4. A soproni katonaiskola, mint a korszak középfokú katonai oktatásának
4.1. Az intézet története megalakulásától a trianoni békeszerződésig
XXIII. törvénycikk rendelkezett az alábbiak szerint: „1. § A magyar királyi honvédség tényleges állományú tiszti sarjadékának kiképzésére a következő honvédnevelő- és képző-intézetek rendszeresíttetnek: (…) b) egy magyar királyi honvéd-főreáliskola három évfolyammal, minden évfolyamban 50 növendékkel (…) 2. § Mindezen honvédnevelő- és képző-intézetekbe a magyar korona országaiban honossággal biró, önként jelentkező oly ifjak vétetnek fel, a kik védköteles korba még nem léptek és a kik a hadi szolgálatot életpályájuknak választják; és pedig felvétetnek: a) a honvéd-főreáliskola, illetőleg a honvéd-hadapród-iskolák első évfolyamaiba oly ifjak, kik valamely középiskolának (polgári iskolának) négy alsó osztályát kielégitő eredménnyel
69
elvégezték, s a betöltött 14-ik és túl nem haladott 16-ik életévben vannak; […] 3.
§ Czéljuknak megfelelően a honvédnevelő- és képző-intézetek a következő különleges rendeltetéssel birnak: a) a honvéd-főreáliskolában a felvett növendékek a Ludovika-Akadémiába való belépésre készittetnek elő;”. Az intézmény tehát hároméves főreáliskolaként kezdte meg működését, ahova olyan 14-16 év közötti fiúk jelentkezhettek, akik elvégezték a polgári iskola négy osztályát.
A törvény a helyszínről még nem rendelkezett, arról később született meg a végleges döntés. Sopron városa örömmel fogadta az iskola létesítésének tervét, és 18 holdnyi területet ajándékoztak az iskola számára a Károly-magaslat alján, a város délnyugati részén. Ahogyan az már korábban említésre került, az épületegyüttest a kor neves építésze Alpár Ignác tervezte, és rekordidő alatt építtette meg. 1897. augusztus 1-jén indult meg az építkezés, és 1898 szeptemberére műszakilag is készen állt az épület, így szeptember 26-a és 30-a között meg is tartották az első felvételi vizsgákat. 1898.
október 1-jén hivatalosan is megnyílt a Soproni Magyar Királyi Honvéd Főreáliskola, majd október 3-án már meg is kezdődhetett a tanítás. (Cseresnyés, 1995, 15.) Az első számú Iskolai napiparancs 1898. október 1-jén került bejegyzésre, amelyben az intézet első parancsnoka, Liszkay József őrnagy, üdvözli a tiszti és tanári kart, és feladatuk és hivatásuk szépségeiről és nehézségeiről ejt szót. „[…] Képviselői vagyunk a honvéd nevelés ügyének, mely kezünkbe tette le a tiszti sarjadék előkészítésének sorsát becsületünkre és belátásunkra bízta annak alapvető munkáját. Feladatunk fontos, állásunk nehéz, mert rendkívül nehéz a helyzet, midőn a kezdet nehézségeivel küzdünk;
ezt szerencsésen megoldani elhatározott komoly szándékunk és megvagyok győződve, hogy vállvetve szorgalommal, jó akarattal, nemes ambícióval, czéltudatos összműködéssel biztos és szép sikereket fogunk elérni és ezzel egyszersmind beigazolni tudni, hogy ama várakozásnak, melyet az intéző körök kiknek kitűnő bizalma folytán eme állásra kiválasztattunk […] megfelelni képesek leszünk. […]”15
A növendékek tanulmányaikat, egy esztétikus, impozáns épületben kezdhették meg, amelynek főépülete 110 helyiségből állt, és az akkori kornak megfelelő legmodernebb, legkorszerűbb berendezéseket tartalmazta. A 110 helyiség magában foglalta a hálótermeket, tantermeket, szertárakat, üdülőtermeket, az éttermet és egy kápolnát. A főépület mellett kiegészítő épületei is voltak az intézménynek, mint például a nyári uszoda, a tornaterem, a vívó helyiségek, a céllövő helyiségek, a tiszti és
15 HL, M. kir. honvéd Főreáliskola, Sopron, Igazgatói rendelkezések, 1898. október 1.
70
legénységi lakóházak, a gazdasági épületek és a különböző gyakorló- és sportterek. Az iskola hatalmas parkkal rendelkezett, ahol díszkertek és gyümölcsösök is elfértek a sportpályák mellett. Az iskola befogadóképessége 200 fő volt. Az intézmény 17 fős parancsnoki, tanári és nevelői testülettel, valamint 70 fős házi személyzettel, és évfolyamonként 50 növendékkel kezdte meg működését. (Martinkó, 1998, 22-23.)
A tanév rendje az első tanévtől kezdve ugyanúgy alakult, ahogyan az már a 3.3.2. fejezetben ismertetésre került. A tanév júniusban a záróvizsgákkal ért véget egészen 1917-ig, onnantól kezdve a végzős évfolyam számára az érettségi vizsgák jelentették a tanév végét. 1917-ig azok a növendékek, akik mégis inkább civil pályán vagy egyetemen szerettek volna tovább tanulni, szeptemberben tehettek érettségi vizsgát a civil főreáliskolák pótérettségije alkalmával. A záróvizsgákat a torna- és vívóbemutatók követték, valamint egy nyilvános záróünnepség. A tanévet kulturális programokkal és a jeles napokhoz kötődő ünnepélyekkel színesítették. (Holló, 2009, 17-21.) A tanév során kisebb-nagyobb kirándulásokkal is szolgálták a gyakorlati kiképzést és az iskolai élet változatosságát. Természetesen elsősorban Sopront és környékét ismerhették meg a növendékek a kirándulások során. Az év végi nagyobb kirándulások alkalmával közkedvelt úti cél volt Semmering, Schneeberg, Bécs, Pozsony, Kismarton és Fraknó. A növendékek természetesen a nyári szüneteket otthon tölthették, vagy részt vehettek a különböző bel- és külföldi tanulmányutakon. A növendékek hétvégente kimenőt kaptak a városba, de – ahogyan az később a fegyelmi ügyeknél is megjelenik majd – korlátozva volt, hogy a növendékek mely vendéglátóhelyekre térhetnek be.
(Péterfy, 1934)
Az iskola első korszakában a tanterv a civil reáliskolák felső négy osztályának három évre összesűrített tananyagát tartalmazta, kiegészítve a katonai gyakorlati tárgyakkal. További különbség volt a reáliskolák általános tantervéhez képest, hogy a soproni katonaiskolában 1918-ig horvátul, továbbá az 1904/1905-ös tanévtől gyorsírást is tanulhattak a növendékek. Szintén ettől a tanévtől kezdve vezették be a katonai főreálba a Ludovika Akadémián már használatos tanulmánycsoportokat a HM 85.301.
számú rendeletével. A tantárgyakat eleinte három, majd 1908-tól négy nagy tanulmánycsoportba osztották be, amelyek élén a tanulmányvezetők álltak, akik felügyelték a tárgyak oktatását és minősítették a tanárokat. A négy tanulmánycsoport a következő volt: műszaki ismeretek, idegen nyelvek, magyar-történelem-földrajz, katonai elméleti és gyakorlati tantárgyak. A műszaki előismeretek tanulmánycsoportba tartozott a mennyiségtan, az ábrázoló mértan, a vegytan, a természettan és a
71
természetrajz. Az iskolában három idegen nyelvet tanítottak a korszakban, németet, franciát és horvátot. A harmadik tanulmánycsoportba a magyar nyelv, a történelem és a földrajz tantárgyak tartoztak. Katonai elméleti és gyakorlati tantárgy volt a szolgálati szabályok, a gyakorlati kiképzés, a vívás és a torna, valamint az egészségtan című tantárgyak. (Cseresnyés, 1995, 18-21.; Holló, 2009, 16-17.; Péterfy, 1934)
A korszakban a tanárok az osztrák iskolarendszer gyakorlata szerint az alábbi ötfokozatú osztályzási rendszert alkalmazták: jeles (5), igen jó (4), jó (3), elégséges (2) és ki nem elégítő (1). A növendékek tanulmányi eredményeik fényében kaptak kitüntetéseket – hasonló jelzéseket használva, mint a honvédségben – amelyeket mindenkor az egyenruhájukon kellett viselniük. A jeles növendékek vállapjukon két sávot és egy gombot viseltek, az igen jó összeredményű növendékek két sávot viselhettek gomb nélkül. A jó eredményű növendékek egy sávot tehettek fel vállapjukra, míg az elégséges vagy ki nem elégítő osztályzattal rendelkező növendékek kitüntetés nélkül maradtak. (Cseresnyés, 1995, 19.)
1898-tól 1911-ig az évfolyamok egy osztályt alkottak. Az 1911/12-es tanévtől kezdve azonban a hatékonyabb nevelés, oktatás és kiképzés jegyében az évfolyamokat két-két párhuzamos osztályra osztották, egy évvel később pedig az osztályok megkapták a század katonai egység elnevezést. Egy évfolyam, azaz két osztály, vagyis két század alkotott egy zászlóaljat. A századokat a még hatékonyabb gyakorlati kiképzés érdekében szakaszokra és rajokra bontották. A katonai szolgálatot eleinte iskolaügyeleti szolgálattal gyakorolták. Majd ezt kiegészítették a harmadéves növendékek úgynevezett pajtásossági vagy szobaparancsnoki szolgálatával. Minden hálóteremhez kirendeltek egy harmadéves növendéket, akinek innentől kezdve szobaparancsnokként feladata lett a rend és a tisztaság felügyelete és fenntartása. 1912-ben egy honvédelmi minisztériumi rendelet létrehozta a bajtársi bíróságot. A bajtársi bíróság osztályonként három tagból állt, és az ő feladatuk lett a növendékek egymás közötti nézeteltéréseit megoldani vagy megakadályozni. Munkájukat az évfolyamtisztek felügyelték. (Cseresnyés, 1995, 20.;
Péterfy, 1934)
Az első évfolyamok létszáma 1914-ig változatlanul 50 fő volt, majd a világháború miatt megemelték a hallgatói létszámot, és az 1914/1915-ös tanévben már 60 főt, egy évvel később pedig 70 főt vettek fel a kezdő évfolyamba. A lemorzsolódás igen alacsony volt, mindössze 5-8%. Az okok között szerepelt haláleset, betegség, valamint ki nem elégítő osztályzat. 1901 és 1921 között összesen 887 növendék végzett a soproni katonai főreálban. A végzett növendékek nagy része a Ludovika Akadémián
72
folytatta tovább tanulmányait. 1904 után a jó összeredménnyel végzett és németül is jól beszélő növendékeknek lehetősége volt a császári és királyi akadémiákon is továbbtanulni, amely lehetőséggel évente 6-10 növendék élt. Azok pedig, akik egyetemen szerettek volna tovább tanulni, vagy mégis valamilyen polgári pálya mellett döntöttek, 1917-ig a civil főreáliskolák szeptemberi pótérettségi vizsgái alkalmával tehettek érettségit. 1917-től kezdve pedig a katonai főreáliskolákban is bevezették kötelező jelleggel az érettségi vizsgát a végzős évfolyamok számára, így már nem kellett idegen intézményben pótérettségizniük a növendékeknek, valamint a katonai iskola is teljes értékű főreáliskolává vált. (Cseresnyés, 1995, 16.; Martinkó, 1996b)
Az iskola az első világháború alatt is igyekezett zavartalanul tovább működni.
Ezt ugyan több körülmény is gátolta, de az oktatás nem állt meg, amennyire csak tudták igyekeztek mindent biztosítani a növendékek számára, természetesen a lehetőségekhez képest. A háború alatt a tanárok és nevelők jelentős részét a frontokra vezényelték, így a tisztikar kicserélődött, sőt a háború ideje alatt folyamatosan rotálódtak a nevelők is, a tanárok is, a személyzet is, és az iskolaparancsnokok is. 1914 és 1921 között 10 iskolaparancsnok váltást éltek meg a növendékek. A tanári kar folyamatos cserélődésével az volt a fő baj, hogy a tényleges és jól képzett tiszteket tartalékos tisztekkel tudták csak helyettesíteni, akiknek nem volt sem megfelelő szaktudások, sem megfelelő tekintélyük. Tovább nehezítette az intézmény életét, hogy a háború alatt hosszabb ideig hadikórház is működött az iskola területén, aminek ellátását az iskola személyzete biztosította. Az intézetből bevonult tisztek és volt növendékek becsülettel helyt álltak a harctéren, többen életüket adták a hazáért, a világháború során összesen 72 hősi halottat gyászoltak. (Cseresnyés, 1995, 21-24.; Martinkó, 1998, 25-26.; Péterfy, 1934)