Benczúr Gyula festőművész életművének szerepe a magyar Millennium tükrében A magyar nemzeti festészet történetének legvirágzóbb időszaka a XIX. század utolsó három

évtizede volt. Ekkor formálódott véglegessé a hazai művészet sajátos nyelvrendszere, ekkor váltak kánonná a dicsőséges múlt magyar mítoszai, és óriási léptekkel haladt előre gazdaság és a társadalom. Magyarország felzárkózott Európa akkori fejlett, kapitalizálódó országai mögé.

Budapesten, de az egész országban lázas építkezések folytak, új és megújuló reprezentatív palotákat, alkotásokat álmodtak megrendelőik számára a tervezők és a képzőművészek. Néhány példa ezek közül: Hősök tere, Műcsarnok – Schickedanz Albert és Zala György alkotása.

Andrássy út, Duna-korzó, Budapesti Népszínház, Iparművészeti Múzeum, az Igazságügyi palota - Hauszmann Alajos tervei alapján, stb. Ezek a nagyratörő tervek nem csupán a dualizmus gazdaságának, a tőkés szabad versenynek nyitottak utat, hanem kifejezték azt a törekvést is, hogy Budapest, „Kelet Párizsa” utolérje, sőt megelőzze a császárváros, Bécs fejlettségét. Európa 8. legnagyobb metropoliszában a központi fekvés, a csodálatos természeti környezet, a közlekedési központ jelleg (Európa első földalattija, Duna hidak, vasút, utak), a szakképzett munkaerő, az iparhoz szükséges infrastruktúra, a nagy piac mind adott volt ahhoz, hogy fővárosunk Európa legjelentősebb városai közé kerüljön.

Benczúr Gyulának olyan jelentős hazai művészek voltak kortársai, mint Munkácsy Mihály, Paál László, Székely Bertalan, Mészöly Géza, Szinyei Merse Pál, Lotz Károly, akik nemcsak itthon, hanem külföldön is méltó elismerést szereztek hazájuknak. Ezek a festők más-más úton jutottak a valóság visszatükrözése felé. Volt, aki Franciaországban vagy Németországban, volt, aki a magyar tájban kereste önálló útját. Mindegyiküket megérintette a század változó világképe, újító akarata, és ezt a szándékot a művészetükben is kifejezésre juttatták. A realizmus hagyományai, az akadémiai tudás tisztelete, a historizáló gondolkodásmód és a legmodernebb irányzatokat követő plen air festészet képviselői is szívükön viselték a magyarság sorsát, és műveikben felbukkan a nemzeti érzés kifejezése. Benczúr Gyula a XIX. századvégi felfelé törekvő polgárság gondolatvilágának kifejezője, amelyet ünnepélyes hangú, színpompás és túláradó

történelmi kompozíciókban, nagy ívű csoportképeken, zsánereken, mitológiai jeleneteken és portrékon örökített meg.

Benczúr Gyula festészete a millenniumra készülő nemzet társadalmi, gazdasági, művészeti életének szószólója volt. A kiegyezés az uralkodó házzal való kompromisszum jegyében zajlott, és a gazdaság fejlődése, a külföldi tőke beáramlása egy időre elnyomta a szabadságharc után megélt kudarcot, de a nemzet Habsburgokkal szemben táplált passzív ellenállása egy percre sem lankadt, és a mélyben rejtőzködő függetlenségi vágyaknak a legalkalmasabb terepe és kifejezőeszköze éppen a képzőművészet volt. Benczúrnál a magyar történelmi események megjelenítése volt elsődleges, melynek képszerkesztése világos, áttekinthető s figuráiban a nemzeti jelleg hatásosan érvényesül. Stílusa egyszerre hordozza az egyéni realizmus és a historizáló akadémizmus jegyeit. Művei megtestesítik a magyar nemzet hazafias öntudatát, a korabeli embereszményt, a mesterségbeli tudást és a történelmi tapasztalatok tiszteletét. (10)

6. ábra: Vajk megkeresztelése, vázlat (1870) olaj, vászon 89 x 114 cm 4.2 Művészetének helye a XIX. századi magyar festészetben

A korszak festészetének legkiemelkedőbb képviselőjeként tartották számon Benczúr Gyulát.

Saját korában a szakma és a közönség elismerését élvezte és sokan szerették a műveiből áradó fennkölt romantikát. Gazdagon áradó, minden témára alkalmas festői tehetsége a müncheni akadémia talajából nőtt ki.

Dercsényi Dezső és Zádor Anna értékelése szerint „Piloty-iskolájában alakult ki a kissé pufogó reprezentáció olyan hatásos iránya, amely a történelmi festészetre és az arcképfestészetre sokfelé hatott. Benczúr első nagy műve a Hunyadi László búcsúja (1866) a történelmi festészet

kissé szentimentális, de nagy művészi készséggel hatásosan előadott példája. Vajk megkeresztelése (1875.) című művén pompa és teatralitás, ragyogó színek és az összhatás erős sodra feledtetik az alapjában behódolást jelentő kép hamisságát. Sok tekintetben jellegzetes kifejezője ennek a sokféle útkeresést mutató korszaknak, amely a kiegyezést követően nálunk kialakult. Nemcsak a Rubensre emlékeztető festőiség gazdagsága ejti rabul kortársait, hanem a problémátlanság és derűlátás, ami minden művére jellemző. Működésének fő területe, ahol a legjobbat alkotja, az arckép.” (12)

Végvári Lajos megítélése szerint a „rebellisből udvari művésszé vált Benczúr Gyula személyében a müncheni historizmus nemcsak kiváló tanítványára, de mesteri továbbfejlesztőjére talált. Korai művét, a Hunyadi László búcsúját (1866) szomorkás hazafiság és precíz tárgyiasság jellemzi. Felfogásbeli átalakulása a Vajk megkeresztelése (1875.) című képének festése közben zajlott le. Ettől kezdve mesteri festőtechnikáját, bravúros anyagábrázolását, Rubens felfogására emlékeztető teátrális megjelenítő erejét az udvari és állami reprezentáció szolgálatába állította. A Budavár visszavételénél vagy a Millenniumi hódolatnál is vonzóbbak kis méretű rögtönzései, mint pl. a XV. Lajos és Mme Dubarry: Kitűnő arcképfestőt és a napfényes táj ábrázolásával is kísérletező mestert tisztelhetünk benne. Benczúr ellenlábasa volt a kor legkiválóbb művésze, Munkácsy Mihály (1844-1900).” (13)

Bakó Zsuzsanna állásfoglalása: „A hivatalos festészet ünnepelt mesterei közül kiemelkednek Benczúr Gyula bravúros vonalvezetésű figurális kompozíciói.” (14)

Artner Tivadar megállapításai: „Piloty stílusa kitűnően tanulmányozható Benczúr Gyula alkotásain, aki a müncheni realizmus egyik legjobb mestere volt. Benczúr bravúros ecsettel megfestett, barokkosan mozgalmas kompozíciói éppúgy, mint a müncheni, vagy párizsi történeti festők pompázatos tömegábrázolásai, külsőséges, naturalista hatásúak, ellentétben Székely Bertalan Egri nők (1867) című festményével, amely bensőséges módon örökíti meg a magyar történelem sorsdöntő eseményét.” (15)

„A magyar akadémikus történeti festészet nagy alakja. Jelentősége abban a tényben rejlik, hogy példát tudott mutatni a művészeti felsőoktatással addig nem rendelkező Magyarországon technikai felkészültségben, az elveihez mindvégig hűnek maradni magatartásában és abban, hogy tanítványainak, még a tőle eltérő felfogásúaknak is, mindenkor szabad utat biztosított.”

(11)

„Munkásságának megítélése ma sem egyöntetű – a modern műkritika (Fülep Lajos) már a művész korában, s később is kíméletlenül támadta. Kritizálták konzervatív festésmódját, akadémiai szemléletét. Az újabb művészettörténeti kutatás képzőművészeti tevékenységét árnyaltabban értékeli, hangsúlyozza a kivételes művészi kvalitásokat, a pazar, virtuóz anyagfestést, az alapos, elmélyült elméleti felkészültséget.” (9)

Úgy tűnik, Benczúr Gyula életművének megítélése meglehetősen ellentmondásos. Abban azonban minden elemző egyet ért, hogy Benczúr a XIX. századi magyar festészet kiemelkedő alakja, számtalan tisztelője és követője volt, akik nagyra becsülték történelemszemléletét, hazafiságát, festői tudását, akadémiai és történelmi ismereteit.