Ügyész: 1941-ben tömegesen folytak a kommunisták letartóztatásai. Ho-gyan reagált Ön ezekre az eseményekre?
Bródy: Hivatalosan ezekről az eseményekről nem értesültem, tudomásom-ra is csak magánembereken keresztül jutott, s segítettem, ahogy csak tudtam.
Ügyész: De semmiféle politikai tiltakozást ez ellen nem kezdeményezett?
Bródy: Akik ellen nem voltak bizonyítékok, illetve nem vádolták bűntett elkövetésével, azokat szabadon bocsáttattam.
Ügyész: Az ilyen személyeket nem kellett Önnek kiszabadítania, hiszen a bíróság többnyire felmentette őket.
Bródy: Én már azelőtt kiszabadítottam őket, hogy az ügyük a bíróság elé került volna.
Ügyész: 1942-ben tömeges letartóztatások voltak a Perecsenyi, Ungvári és Nagybereznai járásokban. Ungváron a hadbíróság 316 embert ítélt el, közülük 6 főt halálra. Hogyan reagált ön erre?
Bródy: Erről csak az események után értesültem.
Ügyész: Azt kérdeztem, hogyan reagált Ön erre?
Bródy: Akkor már semmit sem tehettünk értük. Mi a magyar kormány-hoz fordultunk, azzal, hogy a kárpátorosz nép nem magyar szellemben nevel-kedett, s ezért nem lehet büntetni.
Ügyész: Ezeknek az eseményeknek nagy visszhangja volt egész Magyaror-szágon. Még a magyar kémelhárítás ügynöke, Vozáry képviselő is amnesztiát kért az elítéltek számára.
Bródy: Én 1942. november 6-án szólaltam fel ebben az ügyben a par-lamentben; Vozáry csak csatlakozott a felszólalásomhoz, és akkor mondta, hogy ezeknek az embereknek meg kell kegyelmezni.
Ügyész: Mit tett Ön konkrétan a zsidótörvények bevezetése ellen?
Bródy: Az első zsidótörvény elfogadása előtt összejöttünk a klubban és elhatároztuk, hogy nem veszünk részt a megszavazásban, mert a törvény el-lenkezik a keresztény erkölcsökkel.
Ügyész: De ennek ellenére hallgattak, amikor arról volt szó, hogy a zsidó-kat szellemileg és fi zikailag meg kell semmisíteni!
Bródy: A világ felháborodottan szemlélte a dolgot, de szintén nem tett semmit.
Ügyész: Nem tudott volna lemondani a mandátumáról, s így tiltakozni?
Bródy: Nem mondtunk le a mandátumunkról, mert attól semmi sem vál-tozott volna meg.
Ügyész: Nem azért nem mondott le, mert megszerezte a magyar kormány bizalmát, a zsidótörvények ellen pedig az anyagi haszon reményében nem til-takozott?
Bródy: Milyen haszonra gondol konkrétan Ön?
Ügyész: A „Lam” nyomdára gondolok.
Bródy: A „Lam” nyomdáért fi zettünk, s semmilyen anyagi hasznunk nem lett belőle.
Ügyész: Akkor mi célból bérelte ki azt Ön?
Bródy: Hogy legyen hol kiadni lapjainkat.
Ügyész: Hogy sikerült Önnek megszerezni a 300 000 pengő értékű részvé-nyeket Prájsz elűzése után?
Bródy: Prájsz elűzésekor nem tartózkodtam Ungváron, de tudom, hogy át akarta adni a részvényeket, hogy őrizzem azokat a fi a részére. Ezért vettem át a nyomdát megőrzésre.
Ügyész: Érdekes, hogy Göring is azt mondta, hogy Európát azért rabolták ki, hogy mentsék az értékeket.
Bródy: Ön engem ne hasonlítson Göringhez! A kérdésben kérem meg-hallgatni Lipót tanút, aki bizonyítani tudja, hogy Prájsz megkért, hogy őriz-zem meg a nyomdát a fi ának.
Ügyész: És mit mond Önnek a bereznai fafeldolgozó üzemről?
Bródy: Annak a gyárnak nem egyedüli tulajdonosa voltam, hanem egy társaság birtokolta. Bak László irányította a gyárat, s neki fi zettünk külön-böző összegeket.
Ügyész: De ez a gyár a zsidók tulajdonában volt?
Bródy: Mint mondtam, mi csak béreltük.
Ügyész: Ön úgy próbálta magát bemutatni a bíróság előtt, mint becsületes embert, a zsidók barátját. De akkor hogyan viszonyult Ön a Győző-ügyhöz, akit a magyar csendőrség megkínzott.
Bródy: Erről az ügyről semmit sem tudtam.
Ügyész: Nagyon különös, hogy egész Ungvár erről beszélt, csak az Ön fülébe nem jutott el!
Bródy: Csupán annyit tudtam, hogy a gettóban tartózkodott, de a továb-bi sorsa számomra ismeretlen.
Ügyész: A bíróság rendelkezik a Rendkívüli Bizottság adataival, amely szerint a fasiszta vadállatok által Kárpát-Ukrajnának okozott anyagi kár 3 032 318 100 rubelt tett ki. Bűnösnek érzi-e magát abban, hogy a magyar parlament képvise-lőjeként segítette a megszálló hatalom fosztogató politikáját Kárpát-Ukrajnán?
Bródy: Nem, nem érzem magam bűnösnek... Semmi ilyenben nem vet-tem részt, hiszen nem volt végrehajtó hatalmam, hanem éppen ellenkezőleg, amikor hasonló törvénytelenségek a tudomásomra jutottak, rögtön tiltakoz-tam ellene. A háború vezette az országot. Én személyesen sohasem szavaztiltakoz-tam a háborúra, de megállítani sem tudtam. A háború idején az 1912-es törvények voltak érvényben, és semmit sem tehettem, hogy ezeket a fosztogatásokat megszüntessem. Ha a magyarok tényleg ekkora kárt okoztak Kárpát-Ukraj-nának, akkor kötelesek azt megtéríteni.
Ügyész: Mint a parlament képviselője, Ön megszavazta a Szovjetunió el-leni költségvetést, támogatta a magyar kormány tevékenységét, s nem lelt bá-torságot arra, hogy ellenzékbe vonuljon, hanem ellenkezőleg, nem ismeri be bűnösségét abban, hogy tevékenysége ilyen szörnyű következményekhez vezetett.
Bródy: Nem érzem magam bűnösnek! Ezek a kérdések nem tartoztak a költségvetéshez, a háborús károk pedig a költségvetésen kívül mentek. Le-mondhattam volna, de semminemű tiltakozási akciót nem szervezhettem volna.
Ügyész: Most pedig térjünk vissza a fasiszta gonosztevők által okozott ká-rokra, amelyeket senki sem fog megtéríteni; bűnösnek érzi-e magát a magyar kormány politikájának segítésében Kárpát-Ukrajnán?
Bródy: Hogy a háború folyamán hányan estek el, nem tudom. Tudom, hogy a magyarok bejövetelének voltak áldozatai, de ezeknek számát sem is-merem. Ebben nem érzem magam vétkesnek, hiszen ezt megakadályozni a magyaroknak sem volt ereje. A terrorpolitikát pedig a Gestapo folytatta.
Ügyész: Ön elkerülte a válaszadást, s nem akar felelni a legfontosabb kér-déseimre. A kérdésem nem a fr ontok áldozataira vonatkozott, hanem a meg-kínzott, agyonlőtt, felakasztott emberekről van szó, akiket ítélet alapján vagy ítélet nélkül munkatáborokba zártak. És ide még nem számítottuk a zsidókat.
Itt Kárpát-Ukrajna békés lakosságáról van szó!
Bródy: Erre csak a magyar kormány adhat választ. Amikor megtudtam, hogy ötezer embert elszállítottak Németországba munkára, azonnal Buda-pestre utaztam, és a megfelelő intézkedések után ruszinjaink elszállítását beszüntették. Mindent megtettem, hogy megakadályozzam népünk elszál-lítását.
Ügyész: Felolvastam Önnek, hogy milyen emberáldozatok estek, s kérde-zem, hogy mint képviselő, aki bizalmat szavazott a kormánynak, azért, hogy lehetősége legyen népe védelmére, nem az Ön védelme vezetett-e ilyen szörnyű számokhoz. Ebben bűnösnek érzi magát?
Bródy: Nem érzem. Én a Kállay-kormánynak szavaztam bizalmat, ezek a szörnyűségek pedig akkor estek meg, amikor az országban a németek pa-rancsoltak, és a Sztójay-kormány volt hatalmon, amelynek nem szavaztam bizalmat.
Ügyész: Ön a magyar rezsim egész kárpát-ukrajnai korszakáért felelősség-gel tartozik. Ön állandóan a németekre hivatkozik; ebben az esetben bizonyára tudja, a magyarok 1941-ben Galíciába, Kamenyec-Podolszkba szállították ki a helyi zsidókat. Erről tudott Ön?
Bródy: Amikor megtudtam, hogy a verhovinai zsidókat elszállítják, Bu-dapestre utaztam, s elértem, hogy a kormány beszüntette a szállításokat, s még azokat a vagonokat is visszahozatta, amelyek már a határon álltak.
Ügyész: Ez a folyamat nem egy napig, hanem kerek hét hónapig tartott, s Ön csak egy konkrét esetre hivatkozik! Kérdezem, bűnösnek érzi magát ezekben a törvénytelenségekben?
Bródy: A távirataim és interpellációim nyomán a zsidók kiszállítását megszüntették; hasonló esetről nincs tudomásom.
Ügyész: Arról, hogy Ön a zsidók érdekében felszólalt a parlamentben, sem-mi információnk nincs, mert erről a sajtóban nem írtak. Nem kitaláció-e ez is?
Bűnösnek érzi-e magát ebben?
Bródy: Nem, nem érzem! Azt pedig, hogy amit mondok, kitaláció, avagy sem, azt majd a bíróság dönti el.
Ügyész: Vallomásában azt állította a népszavazásról, hogy nem akarta, hogy Ungvár, Munkács és Beregszász elszakadjon, s a városok átadását a nép-szavazással akarta megakadályozni. Azonban az 1939. március 15-i megszál-lás után úgy Ön, mint képviselőtársai beleegyeztek abba, hogy a városokat a bécsi döntőbíróság ítélete alapján Magyarországhoz csatolják.
Bródy: Mint korábbi vallomásomban is kijelentettem, meg akartuk őriz-ni ezeket a városokat. Arra törekedtünk, hogy ne szakítsák el őket vidékünk-től. Amikor a döntőbíróság elhatározta Magyarországhoz csatolásukat, még nem voltam parlamenti képviselő. Mikor a politika színpadára léptem, a hely-zet már gyökeresen megváltozott, mivel Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt magyar városoknak ismerték el. Előbb az autonómiát kellett kivívnunk, csak azután foglalkozhattunk a városok visszaadásának kérdésével. A Telekivel folytatott autonómiai tárgyalásokon többször is felvetettem a kérdést, hogy az elszakított városokat adják vissza.
Ügyész: Erről Ön beszélt a parlamentben, és írt a sajtóban?
Bródy: Homicskó doktor összeállította az autonómia törvénytervezetét.
Ügyész: Megismétlem a kérdést! Beszélt-e Ön erről a parlamentben és cik-kezett-e a sajtóban, hogy adják vissza Ungvárt, Munkácsot és Beregszászt Kár-pát-Ukrajnának?
Bródy: Mint már említettem, erről nem írhattam a lapokban, mert a cen-zúra nem engedélyezte, s a parlamentben is csak a kormánnyal való egyeztetés után lehetett beszélni róla.
Ügyész: Ön többször említette harcát az autonómiáért. Mesélje el, hogy konkrétan Ön mit tett ezen autonómia megvalósításáért?
Bródy: Tárgyalásokat folytattunk a kormánnyal, benyújtottuk az álta-lunk előkészített törvénytervezetet. Amikor Teleki bemutatta a saját terveze-tét, mi tiltakoztunk ellene, s kértük, hogy ezt ne fogadja el a parlament. Ennél többet a gyakorlatban nem tudtunk tenni.
Ügyész: Ön a Teleki-féle törvénytervezetet említette. Egyeztették-e ezt a tervezetet előzetesen önnel és klubjának tagjaival?
Bródy: Mivel mi ellene voltunk a tervezetnek, elhatároztuk, hogy előbb megbeszéljük a minisztériumokkal, képviselőinkkel, s csak azután tárgya-lunk róla a parlamentben.
Ügyész: Bár a Teleki-törvény nagyon kevés jogot biztosított népünknek, de elismerte Kárpát-Ukrajnát önálló területi egységnek, s emellett még valamilyen minimális jogokat is biztosított. Ön úgy érezte, hogy az ukrán népnek nincs szüksége ezekre a jogokra?
Bródy: Engem azzal vádolnak, hogy nem akartam törvényes jogokat biz-tosítani népemnek. A csehek alatt nem egyeztem bele, hogy csak részleges autonómiát biztosítsanak, hanem követeltem a nemzetközi szerződés betar-tását. Ilyen autonómiára törekedtem Magyarország keretein belül is. Azt az autonómiát, amit Teleki ajánlott, nem tudtuk elfogadni, nehogy vidékünk kiárusításával vádoljanak majd bennünket. Ezért olyan autonómiát követel-tünk, amely egyenlő jogokat biztosít minden nemzeti kisebbségnek.
Ügyész: Nem érzi-e, hogy ezekkel az engedményekkel Ön ismételten elárul-ta a népét?
Bródy: A háború idején az autonómia kérdésének tárgyalását felfüggesz-tették. Tudomásunkra hozták, hogy az autonómiáról szó sem lehet.
Ügyész: Ön beleegyezett, hogy a kérdést a háború idején ne tárgyalják?
Bródy: Igen.
Ügyész: S nem tartja ezt a nép elárulásának?
Bródy: Ekkor sem így, sem úgy nem tudtuk volna kivívni a teljes auto-nómiát.
Ügyész: Megismétlem, nem tartja ezt a nép elárulásának?
Bródy: Ismerve a magyar kormány beállítottságát, nem nyújthattuk be a saját tervezetünket. A háború idején a kormány nem egyezett volna bele a kö-veteléseinkbe. Ha benyújtottuk volna az Orosz Hírnökben megjelent auto-nómiatervezetet és követeléseinket, a parlamenti többség ellenünk szavazott volna. Ekkor minden a háborús érdekeknek volt alárendelve.
Ügyész: Érdekelt volt a magyar kormány abban, hogy Kárpát-Ukrajnán politikai pártok működjenek?
Bródy: A kormánynak érdeke volt, hogy létezzen olyan politikai párt, amely magyarbarát propagandát folytat. Egy olyan párt létrehozását ter-vezték, amelynek mi is tagjai lettünk volna; elnökévé Riskót, ügyvezetőjévé Kricsfalusy-Hrabárt szánták. Mi ezzel nem értettünk egyet, s egy saját kárpát-orosz pártot akartunk. E tárgyban hosszú ideig tárgyalások folytak. Három ízben egyeztettük javaslatainkat a minisztériumi államtitkárokkal, de ugyan-akkor mindent megtettünk annak érdekében, hogy a terv ne sikerüljön.
Ügyész: Tehát ez a párt fasisztabarát elveket testesített volna meg?
Bródy: Ön nem értett meg engem! A kormányzói biztosságon tárgyalá-sok folytak, hogy egyezzünk bele a Kárpátaljai Párt létrehozásába, amibe mi is beléptünk volna, s így harcoltunk volna a jogainkért.
Ügyész: Mi indította Önt arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a partizánosz-tagokkal, s mikor történt ez?
Bródy: A partizán vezérkar parancsnoka magához hívatott, s tárgyaláso-kat folytattunk, s ekkor határoztuk el az együttműködést.
Ügyész: Kérem beszéljen erről részletesebben!
Bródy: A pontos dátumra már nem emlékszem, csak azt tudom, hogy szeptember 15-e volt, amikor Horthy kormányzónak memorandumot juttat-tam el, melyben kértem, hogy gondolkodjon el Magyarország és a magyar nép sorsán, s hagyjon fel az angolszász hatalmak felé kacsintgatással, s forduljon közvetlenül a Szovjetunióhoz, hogy kivezesse Magyarországot a háborúból és keressen közvetlen kapcsolatot a Szovjetunióval. Ez 1944. szeptember 15-én tört15-ént. A javaslatot elvittem a miniszterelnöki kancelláriába, átadtam a kancellária vezetőjének, a másolatát pedig átadtam a miniszterelnöki állam-titkárnak. Egy másolatot Csékán kapott, hogy értesítse a partizánokat. Az államtitkár elmondta, hogy ezért le is tartóztathatnak engem.
Elnök: Válaszoljon a kérdésre konkrétan!
Bródy: Ezután két és fél héttel arra készültem, hogy hazavigyem csalá-domat, amely akkor üdülésen tartózkodott. Ekkor érkezett hozzám Hrabár Oleg, és azt mondta, hogy a partizánosztag vezetője magához kéret. Azt mondtam, hogy erről csak a visszatérésem után beszélhetünk, ugyanis tud-tam, hogy jó lesz, ha referálhatok a kormánynak és a kormányzói biztosnak a követeléseinkről. Mindezt elmondtam Csékánnak, hogy értesítse erről a partizánosztag parancsnokát. Visszatérve az üdülőből Budapestre, felkeres-tem Pataky államtitkárt. Ő csak később tudatta velem, hogy semmit sem tud a beadványom sorsáról, és semmi egyebet nem tudott mondani. Amikor hazaértem és összehívtam Kereset, Hrabárt és Csékánt s még nem tudom
kiket és Munkácsra utaztunk, hogy megtanácskozzuk, menjünk-e a partizá-nokhoz, s ezt hogyan valósítsuk meg. Ezután Hrabár elküldte Babidoricsot, hogy megszervezze a találkozót. Mivel nagyon sokáig nem jött vissza, azt hittük, hogy feltartották. Hrabár ezután saját kocsiján elment a partizánok-hoz. Majd Csékán, Keres, Demkó és én elindultunk a megbeszélésre Túrja Paszika faluba, ahol találkoztunk a partizánvezérkar parancsnokával, és el-mondta, hogy a szovjet csapatok hamarosan bevonulnak, s nekünk a Vörös Hadsereg érdekében kell tevékenykednünk, s megbízott minket, hogy érsítsük a hivatalnokokat arról, hogy ne hagyják el Kárpátontúli Ukrajna te-rületét, hogy szervezzenek mozgalmat a partizánok megsegítésére, s ameny-nyiben gyárak, üzemek vannak, próbáljuk megakadályozni, hogy a németek felrobbantsák vagy kiszállítsák azokat. Kért, hogy igyekezzem megőrizni az autómat a németektől.
Ügyész: A partizánokkal folytatott tárgyalások után ön megszakította a kapcsolatot Budapesttel?
Bródy: A tárgyalások után többet nem utaztam Budapestre.
Ügyész: Spak a vallomásában ennek az ellenkezőjét állítja.
Bródy: Nem hiszem, hogy Spak ezt állítani merné!
Ügyész: Pontosan mi célból kezdett Ön tárgyalásokat a partizánokkal?
Bródy: A partizánvezérkar parancsnoka kéretett magához. Hrabár Oleg tudósított, hogy ha Moszkvával akarok tárgyalni, akkor a partizánok pa-rancsnoka küld egy rádióst egy készülékkel, s innen beszélhetek Moszkvá-val. Azt válaszoltam, hogy ez veszélyes lehet mind a rádiósnak, mind nekem.
Mint mondtam a Gestapo fi gyel bennünket, s ilyet tenni nem lehet.
Ügyész: Ezt azért kérdeztem, mert a vád előtt ismeretes, hogy a partizá-nokkal való tárgyalások után ön továbbra is tartotta a kapcsolatot Budapesttel, s ezt most bebizonyítjuk Önnek.
Bródy: Ez nem igaz.
Ügyész: Milyen motívumok vezették Önt, amikor a partizánokkal történő tárgyalásokra utazott?
Bródy: Semmit sem láthattunk előre. Erről tudott Keres, Csékán, Boreckij és mások is, s tudták, hogy ezt a mozgalmat azért kezdtem el, hogy népünk ne szakadjon ketté, ha bejön a Vörös Hadsereg, mert az intelligencia, mely együtt érzett a kommunistákkal, a szovjethatalomhoz húzott, a másik rész pedig Csehszlovákiához. Ezért még nyáron elkezdtem a mozgalmat, hogy meggyőzzem az embereket a Szovjetunióhoz való csatlakozás szüksé-gességéről.
Ügyész: Nemdebár továbbra is ezt fogja állítani azok után is, hogy bemu-tattuk Önnek a parlamenti jegyzőkönyveket, melyek szerint Ön állandóan tá-mogatta a Szovjetunió elleni háborút. Ön továbbra is erről fog beszélni?
Bródy: Meglep, hogy Ön erről beszél. Önök tudják, hogy nyáron Huszton, Munkácson és Ungváron jártam, és agitációt folytattam Kárpáton-túli Ukrajna Szovjetunióhoz való csatolásáról.
Elnök: Ön talán 1939-ben 20 évvel előbbre látott?
Bródy: Én 1939-ben úgy 3-4 évvel láttam előre az eseményeket.
Ügyész: A partizánokkal való kapcsolatfelvétel oka nem az volt-e, hogy Ön féltette a bőrét, életét, s azt a politikát, amelyet 25 év folyamán folytatott. Nem volt-e ez egy új próbálkozás a nép megtévesztésére? Emlékszik még Ön azokra a szavakra, melyek a “Tragédiában” vannak?
Bródy: Amennyiben féltem volna s bűnösnek éreztem volna magamat, minden lehetőségem megvolt, hogy elhagyjam Kárpátontúli Ukrajnát, és el-rejtőzzem, de nem mentem el, mert nem éreztem magamat bűnösnek. Ami pedig “a politika a megtévesztés művészete” mondatomat illeti, más mun-káimban azt írtam, hogy a politika, ez a legnehezebb művészet. Nincs mit félnem, hiszen amit tettem, azt a nép érdekében tettem, lelkiismeretemtől irányítva. Ennél többet nem tehettem.
Ügyész: Milyen feladatokat tűzött ki az Önök pártja, a Népi Egyesülés a kárpát- ukrajnai hatalom megszerzése céljából?
Bródy: Semmiféle előkészület a hatalomátvételre nem történt. A környe-zetem úgy látta, hogy sokkal megfelelőbb lenne, ha a Szovjetunióhoz való csatlakozást nem a kommunisták, hanem a polgári személyek valósítanák meg. Az a feltétel volt, hogy amennyiben a Vörös Hadsereg bejön, egy felhí-vást bocsátunk ki, és ezekből a személyekből egy bizottságot hozunk létre, amely kapcsolatot tart a partizánokkal, s ez a bizottság a Szovjetunióra fog szavazni. Ezzel az én szerepem véget ért. Elhittem, hogy a plakát szövegét a partizánok vezetősége Csékánnal együtt fogja összeállítani. A szöveg el is ké-szült, de én nem kaptam meg. A Vörös Hadsereg bejövetelekor pedig megse-besültem, s nem tevékenykedtem.”269
269 A kárpátaljai országgyűlési képviselők kapcsolatai a helyi partizánokkal már 1944 januárjában megteremtődtek.
Mihail Szirkó régebbről ismerte Fenczik Istvánt, akit felkeresett és kifejtette neki, hogy a magyar vezetésnek Moszkvában kellene keresnie a háborúból való kiválás lehetőségét. Ehhez a kapcsolatfelvételhez Szirkó szerint a helyi partizánparancsnokon keresztül vezetne az út.
A Pataki Ferenc vezette partizáncsoport felszámolásakor, 1944 áprilisában a haditörvényszék Máramarosszigeten halálra ítélte - többek között - Mihail Szirkót, aki édesanyját arra kérte, hogy keresse meg Fencziket, talán az meg tudja menteni az életüket. Fenczik közölte az asszonnyal, hogy ő is gyanús, őt is fi gyelik, ezért nem tehet semmit.
Ezután Bródy András, Havel Béla ügyvéd és Szirkóné Vörös János vezérezredest, 1944. máj. 10-étől vezérkari főnököt