vé-denczei. S lehet-e ez az ő vétke, vagy & miénk? Tehe
tünk-e mi másként hálátlanság mocska nélkül? Ha pénzre akarjátok őt ítélni, készek vagyunk érette min
denünket váltságul adni; ha száműzitek, vele fogunk menni; ha életét kívánjátok, vegyétek inkább miénket, mely úgy is övé, melyet nélküle nem bírnánk, s így legalább lefizetjük neki tartozott adónkat, s a hazának egy jeles polgárt megszabadíthatunk." Könnyekre fa
kadtak e jószívű emberek beszédeik alatt, s gyermekileg zokogának. Ekkor Coriolán elszakasztá köntösét s meg-mutatá csatákban nyert sebeit. „E derék polgárok éle
téért nyertem e sebeket, úgymond, értök tevém vére
met ezerszer koczkára. Egyeztessék meg a tribunusok az ily tetteket azon váddal, melyeket ellenem koholtak.
Hihetni-e, hogy az, ki vérét a népért áldozna, a népnek ellensége legyen? Ki őket megszabadítani annyiszor küzdött, őket éhhel hálásra kárhoztassa?"
E beszéd, nemes méltósággal, ami Coriolánnak oly nagy mértékben tulajdona vala, elmondva, s azon önér-zéssel és bátorsággal, mely az ártatlanságnak hű kísé
rője szokott lenni, nem volt foganat nélkül. A nép szégyen-leni kezdé neheztelését. A jámborabbak azonnal fel-kiáltozának hogy ily nagy embert s hasznos polgárt fel kell minden vád alól menteni. A tribunusok meg valá-nak lépetve s rettegve látták a nem várt jelenést. Azon
ban Decius, mint mondánk, a legügyesebb a egyszers
mind fortélyosabb szónok közöttük, azonnal felszólala, hogy Coriolán ellen még egyéb vád is van, melynek megczáfolására hasztalan lesz sebek mutogatása és tet
tek kérkedékeny emlegetése. ,,Tudjátok, úgymond, pol
gárai Rómának! hogy törvényeink szerint az ellenség
től elszedett zsákmány az egész római nép sajátja, hogy felőle sem katonának intézeteket tenni nem fjzabad, hogy az érettök bejött pénz a quaestor által a köz kincstárba tétetik:s íme; mégis Coriolán,-.ezen törvények ellenére, melyek egykorúak Kómával, miután Antiumban neve
zetes zsákmánylást tett volna, az elfoglalt martalékot
Bijia. ül. 3
34 KISEBB TÖRTÉNETI ÍRÁSOK.
barátjai közt osztotta el, s ekként a nép tulajdonát cziinboráinak ajándékozd, hihetőleg zsarnoki czélja zá
logául. Felszólítalak téged ezennel, Coriolán, hogy e vádat czáfold meg.'1*)
E vádnak megítélésére szükség említenem, hogy azon korban, midőn az élelmi szükség miatt a nép és patríciu
sok között viták folytának,az antiumiiik, használván az alkalmat, beütöttek Rómahatáraiba és pusztítottak, rab-Iának egész a városi kapukig,a nélkül, hogy Komiban a népet fegyverfogásra lehetne bírni.Coriolán nem tűrhető e gyalázatot. Engedelmet kert a consuloktól ellenök
•fegyvert foghatni; öszv&szedé híveit, s megígérte a pór
rendi katonáknak, hogy ha zászlójához állandauak, zsákmánynyal megrakodva fogja őket haza vezetni. A katona« ismerve Curiolán hadvezéri tehetségét, 8 ezen felül éhségtől űzetve, zsákmány reményétől kecsegtetve, csoportosan sereglettek Coriolán zászlójához. Coriolán kivezeté őket a városból, megrohaná a szerte kóborló ellenséget s több ízben megverve, beűzé Antium falai közé, hol, míg azok rettegve a Coriolán névtől, mago
kat zárva tartanák, ő kölcsönért kölcsönt fizetve, meg
engedő katonáinak a rablást, kik végig kalandozván a sík földet, teméntelen zsákmánynyal tértek vissza. Co
riolán, Ígérete szerint, általe.ngedé mindeniknek, amit szerzett, részint sínlődő háznépe táplálékára, részint hogy példát adjon nekik élelemszerzésre az ellenség telkeiről. Ez volt tehát a vétek, melyet most Decius ellene felhozott: de az nem volt való, hogy ő a zsák
mányt barátinak adta vagy épen felosztotta volna, mert mindeniké az volt, lett legyen patricius vagy pór, a-rait saját erejével szerzett. Coriolán veszedelme az vala, hogy a zsákmánynyal terhelten visszatérőket azok, kik a városban maradtak, irigy szemmel nézték, amit De
cius megsejtvén, még azon időben eltökélé egykor Co
riolán ellen használni.
„Királya vagy-e te Rómának, Coriolán, mond e
*) Dionys. Plntarch.
CORIOLÁN. 35 fondor tribunus, hogy sajátjairól kényed szerint intéze
teket t('s7.8z?" Meglepve e vád által, melyre épen nem vala elkészülve, Coriolán nem tuda egyebet felelni, mint hogy a dolgot előadta, miként történt vala. Kik azon csatában jelen voltának; azonnal előállottak bizonyságot mondani a dolog valósába felől, azonban a másik fele
kezet nagyobb számmal volt, s most felzudúla. Látván a tribunusok e kedvező pillantator, minél hirtelenebbűl szavazatra bocsáták az ügyet, s Coriolán a többség által örök számkivetésre Ítéltetek.")
A patríciusok nagyobb része magát is száműzve ér
zette e nagy emberrel, ki mindenkor t-'imas/.n és véde vala a patriciusi rendnek. Eleinte köz rémülés támadt bennök: de csakhamar bos/.ú és elkeseredés foglalta el a szíveket. Némelyek Valerius ellen keltek ki, hogy sima beszédével a tanácsot elcsábítá, mások önmago
kat vádiák szerfeletti engedélylyel, mindnyája keserűen bánta, hogy vég eszközökhöz nem nyúlt inkább, mint ily nemesíeikű, nagy polgárt ellenségei negédének en
gedett. A i «p ellenben örvendett fényes diadalmának : s a két rendet most nem ruházatról s egyéb jelekről, h >nem vidám vagy sajnálatos arczárói lehetett megis
merni.
Változás egyedül Coriolán külsején nem volt látható.
Járása, arcza. raozdulati nyugalmasak valának, s mind azok ki>zt, kiket e történet érdeklett, csupán az ő lelkén nem voltak elcsüggedés jelei. De e nyugalom csak kül
sején mutatkozott, belseje, mint látni fogjuk, vulkán vala, hol harag és elkeseredés lángjai égtek. A gyűlés ut'ín mindenek előtt haza tért, hol anyját és nőjét köny-nyekben elázva találta, lnté őket hideg, kevés szavak
ban, a sorsnak e csínyát állhatatosm tűrni; megölelé őket, apró gyermekeit gondjaikba ajánlá, s elhagyá a várost, a nélkül hogy egyket védenczein kivűl valakit magával menni engedne. A város végéig nagy sereg
•) Dionys. Plut. Liv.
3*
86 KISEBB TÖRTÉNETI ÍRÁSOK.
tanácsbeli és patrícius kísérte. Haraggal levén e l t e l v e gyávaságokért, egyikhez sem szólott; némán h a l a d a előttök, némán vált el tőlök.*)
A pórnép lelkét mind eddig nem tapasztalt ö r ö m foglalá el a győzödelmen, melyet a patríciusok h a t a l mán vőn. Nem ok nélkül, mert Coríolán megítéltetés é-vel a respublica eddigi alkotmánya a maga alapjaiban vala megrendítve. A nép, mely ekkorig a patríciusok hátalmától függött, most ezeknek bíráivá tette m a g á t , s végzéseket hozott az ország legnevezetesebb d o l g a iról. A fő hatalom most a tanácstól a n é p , vagy i n kább a tribunusok kezébe látszott szállani, kik n é p v é dői czímök alatt Róma kormányzóivá emelték fel m a gokat. Csupán a consulok, mint fő igazgatói az ország
nak, voltának előttök még némileg félelmesek; azért, hogy ezek hatalmát is megtörjék, oly patríciusokat ügyekeztenek consulokká választatni, kik hozzájok s z í tanak, vagy szellemi tehetségűk gyengébb hogysem t ő -lök félni lehetne. Mint védei s pártfogói iránt vak biza
lommal lévén a nép nagy serege, melyet szenvedély szokott mozgatni, ész ritkán, magokat vezetőjévé t e t t é k a közvéleménynek, gondolkodásnak. J ó hadvezér, ú g y mondának, ritkán jó az ország kormányán; a hős m e g szokván háborá idején a korlátlan parancsolást, győzö-delmes fegyvereivel bizonyos büszkeséget hoz magával haza, és felsőségi érzést, melytől szabad országban min
denkor félni lehet. Miután a consulok, elég igazságtala
nul, csak patríciusok közöl választatnak, azon kell ü g y e -kezni, hogy e nagy hatalmat szelíd, jámbor emberek nyerjék meg. Az igen kitűnő elmék, győzelmekhez szo
kott hadvezérek, s általában a dicsvágyó lelkek vesze
delmesek szabad országban*. £ gondolatok, melyekben oly sok való is vagyon vegyülve, a szabadságféltés színe alatt könnyen hitéit nyertek, a irányúi szolgáltának it választásnál. Élihez járult még az is, hogy ÍJorioIáii ügyében, mint láttuk, a tribunusok erőszakosan
kivit-*) PlllfitfCil.
CORIOLÁN. 87