ERDÉLYI ERZSÉBET – NOBEL IVÁN 89
óvilágot, a beteges érzékenységet is, nincs helye a melankóliának, nincs helye a könny-nek, „nem szabad könnyeken át imádni a magunk állította bálványokat, tiszta, szent tüzek kellenek. A líra legyen újból a kor lelke. A tizennyolc éves fiatalember által eldo-bott lanthoz mégis mindig visszatért.
Németh Ágnes: Az biztos, hogy mindig költõ szeretett volna lenni. Amikor a Nyugat novellapályázatát megnyerte, versekkel is megpróbálkozott, de négy-öt hónap után csak a Mezõföldi táj jelent meg. Nem volt nagy sikere a versekkel. A Válasz indításakor is elküldött Fülep Lajosnak egy halom verset, de szigorú bírálatot kapott, azt, hogy ezek-nek a versekezek-nek semmi közük sincs a lírához. A levelei rendezése során viszont megta-pasztaltam, hogy ha egy költõnek írt, például Fodor Andrásnak, akkor sokkal gondosab-ban írt, mint ha prózaírónak vagy barátnak írt. Nem véletlen az sem, hogy a barátai is költõk voltak: Gulyás Pál, Pilinszky János, Fodor András és természetesen Illyés Gyula sokat jelentett neki. Már nagybetegen, 1972-ben írta a következõ sorokat Illyés Gyulá-nak 70. születésnapjára: „Ezt a gyenge verset küldöm Illyés GyuláGyulá-nak tiszteletem jeléül 1972. IX. hó 14-én.
Szerettem az igazságot, Az igazságot, mely éget, perzsel, S arról jön, honnét a vad szeleknek Tisztító lángja fellobog.
Szerettem a nyugtalanság
Tisztító lángját, melyben az ember Õseihez visszatér.
Nem bírom a tehetetlen Füstölgõ gõzt, mely lekonyul, S ott, hol égnie kellene, Hazugul a föld fölé borul.
Egy verses drámája, a Sámson meg is jelent, sõt operaváltozat is készült belõle. Több ilyen próbálkozása is lehetett?
N. Á.: Nemrégen megtaláltam egy 1926-ban írt hétfelvonásos verses drámáját. A Homályból homályba címû kötetébe viszont felvette a verseit, mert úgy érezte, hogy ezek nagyon szorosan hozzátartoznak az életéhez.
Ugyanilyen szorosan kapcsolódnak Németh László életmûvéhez a levelek, amelyekbõl egy jelentõs részt nemrégiben rendezett sajtó alá Németh Ágnes. Az életmûnek mely oldalát, vonu-latát dokumentálja legplasztikusabban ez a többkötetnyi levél?
N. Á.: A ’93-ban megjelent elsõ kötet és a 2000-ben kiadott három kötet majd négy-ezer levelet tartalmaz, ennek ellenére nem teljes. Ugyanis az ostrom alatt házunkkal együtt levelei is elpusztultak, a költözködések alatt is sok elkallódott, emellett édesapám nem is õrizte meg a leveleit. Néha még el is égette azokat, nehogy az írójának baja legyen abból, hogy kapcsolatban állt vele. Én sem tudtam minden levelezõtársát elérni, a családi levelekbõl pedig szándékosan csak néhányat tettem bele, és nem tartalmazza a kiadvány a kötetben már megjelent leveleket sem.
90 ERDÉLYI ERZSÉBET – NOBEL IVÁN
A hiányok ellenére azt mondhatom, hogy ez a regényfolyam jól fedi a kötet címét:
Németh László életét levelezésén keresztül valóban megismerheti az olvasó.
Hogy melyik vonulatát emeli ki legplasztikusabban, így erre nem tudok válaszolni, hisz õ életrajzában, naplóiban élete jelentõs eseményeit külön is megörökítette, ezek – természetesen – a levelezésekben is szerepelnek. Inkább azt mondanám el, hogy szá-momra milyen meglepetést jelentett a levelek megismerése.
Az elsõ meglepetést fiatalkori levelei okozták. Nagy szerencsémre 17–18 éves korá-ban a betegség, a szénszünet, a kommün miatt Németh László sokat vendégeskedett édesapja mezõszilasi családjánál, akik ezzel is segíteni akarták a háború alatt családfõ nélkül maradt családot, s onnan intenzív levelezésben volt gimnáziumi barátjával, Oszoly Kálmánnal, aki meg is õrizte a leveleit. Ezekbõl a levelekbõl nemcsak azt ismerhetjük meg, hogy édesapám milyen komolyan készült az írói pályára, de beszámolt barátjának olvasmányairól, elküldte neki verseit, verses drámáját, és megismerhetjük gondolatait is. Egy 1919-es levélbõl idézek:
„Rengeteg keserûséget hoznak az utóbbi napok. Oda az ország, és én most kezdem érezni, mit jelent Európa utolsó rabszolga országában élni. (…)
Nem tudom, mi a terved: maradsz vagy mész? Én fönntartom ígéretemet, megyek professzornak, és ha nem lesz szükség professzorra, nevelõsködöm, körmölök, és ha nem lesz szükség írnokokra, beállok gyári munkásnak. Mindegy. Mindegy. Ettõl a rög-tõl nem válok meg semmiért. Csinálok, amennyit lehet; csinálom jól, rosszul, dolgozok, de itt élek, és magyar búzán élek. Most még jobban szeretem az én nyelvemet, Petõfi, Arany, Ady nyelvét, mint valaha, mert épp az én népem lesz az egyetlen nép, amely csak a nyelvében élhet. Én az utamon maradok.”
Hát bizony ez a hangvétel a mai fülnek egy kicsit patetikus. De ebben a levélben nem is ez az érdekes, hanem hogy a 18 éves fiú gondolkozásában megvannak késõbbi gondo-latainak a csírái: aggódás az országért, a magyar irodalomért, nyelvünkért, helyzetünkért a világban, és a végén a fogadalom, hogy egész életében ezért az országért fog dolgozni.
Korrajz vagy életrajz ez a levelezés-gyûjtemény?
N. Á.: A levelek alapján megismerhetjük Németh László életének és korának törté-netét, mert valójában ebbõl a sok levélbõl egy korrajz áll össze. Én tartalmuk szerint három csoportba sorolom a leveleket: (politikai) ügyek, barátok, olvasók.
Az elsõ vonulata a könyvnek az ügyek: a mûvek megírásának, megjelenésének, kriti-káinak története. Hogy csak néhány példát említsek: a Petõfi Mezõberényben címû drá-ma megírása, megjelenése és utána a tádrá-madások, a háromszor betiltott Galilei-drádrá-ma pere, a Magyar mûhely címû tanulmánykötet, ami eredeti formájában soha nem jelenhe-tett meg, a Széchenyi-dráma betiltása, a Ha én miniszter lennék címû tanulmánya, ame-lyik csak huszonnégy évvel megírása után jelenhetett meg, és persze az egyértelmûen politikai viták: a népi írókról szóló állásfoglalás ügyében, vagy a Kádár–Németh levélvál-tás Bibó István megveretése kapcsán. Ezek az ügyék azonban kisebb-nagyobb mérték-ben, de mind ismertek voltak.
A második vonulata a könyvnek barátságainak, kapcsolatainak a története. A bará-tok a magyar irodalom jelesei: Illyés, Illés Endre, Pilinszky, Veres Péter, Fodor András, Vekerdi László, a szlovákiai Fábry Zoltán, az erdélyi Veress Dániel, az újvidéki Herceg János, valamint vásárhelyi tanártársai, „a Sándorok”: Sipka Sándorék, Mátyás Sándor,
91
ERDÉLYI ERZSÉBET – NOBEL IVÁN
„a Ferik”: Grezsa Ferenc, Földesi Ferenc, – mind elfoglalt, komoly emberek, akik nem sajnálták az idõt, mint ahogy édesapám sem, évekig ápolták kapcsolatukat, megosztot-ták gondjaikat, segítették egymást bajaikban, részt vettek egymás örömeiben, sikereik-ben. Nem szégyellték érzelmeiket, számos „romantikus” színezetû levél is található köte-teikben.
S végül a harmadik rétege a könyvnek: az olvasói levelek. Az olvasók a ’60-as években (s titkon remélem még, hogy még most is) nem csak esztétikai élményt vártak az íróktól, hanem tanácsot, útmutatást, példát, hitük megerõsítését abban, hogy életük nem felesle-ges, nem elhibázott. Édesapám 1962-tõl a Ha én miniszter lennék címû tanulmány elhall-gatása óta tudta, hogy a létezõ szocializmus nem javítható; hiszen tanácsait nemhogy megvalósítani nem akarták, de még egy eldugott folyóiratban sem merték megjelentetni.
Ez az õ életében korszakváltást jelentett. Visszahúzódott a politikai jellegû kérdések-tõl, s minden figyelmét az egyes emberre irányította. A „hogyan éljünk” egész életén végighúzódott, de ettõl kezdve írásainak központi kérdésévé vált. Minden olvasói levélre válaszolt, néha egy egész mûvel is. Így keletkezett például a Semmelweis-dráma, A két Bolyai, a Levél egy negyedéveshez, a Levél Olaszországba, majd a százoldalas A „vallásos”
nevelésrõl címû tanulmány. Évekig tartja a lelket középiskolásokban, pedagógusokban, vidéki tiszteletesekben, háziasszonyokban, anyákban, külföldön élõ magyarokban. Min-den hozzá érkezett kérdésre igyekezett választ adni. S ezekbõl a kérdés-feleletekbõl ki-bontakozik egy korrajz, amibõl a levelek olvasói nemcsak azt tudják meg, hogy élt egy magyar író, hanem azt is, hogy milyen gondokkal küszködött a magyar társadalom a Kádár-korszakban.
És milyenek voltak ezek az olvasók, milyen fontos volt nekik az irodalom! Például a Görgeyrõl szóló Áruló címû dráma bemutatója után legalább tíz olvasói levél maradt fenn, de valószínûleg többet is kapott. Reagált a darabra Károlyi Mihálynétól kezdve a még Görgey térdén lovagoló idõs Lieberman Tódorig számos ember. Voltak, akik di-csérték, mások a dicséret mellett megjegyezték, hogy azért egy magyar tábornokot is szerepeltethetett volna, volt, aki plágiummal vádolta, mert õ is írt hasonló felfogásban egy Áruló címû könyvet, s megszólaltak Görgey rokonai is.
Nekem a kedves levelem mégis egy szegedi olvasójáé, aki a Mai témák címû kötet pesszimista elõszavának hatására írt egy levelet Németh Lászlónak: „Sokan tiszteljük, szeretjük, rossz olvasni, hogy csüggedt: hallgassa meg egy olvasóját.” S a levélben leírja, hogy az õ számára mit jelentenek Németh László munkái. A levél végére még odaírta:
nem vár választ, de ha ez a levél egy kis örömet okozott, akkor elérte célját.
Ha a végén röviden kell a feltett kérdésre válaszolnom, azt mondhatom: az életmûvet a levelek sokszor közelebb hozzák, mivel Németh László gyakran leírja a mûvek keletke-zéstörténetét, kétségeit saját tehetségében, a harcokat, amelyek egy-egy megjelenést, színpadra állítást kísértek.
Ami számomra teljesen új volt, hogy megismerhettem édesapám életének rejtett tit-kait, fiatalkorát, azt, hogy hogyan képezte magát, hogyan kötõdött hazájához, mik vol-tak a fontos pontok életében, s ezek hogyan tükrözõdtek késõbbi barátságaiban, olvasó-ival való kapcsolatában.
Lakatos István megírta – többek között – Németh László életrajzi kronológiáját is.
Melyik volt az a néhány legfontosabb állomás, amelyik az írót befolyásolta, alakította?
92 ERDÉLYI ERZSÉBET – NOBEL IVÁN
L. I.: Köztudomású, hogy Németh László tanulmányírói tevékenységét eléje helyezte regény- és drámaírói munkásságának. Nem egyszer nyilvánította ki, hogy regény- vagy drámakötetei helyett szívesebben látná tanulmányainak megjelenését.
A magyarságot és a minõségeszményt szolgáló tanulmányírói munkásságának két olyan krízispontja volt, amikor a kudarcként megélt események a szépirodalom felé terelték.
Az elsõ a múlt század harmincas éveinek közepén, a Tanu-korszak végén következett be, amikor a beígért reformok elmaradása miatt vesztette el reményeit. A másik nagy csaló-dása 1962-ben következett be, amikor a Ha én miniszter lennék címû nagy tanulmányá-nak elutasítása bebizonyította elõtte, hogy a deklarált szocializmus nem javítható meg. A publikálást be kívánta szüntetni, már csak magának akart írni, amint arra naplójában is utalt.
„Pályám nyilván befejezõdött.” – írta 1969-ben, 15 évvel a hipertónia felfedezése után.
A családtag és orvos Lakatos István, aki szoros közelségben nyomon követte az író életének utolsó évtizedeit, tanúja volt a bekövetkezõ katasztrófának is. Hogyan tudta az orvos-Né-meth László betegsége pontos ismeretében folytatni az író-Néorvos-Né-meth László szellemi életformá-ját?
L. I.: Életének, írói tevékenységének, egészségi okok miatt két fordulópontja volt, az 1969-es és az 1971-es évek. 1969 júniusában a hipertónia következtében elhatalma-sodó érelmeszesedés miatt hirtelen az agyi vérellátás elégtelensége lépett fel. A tüneteket a környezete is csak átmenetinek minõsítette, és ezek elmúltával egészségesnek tekintet-ték újra. Azonban Németh László szeptember folyamán írt két levele is igazolja, hogy a tõle kért írások már meghaladják erejét, és egy gyengének tartott mûsorfüzet szövegével kapcsolatban is ezt írta: „Ennyi telt tõlem…” Az írásban már nem lelte örömét, súlyos tehernek minõsítette. A társaságban hallgataggá vált, mert úgy érezte, hogy nem tudja már jól kifejezni magát.
1972. február 22-én egészségi állapotában döntõ változás következett be: féloldali látótér kiesés, az írás- és olvasáskészség zavara lépett fel az általános rossz állapot mellett.
A klinikai ápolás elsõdleges célja e készségek gyakorlással történõ visszaállítása volt, amitõl állapotának javulását várták. A kezdeti nehézségek után, amelyeken az állandóan mellette tartózkodó feleségének szívóssága segítette át, másfél hét alatt az íráskészség nagyobb mértékben, az olvasásé kevésbé visszatért.
Megindító az a kitartás és igyekezet, amivel Németh László több mint négy éven át naponta végezte az egy irkaoldalnyi írásgyakorlását. Ezek közül a gyakorlófüzetek közül ma is több rendelkezésre áll, és áttanulmányozásuk igazolja, hogy az erõfeszítés nem volt hiábavaló: Németh László szellemi életében sokáig nem következett be a joggal várt szellemi leépülés. A naponta írt oldalakon a mindennapi élmények megörökítése mellett írótársairól, a magyarság problémáiról, a családi ünnepekrõl, az életrajzi adatokról és másokról is olyan frappáns, rövid esszék tûnnek elõ idõnként, amelyek arról tanúskod-nak, hogy írójuk szókincse, fogalmazási fordulatai, kifejezõ készsége megmaradtak, ha az agy asszociációs pályáinak részleges sérülése úgynevezett tárgy- és szimbólum-agnóziát tartott is fenn. Az elõbbi a tárgyak és személyek látás útján való felismerését, a szimbó-lum-agnózia az olvasáskészség teljes visszatérését akadályozta.
A halála elõtti utolsó hetek beigazolták Németh László közel húsz év elõtti félelmét:
végül is gyakorlatilag vakon halt meg.
93