A névszók birtokragozásáról
A- A A—A ben s, névelő mintegy rámutatva határozza meg az
illető nevet A mutató névmás az abban különbözik tőle, hogy a névelő csupán határozó, emez pedig bi-loayos meghatározott személyt vagy dolgot képvisel, p. mis jelentése van e mondatban : o* ember ha-laxdó, ét ebben: az ember (=r az ott ember) nem pe-di<j majom; hasonlóan más : a ló szép állat; és az ló, M* «sama>. Bővebben 1. Névelő, és Át mutató névmás.
— A (3), az egyes harmadik személynévmás (ő) módosított alakja, és pedig 1) a birtokragozásban, oufyhangú nevek ntan, mint: bor-a, lov-a, haj-a, zop-a; hosszú á ntán zártabb hangú : ház-a (o), láb-a 10), nyál-láb-a (o). Vékonyhláb-angú párhozláb-amos társláb-a nyilt e, vagy, tájejtéssel, zárt é : méz-e, lép-e, csőv-e, trj-e, nyög-e. Ezekben az a e szorosan véve személyre vonatkozik, s a\ tárgymutató rag kimarad, de előtű-nik a ja je-féle ragozásban, mely elemezve = t-a i • e : p. kar-j-a, dob-j-a, epé-j-e, kecseg-j-e. 2) a ha-tározott alakú (vagyis tárgyilagos) igeragozásban, majd tárgymatató nélkül, mint: vart-a, tolt-a, majd nyilván tárgymutatóval : vár-j-a, tol-j-a, várand-j-a, bilaad-j-a. Midőn a tőigének idő- vagy mód-képzője stinte a végzetű, ezzel egyesfilvc hosszú á-t alkot : vir-4 = vár-a-a, tol-á = tol-a-a, vár-ná = vár-na-a, tol-ná = tol-na-a. Bégiesen : várá-ja, tolá-ja, vár-ná-ja, tolvár-ná-ja, s talajdonképen ez az eredeti alak, mtrt * coVa és várna igétekben a az idő- és na a ox'-dképzö, ezekhez a határozott formában járul, elő-:*> a tárgymutató i vagy j : vára-j, várna-j, azután a tzemélyrag a : vara-i-a, vár-a-j-a, várna-j-a, s meg-iinijtva: vára-j-a, várná-j-a. Hasonló párhuzamos eljá-ri-sal a magashangúakban : véré = vere-j-e veré-j-e,
»fr-né = verne-j-e verné-j-e. Hogy az i vagy ja tárgyat mutatja, vagyis mint tárgymutató világosan a személyngtól külön előtűnik, kétségtelen ezen ala-kokban : ver-j-ük, ver-i-tek, ver-i-ök, vár-j-uk, vár-j-á-l"k (•=. vár-ja-atok), vár-j-ák (= vár-ja-ak), minde-nütt a jelentő módban. Ezen i vagy j, mint tárgymu-tató némely személyben és időben eltűnik agyán, de ti.-m tűnik-e az el ezekben is : mondan(i)om, monda-ta i «(d, mondan(i)unk, mondan(i)otok ? és ki monda- tagadhat-ja hogy épen úgy bennök rejlik az azokban is, mint 'ilicosan kiejtjük és írjuk ezekben : mondania,
mon-<lauiok? L. bővebben : SZEMÉLYNÉVMAS.
— A (4), időrag, mely mély hangú igékből úgy-n-Yfzett félmúltat képez: száll-a, jár-a, gondol-a, mu-tat-a, mely egyszersmind a harmadik személyt is rej-ti magában, mely a többesben an (=ön) alakban té-tetik ki : járánsJc = jara-an-ak (jára—önök), szal-unak = szálla-an-ak (szálla-önök), épen úgy, mint
* többi időkben : járnak — jár-önök, jártának = járt-önök, járjanak = járj-önök, járnának =
járna-"ix'ik. A magachangnakban párhuzamos társa e: kel-e, h'r-e, ül-e, honnan, kelének = kelé-önök, tőrének = t'"rr-önök, ftlének = öle-önök. Ugyanez a határozott
^•ragozásban köz nézet szerint a tárgymutató a alak-tan tétetvén utána, ezzel összeolvadva hosszú á-t al-kut : láta-a lati, monda-a monda, és így a
többee-ben, láták =. láta-a-ak = láta-a-ők, mondák = monda-a.-ak =: monda-a-ők; hanem a tárgymutató itt is inkább i vagy átváltozva j, műit a jelen időben, mert tata, régiesen: láta-i-a vagy láta-j-a, monda = monda-i-a vagy monda-j-a, hoUá = halla-i-a = hal-la-j-a (= halla-v-a, a régi halotti beszédben), így az óhajtó módban is látná = látna-i-a = látna-j-a, mon-daná = mondana-i-a = mondana-j-a. V.ö. — A (3).
A párhuzamos magaahanguakbaa: vere-e vagy vere-i-e =: véré, üte-e vagy üte-i-e =r üté, vernc-e vagy verne-i-e = verné, ütne-e vagy fltne-i-e = üt-né, a többesben : vere-i-ők =: verek, üte-i-ők = üték, verne-i-ők =: vernék, ütne-i-ők = ütnék, ügy hogy régente valóban is megvolt: verné-j-e, ütné-j-e, veré-j-ek, üté-j-ek, verné-j-ek, ütné-j-ek.
A mi magát az a időragot illeti : Révai véle-ménye szerint ezen időképző eredetije : va, melyből van, val, vagy létige törzse is fejlődött ki, s a v el-hagytával lett volna paszta a, magashangon e, misze-rint lát-a = lát-va =: lát-vala. Azonban itt azon ne-hézség áll elő egy részről, hogy va gyök magában semmiképen nem jelent múlt időt, más részről épen a vala szóban levő a rag az, a miről itt szó van ; min-dig fenmarad tehát azon kérdés : hát a vala szóban, vagyis ennek a ragában, hol vette magát a múlt idő fogalma? Mennyiben t. i. e rag múlt időt képez, mely bizonyos távolban áll tőlünk : valószínűnek tartjuk, hogy ezen a rokon a távolra mutató a hanggal (1. A 1.), s tovább fejlődve a távol levő időnek, vagyis a múlt kornak fogalmát magában rejtő ó, vagy av szó-val, melyből avul, avik is stb. származtak. Alapfo-galomban, valamint hangban, egyezik ezzel az előle-hee ha, mely először jelent általán időt, p. né-ha, va-la-ha, so-ha, minden-ha, másodszor különösen múlt, régi időt, ezekben : hajdan, elemezve ha-idón, azaz régi időben, és hái-bái, mely túl a Dunán régit, ócs-kát, elavultat jelent; p. háibái (régi) irományok. E szerint e múltképző legeredetibb s egyszerűbb alakja a, mely általában távolba mutat, tehát távolt jelent s a magashangú igék után a hangrendhez alkalmazkodva e-re változott. Megemlítendő még, hogy a szanszkrit-ban az a, a görögben pedig e augmcntum épen az ira-perfectumnak is jellemzője, mint a magyar félmúlt-ban ; a persáfélmúlt-ban pedig a múlt időhöz minden szám-ban és személyben i járulván, azt tartós és viszonyos múlttá teszi, mi általános és igaz jellemes jelentése a legtöbb úgynevezett imperfectumoknak a nyelvekben.
— A (5), az ó' ó rag, mint részesülői képző módo-sított, illetőleg rövidített alakja, mely képez részint fő-, részint mellékneveket 1) élő igékből : csasz-ó csasz-a, csoroszl-ó csoroszl-a, húz-ó von-ó, húz-a von-a, mond-ó mond-a, csal-ó csal-a ; magas hangon e: szül-ő Bzül-c,teremt-ő teremt-e, üdvözít-ő üdvözíte; különösen gyakorlatos igékből, melyekben a g, k-ra változik, egy-úttal gyakran kihagyatván az előző önhangzó, mint : fürg-ö fürg-c, sürg-ö sürg-e, leng-ö leng-e, csireg-ö csirk-e, czineg-ő czincg-c, vagy czink-e, csacsog-ó csacsk-a, locsog-ó locsk-a, bugyog-ó bugyog-a vagy
A—AB AB—ABA bugyka; e nyomon elemezhetők több állatok ka Ice
végzetü nevei, mint: róka, csóka, pulyka, szarka, szalonka, macska, sőt más nemüek is, p. szürögő szürke, csipegő csipke, röpögő röpke, szotyogó szoty-ka stb. 2) elavult vagy szoszoty-katlan igekötőkből: sunda-bunda (nem török szó) = súnyóbojó, ronda =r ron-tó (szenvedőleg), kajla = kajló, vizsla = vizsoló, hinta = hintő, hetlekotla = hetlőkotló, bodza v.
bogyza =; bodozó vagy bogyozó, eme = emő, zsen-ge = zsengő, nyurga =r nyurogó, karika = karigó, károgó, guriga = gnrogó. 3) hangutánzó igegyökök-böl : dud(og) dud-a, zen(eg) zen-e, bon(og) bon-a, toty(og) toty-a, nyif(og) nyif-a, szip(og) szip-a, gyagy-(og) gyagy-a, dadgyagy-(og) dad-a ; hasonlóak : lib-a ku-ty-a, csib-e, pip-e, zsizs-e stb.
Több helynevekben az i milységnévi képző-rag előtt az ó-nak átváltozása, változéka : Ardó, Ar-da-i, Csurgó Csnrga-i, Brassó Brassa-i, Makó Maka-i, Szikszó Sziksca-i, valamint a magashangúakban pár-huzamos társa e az ó' változéka : Szendrö Szendre-i, Jenő Jene-i, Döbrő Döbre-i. E hangrendet követi más nevekben is a birtokragok előtt : hordó borda-ja, horda-im, borda-id, borda-i, ajtó ja, im, ajta-id, ajta-i; velő vele-je, vele-im, vele-ajta-id, vele-i; szőlő
szőle-je, szőle-im, szőle-id, szőle-i.
Számos fő- és melléknevekben a tulajdonságot vagy milységet jelentő ó- tí-nak, és az e hangrendileg K- ii-nek felel meg, milyenek : csig-a, szucz-a, ragy-a, bok-a, csup-a, dar-a, kor-a, koh-a, cser-e, pisz-e, he-ny-e stb. A megrövidített keresztneveknek némi nagy-sági, öregségi árnyalatot kölcsönöz, mint: Gyur-a, Józa-a, Mis-a, PUt-a, kicsinyítve: Gyur-i, Józs-i, Mis-i P5st-i; így Kata, Panna, Jucza, Kati, Panni, Jaczi stb.
— A (6), csupa kihangzásféle toldalék, mely az illető gyök vagy törzs értelmét nem módosítja, p.
szigony-a, rapos-a, ap-a, any-a, báty-a,zúz-a (a tiszai vidéken, mely a Duna mellett : zúz); ilyenek a gő-csei nyelvjárásban: máj-a, szarv-a, fenhangú szóknál:
méb-e, melyek aztán így ragoztatnak : méhije,* majá-ja, szarvája. Ily vidéki szójárást követett Béla király névtelen jegyzője is némely szókban, mint: betű, ős-e, Erdély-ü stb., a mi onnan is megtetszik, hogy sok idegen neveket is ily toldattal ír : Ecilbnrgu. A ha-sonlókból vett állítás tehát, hogy a magyar gyökszók régente kéttagűak voltak volna, nincs igazolva, mert ily szójárás ma is divatozik, valamint általában min-den régi emlék, írója tájbeszédének jellemét hordoz-za, de a mi általános szabályt nem alkothat
A ! isz. mely különféle kedélyállapotot fejez ki, s értelmét a hangoztatásból ismerni meg. 1) Meg-lepetésre, megütközésre, véletlen benyomásra matató, illetőleg figyelmeztető. A t mily tájt hallok.' A l mintha álgyudoVgésí hallottam volna! Almit látok l 2) Boseu-, harag-, nemtetszés hangja. A ! ne alkalmatlankodjál / Át ne beszélj/ 8) Makacs tagadási hang. Át a!
AB (1), több helynév gyöke, u. m. Aba, Aba-liget, Abács, Abád, Aba-njvár, Abaj-homok, Abara, Abod, Abód, Abláncz, Abda, Abony, Abos. Eredeti
jelentése meg nem határozható, mennyiben csak régi oklevelek nyomán lehetne meghatározni, ha azon helynevek a régit, ót (av-at), apát, vagy pedig a hob-ot jelentő ob-tól, vagy végre egészen ismeretlen s kiavúlt ily hangú gyöktől kapták-e neveiket
AB (2), elvont gyök, melyből a festetlen, szfir-nemü durva fehér posztót jelentő aba származott, L Aba; 2. Valószínű, hogy az eredetileg tajtékot (spu-ma) jelentő hab szóval egyeredetű, mennyiben a bab színe rendesen fehér. V.ö. HA V, HÓ, és ABÁROL.
AB (3), az összetett obajgot igének gyökize, s kergetve űzve távolító jelentése van. L. ABAJOAT.
AB (4), elvont egyszerű gyök, melyből kihang-zissal lett az elavult aba, kemény ajakhanggal ap, apa, régiesen 06, óba. Rokonai a héber ab, török aba, hell. á/9/íot, nánno?, arab abon, aram abo, s több más nyelvbeli hasonló szók. Alapérteményben egyezik vele a régi korra vonatkozó av öv, melyből avul ovúí, avas óvás, avar, stb. származtak. Mennyiben a régi kor a jelentől távol áll, végelemezésben, rokonai m távolra mutató a, és a távolító, elűző ab. V. ö. AP APA.
— AB, névképző, mely elavult és élő gyökökből főneveket képez; magashangon eb, megnyújtva db, eb, p.
dar-ab, kasz-ab, sar-ab, ter-eb, ver-eb vagy ver-éb, ge-r-éb, has-áb, nyal-áb. Bővebben 1. —B mint névképző, rovat alatt
ABA (1), elavult szó, most apa, honnan a har-madik magyar király neve Aba 5amuet, minthogy a népnek mint kegyes atya különösen kedvezett vak.
A névtelen jegyzőnél : Óba, „pro sua pietate Óba vocabatur." Ettől vette nevét Aba-Újvár is.
ABA (2), helyek neve, d. m. falué Fehér me-gyében s pusztáké Komárom- és Szabolcsban. A ré-giségben Óba, flaba (Magyar Nyelvkincsek, Jerneytől).
ABA (3), festetlen (fehér), durva, szőrféle szövet, honnan obaposztó, abokönfös, abakopönyeg, abanadrág, ily kelméből készített szövet- illetőleg öltözéknemek.
A föntebbi ab 0- Ab. 2.) elemzése szerint ám. hóba vagy hava, vagy is hab-, hau-szinü t i. szövet „Ásón léceké alá fogják a bársonyt ős abdval." (Faludi).
„Ázsiából jött dicső eleink, Párduczbőrös, kalpagos őseink, Ha egy abaposstó mentét vettek, Abban becsülettel megvénhedtek."
(Népdalok H. kötet, 249. lap).
A török nyelvben szinte meg van, s Hindoglu ekkép magyarázza franczia nyelven : drap tűre trés gros (igen durva tőrök posztó). A penában dboft Vullers szótara szerint: panni genus crassnm ét spissnm; s magáról a szóról Vullers azt mondja az á (hosszú á) ,talán* az a (rövid a) alpha privativum helyett, mint-ha volna: non (bent) textum, — ti. boft vagy boffe szó-szerint annyi mint szövött, szövet De egy az, hogy az alpha privativum, mely különben is ritkán jön elő a penában, itt rövid a szokott lenni; más ás, hogy a ,bene* szó csak oda képzeltetik az összetételbe, de valósággal nem létezik abban; nem volna-e tehát
9 ABÁCSFALVA—ABAJDOCZKÁPOSZTA ABAJDOCZ08—ABÁKLÁS 10 egyszerűbb és helyesebb azt mondanunk (hisz ha a
magyarról nem akarunk tudni, ott van, mint imént látók, a tőrökben is) : aba-baft (azaz aba-szövet) = atínfl rr ábaft. Általán a persában számtalan scy-tha, illetőleg turáni vagy túri — („Tár, nőmén regni Torin"— Vullere) és médiai (ékiratilag : mádi) elem foglaltatik.
ABÁCSFALVA, (Abács-falva), falu Udvarhely izékben. Helyragokkal: Abáctfalvá-ra, —ról, —n.
ABÁD, fáin Heves megyében. Helyragokkal : Abád-o*, —rá, —ról. Régen Obod, Abuad.
ABAFALVA, (Aba-falva) helység Gömör me-gyében. Helyragokkal: Abafalvá-n, —rá, —ról.
ABAFÁJA, (Aba-fája) falu Torda-megyében.
Helyragokkal : Abafájá-n, —rá, —ról.
ABAFINÁL, (aba-finál) áth. múlt Abafindl-t.
Székely tajszólással, a gyermeket vesszővel, vagy mai embert is bizonyos ütleggel derekasan elver.
Eredete homályos, és öszvetett szónak látszik, talán át ízest, üldözést jelentő abaj és fényit (fényéi) ele-mekből mo-dosítva, miszerint ennyit tenne : {{Időzve fényű. Vagy talán valamely verekedő, kegyetlenkedő
Abafi, Apafitél vette eredetét?
ABAHÁZA, (Aba-háza) puszta Zemplén me-gyében. Helyragokkal : Aboházá-n, —ró, —róí.
ABAJ, elvont törzse 1) a gyak. abajg, abaj-gat származékoknak, 1. ABAJG; 2) abajd, obajdocz, szóknak, L ezeket
ABAJD, fa. tt Abajd-ot. Valamely árának tisz-tátalan, belekeveredett részei (Füsti). Az obojdocz-tól elront újabb alkotása szó.
ABAJDOCZ v. ABAJDÓCZ, (abajd-ocz) mn.
és m. tt abajáocz-o<. Mondjuk holmi terményekről, nevezetesen gabona-nemiiekről, melyek m&snemüek-tagy fajukkal kevervék, elegyítvék, p. búza és rozs, különféle fajú káposzta, stb. Szélesb ért holmi keve-rék, zagyvalék, őszre nem illők vegyüléke. Átv. ért.
különféle fajd, nyelvű népek, emberek sokasága, vagy a ni vérkeverés által elfajult, elkorcsosodott. Abajdócz
**?&, lakosok. Abajdócz csőcselék.Székelyes tájejtéssel:
•bajnaet, gőcaejiesen : obanojcz. Alapérteményénél fogra úgy látszik, hogy gyökre nézve a habar igével rgyezik, mintha volna hobardócz, azaz, öszvehabart, kavart, zavart valami. Képzésre nézve hasonlók hoz-ta : oombóec, gombalakú tésztásétel, daróci, darabos, darra szövet, vadáét, vadzab, martalócc. Az ocz vagy
<fe» képző os-bol változott át, mintha volna: obajdos;
így •arpaa ám. horpat, gOmböc* ám. gömbös.
ABAJDOCZBABÓ (abajdocz-babó) ősz. fn.
A targabftbó faja, melytől abban különbözik, hogy uara felálló, vitorlája szőrös, pálhái zöldek. (Vicia hybrida). V. 8. BABÓ.
ABAJDOCZBÚZA, (abajdocz-bűza) ősz. fh.
Más gabona-fajjal, például rozszsal kevert, vegyített, kéfcwrab&a.
ABAJDOCZKÁPOSZTA, (abajdocz-káposzta) óu. m. 1) k&lönféle faja káposzta-termény öszve-wgyfrre, 2) L TÁTOEJÁN.
ABAJDOCZOS, ABAJDÓCZ08 (abajd-ocz-os) mn. tt obajdoezos-t vagy —át, tb. —ok. Abajdócz fajokból álló, kevert, vegyített, vagy olyat termő.
Abajdoczos gabona. Abajdoczos szántóföld, vetetek. V. ö.
ABAJDOCZ.
ABAJDOCZOSODIK, (abajd-ocz-os-od-ik) k.
m. obajdoczosod-tam, —tál, —ott. Abajdóczossá, azaz keverékké lesz. Átv. korcsosodik, vérkeverés által elfajzik. Meg nem abajdóczosodott régi eleink.
Csiizi, Tromb. 418. 1.
ABAJDOCZSÁS, (abajdocz-sás) ősz. fa. A sá-sok neméhez tartozó növényfaj, a mátkás, kocsánta-lan barkák osztályából, melynek barkái fölül hímek, szoros tömött bugában; alsó ágai ritkásak; gyümöl-cse tojásdad gömbölyű; szütyői csúcsos orruk, két-fogűk, szemszőrösen fürészes karimájuk. (Cáréi pa-radoxa. W.).
ABAJG, (abaj-g) gyak. önh. múlt abajg-ott, htn. abajg-ani vagy —ni. Űző, kergető, távolodásra szólító hangon kiált, üvölt Képzésre hasonló hozzá, rivalg. Törzse az összetett a.' és haj / űző indulatszók-ból áll: óhaj, hangváltozattal abaj ; rokon vele hábor.
ABAJGÁS, (abaj-g-ás) fh. tt. obajgás-t, tb.
—ok. Űző, kergető kiáltás, rivalgis. Szélesb értelem-ben más ilynemű hangos üvöltözés. V. ö. ABAJG.
ABAJG AT, (abaj-g-at) áth. m. abajgat-tam,
—tál, —ott. Erősen kiáltozva üldöz, ütveverve űz, kerget, háborgat valakit, külösen a barmot Abajgot-ni a megfutamitott ellenséget, a csordát. V. ö. ABAJG.
ABAJGATÁS, (abaj-gat-ás) fh. tt obojgaíás-í, tb. —ok. Üldözés, kergetés, háborgatás.
ABAJHOMOK(Abaj-homok) puszta Zemplénben.
ABAJNACZ, székely tájszó, 1. ABAJDOCZ.
ABAJOG, 1. ABAJG.
ABAKÖNTÖS, (aba-köntös) ősz. fn. Durva abaposztóból való szűrnemü köntös, gúnya, czondora, p. dolmányszür.
ABAKÖPÖNYEG, (aba-köpönyeg) ösz.fn. Aba • posztóból varrott köpönyeg-szabású körülvető öltözék.
ABÁL, (ab-ál) önh. m. abál-t. Erdélyi tájszó, s ám. kéjeng, lágy gyöngéd érzelemben mereng.
Egynek látszik a régies ápol igével. L. Ápol.
ABÁLL, 1. ABÁKL vagy ABÁROL.
| ABANADRÁG, (aba-nadrág) ősz. fn. Abaféle szűrszövetből való fehér nadrág.
ABANAJCZ, göcseji tájszó, 1. ABAJDOCZ.
ABAPOSZTÓ, (aba-posztó) ösz.fn. 1. ABA 3).
ABÁK, elvont törzse obárol szónak. L. ezt AB ARA, fh. tt abará-t. 1) Rudakon vagy czö löpökön álló szalmafödél, mely a gabnaasztagot vagy szénakazalt az eső ellen takarja. Talán a bontó ab-roncs, abrosz szókkal egy törzsii, s annyi mint boró vagy bora, innen a előtéttel : abora ? 2) Falu
Zem-| plén megyében. Helyragokkal: Abará-n, —rá, —ról.
ABÁKL, 1. ABÁROL.
ABÁRLÁS, (abár-1-is) fn. tt. obárlás-í, tb.
—ok. Főzés neme, mely által a húsféléket abároljik.
V. ö. ABÁBOL.