1979-1980 tél
- Sok ember kiszolgáltatott, de a színésznél nincs senki kiszolgáltatottabb! - jegyzem fel a naplómba, Szophoklész után szabadon. S nem azért, mert Szophoklész bölcsessége: a
„Sok van mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodála-tosabb" nem lenne igaz.
Igaz. Mégis azt mondom:
- Sok van mi csodálatos, de a színésznél nincs semmi cso-dálatosabb!
így megállapításom csak egy szóban tér el Szophoklészétől:
ember helyett színészt írtam.
Mert a színész csodálnivaló ember, aki feledve kiszolgálta-tottságát képes hősszerelmes bonviván lenni a színpadon, mi-közben ő maga gyásztól szomorú lélekkel él, fáj a foga, begip-szelt a lába, gyermekei kórházi ágyától érkezett... s úgy él sze-repében mégis, mintha mi sem történt volna.
Költő alkotói magányába, alkotóházba vonulhat, festő akkor dolgozhat, amikor kedve tartja.
A színész akkor, amikor, és ott, ahol mondják neki.
A Bajnokság éve szereplői: Bessenyei Ferenc, Haumann Péter, Horesnyi László, Székhelyi József és Gáti Oszkár az Egyetemi Színpad színpadán. A Madách Kamara felújítási munkái miatt a társulat vándoréletre kényszerült: előadásokat
42
vidéken, az Ódry Színpadon és a Gyermekszínházban - ma Új Színház - tartottuk. Szerencsénkre a színpadmesteri múlttal és nagy színházi tapasztalatokkal rendelkező Löffler István lett a Madách Kamara művészeti titkára. Máig rejtély, hogyan csi-nálta, de minden este felment valahol a függöny. Tolnay Klári és Mensáros László alakításáért a Kései találkozásban tapsoltak a nézők, a Jövőre, veled, ugyanitt már klasszikus kettőse -Schütz Ha és Sztankay István - a Gyermekszínházban lépett fel, vagy tájoltak. Utóbbi a vidéken tartott előadásokat jelentette.
Felüdülést jelentett mindazok számára a körúti Madách al-kotói csendje, akik Molnár Ferenc: A doktor úr, Szabó Magda:
A régimódi történet című darabokban játszottak, vagy Ádám Ottóval próbáltak a Három nővérben.
Löffler István, a művészeti titkár - Löfi, Löfike, Pista, Pistus, Pistukám: kinek mi -, a mára megszűnt Egyetemi Szín-pad parányi titkári szobájából mindig telefonján lógva egyez-tette, szervezte életünket: kinek, mikor, hol, miért kell ott len-nie, ahol muszáj.
Koltai János talán ezért kezdte alezredesnek szólítani, Hofi Géza pedig később, amikor bekerült a „családba", megyei első titkárnak.
Szobája olyan pici volt, hogy oda belépni csak akkor lehe-tett, amikor ő kiment, hogy Müller Ági szintén parányi büféjét meglátogassa. A telefon aztán csak csengett, és vissza kellett mennie. Mensáros László már türelmetlenül várta az ajtóban, de Löfi csak beszélt a kagylóba, amikor odaértem.
- Miért nem töri össze?! - kérdezte Laci bácsi. - Vagy dobná ki az ablakon! Titkárkám!... Nem foglalkozna velünk is egy kicsit?!
Löfi végre letette a telefont.
43
- Mi van? - kérdezte
- Mensáros van itt, a majdnem Kossuth-díjas - mondta Laci bácsi.
- Az ki? - kérdezte Löfi.
- Ernő, bemutatnál ennek a félmüveit intendánsnak!
- Kérlek - vettem a lapot, és máris valamennyiünknek jó kedve lett. - Mensáros Béla főzeneigazgató szeretne itt meg-szólalni.
- Ja, az egészen más! Mit akarsz?! - kérdezte szándékosan durván.
- Hát, ezzel a modorral hogy lehet itt ülni, nem is értem.
Ha ez így megy tovább: jelentést fogok írni.
Megszólalt a telefon, Löfi nem vette fel, mert ez a társalgás inkább kedvére való volt, a nyomaték kedvéért viszont károm-kodott egy nagyot.
- Tessék! Ilyen emberrel szót érteni! Pedig csak azt akar-tam kérdezni, hogy ma az Ódryra kell menni? Nehogy Zala-egerszegre utazzak.
- Műsorod nincs?
- Van, de ahhoz szemüveg kell!
- Értem - felelte Löfi. - Ha Zalaegerszegre mennél, az sem lenne gond. A Kései találkozás díszletében, Tolnay Klárinak és a nézőknek, Polgár Ernővel kettesben előadjuk Az ember tra-gédiája operettváltozatát.
- Nagyon jó! - felelte Laci bácsi. — Nem utazom Zalaeger-szegre, beülök, és megnézem. S mondd, az „anyának érzem, ó, Ádám magam" megrázó bejelentést miképpen adod?
Löffler ekkor már fölvette a telefont, de azért folytatta:
- Tenorban, hintázva, s az „anyának érzem, ó, Ádám ma-gam" végszóra felemelkedek a zsinórpadlásra...
44
- Remek! - mondta Laci bácsi, és bizonyára a vonal túlsó oldalán a telefonáló is nevetett a hallottakon.
Laci bácsi Müller Ági büféjébe távozott, jómagam vissza-mentem a próbára. Valamit el akartam intézni, de elfelejtettem.
Talán nem is volt annyira fontos. Egyébként, a színházban nem kell mindjárt mindent azonnal „készpénznek" venni. Ötlet, ötlet hátán terem itt: töredék, ami megvalósul, s amivel foglal-kozni kell.
A Bajnokság éve próbái: baljóslatúak. A darab sem igazán szárnyaló, a körülmények földre terítették a színészeket, a be-mutató után, az előadásokon, a feszültségek már nehezen csil-lapíthatóak a szereplők között.
Bessenyei Ferenc el is szerződik a Madáchból.
A Három nővér december eleji bemutatója után még senki sem gondolta, hogy az előadás sorsa hogyan kapcsolódhat ösz-sze az év végi szilveszter esti tévéműsorral. A tévénéző először azt hitte, hogy részletet lát a Három nővérből, s háttal Bencze Ilona, Almási Éva és Piros Ildikó állnak a színpadon, miközben Tímár Béla egy kanapén ülve szenvtelen arccal nézi őket.
Ám egyszer csak megfordultak a szereplők, s egy ország nevetett fuldokolva azon, hogy Haumann Péter, Körmendi Já-nos és Márkus László nőnek öltözve adják a női szerepeket.
Újév napján Haumann elsőként sietett Ádám Ottóhoz bo-csánatot kérni a jóízű tréfáért, ám ez már nem menthette meg az előadást. A nézők, amint megpillantották a három nővért a színpadon, nevetni kezdtek, és egy szempillantás alatt szerte-foszlott az a csehovi hangulat, amelyet több hónapos munkával sikerült megteremteniük.
Volt egyszer egy ilyen három nővér...