Érzéseket cserélsz, m int a ru h át,
Ma ezt veszed fel, holnap m ást kívánnál, A m int szeszélyed súgja, s azt hiszed, H ogy néked az mind, dőre lányka, jól áll.
Most ú jra felvevéd szerelmem is, Ez egykor oly fehér ru h á t m agadra, B ár azt feledve új gyönyör között Régen pihenni lökted a porondba.
Ne bántsd, ne bántsd, m ért hoznád ú jra fel?
Jobb annak ott pihenni elfeledve, N apsúgarakból volt az szőve, és Most lássam az idők mocskát felette?
Ládd, oly nyugodt valék m ár, azt hivém, Szerettél egykor őszintén, leányka,
S bár Isten rendelé, hogy elfelejts, A csók, mosoly igaz szívből lön adva, — M íg most, ha látom, ism ét úgy pirulsz, M int akkor, úgy hullám zik Éva-kebled, Azt látom, oh, hogy am időn hívék, Hogy akkor is csalatkozám tebenned. —
M iért nem hagytad e sírt meg nekem!
K acér mosollyal m it csábítsz felette*?
N agy a világ győzelmidnek, m iért N yúltál szentségtörően e kebelbe? — H a szívednek szerelme lám pa csak, Mely új o lajjal újólag föléled,
H ogy büszke termeken ragyogjon, úgy Veled szerelmet, lány, én nem cserélek.
De azt se féljed, hogy kísérteni
J á r fel talán m ajd m egvetett szerelmem, És eltip o rt üdvét követeli,
M elyet mosolygva esküvél te nékem!
Nem, m int e szív képedtől puszta lett, Ügy puszta szív lesz átkod is, leányka, Te nem tanultál, csak tetszelkedést, Közted s szíved közt hízelgő had álla:
H a m ajd lehullnak bájid, s elhagyott E had, szíved kietlenét megérted, És életúntan és örömtelen
N yugalm at esd. csendet kér árv a lelked;
De hivatásod vesztve, úgy leszesz, M int szótlan gondolat, gyümölostelen fa, Testetlen lélek, árván, hontalan
A sem m iség örvényében bolyongva.
Az édes házi kör helyett csupán H ideg h a lo ttjait leled a m últnak, Míg ólom súllyal a sír h a n tja i S iratlan puszta kebeledre hullnak.
V ad öröm volt, am it eddig éltem, K ábulás és m ámor, semmi más, M int ha bánatunkat hogy feledjük, Részegítve já r az áldomás,
S hogy szivünknek ja jjá t átkiáltsuk, Felzengünk egy pajkos éneket, E lcsitítni véle azt a sírót, Mint a dajka a kis gyermeket.
P ásztortűz volt minden üdvöm, élvem, Mely a téli éjben pislogat, —
Elmelegszünk nála, hajh de éltet A pásztortűz sem m inek nem ad —, M íg te jöttél, m int a felkelő nap, E lhalványult minden fényeden, Betöltéd a földet, s ám ulattal Üj ragyogványt láttam mindenen.
Érezém a rózsa s méh szerelmét, Érzém, árv án hegy nincs semmi sem.
Szerelem szent lánca a mindenség, S benne m ink is egy kicsinyke szem. —
VADRÓZSÁK.
( Erzsinek.)
És m int hogyha megcsókoltad volna E kebel vadon zengő dalát,
Képzetemben minden e világon Oly dicsőén szelleműle át.
49
II.
M ért g y ú jto ttál lángot e kebelben, H ogyha m ost hideg m aradsz, leán y 1?
M ért ta n ítá l meg forrón szeretni, H ogy kacagjad kínom at csupán?
Oh, mosolygj, mosolygj reám , leányka, H idd el, néked jobban illik az,
Megdöbbent talán a nagyszerű tél, De mi bájol, az csak a tavasz.
Meglep a szobormű is, — csodáljuk, H ogyha általlengi ideál ,—
Nem mozdul mégis szívünk, hiába, M ert rokonvilágra nem talál. — Ládd, leányka, a nap, mely v irág o t Szül, hevével el nem égeti,
Egy-egy harm atcseppet küld reája És a lankadót felélteti.
N ap szemed, s ha részvét h a rm a tá rja Nem hull rá ja , e kebel elég,
S e neked nyíló érzésvilágot Tán k ár lenne elrombolni még.
Madách Imre versei. 4
60
III.
Óh leányka, nem szégyenled-é, ha D u rv a bérc kegyesb, m int kis szived, A kit Isten ie m ár ízről-ízre
Szerelemmel átm elengetett?
Nem remegsz-é, hogy m egbánja, ennyi B á jt hiába m ért pazarla rád? — Ládd, ha nemmel válaszolsz szavam ra, V igaszt nékem az a szikla ád.
Elpanaszlom, hogy bizony leánykám Azt mondá, hogy engem nem szeret.
„Szeret“ a bérc így felel enyelgve S felüdíti lankadt lelkemet.
Jó barát, te! ah tudom , csalódok Sorsom oly bús, sorsom oly kopár, H ű szerelmem a hideg leánytól Viszonzásra többé nem talál.
„Talál“ m ondja ú jra a kegyes bérc.
Gúnyol-é vagy jobban ism eri Édes titk á t a leánykebelnek, S szebb jövőm et jósszó hirdeti?
IV.
Lány, ha oly hidegséget m utatnék, M int m inőt te játszol szüntelen, Tán jobban szeretnél, ah, de ilyen Lángoló szív a rra képtelen.
Kis sebet könnyű elrejtenünk, de A nagyot, ha elrejted, megöl;
Ily sebem van, s hogyha rejtenem kell, Meghalok, hidd, szenvedésitől.
Óh, h a volna ra jta d oly hatalm am , Aminő van néked híveden,
M egtanítanálak, hogy mi kín, ha V álasztottunk oly érzéstelen.
És mégsem lehetnék ily kegyetlen, Én szenvednék ism ét általa,
Én szenvedném m ind a kínt, amellyel A hidegség téged sújtana.
Rab vagyok, rab, kétség dúl szívemben, Sorsom élet-é avagy halál?
Mondd ki, mondd ki, bárm i az ítélet, Benne lelkem m egnyugvást talál.
Csak világot! b ár m utasson az m ajd Mennyet, poklot, m indegy m ár nekem, Szűnjék a sors szörnyű vajúdása, — Ami jő, m egadva viselem.
Mondd ki, lányka, m ert m int lassú m éreg Bú s rem ény közt a kétség megöl, E ddig ta r t erőm, itten hivék célt, Vidd tovább még, és keblem ledől.
51
4*
ia
52
Merre, m erre, lányka, régi kedved?
H ol van a pajzánkodó szeszély?
Hisz te egykor egy kicsiny virágban, Lepkeszárnyban örömet leiéi. — Most komoly vagy, tévelygő szemednek P illantása messze-messze jár,
M int hajósé, aki tornyosuló Felleget s p a rto t kétkedve vár.
M ért remegsz most, hogyha felkereslek, M int v irá g az őszi szél előtt?
Bizalom m al h ajlo ttál szivemre És mosolygó arccal azelőtt.
H onnan, honnan e p ir arcodon most, M íg szived sebesebben dobog?
Tán szivednek titkos vágyú álm a Az, mely b á jja l tükröződik ott?
Ism erém lelked fehér zománcát, S hajnal arcod p írja ra jta , lány, Boldogság h ajn alja, s m égis a szív N yugalm ának alkonya talán.
Bolygó fén y t látok, leány, szemedben, Az szívedben kincset á ru l el.
Süsd le, süsd le, óh m ár mind hiába, Szívem új, több-több ta n ú ra lel.
V.
Minden ízeden újabb kecs éled, S ú ja t nem terem t többé az ég, Csak ha a természetben tavasz van, V agy nőszívben a szerelem ég.
Óh igen, látom, szemed borúja Nem fellegzi m ár be e kebelt, M ert belőle szivárvány gyanánt a Szerelem n y ú jt édes békejelt.
VI.
Látnom téged és szeretnem egy volt, Óh leányka, honnan, honnan ez?
Hisz különben ember e világon Üdvöt csak hosszú harccal keres.
Nem kérdeztem én, ki vagy, mi sorsod?
Mit mooskított volna ily salak,
L áttam , lány vagy, ez nekem elég volt, Mert szerethetsz és im ádhatlak.
V ajh m i az, m i így hozzád varázsol?
Más tetszik, ha ez s az ra jta szép, R ajtad arc, haj és szemek világa Nékem bájos, m erthogy a tiéd. — Nem tudom, hogy barnák-é a fürtök, Kék-e a szem avagy éjsötét,
Azt tudom csak, a kedves egészre F én y t az üdv legszebb su g ára vét.
53
Téged Isten e szívnek teremte, És e szív azonnal m egtalált, Amidőn nálad, m int régi kedves Ism erősnél, meglepetve állt.
És valóban, lelkünk ismerős volt, Istennél csak egyet alkotott, És hogy ú jra feltalálja egym ást E világon, ketté v ált legott.
S fá jt félléte, kínozó sebében Vágyó hévvel nyugtot nem lele, M íg lelkedben azt m ost feltalálta, S önm agának jobb felét vele.
Mit csodáljam most m ár, hogyha régen, Még előbb, m intsem m egláttalak, Édesarcú álomképeimben,
Tiszta lánggal m ár im ádtalak.
És ne m ondd te se, könnyen hajolván Kebeledre hogy hűtlen leszek, Nincs korán azt teljesítni, am it Rég végeztek a nagy iste n e k
.---V II.
Óh talán bűn is, ahogy im ádlak, Keblem oltár, melyen képed áll, És kívüle az egész kebelben Semmi, semmi más helyt nem talál.
■ 55 S hogyha képed elhagyná e szívet,
Borzadok, mi ű r m aradna ott, Isten s emberektől elhagyottan, Mint egyházból elpusztult romok.
Óh, de hogy lehetne bűn szeretni, Istenünknek rendelése az,
Azt ta n ítja ég, föld, csillag és szél, Azt ta n ítja rózsa és tavasz.
Hogy lehetne bűn az, így szeretni, Tőle jő minden, szűmben mi jó, Érdemes lehetni birtokodra Küzd e szív, e fá ra d t harcoló.
Á ltalad dülének el, leányka, Szűm hiú, hamis bálványai, Éretted tanultam még az Istent Is hálásabban im ádani. —
S m egtudám , hogy am it dőre keble Embereknek száz alakra tép, M ert nem b írja a dicső egészet, Áldásos, erős egy istenség.
S b ár te azt gyerm ekkebled hitével, Rózsakoszorúban tiszteled,
Én kereszten vérző képletében — Óva áll ő mindkettőnk felett.
Te tanítál, hogy lelkünk fog élni, M ert a láng, m elyet közénk lehoz, Nem fér e földnek gyarló körébe S visszaküzd az üdv sugárihoz.
56