bánatját megismeré Dávid királynak, 2 1 5 Hogy nem örűlne gyermeknek ő halálának.
Dávid gyászlá az gyermeket hetednapiglan, Semmi étekkel nem éle király addiglan, Az gyermekért esedezék nagy nyughatatlan.
Rajta ő udvara népe bánkodik vala, 2 2 0 Hogy az gyermek hűre nekűl ám megholt vala;
Senki neki jelenteni nem meri vala.
Azt megérté Dávid király, hogy megholt volna És bánatja immár neki semmi nem vala,
Felöltözék ruhájában, nagy vígan vala. 2 2 5 Áldozék ott Dávid király az úristennek,
Ő magának jó étkeket hamar szerzének, Evék, ivék, vitézekkel ők beszéllének.
Ezt, hogy láták jó szolgái, csudálkozának,
Az királyhoz ilyen dolgot hogy ők látának, 2 3 0 Az gyermeket miként gyászlá, arról szólának.
A m az királt ottan kérdék az ő szolgái, Semmit meg nem tartózának neki mondani, Miért az gyermek halálán ő foga vígadni.
Ítílé ott az király őket balgotagoknak, 2 3 5 Egyen-ketten mondá őket mind bolondoknak,
Nyilván mondá mind fejenként ő szolgáinak.
Mire a tű fejetektől nem gondoljátok
Az gyermekért miért könyörgek ? azt nem tudjátok, Ím én nektek mind megmondom meghallgassátok. 2 4 0 Olykor nekem az úristent kell engesztelnem,
És ő neki nyughatatlan kell könyörgenem, Még az testben én az lelket bennem esmérem.
Kétség nekűl az gyermeknek halála után,
Az könyörgés és az kérés hejában múlván, 2 4 5 Semmi haszna íjjel nappal ha mind áldoznám.
Vevék az királynak szavát, igen tüsztelék, És minden nagy bölcsességét neki böcsőlék, Mindfejenként ök az királt azért dícsűrék.
Az Betsabét Dávid király hozzája vévé, 2 5 0 Az zsidók törvények szerént feleségévé tevé,
Az király méltóságába ott helyhezteté.
Rövid üdő el-bételék, felfohászkodék, Az Betsabé az királytul terében esék,
Hogy Salamon lenne neve ám megjelenék. 2 5 5 Történék, hogy az gyermeket Betsabé szűlé,
Dávid király Salamonnak azt ő nevezé, Mert Náthán próféta azt megjelenté.
17*
DÁVID ÉS BETHZABEA. 259
Ótalma lőn jámbor Joáb Dávid királnak,
Akkor gyötre erejével Ammonitáknak, 2 6 0 Hogy víz nekül ellenségi mind meghalnának.
Im az város víz nekül oly szűkes vala.
Egy kútfőnél az városban ott több sem vala, Ők az vizet ő közöttök kimúlik vala.
Ne múlatna, — az királynak Joáb azt írá, 2 6 5 Hogy ő ura Dávid sietne hozzá,
Ellenségét ő ott lévén ő megbírhatná.
Mikor az Joáb levelét Dávidnak hozák, A követek térdfő-hajtva királynak adák,
Hogy az város övé lenne neki megmondák. 2 7 0 Ezen király megörűle, népét készíté,
Jó barátit ő hívatá és véle vivé, Rába mellett ő táborát letelepíté.
Nagy erejét Dávid király el-felmozdítá,
Az városra az nagy erőt ottan indíta, 2 7 5 Ám megvevé és az népet mind elfogatá.
Senkit ott meg ne hadnának, azt kiáltatá, Mindeneket levágnának, azt meghagyatá, És az várost mindenestől ám elrontatá.
Elnyeré ő koronáját Ammonitáknak, 2 8 0 Kihordatá minden kincsét ott az városnak,
Eldúlatá minden jovát tartományának.
Meglátá ott az koronát a Dávid királ, Drága kővel rakva vala, mind aranyban áll,
Közép aránt Sardonikhen neve, ki fen áll. 2 8 5 Az koronát Dávid király fejében tevő
Mindenkoron ő kedvesen igen viselő, Egyéb öltözeti között inkább szereté.
260 BIAI GÁSPÁR.
Rettenetes kínt tétete az fírfiakon,
Nagy kínokat ott tétete király azokon, 2 9 0 Senki nem keserűl vala ő halálokon.
Csendesíté Dávid király széllel azokat, Kik őtet meg nem esmerék mint királyokat, Az kik nem hallgatják vala úgy mint urokat.
Igy veszté el Dávid király az gonoszokat, 2 9 5 És oly igen megbünteté az Ammonitákat,
Mind elrontá várasokat, tartományokat.
Onnat Dávid király népét mind elszállitá, Országában széllel őket haza bocsátá,
Jéruzsálemben király magát nyugatá. 3 0 0 Ez éneket az ki szerzé egy jó kedvében,
És az ő nevét el-beszerzé ő az versfőben, Özer ötszáz és negyvenkilenczedikben.
DÁVID ÉS BETHZABEA. 261
AZ TÉKOZLÓ FIÚRÓL.
Mi kegyes atyánk nótájára.
(Baranyai Páltól.)
Például nekünk mit mondott az isten, Tégedet kérlek, hallgasd meg keresztyén!
Megérted ezből, hogy kegyelmes isten, Minden időben.
Azt mondja nekünk ő magát jelentvén: 5 Vala egy kazdag királyság régenten,
Kinek két fia áll vala előtten, Nagy ékességben.
Vígan az király fiait tanyítja,
Őtet hogy félnék, nekik parancsolja, 10 Hívek lennének tiszta szívvel hozzá,
Kegyesen mondja.
262 BARANYAI PÁL.
Lassan az ifjak felnevekedének, Eszekbe, elmékbe ők öregbűlének,
Szólni, szolgálni atyjoknak kezdének, 15 Emberré lőnek.
Vala az egyik idővel ifjabbik, Kit az atya is vél vala, hogy jobbik, Minden dolgában ez vala gyorsabbik,
Szüntelen es víg. 20 Sok felé szívét elkezdé hajtani,
És ő életét meg nem mértékelni, Nagy reménséget erejében vetni,
Magát elhinni.
Bátorság vala, kevélység nagy vala, 25 Ékesen szólna, magát meggondolá,
Királyhoz akkor az ifjú indúla, Neki igy szóla:
»Atyám felséges hatalmas királyság,
Látod én rajtam bátorság, ifjúság, 30 Osztassék azért mi köztünk az jószág,
És hatalmasság.
Részt én magamnak kévánok mindenben, Miként az törvény adja mi előnkben,
Mert nem udvarlok többé én elődben, 35 Ifjú életben.
Azokot látom, kik ifjúságokot Múlatják kívöl, elhagyták házokot, Jó szerencsével bírják ő magokot
És jószágokot.« 40 Nagyon az király ezt hallván réműle,
Fiának monda: menne ki előle, Jól meggondolná, el ne menne tőle,
Megöregbűlne.
,Jól tudom — úgymond — mi bántja béledet, 45 Mert nagy szabadság vesztette eszedet,
Esmerd meg magad kérlek életedet, És erkölcsödet.
Akarsz te járni te kívánságodban,
Hogynemmint lakni én nagy udvaromban, 50 Ez szabadságból bűnnek te szolgálni,
És fia lenni.
Im feltartálak te kicsinségedből, Kedvedet adtam te neked mindenből,
Elfeletkezél kegyelmességemről, 55 És jó tétemről.
De kérlek téged fogadd meg tanácsom, És hátra ne vesd én parancsolásom, Én neked adom én kazdag országom,
És sok jószágom.' 60 Ezeket ifjú mikoron meghallá,
Felele reá, ilyen szókot monda:
»Mert én jó atyám! hogy osztassék marha, Törvén akarja.
Most vagyon időm, hogy elmenjek tőled, 65 Immár tanejtás nem kell, sem őrizés,
Jól viselhetem minden életemet, És én eszemet.
Végre utolsó mondásom teneked,
Úgy vagyon nálam mostan te kérésed, 70 Miként malomnak hallják zörgését,
Lantnak zöngését.«
Csoda irgalmas és kegyes az atya, Mert meg nem marad fia, igyjól látja,
Jószágát neki mindenben kiosztja, 75 És ímezt mondja;
AZ TÉKOZLÓ FIÚRÓL. 263
,Hitetlen ez világ fiam neki ne higyj!
Kell csak azoknak, kiknek jól áll az igy, De nem mindennek használ jóllehet víg,
Hamar (el)múlik. 80 Én neked adok ímé nagy sok kincset,
Ki jószágomból tégedet illetett, Jámborul magad viseld te életed,
Miként jelented.
De víg vagy fiam látom az sok kincsvel, 85 Kit én kerestem régenten két kézvel,
Azért nagy isten legyen hozzád ezzel Jó szerencsével.
Én hozzám képest atyát te nem találsz,
Ha nagy sok földet te örökké eljársz, 90 Mert te magadnak veszedelmet találsz,
Bút nekem csinálsz!' Pénzbeli nagy részt ifjú hozzá véve, Kazdag hogy volna, azt igen örűlé,
Atyjának mennyből egészséget kére, 95 El-kierede.
»Reám immáran szálla jó szerencse,
— Az ifjú vígan ezt mondja mentébe, — Illik hogy szómat foglaljam érötte,
Ilyen énekbe: 1 0 0 Oh boldogságos világos nap nekem,
Kiben adatik szabadság énnekem, Hogy lenne kedves gond nekül életem,
És tisztességem.
De illik mostan kedveznem torkomnak, 1 0 5 Illik kedveznem minden kévánságnak ;
Illik továbbá kedveznem játéknak, Nagy múlatásnak.
264 BARANYAI PÁL.
Jól hátra hagytam az kemény oktatót,
Nyakamról iga immár elhagyatott, 110 Én hol akarok, immár járok mind ott
Nagy sok országot.
Gyermektem vöttem sok nyomorúságot, Sokszor elvetni kévántam az hámot,
Szabadon mostan elhányom azokat, 1 1 5 Élek mint bódog.
Oh vígasságos ifjaknak seregi, Én velem mostan akarjatok járni, És vígan nálam énekekkel élni,
Tánczval múlatni!« 120 Fáradság nekül vala hosszú úta,
Egy szép városba ifjú bé hogy juta, Ruhája vala kazdagon ő rajta,
Útczán megálla.
»Immár szivemben valamit gondolok, 1 2 5
— Ifjú azt mondja — annak én szolgálok, Itt életemben kedvemen jargalok,
Semmit nem tartok.
Lám én víg vagyok, örűlek, tánczolok,
Mert én aranyval, mindenekkel bírok, 1 3 0 Jőjjenek hozzám hásártos borivók,
És jó szakácsok.
Itt most én nálam trombitás és kártyás, Legyen hitető és híres parázna,
Legyen továbbá kertész és madarász, 135 Minden szolgálás!«
Ott ifjút látta városi két hazug, Kiknek marhájok nem vala sem házok, De verfelyében nekik nyereségek,
Vala életek. 140
AZ TÉKOZLÓ FIÚRÓL. 265
Azok azt mondják: ,ifjú te honnat jöjsz ? Szolgálunk neked, ha minket te kedvelsz, Szállásra viszünk, hol te kedvedre élsz,
Örűlsz és víg lész.
De jer be velünk az nagy palotában, 1 4 5 Kedvedre itt élsz minden kévánságban,
Tánczban, lakásban, ének, vígságban, Nagy múlatásban!' Csuda ifjakon való nagy gyorsaság,
Mindenre hajló, miként gyenge szép ág, 150 Nem gondol arra, mit hozzon az aggság,
És nagy nyájasság.
Ott igen költi király fia kincsét, Mintha ő birná otthon örökségét,
Szántalan sokszor mindennek sok pénzét, 1 5 5 Osztja költségét.
Nagy hamarsággal társokat talála, Kik életinek lőnek romlására,
Mert hazugoknak szép szavok nem drága,
Néznek hasznokra. 1 6 0 Sok pénzét ímé nagy lakás fogyatá,
Testben erejét részegség elfojtá, Ő marhájában tékozlást tőn kártya,
És az sok párta.
Oly nagy siralom, veszedelem ifjún, 1 6 5 Törtínék hamar, mint szegény bolondon,
Mert nagy sok kincsét elveszté hásárton, És nagy lakáson.
Levoná róla ruháját az gazda,
Miért hogy fizetni nem vala jószága, 1 7 0 Bot miá sokszor veretteték háta,
Igy lőn fosztása.
266 BARANYAI PÁL.
Arany hásártra, ruha paráznákra, Jószág gazlásra, elkele lakásra,
Ő maga juta latrok közt prédára, 1 7 5 Nagy nyavalyára.
Csak egy imegben udvarról kihajták, Nagy szidalmason utczákon hurejtják, Akasztófára méltó volna — mondják,
Úgy hagyigálják. 180
»Jaj! — ifjú mondja — mit tegyek immár jaj, Kinek ivöltsek, panaszoljak én, jaj,
Mert hová megyek, életem nekem jaj, Elveszek jaj, jaj!
Oh te kegyetlen szerencse, mit tevél, 1 8 5 Minap énnékem mely kegyelmes levél,
Tiszta mint kristály előttem úgy fénlél, Hamar elterél.
Nagy kazdag király minap én es valék,
Hosszas koldóssá ím mely hamar levék ; 190 Nincsen én nálam immár több reménség,
Hosszas koldóssá ím mely hamar levék ; 190 Nincsen én nálam immár több reménség,