Az olvasás folyamata

Nem önálló dimenziója a befogadásnak, hiszen az olvasás folyamatában már mőködik a befogadás legtöbb aspektusa: hat ránk a mő, és mi is hatunk a mőre, hiszen már akár az elsı bekezdésektıl kezdve értékeljük, értelmezzük, világát világunkhoz, elvárásainkhoz és addigi olvasmányainkhoz viszonyítjuk, viszonyulunk − ha vannak − szereplıihez, rokon- vagy ellenszenvezünk, elhatárolódunk tılük vagy azonosulunk velük. A befogadás különbözı dimenzióban eléggé eltérı mértékőek lehetnek a változások. Elıfordulhat, hogy egyre jobban, vagy éppen egyre kevésbé értjük, értékeljük, érezzük magunkhoz közelinek a mővet, de az is lehet hogy ezekben a dimenziókban kisebbek az olvasás folyamata során bekövetkezı

változások, mint például az értelmezésben, vagy éppen fordítva. Nagyon erıs szerepe lehet az elsı benyomásnak (az imprintingnek), de nem ritkán éppen az elsı benyomás megváltozása okozhat erıteljes (vagy éppen katartikus) hatást. Míg a regény fogadtatásának, hatásának, értékelésének és értelmezésének, valamint a regénnyel való elégedettség és egyetértés végeredménye az olvasás után fogalmazódhat meg (és az idık során tovább alakulhat). Az olvasási folyamat úgy is felfogható, mint az olvasási stratégia kipróbálása, a mőre való

ráigazítása, vagy más stratégiára való (akár többszöri) átcserélése, vagy lényeges átalakítása, vagy esetleg − legalább is az olvasó számára − új stratégia kimunkálása. Akár az olvasási stratégia mőködésének konstatálása, de sokkal inkább annak egy megfelelıbbe való átcserélése, akár több rendelkezésre álló stratégia kombinálása, akár egy új stratégia

kimunkálása szintén felfogható az olvasás eredményének, ugyanúgy, mint a mő hatása vagy értelmezése.

Az olvasási folyamat vizsgálata úgyszólván a lehetetlenre vállalkozás, hiszen bennünk történik, és errıl még a legjobb kérdésekre válaszolva is nehéz beszámolni, mert nehéz szavakba önteni. Kevesen is vállalkoztak ilyen kutatásra. Magam azzal az eljárással próbálkoztam, hogy több alkalommal megszakíttattam az olvasást, s különbözı kérdéseket tettem föl az olvasás közben történtekre vonatkozóan: hogyan fogadta az olvasottakat, mi ragadta meg belıle, hogyan értelmezte az egész szakaszt, hogyan értelmezte egyes részleteit, hogyan alakult kapcsolata a szereplıkkel, milyen folytatást szeretne és milyen folytatást tart valószínőnek. Ez az eljárás végül is nem teljesen mesterséges beavatkozás az olvasás

folyamatába, hiszen az olvasó a hosszabb szövegeket megszakítva olvassa, s olvasás közben asszociál, értékel, rokon- és ellenszenvet nyilvánít, azonosul, értelmez. Kérdésesebb (de védhetı, mert többszörösen kipróbált) az az eljárás − ezzel is próbálkoztam −, mikor egy rövidebb szöveg (novella, regényrészletet) felolvasását szakítjuk meg, akár bekezdésenként.

A novellák, elbeszélések és regények olvasási folyamatának, benne az olvasási

stratégiák mőködésének leírása legjobban a dialogikus modellek segítségével lehetséges, mint ahogy ezt három saját empirikus befogadás-vizsgálatom − a Makra címő Kertész Ákos-regény, A Mester és Margarita és az Iskola a határon − esetében is tapasztalhattam.

3.3.1. Az olvasási stratégia alakulása

Az olvasási stratégia részben a befogadás elızményéhez tartozik mint az irodalommal kapcsolatos beállítódás „operatív” dimenziója, részben már a befogadáshoz, hiszen sok

esetben a befogadás közben jön létre vagy alakul át. A keveset és kevés félét és zömmel lektőrt olvasók többsége eléggé kevés olvasási stratégiával, a sokfélét, s köztük eléggé sok magas mővészi értékő mővet olvasók többsége sokféle olvasási stratégiával rendelkezik. Az olvasási stratégiák többféle kategóriába sorolhatók:

a) mőfajoknak és olvasmányfajtáknak megfelelı olvasási stratégiák, például mese-, krimi-, kalandregény-, lányregény-, szatirikus regény-, érzelmes szerelmes-regény-, diákregény-, fejlıdés-regény-, Karrier-regény-, fantasy-, sci-fi-, orvosregény-, mővészregény-, történelmi regény-, életrajzi regény-, útirajz-, háborús regény-, állatregény-, lélektani regény-, tényregény-stratégiák;

b) írókra szabott olvasási stratégiák;

c) egyedi mővek esetében bevált, s hasonlónak érzett mővek esetében is kipróbálhatónak vélt olvasási stratégiák.

Az olvasó számára megfelelınek bizonyuló olvasási stratégia kiválasztása megtörténhet már az olvasás elıtt, fıleg akkor, ha az olvasó elegendı ismeretekkel rendelkezik a mőfajról, az elolvasandó mőrıl és/vagy szerzıjérıl; és eltarthat az utolsó lap elolvasásáig, akár oly módon, hogy az olvasó állandóan alakít a kiválasztott olvasási stratégián, akár úgy, hogy cserélgeti azokat, akár úgy, hogy többet is alkalmaz egyszerre.

A MESTER ÉS MARGARITA PÉLDÁJÁN

A Bulgakov-regény esetében több tucatnyi olvasási stratégia kínálkozik, többek között humoros regény-, szatirikus regény-, érzelmes szerelmes-regény-, fantasy-, sci-fi-,

mővészregény-, történelmi regény-, Jézus-regény, filozófiai parabola-, Faust-regény-, pikareszk, misztikus regény-stratégia.

Az olvasók jelentıs része többféle olvasási stratégia kombinációjával próbálkozott, hiszen önmagában sem a szerelmes regény, sem a történelmi regény, sem a politikai szatíra, sem a misztikus regény nem mőködött.

Csupán a szerzı és cím ismeretében az olvasók⁵³ egyik része tanár (tudós, tanító) és tanítvány kapcsolatárról, másik része egy szerelmespárról szóló olvasmányra számított, kisebb részük pedig a mesterrıl Jézusra asszociálva vallási témájú vagy egyenesen Jézusról szóló regényt várt. A legfıbb nehézséget éppen az elsı fejezet többszólamúsága és iróniája

jelentette. A Ne álljunk szóba ismeretlenekkel fejezetcím nagyon keveseknek juttatta eszébe a sztálini diktatúrának a belopakodó imperialisták leleplezését szolgáló polgártársi éberségre való felszólítást, inkább sejtethetett akár tragédiát, akár pikareszket, akár lélektani vagy tanregényt.

A cím és az elsı mondatban szereplı „meleg tavaszi estén” között máris iseri értelemben vett üres hely keletkezik, és az elsı négy bekezdésben további tucatnyi⁵⁴. A legtöbb olvasó nem tudta sem saját személyes, sem saját irodalmi élményvilágában értelmes struktúrát alkotva elhelyezni: a meleg tavaszi, majd késıbb szörnyőséges estét, a tikkasztó hıséget, a kihalt fasort, ahol egy „lélek” sem volt, az istentelen nagymérető pápaszemet, a Berliozzal kombinált Mihail Alexandrovicsot, a Nyikolaj Ponirjoviccsal kombinált Hontalant, a TÖMEGÍR-t, a sör és ásványvíz helyett felajánlott meleg kajsziszörpöt. Az elsı bekezdés alapjáén az olvasók

53 Kutatásaimban 1981-ben középiskolás és fıiskolás diákok, valamint és diplomások, 2004-ben egyetemista bölcsészek szerepeltek.

54 Így például az „istentelen nagy mérető” és a „pápaszem”, az oroszos „Mihail Alekszandrovics” és a franciás

„Berlioz” a proletkultos „TÖMEGÍR” és a romantikus „Hontalan”, a „meleg tavaszi” és a „szörnyőséges májusi est” között

többsége mediterrán vidékre, a TÖMEGÍR ellenére nagyon sokan a felvilágosodás korára tájolják a cselekményt (s ez utóbbi mellett sokan a fejezet végéig kitartanak). A TÖMEGÍR esetében nemcsak ismerethiánnyal, hanem az irónia-érzék (vagyis az irónia vételére is alkalmas olvasási stratégia) hiányával is számolhattunk, fıleg a nık körében. Már húsz évvel ezelıtt sem igen tudtak mit kezdeni ezzel a metaforikus mozaikszóval sem a gimnazisták, sem a diplomások, a mai egyetemistáknak tizede meg sem próbálkozott a válasszal. Legtöbben a tömegek számára írók szervezetére gondoltak, de többen népi írókra, reformátorokra, tucatmőveket gyártókra gondoltak.⁵⁵

A bulgakovi irónia egyik remek fordulata kétségkívül az „Ásványvíz nincs – válaszolta az eladónı a bódéban, és miért, miért sem, megsértıdött.” Legtöbben racionális válaszokkal próbálkoztak, ezek közül a „Mert ık is a hiánycikkekre kérdeztek rá” került legközelebb a bulgakovi látásmódhoz. Többen úgy vélték, Berlioz gorombán viselkedett az eladónıvel, vagy pedig abban látják az eladónı sértıdöttségének magyarázatát, hogy Berlioz a legolcsóbb italt kérte.

Ugyancsak racionális (fiziológiai-pszichológiai) választ találtak a mai egyetemisták Berlioz látomására. Berliozt a „mert költeményedbıl az sül ki, hogy Jézus valóban megszületett”

megállapítása után legtöbben racionalistának, kételkedınek, nem hívınek, ateistának, öntörvényőnek, vagy nyitottnak tartják, nagyjából fele-fele arányban látják inkább pozitív vagy inkább negatív figurának. Nemcsak Berlioz és Iván, hanem az olvasók nagyobb része is meglepıdött, amikor az idegen − megtudván, hogy beszélgetıtársai nem hisznek Istenben −

„riadtan kikerekedı szemmel” biztosítja ıket, hogy „esküszöm, nem árulom el senkinek”.

Három alkalommal tettem föl az elsı fejezetet illetıen legfontosabb és legindokoltabb kérdést, hogy „Ki lehet az idegen?”. Elıször akkor, amikor Woland arról beszél, méghozzá kifogástalan oroszsággal, hogy az öt bizonyítékot megdöntı Kant okoskodása csak

rabszolgákat elégíthet ki. A kérdezettek negyede széttárta karját, legtöbben − mint húsz évvel ezelıtt is − valamiféle tanult vagy tudós embernek tartották, hatoduk egy itt élı, itt tanuló, ide utazó külföldinek, tizedük emigránsnak gondolja. A többi válasz igen széles terjedelmet ölelt föl:

néhányan Istennek⁵⁶, természetfeletti lénynek, vallási vezetınek vagy misszionáriusnak, vagy éppen ateistának tartják, de akadt (igaz, csak egy!),⁵⁷ aki az ördögnek tartja, és van, aki a Mesternek, Szent Péternek vagy a Nagy Immánuelnek, és ezzel még mindig nincs vége, mert turistának, kémnek⁵⁸, Dosztojevszkijnek és még Bulgakovnak is véli egy-egy válaszoló. Woland kérdésének elhangzása után, hogy „ha isten nincs, akkor vajon ki irányítja az ember életét, és általában az eseményeket”, feltettem a kérdést, hogy az idegen szerint ki irányítja az emberek életét. Annak ellenére, hogy tanítványaim háromnegyede nem tagadta isten létét, egyharmaduk azt válaszolta, hogy az ember saját maga, és csak egynegyedük tippelt Istenre. Hetedrészük úgy vélte, hogy a felettünk álló emberek (a kormány, a nagyokosok, a diktátorok és a manipulátorok) irányítanak minket. Ketten a véletlenre, ketten az Isten és a sátán kettıs vezetésére gondoltak, egy valaki a sorsra, más valaki pedig a természetre. Jól érzékelhetı ezekbıl a válaszokból mind a többféle olvasási stratégiával, mind azok kombinálásával való próbálkozás.

3.3.2. Az olvasói elvárások alakulása

55 A csak egy valaki ért el „telitalálatot” azzal a válasszal, hogy „az ideológiának megfelelı államilag támogatott irodalmi társaság”.

56 Húsz éve is akadt ilyen, valamivel még több is.

57 Húsz éve többen.

58 Húsz éve − jellemzı módon − a kérdezettek 6 %-a!

Ricoeur − empirikus kutatásaim által is igazolt − illúzió-cáfolat modelljének szellemében az adott olvasmányhoz kapcsolódó olvasási stratégián belüli elvárás-rendszerben

megkülönböztethetjük a vágyott és remélt, valamint az olvasó számára valószínősíthetınek és kiszámíthatónak látszó fejleményeket. Mindkét fajta elvárás − a vágyott és a valószínősített − vonatkoztatható a cselekményre, a szereplık magatartására, a mő értékrendjére,

megformálására, stílusára. A vágyott és remélt fı forrása az általános olvasói elvárás. Az irodalomolvasás − még akkor is, ha valaki szők körbıl, nagy biztonsággal választ − mindig az ismerıs és ismeretlen, a hasonló és eltérı dialektikájával jellemezhetı. Az olvasók jelentıs része, ha nem is bejárt, de valahonnan ismerıs utakon halad: az addigiakhoz eléggé hasonló olvasmányoktól az elızıekhez hasonló élményeket vár. A valószínősíthetı és a kiszámítható folytatás fı forrása természetesen maga az adott mő, melynek már szerzıje és címe (a könyv borítója, fülszövege, tartalomjegyzéke) alapján valamennyire be lehet határolni a várható

élmények körét. Természetesen jelentıs mértékben behatárolják a valószínősíthetı elvárásokat a szerzıvel és a mővel kapcsolatos elızetes ismeretek. A vágyott és valószínősíthetı elvárások nagyon különbözı módon kapcsolódhatnak az egyes olvasók olvasási elvárásaiban. Akár teljesen ki is szoríthatják egymást a vágyvezérelt⁵⁹ és a valóságvezérelt (vagyis a mő valósága által vezérelt) olvasók esetében. A vágyvezéreltek többnyire (de nem kizárólag) a mesére, csodára, kikapcsolódásra, feloldásra és megerısítésre vágyó olvasók. Nemcsak a

professzionális olvasók (az irodalmárok) lehetnek erısen valóságvezéreltek, hanem azok a

„laikus olvasók” is, akik teljesen alávetik magukat a mő logikájának. Az eddigi tapasztalatok alapján úgy tőnik, hogy a legtöbb esetben a kétféle várakozás különbözı arányú ötvözetei jönnek létre az olvasóban, akár úgy, hogy az olvasás folyamatát végigkísérheti éles

feszültségük, kialakulhat dialógusuk, kompromisszum születhet, és természetesen az egyik felülkerekedhet a másikon.

Valószínő, hogy a katartikus hatás mindig valamiképpen a kiinduló olvasói elvárás ellenében történhet, s annak részben vagy egészben történı feladását jelentheti. Frye szerint (1998:50) a "hogyan fog végzıdni a történet" a fikcióra, vagyis a bonyodalomra kérdez rá, "mi az értelme enne a történetnek?" kérdés a tematikát érinti. "Minden irodalmi mőnek van fikciós és tematikus oldala, s azt eldönteni, melyik fontosabb, gyakran egyszerően csak vélemény dolga, vagy csak az értelmezés hangsúlyain múlik." Úgy gondolom, mindkét fajta − mind a vágyvezérelt, mind a valóságvezérelt − elvárás tartalmazhat fikciós és tematikus mozzanatot.

Amikor az olvasó azt szeretné, hogy "jól végzıdjön" a történet, akkor ez korántsem csak a cselekményre, hanem az értékekre, vagyis a morális jóra is vonatkozhat.

AZ ISKOLA A HATÁRON PÉLDÁJÁN

A Ottlik-regény olvasási (befogadási) folyamatát vizsgálva tíz alkalommal tettük föl − ebben a sorrendben −a valószínősített folytatásra vonatkozó Mit gondol, hogyan folytatódik ez a történet? és a vágyott folytatásra vonatkozó Ön milyen folytatásnak örülne? A bevezetı (Az elbeszélés nehézségei címő) fejezet elolvasása után a valószínősíthetı folytatásra vonatkozó⁶⁰ kérdésre legtöbben azt felelték⁶¹, hogy a szereplık élettörténetük bemutatásával. Többen a katonaiskolai évek, barátságuk és általában a múlt elmesélését várták, és csak négyen a jelen történet folytatását. Ezekbıl a megfogalmazásokból még alig-alig olvasható ki, hogy a

várakozások mennyiben vágy- vagy valóságvezéreltek. Néhányan valami szórakoztató

59 Természetesen a vágyvezérelt olvasás mögött kevélsbé primér, mint inkább szombolizált vágyakról van szó, melyek mögött részben éppen irodalmi minták és élmének állnak.

60 Az elsı alkalommal csak ezt a kérdést tettük föl.

61 A kérdezettek ez esetben középiskolások, fıiskolások és egyetemisták voltak.

(izgalmas, érdekes, színes, kalandos, humoros, szerelmi és kém-) történetet reméltek. Ezek vágyvezérelt elképzeléseknek tőnnek. A kérdezett olvasóknak egy kisebb része nemcsak mesét, izgalmat és élvezetet, hanem valami mást (vagy mást is) várt: többen elgondolkodtató (tanulságos, filozofikus), egyikük ıszinte és izgalmas történetet, másikuk pedig egyszerre szomorú és vidám történetet. A 10. rész (Schulze és Merényi „belépıi”) után adott válaszok többségét már eléggé egyértelmően lehetett az inkább vágyvezérelt (kellemes és izgalmas folytatás, a fiúk összebarátkoznak, az újoncok hamarosan hozzászoknak az új rendhez), vagy inkább valóságvezérelt (verekedések, megalázások, a gyengébbek elnyomása, „robbanások”, tragikus esemény, olyan összecsapások, melyekben Schulze is szerepet kap) várakozások közé sorolni, de elıfordultak az elıbbiek árnyalt ötvözeteik is („harcolni fognak önálló személyiségükért”).

Az Ön milyen folytatásnak örülne? kérdésre adott válaszok kevéssé sztereotipek, sokkal inkább egyéniek voltak, mint a valószínősíthetı folytatásra vonatkozók. Az olvasók többségének elvárási horizontja erısen vágyvezérelt, többüknél alig vált el a valószínősített és a vágyott, ami arra utal, hogy a mőbe való belépés (beöltözés) helyett elég sokan saját képükre formálták a mővet. Mindennek ellenére a történésekhez, valamint és a regény szereplıihez és

viszonyaikhoz kapcsolódó orientációs (pozitív és negatív) érzések és elmélyültebb érzelmek irányának gyakori változása igen dinamikus olvasmányélmény-folyamatról tanúskodik.

Ugyanakkor az olvasók egy részénél megfigyelhetı volt az olvasás elıre haladtával az élmények egyre elvontabb megfogalmazása is. Érzékelhetı, hogy az olvasók jelentıs részének egyfelıl milyen fontos a jó gyızelme és a morális igazságtétel, másfelıl nem kifejezetten erkölcsi és emberi gazdagodásukat, hanem boldogulásukat, vagyis életük elviselhetıbbé vagy kellemesebbé válását, ellenségeiken és/vagy a rosszon való felülkerekedésüket várják. Az is megfigyelhetı, hogy az elsı öt-tíz fejezet után az olvasók döntı többsége már nem próbálkozott az „izgalmas”, „kalandos” még kevésbé a „szerelmes” regény sémájával. Az olvasók többsége a

„diákregény”, az „elnyomók és elnyomottak harca”, valamint a „barátság” sémákkal

kísérletezett, nagyobb részük mindhárommal egyszerre. Ezeken kívül felbukkant a „beolvadás vagy egyéniségnek megmaradás” sémája is (Kamarás 2002).