vagy a bokájukig érnek, vagy eltakarják őket teljesen. Tisztálkodási lehetősége a telepnek nincsen. Az ivóvizet is több száz méterről hordják, mosáshoz pedig a göd-rökben felgyülemlett talajvizet használják. Ügynevezett bíró áll a telep élén, aki vitás ügyeikben igazságot tesz, és figyeli: idegen cigány jön-e a telepre? Megfelelő-e a magatartása? Ott maradhat-e? Rossz szokásuk az unaloműző kártyázás, amely pénzre megy még az iskolás gyerekek között is. Ebből parázs veszekedések támad-nak, olykor bicskázás, véres verekedés is.
Fizetési napokon nem ritka a részegeskedés, melynek következménye, hogy a következő munkanapokon a berúgottak elmaradnak a munkából.
1963. d e c e m b e r 8-1 á l l a p o t + a z 196t-es s z ü l e t é s e k s z á m a :
1886-tól 1897-ig: 1 férfi 4 n ő 1897-től 1910-ig: 6 „ 8 „ 1911-től 1948-ig: 54 „ 61 „ 1948-tól 1957-ig: 43 „ 28 „ 1958-tól 1960-ig: 7 „ 15 „ 1960-tól 1963-ig: 21 „ 13 „ 1963-ban: 3 „ 10 „ 1964-ben: 7 „ 1 „ ö s s z e s e n : 142 férfi 140 n ő
67 c s a l á d b a n a g y e r m e k e k m e g o s z l á s a s z e r i n t i k i m u t a t á s :
11 c s a l á d b a n n i n c s g y e r m e k ( e g y fiatal é s 10 ö r e g c s a l á d ) 14 c s a l á d b a n
11 6 9 6 3 6 2
1960 ősze előtt csak I—III. osztályok voltak a cigányiskolában. Négy évvel ez-előtt már I—IV. osztály volt. A fejlődés nyilvánvaló, de nehezen mérhető. A tanulók létszámának alakulásából is látható, hogy ez a fejlődés eléggé hiányos. Az elsőtől ahogyan haladnak a felsőbb osztályok felé — úgy csökken évről évre az osztályok létszáma, és növekszik a mulasztás miatt az osztályozhatatlanok száma.
I s k o l á s o k s z á m a : I. H . m . IV. V. VI.
1969—61 20 12 6 _
1901—62 27 8 10 5 —
1962—63 35 11 8 6 4
1963—64 36 11 6 3 3 2
O s z t á l y o z h a t a t l a n o k : 1960—61
1961—62 14 4 4 1 — —
1962—63 24 6 5 3 2 —
1963—64. I. f é l é v — 6 1 1 — —
M u l a s z t á s o k n a p o k b a n :
1960—61 I -- m . osztály 632
1961—62 I. o s z t á l y 1602 n . -tói rv. - i g : 1204
1962—63 I.
„
3402 n . -tói V. - i g : 28161963—64. I. f é l é v I.
„
1528 n . -tói VI. -ig: : 876A mulasztások növekedéséhez hozzájárul, hogy a téli időben nem tud az iskola ruhát és cipőt juttatni a tanulóknak. 1960 óta két alkalommal kaptak valamennyi cipőt, de mivel használtak voltak, hamar tönkrementek. Nagyobb fokú a hiányzás és a lemorzsolódás a leánytanulóknál, mint a fiúknál. A lemorzsolódás legfőbb oka a fiúk esetében, hogy igen hamar kénytelenek önellátókká, illetve családfenntar-tókká lenni. Előfordul még csavargás is, de már ritkábban. Az iskolába rendszeresen járók között kialakult egy „törzsgárda" is, de ez nagyon minimális része a
létszám-1 g y e r m e k
3 2 „
4 „ 5 6 7
8
430
nak. A mulasztás a tanulás rovására megy, mert nagyon sokszor felváltva jelennek meg az iskolában, tehát vagy nem lehet tovább tanulniuk, illetve nincs alap a tovább tanulásra. Az első évben még nem is nagyon tudnak magyarul, mert a családban csak cigányul beszélnek. Legalább egy év kell, hogy valamennyire be-széljenek magyarul. Még a II. osztályban is akadnak olyan alapvető fogalmak, me-lyek tisztázatlanok a számukra.
Ilyen és hasonló okok játszanak közre, hogy azután 2—3 év alatt ismerik meg a betűket, de még akkor sem tudnak olvasni, mert sok a hiányzás. Énekelni, verse-ket, mondókákat mondani, rajzolni szeretnek, és szellemi képességeiknek is ez felel meg a legjobban. Tapasztalható ugyanis náluk, hogy szellemileg nem állnak még hatéves korukban sem azon a fokon, mint kellene. Ezt a környezet okozza és az, hogy igen sok gyermek kisebb-nagyobb terheltséggel születik. (Vérfertőzés, alkohol, nemi betegség stb.) Ez testi vagy szellemi fogyatékosságban nyilvánul meg. Van az első osztályban két süketnéma gyermek. Ezek már két éve járogatnak iskolába, és kezdenek egyszerűbb szavakat mondani és érteni. Speciális iskolában ez a fejlődés már esetleg előbb mutatkozott volna, és a velük való foglalkozás sokkal eredménye-sebb lenne. Tapasztalható, hogy szellemileg hamarabb fáradnak, mint a velük egy-korú nem cigány gyermekek. A magasabb osztályokban gyorsabb a felfogás és a megértésre való törekvés. Nehéz velük megértetni a földrajzot, történelmet, mert részükre ez nagyon elvont. Ugyanígy nehéz a nyelvtan és fogalmazás a nyelvi ne-hézségek és fogalomalkotás miatt. Tankönyvvel való ellátottságuk hiányos. Amely tantárgyból ú j könyv jelenik meg, azt megkapják újonnan. A többit úgy kéregeti össze az igazgatóság más tanulóktól a cigányiskolának. Új könyvekre is úgy kapnak támogatást más községektől, hogy ezek lemondanak a könyvsegélyre kiutalt pénzről.
Egyéb tanszerekkel az iskola elég jól el van látva. Tapasztalható most már olyan jelenség, hogy a tanulók maguk is vesznek füzeteket, ceruzát és egyéb tanszereket, de ez nem általános jelenség.
Nagyon nehéz a velük való bánásmód a nyári szünet után. Nehezen szoknak hozzá a rendszeres munkához. Az őszi és a tavaszi időszakokban sok nagyobb ta-nulót elvon a tanításból, hogy mennek egyéni parasztokhoz dolgozni fillérekért, eset-leg egy kis élelemért. Ilyen állandó munkáltató például: Megyeri Árpád, Árpád utca 6., Ocskó Antal, Árpád utca 55., vagy Maróti Kálmán, Balajti utca 3. szám alatti lakos. A felnőtt lakosság analfabéta, esetleg egy-kettő tudja a nevét leírni azok kö-zül, akik katonák voltak.
A napközi otthonos csoportban 6—14 éves korú fiúk és lányok vannak. Két tanuló-csoportban tanulnak, állandóan délelőtt, tehát a napközis foglalkozás mindig dél-után van. Amíg a hideg idő be nem állt, addig 48—54 tanuló járt iskolába, később ez a szám állandóan csökkent az elégtelen ruha és lábbeli miatt. Az is hiányosság, hogy a tantermek — a napközi foglalkozás is ott folyik — nem voltak megfelelően fűtve. Emiatt a gyerekek, s velük együtt a nevelők is sokat fagyoskodtak. A nagy termekben a kicsit használt kályhák nem tudnak még minimális meleget sem adni.
További hiányosság, hogy a nagy költséggel megépített fürdőszobát alig lehet hasz-nálni. Hol a hidrofor nem működik, hol más baj van. Így a cigánytanulóknál az annyira szükséges tisztálkodási lehetőség még az iskolában sincs meg, mert a ter-mek nem eléggé fűtöttek, hogy legalább több alkalommal alaposan megmosakodjanak.
Nagy segítség a cigánycsaládoknak, hogy az iskolába, illetve a napközibe járó gyerekek ingyen kapnak tízórait, ebédet és uzsonnát. Ez a tény nagy vonzerővel hat rájuk. A szülők ezért is biztatják gyerekeiket a rendszeres iskolába járásra.
Ebben a tanévben 700 forint értékű ú j játékot kapott a napközi, de nagyon hiány-zik még néhány szánkó, egy-két hinta. Hiányosság továbbá az is, hogy nincs folyosó, vagy előtér, zsibongó, ahol télen is mozoghatnának, játszhatnának az óra-közi szünetekben.
Már hivatkoztunk arra, hogy a telepen a lakáskörülmények és a férőhely a legrosszabb. Ugyanakkor hivatkoztunk arra is, hogy ivóvizet több száz méterről kell hordaniuk és mosáshoz talajvizet használnak. Jelenleg a telepen öten nyilván-tartott tbc-sek, két férfi, két nő és egy gyermek. Trachomás megbetegedésben nyolcan szenvednek. Daganatos megbetegedésű kettő, ebből egy gégerákos, az utolsó stádiumban. Található még a telepen két szifiliszes nő is. Táppénzes állományban van egy tbc-s férfi, akinek 7 gyermeke van. Ezek közül egy állami gondozott, egy van kórházban, öt pedig otthon. Ez a család rendkívüli segélyként kapott az SZTK-tól 1 ezer forint értékű élelmiszer- és tüzelőanyagot. Az anyák a gyerme-kekkel oltásokon rendszeresen, erőszak nélkül, önként jelennek meg felszólításra.
S ha valamelyik elmarad, valósággal követelik annak a gyereknek a beoltását is.
Az iskolások, koruknak megfelelően, az iskolában kapják meg az oltást. Fertőző 431
megbetegedések m a j d n e m minden évben adódnak; tavasszal kanyaró, b á r á n y -himlő, mint jelenleg is, és mint pár évvel ezelőtt: járványos májgyulladás. A be-tegek kórházba szállítása után a telep összes lakosa védőoltásban részesült.
SZÁSZTÓ, ZÖR DZSÉNE DZSANA — EGÉSZSÉG, ERŐ EGYÜTT JÁRNAK Dysentéria, lázas influenza, nyáron lázas hasmenés — különösen dinnyeszezón-ban — eléggé gyakori a gyerekeknél Ruha- és fejtetű m a j d n e m minden család-ban akad. Ezek takarítása különösen nehéz télen. Mosásra, a lakások meszelésére a gödrökben összegyűlt talajvizet és esővizet használják. A telep minden pontján a szertehordott ürülék belemosódik a vizenyős gödrökbe, és fészke a fertőző beteg-ségeknek. Az élelmezési viszonyok a létminimumra szorítkoznak. Főtt ételt n é h á n y család kivételével — ahol az anya naponta főz — a telep lakossága esetleg heten-ként eszik. Paprikás krumpli, pár forintért vett csont, vagy hulladékhús a f ő táplálék. Nyáron a dinnye és az útszéli eperfák termése a kedvenc eledelük.
Vándorlás — egy-két család kivételével — már nem fordul elő. A rossz táplálkozás miatt az elválasztott csecsemőkön szembetűnő a nem megfelelő fejlődés. Kétéves korukban is alig akkora a súlyuk, mint a normális körülmények között élő egy-éves gyermeknek lenni kell. Amíg anyatejjel táplálkoznak, fejlődnek; utána ez a fejlődés a következőképpen alakul:
23 e g y é v e n a l u l i c s e c s e m ő n é l 100% = 8 c s e c s e m ő a f e j l ő d é s i i n d e x : 90% = 7 c s e c s e m ő 80% = 4 c s e c s e m ő
8% a l a t t = 4 c s e c s e m ő
Amikor 80 százalék alatt van az újszülött fejlődése, intézetbe kell utalni.
Ez meg is történik. Több hónapi rendes táplálkozás, a tiszta ágy és környezet, v a -lamint a gondozás eredményeként súlyuk eléri a szükségeset. Az anyák egy részé-nek a rossz táplálkozás miatt nincs elég teje. A csecsemőt sok esetben úgy t u d j á k csak életben tartani, ha bő tejű anyát keresnek számukra, akik naponta mintegy 300 gramm tejjel segítik a kicsiket. Ennek térítését a járási tanács egészségügyi csoportjától kapja meg havonta a tejet adó anya, literenként 45 forintot. 1963-ban 176,45 liter anyatej került ilyenformán Dorozsmán kifizetésre, 7 ezer 940 f o r i n t ér-tékben. Rossz szociális körülmények miatt az elmúlt esztendőben 5 gyermeket vet-tek állami gondozásba. Évente 15—20-an kapnak átlag 300 forintos gyorssegélyt.
Nyolcan állandó közsegélyesek. Kórházi ápolás címén 1963-ban 9 ezer 500 forintot engedtek el, és ez a szám 1964. I. negyedévében m á r 1100 forintot ért el.
Az egészségügyhöz, annak dolgozóihoz a viszonyuk mindinkább kedvezően ala-kul. Évekkel ezelőtt hatóságilag, utóbb szappan-, ruhaajándékozással lehetett csak rábírni őket arra, hogy havonként súlymérlegelésre, ellenőrzésre vigyék a kisgyer-mekeket, mivel nagyon féltek a védőoltástól. Ma m á r ritkábban tudnak juttatni vala-mit, és mégis alig van köztük, akit többször kellene felszólítani a megjelenésre.
Jelenleg 12 terhes anyát tartanak nyilván. Ezek havonta, sőt nem egy esetben h á r o m -hetenként járnak tanácsadásra. Röntgen, vérvétel és a szokásos vizsgálatok után, vita-minnal ellátva mennek intézetbe szülni. A 400 forintos csecsemőkelengye-utalványt ugyanúgy megkapják, mint a többi terhes, vagy szülő anya.
Munkába általában a környéken helyezkednek el a legszívesebben. Teljes elis-merést érdemel a volt újszegedi kertészeti vállalat, amely az elmúlt esztendőben is 21 személyt foglalkoztatott állandó és idénymunkásként. A szegedi városgazdálkodási vállalatnál dolgozik még két férfi és egy nő. A vízműveknél négyen, a süketnémák-nál hárman helyezkedtek eL Csabacsüdre, az állami gazdaságba m e n t el a fiatalabb férfiak és nők nagy része. Helyben egy nő dolgozik szappanfőzésnél.
A felemelkedés utáni vágy feltétlenül jelen van a cigánylakosság körében is.
Szép számmal van közöttük állandó mozilátogató. A telepen négy telepes rádió van olyan családoknál, amelyekben a felnőttek állandó m u n k á b a n dolgoznak. Újságot szívesen olvasnak azok a 14—16 évesek, akik néhány évet jártak iskolába, és meg-tanultak olvasni. Szeretik a meséskönyvet, és körülülik az olvasót. A gyerekek közül különösen kiemelkedő Kolompár Károly Sándor nevű fia, aki mind a két kezével egy-formán ír, és saját kezűleg írta meg édesanyja számára a kérvényt. A község lakóihoz való viszonyuk elfogadható. A társadalmi megmozdulásokhoz való viszonyukat n e m -igen lehet mérni, mivel ők a telepen teljesen elszigetelten élnek. A maguk körében a lakodalom vagy keresztelő sem jelent a hétköznapi életüktől nagy eltérést. Az elmúlt esztendőkben a társadalmi renddel csak pár esetben volt összeütközésük, melynek következményeként jelenleg ketten vannak börtönben.
432
HATAROZATI JAVASLAT
A község cigánylakosságának helyzetén csak teljes társadalmi összefogással tu-dunk segíteni. Ennek érdekében kérjük a helyi, a járási és megyei szervek segítségét és támogatását is. A jelenlegi helyzet megjavítására az alábbiakat javasoljuk:
1. Mivel az egész cigánytelep a község legmélyebb pontján fekszik, az első és legfontosabb ebből a vizes részből az egész telepet a község területén más, magasabb helyre telepíteni. Ilyen áttelepítési hely volna a gépállomás háta mögötti magas, partos rész.
2. Kiemelhetők volnának a telepről egyelőre azok a családok, akiknél a családfő már több éven keresztül állandó munkában dolgozik, hozzászokott a rendszeres mun-kához, a beosztott élethez és a telepen is elfogadható kunyhóban, aránylag tisztán alakította ki közvetlen környezetét. Ilyenek lennének: Kolompár I. László—Kolompár Mária, Kolompár II. László—Kolompár Mária, Kovács István—Kolompár Piroska, Kolompár Menyhért—Bankó Rozália, Kolompár Mátyás—Nagy Rozália, Kolompár István—Kolompár Margit, Kolompár Kálmán—Rostás Mária, Kolompár József—Ko-lompár Aranka, KoJózsef—Ko-lompár Urbán—KoJózsef—Ko-lompár Erzsébet, KoJózsef—Ko-lompár Antal—KoJózsef—Ko-lompár Aranka.
3. A kiemelésre kerülő családoknak a községi tanács végrehajtó bizottsága mini-mális összegű ellenértékért biztosítson házhelyet. A felépülő házakhoz a községi és járási tanács közbenjárására — a megyei tanács jóváhagyásával — a Szegeden sza-nálásra kerülő és lebontott épületek építési anyagait bocsássák az építkezők rendel-kezésére.
4. Az a család pedig, amely még nem került olyan körülmények közé, hogy a telepről kiemelhető legyen, az a kijelölésre kerülő új telepen kapna a következő időkben is helyet. Feltétlenül szükségessé válik az ottani építkezésekhez is vala-mennyi alapozó- és tetőszerkezeti anyag kiosztása. Ugyanakkor szükséges volna ezen a telepen is megfelelő ivóvízellátást biztosítani.
A község gondját-baját tehát Kiskundorozsma párt- és állami vezetői érzik a legjobban. Felelősségük tudatában ezért fogalmaztak évekkel ezelőtt is híven a való-sághoz, amelyet szavakkal nem lehet széppé festeni. Az ilyen „patronálással" és ígére-tekkel — írják majd később, az 1968-as beszámolójukban — tele van már a padlásuk.
De miért is állok én ennyire melléjük és a cigányság sorsának jobbá fordítása mellé? Semmi olyan kötelék nem fűz Dorozsmához, amellyel ezt megokolhatnám.
Nincs ott rokonom, „se boldog ősöm". A községben akkor jártam először, mikor a 49-es években egy szegedi kereskedő kifutója voltam, és puttonnyal a hátamon cukorkát, csokoládét hordtam kerékpáron a falu kis szatócsainak megrendelésére.
Bevallom, mindig féltem, hogy áruimat egyszer elveszik tőlem az akkor még jobban éhes cigányok. Igyekeztem mindig felnőttek után hajtani, kocogni, mintegy védelmet keresve mögöttük és bennük ismeretlenül is. Annyit azonban már akkor is tudtam, hogy a cigányok a városi szegényeknél is szegényebbek, szerencsétleneb-bek. Lehet, hogy a tőlük való félelemben sajnáltam meg őket, s az akkori sajnála-tom csapott át minőségi változásba, hogy most érett fővel hadakozzam értük. Nem tudom, megéri-e? Nem rántok-e a fejemre átkot, forró vizet, amely megéget, mint avatatlan beavatkozót. Ügy tanultam, hogy a jó ügy szolgálatában vállalni kell a veszélyt. De milyen veszély lehet az, amelyet bumbusként képzelek el? Semmilyen.
Legfeljebb csak azok orrolhatnak rám, akiknek törleszteni valójuk van a dorozsmai cigányság sorsának javításában. Ha mi tízmillió hazánkfiát számlálunk most a Magyar Népköztársaságban, úgy vélem, beleszámoltuk a dorozsmai cigányokat is, következésképpen ők is olyan állampolgárai a hazának, mint e sorok írója, vagy a főszerkesztő, aki helyet adott ennek az írásnak.
NA DIKHAV O FALÓ — NEM LATOM A FALAKAT
Hallgatólagos, önmagamadta tiszteletbeli vajdaságom fölhatalmaz arra, hogy úgy szóljak a kiskundorozsmai cigányságról, mintha én is közéjük tartoznék. Be-vallom viszont: a hozzájuk kötődő sokéves barátság alatt egyre viszolyogtam attól, hogy valamelyik kunyhóban megkínálnak a főztjükből. Az elhullott állati tetemet, disznót, baromfit is megeszik ma még, ha szerét ejthetik és megelőzhetik a hatósági intézkedést, amely azt karbollal önteti le, hogy a hús íze, szaga élvezhetetlenné vál-jék. A lábasok fedelét ezért nem mertem megemelni soha, kíváncsiskodva, hogy mi fő alattuk. Így megmaradt az illúzióm, hogy a fedeleket emelgető sistergő gőzök olyan illatokat terítenek szét, mint amikor a mi asszonyaink főznek odahaza.
4 Tiszatáj 4 3 3
Tiszteletbeli vajdaságom onnan datálódik, hogy tíz évvel ezelőtt újságcikkekkel bábáskodtam a • dorozsmai cigányiskola létrejöttében. Istápolásom ma is tart. Ott van ez az „iskola" a községi tanács épületében egy udvari hátsó részben, amelynek két1 helyiségéről lemondtak a cigányság javára az önkéntes tűzoltók. A missziós munkáért áldassék a humánum, amely mindazok sajátja, énje és becsülete a köz-ségben, akik egymás erejében bízva és összefogva túlléptek akkor a lehetőségek határán. Nevek felsorolása kívánkoznék ide most. Eleve pontatlan lennék viszont, mert véget nem érő a névsor, amelyből, ha valakit kifelejtenénk, joggal sértődhetne m e g Így mindenki beletartozónak érezheti magát, az is, aki megérdemli, az is, aki nem.
Az újságírás közéleti voltával sokat tehettem, de mégsem eleget a betűvetést, olvasást, számolást tanuló kis lurkókért. Fölbuzdolásomban kötetnyi verset is szán-tam nekik. Kiáltotszán-tam, pöröltem értük, s egyáltalán nem a szerénytelenség, hanem az ismételt kiáltás íratja ide korai soraimat:
„A putri ég
s ragyog a rajkók fekete szeme, mint az idők végtelen szene.
Gunnyasztó vének nézik másuk s nem értik, hogyis értenék újnemzedékű ragyogásuk, ahogy a putri gyullad, ég egy irkalaptól tüzet-fogva, s az ábécét is hazahordva, és számokat és könyveket.
A vének sírnak, könny remeg, féltéssel talmi vád:
lángban, parázson hentereg egy szétnyűvött szigetvilág;"
A nyomtatott betű hatása messzebbre ér a dorozsmai cigányság sorsának ala-kításában, mint ahogy Szeged közigazgatási határa terjed. Valamivel túl a kör-töltésen, aztán a vasúti sorompón, amely mögött elrohannak a gyorsvonatok, mint a városokat összekötő vasállatok, lezárul Szeged közigazgatási határa. A Maty-ér hídján túl önálló életet él Szeged egyik bolygója, a mintegy 10 ezer lakost számláló Kiskundorozsma, amely ezer szállal, közte közlekedéssel, a kultúrával, egész gaz-dasági életével kötődik a városhoz. A dorozsmai ember Budapesten vagy a Bala-tonon szegedinek vallja magát, mint ahogy a szőregiek, deszkiek, balástyaiak, rösz-keiek is. Kiskundorozsma mégsem Szegedé. Az olajbányászatot is meghonosító, az álmosságból dübörgő nagyvárossá fejlődő Tisza-parti „metropolis" — ha tételesen nézzük — a saját zsebéből nem ad egy fityinget sem Dorozsmának, következés-képpen a cigányputri felszámolására sem.
A cigánytelepen nem a pénztelen nyomorúság terpeszkedik, mint valamikor, ha-nem — ne szépítsük a tényeket — a be ha-nem vallott kivetettség, a hallgatólagos megkülönböztetés, amely dehogyis táplálkozik faji determinációból. Megcsontosodott előítélet a cigányság iránt egyfelől, tunya, könnyelmű élet, a mindenkori társadalmi normákat felrúgó bűnrehajlás másfelől. A két pólus idegen egymásnak és az is marad. A társadalmi viszonyok immár közel negyedszázada megváltoztak a bol-dogabb életre. Szeged szomszédságában ugyanúgy mozdulatlan a cigányság „no-mád" élete, mint ahogy megmerevült régről a felszabadulás után is a város tes-tében a Cserepes sori „hosszúház", amelyre rálátni a Calais-t és Konstantinápolyt összekötő transzkontinentális útról. Nem a szocialista társadalom hozta létre egyiket sem, de nekünk kell szégyellni azt is, ezt is.
A dorozsmaiak makacs, láthatatlan falakkal bástyázzák el magukat a Kolompá-roktól. Így van ez akkor is, ha a missziós munka, a cigányiskola létrejötte mellettük szól. A gyűjtőnév nem véletlen. Néhány kivételtől eltekintve a putri népének leg-többje a Kolompár névre hallgat. Vér szerintiek és névrokonok, sokadízigleni össze-keveredés, keresztül-kasul szőtt biológiai kavalkád — szépség és rútság, vének és fiatalok szerelmének gyümölcse, egymáshoz illők és egymástól eltávozók szeszgőzben nemzése, öröklött vérbaj, apáról gyerekre „ragadt" trachoma, tüdőbaj, késhegyre menő családi villongás és rejtett prostitúció. Mondjam még tovább? Ez lenne a va-lóság a putriban? Az egész kép nem ilyen már, csak egy-egy mai részlet hasonlít a 10—20 év előtti állapotokhoz. A hivatalban és a munkában egymást váltó községi vezetők külön-külön és együttvéve is sokat változtattak erejükhöz mérten a putri-lakók sorsán. A tények tükrében lesz még erről szó a későbbiekben, előbb azonban 434
azokról az íróemberekről szóljunk, a nevük emlegetése nélkül, akik véletlenül vagy szándékosan odavetődtek Dorozsmára. Mindannyiszor felfedezték a cigányságot, mint fehér foltot vagy szeplőt társadalmunkban. Tűzoltómunkában megírtak egy-két ri-portot, netán kiáltoztak, szépítgettek, vagy káromkodak. Olyan is volt, aki jószán-dékában megsértette a község még jobb szándékú és cselekvő vezetőit. Az évekkel ezelőtti történet annyira igaz, hogy okulásul is ide kívánkozik vázlatosan.
Van egy italbolt a putrihoz közel. Oda jártak és járnak inni a putriból a férfiak és asszonyaik, és a község más lakosai is. Hogy gusztusból vagy egészségügyi meg-fontolásból-e, a sörös-, a nagyfröccsös és a féldecis poharak egy részét piros fes-tékkel megcsíkozták. Azokból csak a cigányok ihattak. Külön kezelték, nem is mos-ták együtt a többi pohárral. A piros festéken átragyogott az ital, amelynek íze nem változott. A csendes elkülönítést zokszó nélkül vette tudomásul „fehér" és „fekete", mint ahogy azt is, hogy a szétpattanó bolhák és az azoknál lasabban járó más bo-garak miatt a cigányság csak a két első sorba válthatott jegyet a község mozijában.
A festék meg a bogarak híre úgy érte a vájt fülű újságírót, mintha őt lökték volna le a társadalmi purgatóriumba. A nyomdafestékkel ki is oktatta emberségre, humá-numra a község akkori tisztségviselőit, s apellált a falu lelkiismeretére is, amely felháborgott... Még jobban persze a falu vezető testülete, amelynek kapóra jött egy hozzájuk tévedt másik újságíró.
— írja meg áz igazat maga! Húzzon ki bennünket a csávából, amelybe úgy kerültünk, mint Pilátus a Credóba — mondták neki.
— ír a fene egy ellencikket. Hát mit gondolnak, honnan kapom én a kenyeret?
— Akkor elmegyünk Kádár Jánosig, de nem hagyjuk rajtunk a mocskolódást
— érveltek.
— Kár lenne akkora hajcihőt csinálni a dologból — hűtötte le őket a kolléga —, nem kell maguknak kilincselni sehova. Azt tanácsolom, hívják meg a cikkírót vala-melyik cigánycsalád komájának, egy kis lurkó keresztapjának, ha már így áll a dolog.
— Hogy erre mi nem gondoltunk! — hüledeztek az „isteni" szikra láttán-halla-tán. — Merjünk, ne merjünk? Hátha visszaüt érte az a firkász — latolgatták még egy darabig, aztán két évre rá, mikor már senki sem emlékezett a csíkos poharakra, elküldték a násznagyságra-komaságra szóló meghívót a cikkírónak.
A testületi meghívás, aláírás elől nem lehetett kitérni, már csak azért sem, mert apelláltak a cikkben annak idején szereplő humánumra. Hogy a nyilvánvaló gya-nút eloszlassák, tartogattak meglepetést nekem, e sorok írójának, és az isteni „szik-rát" kibocsátó másik kollégának is, mégpedig egy ad hoc beugrást hasonló megtisz-teltetésre, komaságra, keresztapaságra, gondolván, hogy a nagy eseményre úgyis elkísérjük cikkíró kollégánkat. Csakhogy egy közhivatalnok asszony megsúgta a meg-lepetést, ilyenformán mi távol maradtunk az aktustól. Csöndes kuncogás és visz-szafojtott röhögés kísére a cikkíró rokonságba vegyülését. Egybeesett lagzi és ke-resztelő Kolompárék együttélésének sokadik és sok kis lurkót eredményező eszten-dejében. A komát szutykos bögréből — nem csíkos pohárból — kínálták borral.
De mert akkor és ott gyomorfájás gyötörte, a bögrét nem emelte a szájához. Villant a vaku, s minden mozzanatot megörökített immár kitörölhetetlenül a megtagad-hatatlan rokonság további épülésére. A cikkíró-komához be is csöngettek Kolompár komáék időnként a gyerekekről lemaradt viseltes holmiért, mikor miért. Viszontláto-gatásról nem szól a fáma, pedig ugyancsak jeles esemény lett volna Kolompáréknál, amire bizonyára hetekkel előtte készültek volna rotyogó fazekakban jóféle ételekkel.
De hát mit is vártak ettől a rokonságtól a faluban? Azt, hogy általa is minél előbb jobbra fordulhat a cigányság sorsa, netán kaphatnak telket, amin bank-segéllyel igazi házat húzhatnak fel, a putrit pedig felégetik maguk mögött, hogy az üszök, a hamu figyelmeztessen rá: soha többé olyan életet, mint amilyen ott volt.
• — Aztán tart ja-e. magát ma is a cikkíró és Kolompárék rokonsága? — kérdez-tem nemrégiben a falu tisztségviselőitől.
— Hát nem tudja, hogy egyelőre megszakadt? — kérdeztek vissza. — A cikkíró-koma Budapestre költözött és másik szerkesztőségben dolgozik. Megtudakolhatná nekünk a címét, hogy odaadjuk Kolompáréknak. Hátha elvetődnek vendégeskedni Pestre.
— Azt könnyen megtehetik, útiköltségbe sem kerül nekik — tanácsoltam —, itt van a tsz teherautója, úgyis sokat jár az Pestre. A „saroglyában" megférnek Kolom-párék. A pesti cím pedig ott van azon az újságon, az impresszumon, amit most Kolompárék komája is csinál.
— Nahát, hogy ez nem jutott eddig eszünkbe! — lelkendeztek a várható ese-ményre, amely újabb bizakodás lehetősége lehet a dorozsmai cigányság érdekében, merthogy a cikkíró-koma mostani pozíciójában sokkal többet tehet értük, mint a csí-kos poharak korszakában.
4* 435