A csoportnyomás jelensége 194
A csoportnyomás okai 194
A kisebbség befolyása 197
A vonatkoztatási csoport 197
Honnan származnak a csoport normái? 200
Normakövetés, normaszegés, normaalakítás 201
Az osztály normái mint öndefiníciók 202
A felelősségvállalás hiánya és engedelmesség 203
Egyéniségvesztés a csoportban? 203
Az egyéni felelősségvállalás csökkenése 203
Az engedelmesség mértéke és okai 204
Reaktancia – ellenállás a hatalomnak, befolyásolásnak 207 A csoportok szerepe a véleményformálásban: segítség
vagy tehertétel? 208
A csoportdöntés jellemzői 208
A csoportgondolkodás 210
Ebben a fejezetben, akárcsak az előzőben, csoportfolyamatokról lesz szó.
Mint láttuk, a csoportalakulás egyik fontos állomása a normaképzés. Miért szentelünk mégis külön fejezetet ennek a kérdéskörnek? Nemcsak azért, mert nem akartuk végtelen hosszúra nyújtani az előzőt, hanem mert a nor-maalakulás, engedelmesség és csoportnyomás kérdéskörében olyan megle-pő eredményeket hoztak a laboratóriumi kísérletek, hogy érdemes ezeket csokorba kötni és számba venni azokat az okokat, amelyek hozzájárulnak a túlzott mértékű konformitáshoz. A tanári munka egyik kitüntetett problémá-ja a fegyelmezés kérdése: hogyan érheti el a tanár, hogy a tanítás során a
n BEVEZETÉS
n A CSOPORTNYOMÁS JELENSÉGE A csoportnyomás létezését Asch kísérlete bizonyítja legszemléletesebben. Solomon Asch (1969) kísérletét is – mint annyi más sok szociálpszichológiai kísérletet – általá-nos pszichológiai kísérletnek álcázta.
A személyek úgy tudták, hogy a vizsgálat tárgya az észlelés pontossága. A feladatban vonalak hosszát kellett megítélni, előre megadott három vonal közül kellett kivá-lasztani, hogy melyikkel azonos az éppen vetített vonal (lásd 21.1. ábra). Mint az áb-rán jól érzékelhető, a feladat kifejezetten könnyű. A személyek nyolcan ültek a
labo-ratóriumban, és egymás után hangosan adták a válaszokat ugyanarra az ábrára. A cso-portból egy személy kivételével mindenki beavatott volt, akik azt az utasítást kapták, hogy bizonyos vonalak esetén következetesen rossz választ adjanak.
Az egyhangú többség alapvető befolyást gyakorol a válaszokra. A feladat az észlelés szempontjából nem problémás, ha a kísérleti személy egyedül van, egyetlen esetben sem ad rossz választ. A csoportnyomás helyzetében azonban a személyek egyharmada ugyan-azt a téves választ adta, mint a beavatott társak.
A csoportnyomás okai
Asch a csoportnyomás, és az ennek való ellenállás feltételeit is vizsgálta, majd mind az egyén, mind a csoport jellemzőivel kapcsolatban megfontolandó szempontokat írt le.
Az egyén jellemzői Az egyén jellemzői alapján az engedelmesség és az ellenállás több okból bekövetkezhet.
diákok „engedelmeskedjenek” az iskolai szabályoknak és a tanár utasításai-nak? Ebben a fejezetben megfordítjuk a kérdést. Nem kevesebbet szeretnénk állítani a kutatások eredményeinek fényében, mint azt, hogy a probléma gyö-kere sok esetben nem az engedelmesség hiánya, hanem a túlzott behódolás a külső nyomásnak. Az iskolai normák be nem tartásának oka gyakran szintén nem az engedetlenségben keresendő, hanem abban, hogy nem a tanárnak, hanem a csoportnyomásnak engedelmeskednek a diákok!
21.1. ÁBRA Asch kísérletében a jobb oldali három vonal közül azt kellett kiválasztani, amelyik egyenlő hosszú a standard vonallal
A csoportnyomásnak való engedelmesség oka a személyes vagy a nyilvános konformitás:
A személyes konformitás esetén a személy azért igazodik a csoport véleményéhez, mert önként elfogadja a csoport véleményét:
– a látottak alapján ugyan jó választ adna, de kicsi az önbizalma, úgy gondolja, hogy bizonyára a többiek látják jól az ábrát, nem valószínű, hogy ő jobban tudja, mint a csoport;
– ténylegesen eltorzul az észlelés, ez azonban meglehetősen ritkán fordult elő ebben a kísérletben.
A nyilvános konformitás esetén a személy behódol: jól látja, hogy mi a helyes válasz, de kínosnak találja, hogy a csoporttal szemben más véleményt képviseljen, nem vállalja a csoport rosszallását vagy a kinevetést.
A személyek 25%-a mindvégig jó választ adott, sikerrel ellenállt a csoportnyomásnak.
Voltak olyan személyek, akikre csak időnként, voltak, akikre minden esetben hatott a cso-port befolyása.
A csoporttal szembeni ellenállás hátterében is többféle ok található:
A személy valóban független, átéli a konfliktust, és vállalja a szembenállást.
A függetlenséget mint normát tartja fontosnak, nem érinti érzelmileg a helyzet, mert a fő törekvése, hogy független maradjon.
Nem biztos a válaszában, de a rossz teljesítmény miatti szorongása nagyobb, ezért ra-gaszkodik a jó válaszhoz (nem mer igazodni).
21.1. KÉP Asch kísérletében a beavatatlan személy egyre kínosabban érzi magát
A csoport jellemzői A csoportnyomás feltétele, hogy kellő nagyságú csoport követke-zetesen képviseljen egy álláspontot.
A csoport létszámát kísérletről kísérletre szisztematikusan változtatva Asch úgy talál-ta, hogy a nyomás hátterében a társak azonos véleménye áll. Egyetlen személy nem lenne képes a válaszok módosulását előidézni, és a hibázások száma két társ esetén is lényege-sen kevesebb (13%), de három beavatott személyből álló csoport már ugyanolyan mér-tékű nyomást (33%) képes kifejteni, mint a 8 vagy akár 16 fős csoportok.
A következetesség nemcsak azt jelenti, hogy senki sem ad jó választ, hanem azt is, hogy mindenki egyöntetűen ugyanazt a rossz választ képviseli. Amikor a csoportban a kísérleti személyen kívül még egy beavatatlan személy is volt, a hibázások száma lecsökkent. Ha a beavatottak közt nem volt egyetértés abban, hogy melyik hibás választ adják, akkor sem nehezedett akkora nyomás a naiv egyénre.
Az életkor szerepe a normakövetésben A csoportnyomás hatása a fejlődés során változik. A konformitás változásának jellemző mintázatát figyelték meg. Óvodáskorban még kevés hatást fejt ki a gyermekek véleményére a csoport nyomása, ami az egocentri-kus gondolkodás következménye. Iskoláskor előtt a gyermekek még nem érzik, hogy iga-zodni kellene a többség véleményéhez. Kisiskoláskorban a csoportnyomás hatása erős, a kamaszkor felé haladva azonban újra a konformitás csökkenését figyelhetjük meg.
Asch felnőttekkel végzett kísérletét megismételték 7–11 éves és 11–13 éves gyere-kekkel (Berenda 1950, idézi Hetherington–Moris 1978). Itt is azt tapasztalták, hogy a kisiskolásoknál volt nagyobb a csoporthoz igazodó, és ezért hibás válaszok száma.
Eltérő volt a válaszadás indoklása is. Míg a kisiskolások úgy gondolták, hogy ha az egész csoport egyformán vélekedik, akkor bizonyára az a helyes válasz, addig a 11–13 évesek általában behódoltak. Tudták, hogy nincs igaza a csoportnak, de kellemetlennek érezték, hogy ellentmondjanak a többségnek.
A 20. fejezetben láthattuk, hogy a csoport befolyása az egyén életére egyre erősebbé válik a kamaszkor során. Miért csökken vajon a laboratóriumi vizsgálatokban mért kon-formitás?
Az okot abban kell keresnünk, hogy a vonalhosszbecslési vizsgálatokban egymás szá-mára ismeretlen kísérleti személyek vettek részt (Hetherington–Moris 1978).
A csoport befolyásának mechanizmusa alapvetően különbözik az összetartó baráti csoportok és az idegenekből álló csoport esetén. A kortársak növekvő befolyása (lásd 20. fejezet) a tagsági csoportok esetén következik be, az összetartó baráti csoportok be-folyása valóban nő az életkor növekedésével.
A csoportnyomást nap mint nap átéljük olyankor, amikor az egyöntetű csoporttal szemben kellene nyilvánosan kiállni az eltérő véleményünk mellett. Ha a tanár az osz-tályban az egyéni feladatmegoldás végeredményét egymás után több diáktól is kérdezi, anélkül hogy értékelné a válasz helyességét, egyre nehezebb a saját válaszunkat mondani, ha már többször ugyanaz a válasz hangzott el.
Egy ilyen jelenetnek voltunk tanúi, amikor az egyik osztályban a tanító tudatosan törekedett arra, hogy mindenki elmondja a saját véleményét, és az ötödik megszólaló
válasza volt a helyes. Még figyelemreméltóbb volt, hogy a tanító nem azt tette, hogy egy-szerűen nyugtázta a (végre) jó választ, hanem mindenkivel meg is indokoltatta a válaszát, üzenve ezzel, hogy tévedni szabad, és azt is, hogy érdemes vállalni a csoporttal szemben a saját véleményt.
A tanári értekezleten is nehéz a többi tanárral vagy az igazgatóval szemben más állás-pontot képviselni, legyen az egy a többiek által elmarasztalt diák melletti kiállás vagy az iskola megcsontosodott szokásaival való egyet nem értés.
A kisebbség befolyása
A konformitás azt eredményezi, hogy az egyén engedelmeskedik a többség akaratának, különösen, ha egyedül marad a véleményével. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden esetben csak a többségi vélemény érvényesülhet. Az újító gondolatok, a csoportétól elté-rő kisebbségi vélemény is hatással lehet a többségre (Moscovici 1980, idézi Smith–Ma-ckie 2001), ha következetesen és határozottan hangoztatja. Még érdekesebb kísérleti eredmény az, hogy a kisebbségi vélemény érvényre jutása független volt attól, hogy a vé-lemény milyen irányban tér el a csoporttagok többségének álláspontjától. A logikus és értelmes érvek viszont fontos szerepet játszanak abban, hogy elfogadjuk a kisebbség ál-láspontját.
A továbbképzések gyakori tapasztalata (Cartwright 1976), hogy a különböző cégek alkalmazottai, amennyiben a saját munkahelyükről magányosan vesznek részt a foglalko-zásokon, később nem tudják kellően kamatoztatni a tapasztalataikat. Hiába lelkesednek az újonnan tanultakért, visszatérve a munkahelyükre, szembe találják magukat a többség ellenállásával. Amikor azonban egy munkahelyről többen élik át ugyanazt az élményt és tanulnak valami újat, akkor sokkal hatékonyabban képesek újításokat vinni az addigi gyakorlatba.
A fiatal tanárok is hasonló helyzetben vannak, amikor frissen kikerülve a főiskolá-ról vagy egyetemről megkísérlik az új, addig szokatlan módszereket alkalmazni. Ilyenkor hasznos segítséget jelentenek a hasonló gondolkodású kollégák vagy az iskolapszicholó-gus (ha, szerencsés esetben, van már az iskolában ilyen szakember).
n A VONATKOZTATÁSI CSOPORT
A mindennapi életben a velünk személyes kapcsolatban lévő és az ismeretlen társak vagy csoportok egyaránt hatással vannak ránk. Ennek mértéke több tényezőtől függ: a cso-porthoz fűződő érzelmi viszonytól, a csoporttól való függés mértékétől, az egyén jellem-zőitől és külső tényezőktől. Az eddigi fejezetekben számos példával találkozhattunk az egyén életében szerepet játszó csoportokra a családtól a kortárscsoportokig (lásd 2., 5., 7., 20. fejezet). A normaközvetítés szempontjából azonban nem gyakorol hatást ránk minden csoport, amellyel kapcsolatba kerülünk. A normatív hatás attól is függ, hogy ezek
a csoportok valamilyen szempontból fontosak-e, igazodási pontul szolgálnak-e számunk-ra. A befolyással bíró csoportokat nevezzük vonatkoztatási csoportnak.
A vonatkoztatási vagy referenciacsoport befolyásolja a személy attitűdjeit, és összeha-sonlításul szolgál saját maga megítélésére.
Olyan csoport is lehet vonatkoztatási csoport, amelyeknek a személy nem tagja.
Amikor továbbtanulási terveinket fontolgatjuk, a baráti körünk (tagsági csoport) be-folyásolhatja például, hogy a szülővárosunkban keresünk-e főiskolát magunknak, vagy távolabbi kalandokra vállalkozunk-e, az esélyeink latolgatásakor azonban nem az osztály-társainkkal, hanem az ugyanarra a szakra jelentkezőkkel hasonlítjuk össze magunkat, akiknek a többségét egyáltalán nem ismerjük, információnk is csak áttételesen van róluk (túljelentkezők száma, felvételi ponthatár stb.).
Fontossá válhat egy csoport az egyén számára azért is, mert szeretne tagjává válni, és ezért már előre igyekszik az adott csoport normáit, szokásrendszerét átvenni. Ez fontos állomása a szereptanulásnak és a foglalkozási szocializációnak is. Ilyen anticipált szocia-lizációval találkozunk annál az óvodásnál, aki iskolástáskát vetet magának, és otthon „ta-nulást” játszik, leckét ír. A kiskamasz, aki festi magát, a serdülő, aki szeretne tetováltatni, piercinget rakatni, a jogászhallgató, aki egyetemistaként egyszer csak elkezd zakót horda-ni – ők mindnyájan az anticipált szocializáció jeleit mutatják. Ezeket a magatartásformá-kat azért veszi át a személy, mert ezek a számára vágyott csoport jellemzői.
Vonatkoztatási keretül a csoportok mellett személyek is szolgálhatnak, és a csoport bizonyos kitüntetett tagjai is szolgálhatnak normaközvetítőként. Ilyenkor a csoport nagy hatékonyságú tagja – sok esetben a vezetője – egy személyben is képviseli a csoport nor-máit (Hyman–Singer 1976). A filmsztárok, zenészek népszerűsége részben ezzel magya-rázható.
Kelley a vonatkoztatási csoport szerepét két funkcióban látja: 1. a normák közvetíté-sében és 2. abban, hogy összehasonlítási alapul szolgál az egyén számára (Kelley 1980) önmaga vagy a helyzete megítélésében.
1. A normatív funkció működését szemlélteti Merton egyik eredménye. Merton a máso-dik világháború alatt amerikai katonák körében végzett vizsgálatokat (Merton 1980).
A már harcban részt vett katonák és az újoncok attitűdjeit vizsgálta a háborúval kap-csolatban. A katonák hajlandósága arra, hogy fegyveres harcban vegyenek részt, markánsan különbözött egymástól. A tapasztalt katonák sokkal kevésbé lelkesedtek azért, hogy újra bevessék őket. A mi szempontunkból azoknak a katonáknak a hoz-záállása figyelemre méltó, akik a veteránokkal azonos egységben szolgáltak, de tényleges tapasztalatokkal még nem rendelkeztek (21.1. táblázat). Az ő nézeteik az újonc- és a veteráncsoport nézetei közt helyezkedtek el, amiből arra következtethe-tünk, hogy hatással volt rájuk annak a (referencia-) csoportnak a véleménye, amely-ben szolgáltak.
2. Mertonnak ugyanebben a vizsgálatsorozatában számos példát találhatunk az össze-hasonítási funkció működésére. A katonák helyzetükkel való elégedettsége nem az ob-jektív nehézségek vagy kedvező helyzet szerint változott. Erősen befolyásolta a
csa-pattagok ítéleteit az, hogy milyen vonatkoztatási csoportot használtak a helyzetük megítéléséhez. Például az európai hadszíntéren lévő, éppen nem harcoló katonák elégedettségi szintje lényegesen jobb volt, mint azt az objektív körülmények alap-ján várni lehetett. A magyarázatot a viszonylagos elégedettség, illetve megfosztott-ság fogalmával magyarázzák. A nem harcoló katonák relatív elégedettségét az okozta, hogy a saját helyzetüket a náluk még rosszabb helyzetben lévő, harcoló csapatok kö-rülményeivel hasonlították össze.
Az elégedettség vagy elégedetlenség oka a diákok esetében is gyakran az összehasonlítás-hoz használt referenciacsoportban keresendő. Egy olyan környéken, ahol jómódú csalá-dok élnek, egy gyerek elégedetlen lehet a ruhatárával azért, mert körülötte a többség drá-ga, márkás ruhákat engedhet meg magának, míg ugyanezek a közepes anyagi lehetőségek a szegény környezetben elégedettséggel járhatnak együtt.
Az összehasonlítás nemcsak az attitűdökre és a saját helyzettel való elégedettségre van befolyással, hanem információt szolgáltat a saját teljesítmény megítéléséhez is. A társak-kal való összemérés lehetővé teszi mind a teljesítmény színvonalának, mind a tartalmi helyességnek a megítélését. Ez utóbbit láthattuk Asch kísérletében, melyben a csoport-nyomás sok esetben annak köszönhető, hogy a csoport biztosabb támpontnak tűnik az egyén számára, mint a saját tapasztalatai. (A társas összehasonlítás teljesítményre gyako-rolt hatásával a 22. fejezetben foglalkozunk részletesen.)
Néha a normatív és az összehasonlító funkció nem válik szét élesen. Ezt figyelhetjük meg Sherif (1973) egyik kísérletében.
A személyeknek egy sötét laboratóriumban egyetlen fénypontot vetítettek. A fény-pont elmozdulásának mértékét kellett megítélniük több próbán keresztül, azonban a va-lóságban a fénypont mozdulatlan volt. A kísérlet az általános lélektanban „autokinetikus jelenségként” ismert illúziót használja fel, azt tudniillik, hogy egy fénypont a teljesen sö-tét háttérben saját testünk spontán mozgása következtében elmozdulni látszik (innen az elnevezés: saját mozgás észlelése).
A személyek egy része először egyedül ült a szobában, mások kezdettől fogva cso-portban végezték a kísérletet, és így hallották, hogy mit mondanak a társaik. A kísérlet-ben magányosan részt vevők közül egyesek csak 1-2 centiméteres elmozdulást észleltek, mások akár 25 centimétert is. A személyek egymás utáni ítéletei közt azonban kicsi volt az eltérés, mindenki kialakított egy rá jellemző ítéletet. Mintha más támpont hiányában az egyén az előzőleg hallott becslést használta volna támpontul.
21.1. TÁBLÁZAT A veteránok és újoncok fegyveres harc iránti attitűdje
Szívesen menne-e harcba? Az igennel válaszolók aránya (%)
Újonc 45%
Újonc, aki veteránok csapatában szolgál 28%
Veterán 15%
Forrás: Merton 1980.
De mi történt azokkal, akik csoportban vettek részt a kísérletben? Náluk azt tapasztal-ták, hogy egymáshoz közeli ítéleteket hoztak! A becslések kezdettől fogva sokkal kevésbé tértek el egymástól, mint a magányos egyének becslései.
Ezek után a kísérlet első szakaszában egyedül részt vevőket is csoportba ültették, és azt tapasztalták, hogy az ő ítéleteik is közeledtek egymáshoz, itt is kialakult egyfajta csoportra jellemző ítélet – igaz, egy kicsit lassabban, mint ha eleve csoportban alakítot-ták volna ki az ítéleteiket. Vagyis a csoport hatott az ítéletekre, egyféle csoportnorma alakult ki.
A kísérletnek van két további érdekessége is. Egyrészt a kísérleti személyekben nem tudatosult, hogy a többiek becslése befolyásolta őket, másrészt hogy ez a normához való igazodás fennmaradt. Ha a csoportos ülés után egyéni helyzetben további becsléseket kértek, a személyek a csoportban kialakított normák szerint ítéltek továbbra is.
A kísérlet szellemesen használja ki azt a jelenséget, hogy a látszatmozgás mint illú-zió nélkülözi az objektív támpontokat. Láthatjuk viszont belőle a normaalakulás jelensé-gén túl azt is, hogy a személyek összehasonlítják az ítéleteiket másokkal olyan esetekben, amikor a helyzet bizonytalan. Ezt az összehasonlítást nem motiválta a bizonytalanságon kívül semmi, hiszen nem volt elvárás a csoport többi tagjának a figyelembevétele. A sze-mélyek nem ismerték egymást, sőt az előbb csoportban, majd magányosan ítélők esetén a második ülésben a többiek nem is hallhatták az ítéleteiket. Az ítéleteik alakulásában a csoportnyomás, a csoport esetleges szankciói itt nem magyarázzák a további összehason-lítást, legfeljebb csak az a vágy, hogy jól teljesítsünk egy bizonytalan helyzetben.
Mind a vonalhosszbecslés, mind a fénypont elmozdulásának megítélése során azt figyelhettük meg, hogy a csoport normát közvetít a tagjai felé. Ezek a normák sokszor részletkérdésekre vonatkoznak, mint a csoport beszédstílusa, öltözködési szokások vagy zenehallgatási szokások, ugyanakkor a felnőtt korosztállyal gyakran összeütközések for-rásaivá válnak. Generációról generációra újratermelődő viták ezek, általában lényegtelen kérdésekről, mint a kívánatos hajviselet, nadrágbőség (vagy éppen szűkösség). A gyere-kek számára ezek a normák a csoporthoz tartozás miatt válnak olyan fontossá, az időseb-bek szemében azonban ezek a divatok értékek, illetve értékek elleni lázadás kifejezései.
n HONNAN SZÁRMAZNAK A CSOPORT NORMÁI?
A normák (mint ahogy például Sherif terepkísérlete kapcsán láttuk a 20. fejezetben) a csoportfejlődés során alakulnak ki. Hatással vannak rá a csoport által átélt események, együttes tapasztalatok. A csoport tagjai azonban nem „tiszta lappal indulnak”. A család-jukból és korábbi csoportjaikból egyaránt hoznak normákat, melyek befolyásolják azt, hogy milyen közös normák válnak dominánsakká. Az iskolai osztályok esetén is fontos szempont, hogy milyen családi attitűdöket, elvárásokat hoznak a tanulók az iskola, a ta-nulás, a viselkedési normák tekintetében.
A korábbi iskolai tapasztalatok hatásai szintén fontosak a normák kialakításában. A ta-nár-diák viszony barátságos vagy ellenséges voltáról, a szabályok betartásának