1989
olgár Emő: Koncz Gábor rendezőként debütál a Ma-dách Színházban! Szalagcím is lehetne a sajtóban.
Milyen érzés ez, Gabi?
Koncz Gábor. Már régóta foglalkozom a gondolattal, hogy rendezni szeretnék. Az ország legjobb rendezőivel, filmrende-zőivel, színházrendezőivel dolgoztam, s mint színész, ellestem tőlük a titkot, a jót. Nem abban a helyzetben vagyok tehát, mintha a főiskolán egy rendező tanártól tanultam volna. Akkor természetesen annak a stílusát, annak a módszerét alkalmaz-nám. De hát annyi rendezővel dolgoztam, hogy úgy érzem, ennyi idős koromra megérett bennem valami, hogy tudom, mi a legfontosabb. Mindenekfelett: a színész, saját magunk. Egy biztos, értek a lelkükhöz, a lelkűnkhöz, ők tulajdonképpen nem is rendezőnek néznek engem, hanem társuknak.
Polgár: Kik voltak azok a személyisége, akiktől sokat ta-nultál?
Koncz: Várkonyitól Ádám Ottóig, filmen Fábritól Jancsóig.
A végleteket is megismertem. Mindenkitől el kell lopni azt, a mi jó, ami az erényük, amit nagyon tudnak. Várkonyitól meg lehetett tanulni azt, hogy bizonyos szituációkat nem lehet meg-úszni, bele kell menni bátran, harmincszor merni hamisnak lenni, amíg egyszer valami igaz lesz. Ádám Ottótól
megtanul-144
tam gondolkozni, mert az nagyon fontos. A színész ugyanazzal az arccal megy föl a színpadra, az egyik nap ezt az embert játssza, a másik nap azt a figurát alakítja. Az ember attól lesz más, hogy én mint színész: másra gondolok, következésképpen más ül ki a szemembe és más lesz a mozdulatom. Egy paraszt-ember például sohasem teszi keresztbe a lábát, és ez még csak véletlenül sem fordul elő nálam.
Polgár: MiJkor gondoltál először arra, hogy rendezel?
Koncz: Két előtanulmányt folytattam Székesfehérvárott. Két vígjátékot rendeztem: a Bolond lányt és a Társasjáték New Yorkban című darabokat. Nagyon jó színészekkel. Példa erre, hogy Tolnay Klárit megnyertem az utóbbi főszerepére. Mind a két rendezésemnek nagy sikere lett.
Polgár. Visszatérek a kérdésemre. A saját színházadban rendezel. Milyen érzés ez számodra?
Koncz: Ez, hogy mondjam, tulajdonképpen borzasztó jó, mert úgy érzem, hogy otthon vagyok, de ugyanakkor ad egy drukkot is, mert sokkal nagyobb felelősségnek érzem, és sze-retném nagyon jól megcsinálni. Semmi erőszakoltat nem aka-rok beletenni, csak amit ad a vígjáték, hogy a kritikusok csak azt tudják kifogásolni - ez volna a jó -, hogy nem játszottuk el csak a darabot. Attól, hogy vígjáték, lehet művészi és attól, hogy valami szórakoztat, igazán lehet magas színvonalú.
Polgár: Mit jelent számodra Dario Fo darabja ma? Miről is szól?
Koncz: Dario Fo darabja nem kötődik a mához. Amióta a világ létezik, amióta kitalálták a házasságot: papíron megpe-csételi két ember kapcsolatát - ez a probléma mindig létezett.
Nyugatról indult el a folyamat, hogy szabadabb erkölcsök sze-rint éljünk, lazábban. A darab férfi főszereplője kierőszakolja a
145
nyitott házasságot, de abban a pillanatban, amikor ez komollyá válik, azonnal visszakozik. Mindenképpen arra törekedtem, hogy a néző valahol, a darab valamelyik pontján magára is-merjen, hiszen valamennyiünk életében előfordulhatnak ha-sonló szituációk. Fontos szempont, hogy a néző jó érzéssel távozzon a színházból. Ha így lesz, akkor megnyertük a csatát.
Polgár. Nem a Madáchban megszokott, hagyományos kö-rülmények között készülünk a bemutatóra. Színpadon egy hetet kaptunk a bemutató előtt. Próbatermekben dolgoztunk. Gon-dolod, hogy ez a jövő útja?
Koncz: Meg kell hogy mondjam: ebben is sok előtanul-mányt végeztem már. Nagyon sok helyen megfordultam az országban, a világban, nagyon sok helyen léptem föl, színpa-don mindig más körülmények között. Ha csak színházakban játszottam volna, akkor ezek megzavartak volna. Nem zavarba kell jönni, meg kell oldani a nehézségeket. Bármi előfordul.
Természetesen nem a legideálisabb körülmények között dogo-zunk, de hát az ország állapota sem ideális. Kicsit úgy érzem, olyan körülmények között vagyunk most a színházban, mint amilyen forrongás van körülöttünk a világban. Meg kell pró-bálni maximálisan alkalmazkodni! Én mindig azokat az embe-reket szerettem, akik nem sértődtek meg, a másikat nem szúr-ták le a sárga földig, hanem megkeresték az adott pillanatban a megfelelő megoldást. Ha kell, át is lehet írni egy színdarabot.
Mereven nem szabad soha semminek nekifogni! Ahogy mi próbálunk: nem ad egy olyan feszességet, mintha kész díszlet-ben dolgoznánk. így viszont sokkal rugalmasabban tudunk gondolkodni, több ötlet jön. Lehet, hogy ez a jövő útja. Most, hogy ennyi darab készül nálunk, úgy érzem, hogy beleharapunk mindenbe, de ez nem jelenti azt, hogy amibe beleharaptunk,
146
azért haraptunk bele, mert nem jó az előző. ízlelgetjük a külön-féle ízeket. Úgy érzem, a Nyitott házasság is egy íz lesz a Ma-dách profiljában.
Polgár: A nézőben is felvetődik a kérdés: Sücivel színpa-don vagy végig, ugyanakkor rendezed is a darabot. Tudod
„kívülről" nézni saját magad?
Koncz: Hogyne tudnám. Valahol minden színész önmaga rendezője is. Rendező azért kell, hogy tudjuk hová akarunk eljutni, legyen egy kép előttünk. Engem segít az a fotó, ami előttem van, tudom, hogy milyen szeretnék lenni. Vannak se-gítőtársaim is, a színház vezetése megígérte, hogy bármikor megnézik, segítenek. Gondolok a fényre, zenére. Nagyon jó munkaerőket sikerült magam köré csoportosítanom. Egy ren-dezés közös munka, ugyanúgy benne van a súgó, mint a vilá-gosító. Egyik se tud a másik nélkül létezni. Csak a komplett profizmus tudja megteremteni az előadást, csakis a profizmusra kell törekedni, arra, hogy semmi amatőr szaga ne legyen sem-minek. Az előadások ott lazulnak fel, ahol az amatőrizmus felbukkan.
Polgár: Shütz Ha mestere a kétszemélyes daraboknak. A Jövőre, veled, ugyanitt sikersorozata mára már fogalom. Kel-lemes, oldott, jó hangulatban próbálunk. Milyen partner Schütz Ha?
Koncz: Már ez is egy biztosíték. Schütz Ha nem az első két-személyes színdarabját játssza el. Teljes mértékben bízom ben-ne, a saját ötleteit hozza. Az a nagyszerű mindig, abban a leg-jobb az ember, amit magából megvalósít. Ő nekem ebben ab-szolút partner és segítőtársam. Remélhetőleg munkánk meg-hozza eredményét. Igyekszem mindig izzadtság nélkül dolgoz-ni, felhang nélkül, baráti légkörben, mert csak ez vezet előre.
147
Abban a pillanatban, ha bárhol bármilyen feszültség támad, a rendező, a színész, az ügyelő vagy bárki között a próbák során, az a produkción megmutatkozik. Nem beszélve arról, hogy ha két színész nem szereti egymást.
Polgár: A grazi előadás sikeres, de a mi humorunk, a ma-gyar humor: más.
Koncz: Vérbővebb. Nem egészen annyira vérbő - sajnos -, mint az olasz humor. Nem feltétlenül íródott Olaszországban a darab. Meggyőződésem, hogy Dario Fo a saját életéből merített sok mindent, mert annyira „életszagú" a színdarab. Az olaszok vérbővebben játszanak. Az az érzésem, hogy ha a graziak el-mennének Nápolyba és lejátszanak ezt az előadást: megbukná-nak. Viszont ha a nápolyiak feljönnének Grazba, amilyen szabadszájúak és hangosak, ők buknának meg. Nekünk a kettő között kell lennünk. Kicsit áttranszponálni Magyarországra és a magyar humorban bízni.
Polgár: A harmadik vígjátékot rendezed. Más műfaj nem érdekel?
Koncz: Nagy sikereimet, ha lehet erről egyáltalán így be-szélni, főleg tragikomédiákban értem el, gondolok Becket vagy az Isten becsülete vagy a Száll a kakukk fészkére című színda-rabokra. Szeretem ezt a műfajt, de úgy érzem, hogy most az emberek hangulatát kellene egy kicsit megváltoztatni arra a másfél-két órára, amíg bent ülnek a nézőtéren. Móra Ferenc írta az Ének a búzamezőkről című munkájában, hogy „szeretlek benneteket, mindig fáradt, szomorú fejüket lefelé hajtó magya-rok..." Milyen érdekes, már akkor is benne volt ebben a nép-ben a szomorúság. Ha valahol a maximumát eléri ez a szomo-rúság: az most itt Magyarországon történik. Most az emberek
148
sírnak. Ilyenkor nagyon jó és nagyon nehéz megnevettetni őket.
Majd ha az utcán egész nap nevetgélnek, odahaza jókedvük lesz, akkor majd megpróbálom az ellenkezőjét, megpróbálom őket megríkatni. Akkor az lesz a feladatom. Ha a nézők másfél órára elfeledkeznek a külvilágról: akkor megtettük a magunkét.