Főméltóságú Kormányzó Úr!
A kárpátaljai magyarorosz terület autonómiájának a szentistváni Nagy-Ma-gyarország keretén belül való megvalósítása érdekében, alulírott Bródy And-rás, volt ruszin miniszterelnök az alábbiakban hódolattal bátorkodik előadni:
A magyarorosz népnek és területének Magyarországhoz való visszacsato-lásáért életem legszebb korát, 20 éves küzdelmemet áldoztam fel, hangtala-nul, ismeretlenül, hajtatva azon szent megihletődés által, hogy népem élete, jövője, boldogulása csak a szentistváni Magyarország keretén belül biztosít-ható. E küzdelem befejezése előtt a sors próbára tett: a szent cél megvalósulása családom, jövőm, pozícióm és életem kockáztatását kérte tőlem. Mindezt én megfontoltam és meggondoltam s azonnal teljesítettem is. Meg vagyok róla győződve, hogy nem sok „miniszterelnöki” pozícióban lévő ember akad, aki ezt megteszi. A sors nagylelkű volt hozzám, visszaadta családomat és életemet és megengedte, hogy lássam 20 éves küzdelmem eredményét.
Három hónapja fi gyelem az eseményeket. Kezdetben lelkesedtem, azután bizakodtam, később reméltem, most pedig félelem fog el, hogy mindaz, amit húsz éven át építettem, rombadől. Mert bár a terület – hála Főméltóságú Kor-mányzó Úr bölcs és gyors elhatározásának és a magyar honvédség nagyszerű harckészségének – Magyarországhoz csatoltatott, a magyarorosz nép lelke ez alatt a három hónap alatt sokkal távolabbra sodródott a magyartól, mint ami-lyen távol állott a cseh megszállás idején. Félő, hogy ez a távolodás folytatódni fog, és ki tudja, hogy az európai feszült légkör befolyása alatt hol fog megállani?
Az elmúlt három hónap alatt szótlanul fi gyeltem és tanulmányoztam a magyar politikai élet megnyilvánulásait Kárpátalja sorsával kapcsolatban.
És a következőket állapítottam meg: a Főméltóságú Kormányzó Úr és a kor-mányfő: gróf Teleki Pál miniszterelnök úr, valamint az egységes magyar nem-zet akarata ellenére a kárpátaljai magyarorosz terület rendezésének megvaló-sulása elé egy „láthatatlan erő” tudatosan akadályokat épít és állít.
Ennek tulajdonítható az, hogy a Főméltóságú Kormányzó Úr és a mi-niszterelnök úr által megígért autonómia megvalósítása helyett az autonómia megadása felett ma már vitáznak, sőt egy, az autonómia megadását ellenző tá-bor szerveződik, egyelőre csak egy láthatatlan és névtelen tényező irányítása mellett, de maga az a tény, hogy mindez így történhetik, bizonyítja azt, hogy ez a láthatatlan tényező egyben felelős tényező is kell, hogy legyen.
Az elmúlt 20 esztendő alatt szerzett tapasztalatok alapján legyen szabad annak a véleményemnek kifejezést adni, hogy ha a visszacsatolt kárpátaljai magyarorosz terület autonómiája rövid időn belül nem lesz megvalósítva, úgy amint azt Főméltóságú Kormányzó Úr kegyes volt kilátásba helyezni és a kor-mány feje megígérte, a visszacsatolt terület egy európai bonyodalom esetén újra válságos helyzetbe kerül. Mert a ruszin népre, amely az elmúlt 20 esztendő alatt nemzetté fejlődött, az elmúlt 3 hónapos magyar uralom kiábrándítólag hatott. Itt meg kell jegyeznem azt is, hogy ezt a kiábrándulást nem a katonai hatóság, hanem a mögötte működő polgári szervezet idézte elő.
Nekem nemcsak jogom, de kötelességem is, hogy ezt nyíltan megmond-jam, s hogy őszintén beszéljek felelősségem tudatában. Az elmúlt három hó-nap alatt a cseh recept szerint:
a. A közigazgatásban, a bíróságnál, a tanügynél, a pénzügynél és álta-lában majdnem mindenütt, minden fontosabb hivatali pozíciót belföldi, oroszul nem tudó magyarral töltöttek be, vagy olyan emberekkel, akiket a magyarorosz néppel s annak lelkével semmi sem kötötte össze, akik a múlt-ban is magukat a magyarorosz nemzet testétől elkülönítették.
b. Minden gazdasági forrást és intézményt belföldi magyar szakemberek-kel szállottak meg és sajátítottak ki.
c. Ungváron és Munkácson a magyarorosz nyelv részére annyi jogot sem biztosítottak, mint amennyit a csehek biztosítottak a múltban a magyarok részére. (Még az utcai feliratokat is bemeszelték.)
d. A magyarorosz falvakban, ahol csak lehetett, megpróbálták a magyar iskolák felállítását. (Nagyszőlősön pl. 24 magyarorosz elemi iskolai osztály-ból csak 9-et hagytak meg.)
e. Magyarorosz tisztviselőket, bírákat, tanárokat és tanítókat Ungváron, Munkácson és Beregszászon magyar bizottságok által igazoltatnak, tekintet nélkül a magyarorosz ügynek tett szolgálatra, tisztán csak a magyar szempont fi gyelembe vételével.
f. A vidéken a csendőrök brutálisan viselkednek a néppel szemben. Erről ma már a falvakban rémregények járnak, és vannak emberek, akik a csendőri
verés elől a faluból elmenekültek. Állítólag a Máramarosban (rahói járásban) bujdosó szics-gárdistáknál keresnek menedéket.
g. Ungváron, Munkácson, Beregszászon, de még Nagyszőlősön is a hi-vatalokban a szolgálatot teljesített magyarorosz altisztek egy részét minden további nélkül elbocsájtották. Az egész igazgatás magyar nyelven történik, még a magyarorosz falvak jegyzői hivatalaiban is éppúgy, mint a csehek alatt, cseh nyelven.
A magyar politika a kárpátaljai magyarorosz terület kérdésében teljesen bizonytalannak, határozatlannak és tehetetlennek látszik, éppen a fent em-lített láthatatlan erő által teremtett akadályok miatt. Ez a bizonytalanság adott tápot Amerikában a magyaroroszok között a nyílt cseh, zsidó, kom-munista s egyéb ellenséges propagandának a magyarok és Magyarország el-len. Szlovenszkóban és Németországban ez táplálja az ukrán propagandát, ugyancsak a magyarok és lengyelek ellen (míg ebből kifolyólag Lengyelor-szágban az ukránizmus és a magyarorosz autonómia ellen). Bent, a kárpát-aljai magyarorosz területen mindezen propagandának külön-külön ügynöke és számos híve van (főként a kommunisták tevékenykednek), éppen a magyar politika bizonytalansága miatt.
Mindezt én előre láttam, és mindezt megakadályozandó a magyar csapa-tok elindulása napján, 1939. március hó 14-én meg akartam alakítani a felelős magyarorosz kormányt, amely a visszatért terület kormányzását a magyar kirá-lyi kormány intenciói szerint irányította volna, és a teremtett új helyzetet szen-tesítette volna. (Ezt annál is inkább meg lehetett volna tenni, mert én nemcsak a cseh köztársasági elnököt helyettesítő kormányfő által kinevezett, de egyúttal a „kárpátorosz” nemzet törvényes képviselete, tehát az összes képviselők és sze-nátorok, valamint az orosz és ukrán nemzeti tanácsok által egyhangúlag meg-választott kormány feje voltam, akit Sirovy generális törvénytelenül mozdított el helyéről és csukatott le. Ezt a szándékomat jelentettem a magyar királyi kor-mánynak (Pataki Tibor államtitkár úr révén), azt azonban nem akceptálták.
Az elmúlt két hónap alatt majdnem minden héten felhívtak Budapestre tárgyalni, ellenben az autonómiát illetően nem adtak nekem alkalmat, hogy valami hasznos pozitívumot letárgyalhassak. Az az érzésem, hogy szándéko-san foglalkoztattak engem Budapesten csak azért, hogy azalatt megpróbálják a kárpátaljai magyarorosz területet - az én kikapcsolásommal - pacifi kálni.
Mert ilyen kísérletek történtek:
1. Az ügynökök egész raja járta be a falvakat a katonai parancsnokság-ra való hivatkozással, aláírást gyűjteni memoparancsnokság-randumokparancsnokság-ra, amelyek
burkolt tartalma: tiltakozás az autonómia ellen, amelyet a magyar Ál-lamfő és a magyar Kormányfő megígért. Ezeket a memorandumokat a Főméltóságú Kormányzó Úr és a miniszterelnök úr címére továbbí-tották. (Hogy eljutott-e odáig, azt nem tudom.)
2. Ellenem egyrészt az ungvári főispán hivatalos lapjában, a Kárpáti Magyar Hírlapban, másrészt pedig a vidéken fi zetett ügynökök ál-tal próbáltak hangulatot teremteni azzal, hogy én a magyarorosz nép akarata ellenére követelem az autonómia megvalósítását.
3. Ugyanakkor engem személy szerint is rendőri felügyelet alá helyez-tek: telefonbeszélgetéseimet kihallgatják, postámat cenzúrázzák, minden lépésemet detektívekkel fi gyeltetik.
4. Mindez velem történik, aki Magyarországért életét, családját, minisz-teri pozícióját, mindenét odadobta áldozatul, és odadobná ma is, ha tíz élete is lenne, mind a tízet egyszerre.
Mindez oly nyíltan és kihívóan történik, hogy Rahón éppen úgy tudnak és beszélnek róla, mint Szolyván vagy Huszton. Sokszor felvetődik bennem a kérdés, hogy Magyarországnak melyik ellensége csinál ilyen lélekromboló munkát? És kérdem, miért? Azért, mert hiszem és vallom, hogy a visszacsa-tolt magyarorosz területet csak úgy lehet egy újabb ezer esztendőre Nagy-Ma-gyarország keretében megtartani, ha a magyarorosz nép lelkét a szentistváni eszme szolgálatába tudjuk állítani. A magyarorosz népet pedig ma az elmúlt 20 esztendő alatt felnőtt új generáció reprezentálja. Ezt megfogni és teremtő, államépítő munkába állítani csak széles körű területi autonómia megvalósí-tása által lehet. Ennek az autonómiának a megvalósítására a magyar kormány lekötötte magát nemcsak a jelenben, de a múltban is:
a. A csehszlovák köztársaság összeomlása előtt én még mint csehszlovák parlamenti képviselő megállapodtam Budapesten vitéz Imrédy Béla magyar királyi miniszterelnök úrral abban, hogy a kárpátaljai magyarorosz terü-letnek Magyarországhoz való visszakerülése esetén a magyar kormány a volt horvát autonómiához hasonló autonómiát biztosít, a terület érdekeinek meg-felelően gazdasági jogok kiegészítésével.
b. Miniszterelnök koromban a komáromi tárgyalások megszakítása előt-ti napon felkeresett Szent-Iványi József volt képviselő, és hangsúlyozottan a főméltóságú Kormányzó Úr izenetét hozta nekem, mely szerint a kárpátaljai magyarorosz területnek – Magyarországhoz való visszatérése esetén – Főmél-tóságod a horvát autonómiához hasonló autonómiát biztosít, egyben a terület gazdasági fellendítésére, vízi erőinek kihasználására kb. 70-80 millió pengőt
is, melynek első évi részlete, kb. 15 millió pengő, máris rendelkezésre áll. Ezen megállapodások alapján aztán én a magyar kormány minden óhaját, kívánsá-gát pillanatnyi habozás nélkül teljesítettem, még életem árán is. Tanúim rá:
Vörnle miniszter úr őexcellenciája és Pataki Tibor államtitkár úr őméltósága.
Gondolni sem mernék arra, hogy ez a megállapodás nem kötné a mai magyar kormányt. Tudomásom van arról, hogy akad félhivatalos vélemény, amely a magyar kormányt ez alól fel szeretné menteni azzal a megokolással, hogy a terület nem önként került vissza Magyarországhoz, hanem a magyar honvéd-csapatok megszállása által. Ezzel szemben szabad legyen rámutatni arra, hogy 1. A megállapodásnál sem az egyik, sem a másik részről nem volt, de nem
is lehetett arról szó, hogy milyen módon hozzuk vissza a területet és a népet, hanem arról volt szó, hogy szükség szerint ennek a területnek minden eszköz árán Magyarországhoz kell visszakerülnie. (Arra a leg-kevésbé lehetett gondolni, hogy a magyar csapatok igénybevétele nélül is meg lehetne ezt valósítani.)
2. A megállapodás alapján én mindig a magyar kormány rendelkezései szerint cselekedtem. Főként a magyar kormány utasítására követeltem a kritikus időben a népszavazást a végletekig, mert a magyar kormány-tól azt az üzenetet kaptam, hogy a magyar csapatok készen állnak a bevonulásra, és csak ok kell a csapatok elindítására, tehát a népsza-vazás mellett kell kitartani a végletekig. Én tudatában voltam annak, hogy megállapodásom a magyar kormánnyal csak akkor érvényes, ha azt a kritikus pillanatokban becsületesen meg is tartom, ezt én mint volt tartalékos honvéd főhadnagy átéreztem és aszerint is cselekedtem, egészen lecsukásomig. Holott tudtam és éreztem, hogy helytelen, amit teszek, mert jobb volna megmaradni továbbra is miniszterelnöknek, és az arbitrage döntése előtt Bécsben, ott a helyszínen bejelenteni kor-mányom nevében az országnak Magyarországhoz való csatlakozását.
Ha ezt tettem volna, sok magyar és magyarorosz életet mentettem volna meg. De nem tettem, mert a magyar kormánnyal történt meg-állapodás azt parancsolta, hogy a kritikus pillanatokban az a jó, amit a magyar kormány jónak tart. Tehát a megállapodás miatt maradt el a magyarorosz területnek önkéntes, vér nélküli csatlakozása.
3. A magyar honvédcsapatok pedig a magyarorosz nemzet akaratából szállták meg a területet éspedig:
a. Az Amerikai Kárpátoroszok Szövetségének a nagyhatalmaknál történt intervenciója alapján;
b. A Központi Orosz Nemzeti Tanács kérelme alapján.
4. Az Amerikai Kárpátoroszok Szövetségének a magyar kormány a külügyminisztérium által ünnepélyesen a horvátországi keretű au-tonómiát ígérte, míg a Központi Orosz Nemzeti Tanács ugyancsak az autonómia feltételével hívta fel a terület megszállására a magyar honvédcsapatokat.
Mindebből következik, hogy magyarorosz részről csak hűség és ragaszko-dás nyilvánult meg a területnek visszacsatolása érdekében kifejtett minden ténykedésben, mert minden magyarorosz tudatában van annak, hogy egy megállapodás a magyar magyart is köti mindig, még élete árán is.
Talán felesleges is lenne külön kihangsúlyoznom azt, hogy a kárpátaljai magyarorosz terület autonómiája körül kialakult külföldi befolyást a kor-mányra és a kormány elhatározására ismerem. Tudom azt, hogy különösen Németország és Lengyelország érdeklődése befolyásolja a kormányt. Ezt az érdeklődést, ha nem is hivatalosan, de félhivatalosan a magyar kormány tu-domásul veszi, és két hónapja keres egy olyan megoldást, amely mindenkit kielégítene. Új, ideiglenes polgári igazgatással akar kísérletezni azzal a szán-dékkal, hogy őszig talán eldől a béke és háború kérdése, és azután majd csak lesz valahogy.
Ezért félek, ahogy az előbb is mondottam s a szívem összeszorul, ha rá gon-dolok arra, hogy 20 éves építőmunkám rombadől, és csak utólag adnak majd nekem igazat. Mély hódolattal bátorkodom Főméltóságodhoz fordulni azzal a szent ügyért aggódó kérelemmel, kegyeskedjék megállapítani a magyarorosz lélek eltávolodását a szentistváni gondolattól, és tabula rasát teremtve a ma-gyar állam egységének és érdekeinek teljes megóvásával életbeléptetni azon-nal a megígért területi autonómiát. Ma még ez megvalósítható, úgy, hogy ez lesz az egyik legjelentősebb pillére a szentistváni Nagy-Magyarországnak, mert ha az építéssel késni fogunk, kérdés, hogy a magyarorosz nemzet lelki erőit később együtt fogjuk-e még találni?
Hódolatteljes tisztelettel:
Bródy András volt kárpátaljai magyarorosz miniszterelnök.”
Forrás: Kárpáti Panoráma. Különszám. 1997. július 25. 4-5.old.