pásztor istVán zoltán – pénzes János
Debreceni Egyetem pasztor.istvan.zoltan@gmail.com, penzes.janos@science.unideb.hu
Abstract
SPATIAL CONDITIONS OF THE ROMA POPULATION AND THE PROCESS OF ETHNIC CHANGE IN HUNGARY
Pásztor, István Zoltán – Pénzes, János
The growth in the number of Roma population and even in the ratio can be regarded as one of the most characteristic demographic process in Hungary. In the current study dif-ferent datasets were used to discover the spatial disparities in the distribution of the Roma population with special attention to the ethnic change. The differences of the given data-sets and their approaches are also introduced as part of the paper.
Keywords: census, demography, estimation, ethnic change, Roma population
Bevezetés
A cigányság létszámbeli és különösen aránybeli növekedése az egyik legmeg-határozóbb demográfiai folyamat Magyarországon. Tanulmányunk célja a markáns területi különbségeket mutató jelenség térbeli dimenzióinak, azon belül is az etnikai csere sajátságainak feltárása több adatforrás felhasználásával. A vizsgálat időbeli komparatív elemzést is tartalmaz, amelynek keretében az 1980-as évek települési szintű becsléseit hasonlítjuk össze az elmúlt években készült intézményi becslé-sünkkel, valamint a megelőző évtizedek népszámlálási adataival. Az eredmények karakteresen tárják elénk a magyarországi cigányság térségi, illetve településháló-zaton belüli koncentrálódását és további növekvő térbeli koncentráltságát.
Elméleti alapok
A magyarországi roma népesség kedvezőtlen társadalmi és gazdasági helyzete gyakori szereplője mind a közbeszédnek, mind pedig a társadalmi jellegű kutatások-nak. A hétköznapi és a tudományos eszmecserék kapcsán azonban általános gondot jelent a létszámadatok pontos meghatározása. Ezért ebben a tanulmányban a ma-gyarországi cigányságra vonatkozó különböző adatforrások áttekintésére és rövid értékelésére teszünk kísérletet. Emellett a közelmúltban végzett felmérésünk ered-ményeit is ismertetjük egy földrajzi aspektusú összehasonlító elemzés keretében.
Azt be kell látnunk, hogy a felmérések nagyon különböző módszertannal készül-nek, és többször másként definiálják a célcsoportjukat (Pénzes et al. 2015). Ez abból adódik, hogy a „Ki a cigány?” kérdést másként értelmezik akár a népszámlálások során, a szociológiai becslésekben, vagy a politikai közéletben (Ladányi–Szelényi 1997a).
Az általános képlet szerint a népszámlálások rendszeresen alábecslik a roma etnikumúak számát a szakértői becslésekhez képest. Ennek fő oka, hogy a magukat
182
pásztor istVán zoltán – pénzes János cigánynak vallók egy része az állami felmérések során nem vállalja fel identitását, illetve jelentős arányban kettős identitásúak (Tátrai 2014). Annak ellenére ala-csony az identitás felvállalása, hogy 2011-ben a nemzeti-etnikai identitás megvá-laszolására ösztönző kampány is zajlott a roma lakosság körében. A nemzetiségi kötődésre vonatkozó kérdés ugyanis nem tartozott a kötelezően megválaszolandó kérdések sorába (Papp 2010). Ezért teljes joggal a cigány népességet „rejtőzködő kisebbségnek” is nevezik, mivel az önbevallásban mindössze egyharmada, egy-negyede jelenik meg a teljes közösségnek. A tendencia a roma lakosság növekvő száma mellett az identitás felvállalásának erősödését is jelzi (Hablicsek 2008).Szociológiai felmérések teljesen más aspektusú megközelítést jelentenek, mivel ezek reprezentatív, vagy nem-reprezentatív lakossági mintákon alapulnak.
Magyarországon, kifejezetten a cigány lakosság létszámbecslését célzó kutatáso-kat Kemény István vezetésével folytattak először az 1970-es évek elején.
A gyakorlat mögött gyakran az az érvelés áll, hogy a romákat a nem roma kör-nyezet besorolása alapján érheti hátrányos megkülönböztetés, és ekkor a diszkrimi-náció „elkövetője” nem számol azzal, hogy a másik fél magát romának tartja-e vagy sem (Bernát 2014). Ezek roma definíciója a kulturális, viselkedésbeli és külső tulaj-donságok különbségén alapul és figyelembe veszi a származást – mindezek alapján azokat tekintik cigánynak, akiket a nem cigány környezetük annak minősít (Kemény–
Janky 2003). A cigányság valós létszámadatait pontosabban kifejezik, mint a nép-számlálások, azonban a szerény minta (megközelítőleg a regisztrált roma népesség 1 százaléka, azaz 5400 fős maximum) fényében meglehetősen nagy a bizonytalanság.
Ilyen típusú vizsgálatok viszonylag ritkán készülnek és területi részletezettségük erő-sen korlátozott. Emiatt, nem mennek le arra a területi szintre, amelynél már érdemi módon lehetne elemezni az etnikai csere jelenségeinek térbeliségét.
A helyi önkormányzatok megkérdezésén alapuló adatok egyfajta alternatív megoldást jelentenek a cigányság létszámának felmérése során. Ennek a meg-közelítésnek az a lényege, hogy a helyi viszonyokra – ideális esetben – jól rálátó önkormányzati (vagy korábban tanácsi) vezetők, illetve illetékesek adjanak vá-laszt a helyi roma lakosság számáról, illetve arányáról. Az egyik leggyakrabban hivatkozott és jól ismert hazai forrás az ún. CIKOBI adatbázis, amelyet a megyei tanácsokon belül működő Cigányügyi Koordinációs Bizottságok készítettek a rendszerváltást megelőzően (Kocsis–Kovács 1991, Kertesi–Kézdi 1998).
A Debreceni Egyetem Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszéke kiterjedt telefonos és kisebb részben személyes terepi vizsgálatot indított a tele-pülési önkormányzatok körében.1 A 2010–2013 között, több hullámban készült felmérés eredményeképpen a CIKOBI adatbázissal alapvetően összehasonlítható adatsor jött létre (Pénzes–Pásztor 2014, Pénzes et al. 2015).
1 Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a felmérésben részt vevők nélkülözhetetlen és kitartó munkájáért: Dézsi Gyula, Hegedűs Viktor, Jász Erzsébet, Lengyel István Máté, Pálóczi Gábor, Pász-tor István Zoltán és Szűcs Sándor végezte a lekérdezést, míg a budapesti adatok összegyűjtésében Tátrai Patrik segítsége volt pótolhatatlan.
183
A CIGáNySáG TERÜLETI VISZONyAI ÉS AZ ETNIKAI CSERE...
1. ábra
A cigányság lélekszámának alakulása különböző adatforrások szerint
Forrás: saját szerkesztés különböző források2 alapján
Az 1. ábrán a három különböző forrás, négy adatsorának megyei megoszlását ábrázoltuk (Kemény–Janky 2003 a szociológiai felmérést, a CIKOBI és a DE adatai a települési vezetés becsléseit tartalmazza, míg a legutóbbi népszámlálás az önbevallást – vagy más néven autoidentifikációt – reprezentálja). Az egyes megközelítésmódok eltérését jól jelzik a jelentős eltérések (amelyek tehát nem csak időbeli elcsúszásból következnek). Ezek részleteire a már hivatkozott tanul-mányunkban korábban kitértünk (Pénzes et al. 2015).
1. táblázat
A cigányság regionális megoszlása különböző adatforrások szerint
Régiók Kemény-Janky,
2003 Népszámlálás,
1990 Népszámlálás,
2011 CIKOBI,
1984-87 DE, 2010-13
Dél-Alföld 12,4 7,23 8,19 8,04 8,87
Dél-Dunántúl 12,37 12,69 13,76 13,67 11
Észak-Alföld 16,77 29,14 26,13 22,52 23,62
Észak-Magyarország 32,07 32,25 29,61 28,06 24,39
Közép-Dunántúl 6,52 4,01 5,11 5,14 6,15
Közép-Magyarország 3,58 4,68 6,57 6,22 7,97
Nyugat-Dunántúl 5,74 4,3 4,23 5,1 4,22
Budapest 10,54 5,7 6,4 11,24 13,78
Forrás: saját szerkesztés különböző források2 alapján
Bár a cigányság létszámára vonatkozó értékek nagyfokú változatosságot mu-tatnak a különböző adatforrások alapján, azonban a leglényegesebb térszerkezeti
2 Kocsis–Kovács 1991; Kertesi–Kézdi 1998; Kemény–Janky 2003; a KSH 2011-es népszámlálása és a DE felmérése alapján
184
jellemzők hasonlóak (1. táblázat). Más a helyzet azonban, ha a létszámváltozást kívánjuk megragadni. Fontos hangsúlyozni, hogy csak azonos módszertani alapo-kon nyugvó adatokat lehet adekvát módon összehasonlítani (azaz pl. az 1990-es és a 2011-es népszámlálást, illetve a CIKOBI és a DE adatbázisát). Így azonban a cigányság régiók közötti megoszlásának változásában akár ellentétes folyamatok is tükröződhetnek hasonló időintervallumban, attól függően, hogy milyen adatfor-rást veszünk alapul (pl. a Dél-Dunántúl, vagy az Észak-Alföld változása eltér az önbevalláson, illetve az önkormányzati adatközlésen alapuló módszerek esetében – 1. táblázat). Ugyanakkor Budapest és Pest megye részesedésének növekedése egyértelműnek tűnik. Mindenezek fényében az is kijelenthető, hogy szinte lehe-tetlen megkérdőjelezhelehe-tetlen eredményeket kapni az adatsorok alapján.
Az etnikai csere folyamata az adatforrások tükrében
Az adatforrások problémakörét azért részleteztük, hogy ezáltal is felhívjuk a figyelmet az etnikai csere jelenségének kiterjedtebb vizsgálata során előálló kor-látokra, elemzési nehézségekre. Jelen vizsgálatban átfogó országos kitekintésre vállalkozunk a bemutatott, részben frissnek tekinthető adatbázisok segítségével.
Az etnikai csere mozgatórugóit néhány térségi és települési esettanulmány na-gyon jól megvilágítja magyarországi viszonyok között (Baranyi et al. 2003, Virág 2006, Süli-Zakar et al. 2013, Bogárdi–Molnár 2014). A cigányság rendszerváltás utáni nagyvárosokból való kiszorulásával és a megjelenő térségi szintű koncentrá-lódásával foglalkozott a szakirodalom (Ladányi–Szelényi 1997b, Pásztor–Pénzes 2012). Ugyanakkor fontos hangsúlyozni azt is, hogy a térségi léptékű leszakadás, marginalizálódás nem szűkíthető le csak a cigányságra (Nagy et al. 2015).
Az etnikai csere kialakulásának hátterében összetett okok húzódnak meg. A gazdasági, politikai okok mellett a cigányságra jellemző attitűdök (például rokon-sági kötődés) is szerepet játszanak. A jelenség azonban hatványozottan jelentke-zik a nehéz gazdasági helyzettel jellemezhető térségekben (Pásztor–Pénzes 2012).
Szélsőséges esetben a megüresedő és elértéktelenedett ingatlanokba a falvak peremi területeiről megindul a cigány lakosság beköltözése, illetve a rokonsági kapcsolato-kon keresztül más településekről is érkezhetnek családok, miközben a nem cigány lakosság elköltözése felgyorsul. A cigányság hagyományosan magasabb termé-szetes reprodukciója mellett kibontakozó népességcserével pedig települési szintű szegregálódás indul meg (Ladányi–Szelényi 2004), és az így kialakuló etnikai get-tók más minőséget teremtenek a cigányság életében, mivel ezután már nem csak a falun belül élnek elszigetelten, hanem maga a település válik elszigeteltté (Virág 2006). Az ingatlanpiac markáns különbségei pedig élesedő szakadékot képeznek a lecsúszó területek és a fejlettebb térségek között, amely egyre nehezebbé teszi az ilyen térségekből való elköltözést, az onnan való felemelkedés lehetőségét (Ladá-nyi–Virág 2009). Ezt a hatást tovább erősítik az etnikai csere megakadályozására tett törekvések – például a cigány családok elköltöztetése, beköltözésük megnehezítése.
pásztor istVán zoltán – pénzes János
185
Ez a folyamat szintén a(z) – anyagi lehetőségekben – szegényebb, kisebb érdekér-vényesítéssel rendelkező térségek felé kényszeríti a roma népességet.
Jelen tanulmányban az 1990-es és 2011-es népszámlálás, valamint az 1984-87-es CIKOBI és a DE 2010-13-as felmérése segítségével illusztráljuk a folya-matot (igyekeztünk megközelítően hasonló időpontokat választani). Szeretnénk hangsúlyozni, hogy elsősorban nem az egyes települések kiemelése a célunk (részben az adatbázisok dilemmái okán), hanem sokkal inkább az általános fo-lyamatokra, illetve a megközelítésmódok eredményezte különbségekre kívánjuk felhívni a figyelmet. A vizsgálat során a roma népességaránynak megfelelően el-különítettük azokat a településeket, amelyekben a részesedés meghaladta az egy-harmadot (túl a Kipp-ponton), valamint azokat, ahol a cigányság többségbe jutott.
2. ábra
A cigányság lélekszámának alakulása különböző adatforrások szerint
Forrás: saját szerkesztés különböző források alapján
Az 1990-es népszámlálás önbevalláson alapuló adatainak tükrében még csak két település volt roma többségű – a közismert Alsószentmárton és Csenyéte –, emellett 23 településen haladta meg az egyharmadot a cigányság aránya (a tér-képen „jelentős roma lakosságarány” felirattal). Túlnyomórészt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint Baranyában, Somogyban, Szabolcs-Szatmár-Be-regben és Jász-Nagykun-Szolnok megyében helyezkedtek el ezek a községek (2.
ábra).
2011-ben 30 településen volt 50%-nál magasabb a romák aránya, további 71 községben pedig elérte a 33%-ot. Az előbb felsorolt megyék mellett jelentős számban jelentek meg Heves és Nógrád megyei települések, valamint Zala, Vesz-prém, Tolna és Hajdú-Bihar megyei községek is rákerültek a térképre.
A CIGáNySáG TERÜLETI VISZONyAI ÉS AZ ETNIKAI CSERE...
186
3. ábra
A cigányság lélekszámának alakulása különböző adatforrások szerint
Forrás: saját szerkesztés különböző források alapján)
A települési (tanácsi) vélemények alapján összeállított 1984-87-es CIKOBI adatbázis szerint 13 roma többségű település volt az időszakban (sajnos a Somogy megyei adatok használhatatlanok voltak, mivel közös tanácsi aggregálásban ké-szültek és utólagos dezaggregálásra nem volt lehetőség). 6 Baranya és 6 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község mellett egyetlen Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település (Hodász) került ebbe a csoportba. 50 további település lakosságának pedig minimum harmada roma származású volt (3. ábra).
A Debreceni Egyetem 2010-13-as felmérése alapján 134 település volt roma többségű 2012-es lakosságszám értékek viszonyítva. További 242-ben a lakosság legalább harmada cigány származású volt. A leginkább érintett területek szinte összefüggő sávot alkotnak Észak-Magyarország határmenti sávjában (különösen a Csereháton), Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén (főleg a Szatmári-síkságon). A Dunántúlon az Ormánság és a Zselic települései között koncentrá-lódnak leginkább az érintett községek.
Konklúziók
Tanulmányunkban két adattípusra, a népszámlálási és az önkormányzati becslésekből származó adatokra támaszkodva mutattuk be a legfontosabb területi megoszlási adatokat és térképeztük fel az etnikai csere előtt álló, illetve az azon már keresztülment településeket. Fontos hangsúlyoznunk azt, hogy részben tele-püléshálózati okokból például az Alföld kiterjedt térségei nem érintettek látszólag (azonban a nagyobb településeken belül, szegregáltan élő cigányság problémái sem elhanyagolhatóak.
pásztor istVán zoltán – pénzes János
187
Bármelyik összehasonlítást is nézzük, a cigányság növekvő lélekszáma és aránya különösen az aprófalvas és elmaradott térségekben növekszik igen látvá-nyosan, amely egyértelműen a térbeli koncentrálódás és – a más szerzők által is hangoztatott – térségi szintű gettósodás riasztó jeleit mutatja.
Irodalom
1. Baranyi B. – G. Fekete É. – Koncz G. 2003: A roma-szegregáció kutatásának területi szempontjai a halmozottan hátrányos helyzetű encsi és sellyei-siklósi kistérségekben. In: Kisebbségkutatás. 12. évfolyam 2. szám. pp. 344–362.
2. Bernát A. 2014: Leszakadóban: a romák társadalmi helyzete a mai Magyaror-szágon. In: Kolosi T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Társadalmi Riport 2014. Budapest:
TÁRKI. pp. 246–264.
3. Bogárdi T. – Molnár M. 2014: Átány mentális térképe. In: Molnár M. – Kassai Zs. (szerk.): Acta Regionis Rurum 8. Faluszemináriumi kutatások – Átány. Gö-döllő: SZIE. pp. 86–97.
4. Hablicsek, L. 2008: The development and the spatial characteristics of the Roma population in Hungary. Experimental population projections till 2021.
Demográfia, 51. évfolyam 5. szám, English Edition. pp. 85–123.
5. Kemény I. – Janky B. 2003: A cigány nemzetiségi adatokról. In: Kisebbségku-tatás. 12. évfolyam 2. szám. pp. 309–315.
6. Kertesi G. – Kézdi G. 1998: A cigány népesség Magyarországon. Budapest:
Socio-typo. 467 p.
7. Kocsis K. – Kovács Z. 1991: A magyarországi cigánynépesség társadalomföld-rajza. In: Utasi Á. – Mészáros Á. (szerk.): Cigánylét. Budapest, MTA Politikai Tudományok Intézete. pp. 78–105.
8. Ladányi J. – Szelényi I. 1997a: Ki a cigány? In: Kritika. 25. évfolyam 12. szám.
pp. 3–6.
9. Ladányi J. – Szelényi I. 1997b: Szuburbanizáció és gettósodás. Szociális, etni-kai és térszerkezeti változások az ezredforduló Magyarországán és Budapestjén.
In: Kritika. 25. évfolyam 7. szám. pp. 4–12.
10. Ladányi J. – Szelényi I. 2004: A kirekesztettség változó formái. Budapest:
Napvilág Kiadó. 189 p.
11. Ladányi J. – Virág T. 2007: A szociális és etnikai alapú lakóhelyi szegregá-ció változó formái Magyarországon a piacgazdasági átmenet időszakában. In:
Kritika. 35. évfolyam 7–8. szám. pp. 2–8.
12. Nagy E. – Timár J. – Nagy G. – Velkey G. 2015: A társadalmi-térbeli marginalizáció folyamatai a leszakadó vidéki térségekben.In: Tér és Társada-lom. 29. évfolyam 1. szám. pp. 35–52.
13. Papp Z. A. 2010: Az etnikai adatgyűjtés módszertana Magyarországgal szom-szédos országok népszámlálásaiban. In: Statisztikai Szemle. 88. évfolyam 1.
szám. pp. 5–28.
14. Pásztor I. Z. – Pénzes J. 2012: Foglalkoztatási krízis és jövedelmi periferizálódás Északkelet-Magyarországon a roma népességi arányok tükrében. In: Területi Statisztika. 52. évfolyam 4. szám. pp. 353–371.
A CIGáNySáG TERÜLETI VISZONyAI ÉS AZ ETNIKAI CSERE...
188
15. Pénzes J. – Pásztor I. Z. 2014: Romák Magyarországon. In: A földgömb. 32.
évfolyam 11. szám. pp. 17–18.
16. Pénzes J. – Pásztor I. Z. – Pálóczi Á. 2015: Cigányság Magyarországon – adatforrások és hátterük. In: Kozma G. (szerk.): Facultates sine finibus Tanul-mányok a „Süli-suliból”. Tiszteletkötet: Süli-Zakar István professor emeritus 70. születésnapjára. Debrecen: Didakt Kft. pp. 168–178.
17. Süli-Zakar I. – Pálóczi Á. – Szabó D. A. 2013: Társadalomföldrajzi vizsgálatok Északkelet-Magyarország cigány lakossága körében. In: Kozma G. (szerk.):
Emberközpontú társadalomföldrajz. Debrecen: Didakt Kiadó. pp. 41–55.
18. Tátrai P. 2014: Etnikai folyamatok Magyarországon az ezredforduló után. In:
Területi Statisztika. 54. évfolyam 5. szám. pp. 506–523.
19. Virág T. 2006: A gettósodó térség. In: Szociológiai Szemle. 12. évfolyam 1.
szám. pp. 60–76.
pásztor istVán zoltán – pénzes János
189
A CIGáNySáG TERÜLETI VISZONyAI ÉS AZ ETNIKAI CSERE...
ДИНАМІКА МЕРЕЖІ МІСЬКИХ ПОСЕЛЕНЬ УКРАЇНИ ТА ПРОБЛЕМИ УДОСКОНАЛЕННЯ ПРОСТОРОВОЇ ОРГАНІЗАЦІЇ СУСПІЛЬСТВА
ПідГРушниЙ Г.П.
Інститут географії НАН України pidgrush@meta.ua
Abstract
DYNAMICS OF URBAN SETTLEMENTS NETWORK OF UKRAINE AND PROBLEMS OF IMPROVEMENT OF SPATIAL ORGANAZITAION OF SOCIETY
Pidgrushniy G.P.
The essence of spatial polarization process of society’s vital activity is disclosed. It is de-termined that in different periods the elements of the network of territorial organization of society can lose or acquire features of the poles of development under the impact of endogenous potential and external influence. Growing and fading centers in the structure of spatial organization of the Ukrainian society are explored. Main direction of their op-timization are determined.
Keywords: spatial organization of society, poles of socio-economic development, urban settlements network
Простір життєдіяльності суспільства, як абстрактне поняття, має свій конкретний вираз у просторовій організації суспільства. Вона являє собою зумовлений об’єктивними закономірностями та суб’єктивними чинниками процес просторового упорядкування життєдіяльності суспільства, який про-являється у формуванні його різноманітних територіальних утворень (Під-грушний 2010, с. 41).
До таких утворень належать інтегральні форми просторової організа-ції суспільства (ПОС). Це – елементарні, локальні, агломеративні, ареаль-ні, регіональні та інші форми ПОС. Базовими і найбільш численними серед них слід вважати локальні форми, що являють собою населені пункти різної величини та функціональних типів. Саме до них, в реальних умовах, при-урочені точки просторового оптимуму, які характеризуються найсприятли-вішими для суспільного розвитку поєднаннями передумов та чинників.
Разом з тим, слід мати на увазі, що локальні компоненти ПОС (по-селення), будучи різними за величиною, функціональними ознаками та рівнем поляризованості, перебувають у складній системі ієрархізованих взаємозв’язків і утворюють багаторівневу мережу. Таким чином вся система просторової організації суспільства набуває своєї визначальної, іманентної властивості – мережевої поляризованості, яка є універсальною властивістю будь-якого простору (Родоман 2002, с. 32). При цьому окремі компоненти ПОС набувають властивостей полюсів розвитку.
190
ПідГРушниЙ Г.П.Місія, що відводиться полюсам соціально-економічного розвитку для вирішення проблем вдосконалення просторової організації суспільства має кореспондуватись з їх внутрішньою сутністю та можливостями реалізовува-ти функції динамічних елементів ПОС, її своєрідних «локомореалізовува-тивів». Саме це і зумовлює необхідність уточнення поняття «полюс соціально-економічного розвитку» в його сучасній інтерпретації.
Аналіз наукових розробок та вивчення досвіду функціонування полюсів розвитку дає підстави розглядати їх як центри соціально-економічної актив-ності, що характеризуються викладеною нижче низкою ознак.
1. Для полюсів притаманна вища, ніж у навколишніх господарських цен-трах, динаміка розвитку, яка зумовлює ускладнення їх внутрішньої еко-номічної, соціальної, планувальної та організаційної структури;
2. Така динаміка зумовлена наявністю в полюсах певних видів економічної діяльності, матеріальних (пам’ятки історії та культури, сакральні об’єкти тощо) та нематеріальних (бренд території, креативна та ділова активність населення тощо) активів, здатних створювати ефекти мультиплікатора і ак-селератора;
3. Визначальною ознакою розвитку полюсів слід вважати активну реалі-зацію зовнішніх функцій, що зумовлюють стимулюючий вплив на соці-ально-економічний розвиток прилеглої до них території. Тут йдеться про генерування полюсом імпульсів розвитку, що поширюються на навколиш-ню території. Природа цих імпульсів була розглянута нами в попередніх роботах (Підгрушний – Денисенко 2013a, Підгрушний – Денисенко 2013).
Виходячи із вищезазначеного, можемо констатувати, що формування по-люсів соціально-економічного розвитку є не тільки (чи навіть не стільки) ре-зультатом цілеспрямованих заходів регіональної політики держав, а наслідком об’єктивних проявів самоорганізації ПОС, що реалізуються згідно з фунда-ментальною властивістю суспільного простору – його поляризованістю.
В усі періоди історії, на будь-яких територіях мимовільно виникали та розвивались центри господарської активності, що мали основні ознаки по-люсів соціально-економічної розвитку. Це має прямий зв›язок з процесами урбогенезу. Цілком очевидно, що виникнення міста, його формування та по-дальший розвиток неможливий без містоформуючих видів діяльності, що характеризуються достатньо високим динамізмом; без визначеної господар-ської спеціалізації, яка зумовлює його зовнішні впливи; без структурних ускладнень тощо. Тобто, на етапі виникнення та інтенсивного розвитку міс-то, чи будь-який значний населений пункт, набуває ознак полюсу зростання.
Отже, динаміка процесів урбогенезу значною мірою відображає динаміку формування полюсів соціально-економічного розвитку.
За величиною та масштабами впливу на навколишню територію по-люси соціально-економічного розвитку поділяються на локальні, районні,
191
192
193
194
5. Денисенко О.О. 2012: Процеси метрополізації: світогосподарський аспект:
менографія. Київ. Інститут географії НАН України. 193 с.
6. Куйбіда В.С. – Негода В.А. 2009: Толкованов В.В. Регіональний розвиток та просторове планування території: досвід України та інших держав-чле-нів Ради Європи: збірник нормативно-правових актів і науково-аналітич-них матеріалів з питань регіонального розвитку та просторового плануван-ня. К.: Видавництво «Крамар». 170 с.
7. Підгрушний Г.П. 2013: Значення полюсів соціально-економічного роз-витку у вдосконаленні територіальної організації суспільства Укр. геогр.
жур. №4. с. 40–48.
ПідГРушниЙ Г.П.
195
ДИНАМІКА МЕРЕЖІ МІСЬКИХ ПОСЕЛЕНЬ УКРАЇНИ...
AZ 1930. ÉVI ROMáNIAI NÉPSZáMLáLáS ETNIKAI KIMuTATáSAINAK INTERPRETáCIÓI
seres attila
MTA Történettudományi Intézet seres.attila75@gmail.com
Abstract
INTERPRETATIONS OF THE ROMANIAN CENSUS IN 1930 IN THE HUNGARIAN AND ROMANIAN STATISTISC. NEW APPROACHES ACCORDING TO
HUNGARIAN ARCIVAL SOURCES Seres, Attila
A significant difference is exist between the Hungarian and Romanian scientific point of view in connection with the investigating the ethnical balance of power between the two main eth-nical populations of Transylvania, the Hungarians and Romanians in the 20th century. The censuses, taken in 1910 by the Hungarian authorities, in 1930 by the Romanian authorities and finally in 1941 in separated parts of Transylvania by both of Hungarian and Romanian authorities, generated a long time argue between Hungarian and Romanian statisticians.
Hungarian statisticians consist the Romanian census in 1930 as a base of comparison, but all of them dispute the authenticity of the data regarding the national compound of Transyl-vania. This issue is aimed to analyze the statistical results of the Romanian census of 1930 regarding the national compound of Transylvania according to the data on ethnic status and mother tongue, especially from the point of view of the Hungarian minority. The starting point of our thesis was an archival collection in the National Archives of Hungary which was found by us and can ting the judgement of results of the Romanian census in 1930. The biggest political organization in Transylvania, the National Party of Hungarians appealed to its regional party organizations for documentaring the offences during the time of data collection of the census. A part of this documentation was sent to Ministry of Foreign Affairs of Hungary, because the party of the Hungarian minority in Transylvania is intented to make efforts before the international organizations to prove that the complaints had been justified.
These documents let make a conclusion that in some cases the questionnarie of the thnical data was manipulated and the Romanian state administration made efforts to to separate from Hungarian minority the ethnical and denominational grups like Jews, Germans from Szatmár region, Armenians, Gipsies and part of Greek Catholics. Ont he other hand, these documents throw light up ont he question of the complexity of personal minority identifica-tion, during the census the intensity of minority attributes might be changed accordung to the social and existence status and might be depended ont he local and regional circumstances.
Keywords: Romanian census in 1930, Hungarian and Romanian censuses in Transylva-nia, Hungarian ethnic statistics, National Party of Hungarians
Régi ütközőpontnak számít a magyar és a román tudomány között annak a kérdéskörnek a megítélése, hogy Erdély etnikai összetétele hogyan alakult a XX.
század első felében. Ez a vita nemcsak tudományos szinten zajlott, hanem gyak-ran politikai színezetet is kapott, hiszen az Erdély területén ekkor végrehajtott népszámlálások – így különösen az 1910. évi magyar, az 1930. évi román és az