4. fejezet. Az indián fogságnapló mint monomítosz (monomyth)
4.4. Az indián fogoly mint tetteit és annak következményeit
következményeit mérlegelő történelmi szubjektum
A fogságnapló vagy szabadulástörténet történelmi forrásként is kezelhető.
Természetesen ebben az esetben felmerül a kérdés, hogy mennyiben tekinthető a fogságba esett hős élményeinek közreadása megbízható információnak. Meg-felel a főhős mint rational actor, vagyis a racionális, tetteit mérlegelő történelmi szubjektum kritériumainak? Van-e választási terrénuma, mérlegeli-e ezeket az adódó lehetőségeket, mi segíti, illetve gátolja a döntési tranzakciókat? Hitelesnek tekinthető-e az a kép, melyet a fogoly státuszú szerző ad, ha pedig nem, melyek a hitelességet gyengítő tényezők?
James W. Davidson és Mark Hamilton Lytle rational actor elmélete értelmében történelmi személyek tetteik előtt megvizsgálják az összes vagy lehető legtöbb rendelkezésre álló lehetőséget, majd a leghatékonyabb, illetve a legtöbb sikert ígé-rő lépés mellett döntenek. A szabadulástörténetek ennek a belső „költség és meg-térülés elemzésnek” több példáját mutatják.
233 ”I have seen the extrem vanity of this World: One hour I have been in health, and wealth, wanting nothing: But the next hour in sickness and wounds, and death, having nothing but sorrow and affliction.”
A rational actor, vagyis az ésszerűen gondolkodó és cselekvő alany termé-szetesen csak egyéni cselekvéssel hozható párhuzamba. Egyúttal azonban ki kell mondanom, hogy maga a fogságba esés ténye, a meglepetésszerű indián támadás, illetve a betolakodók brutalitása kevés alkalmat ad a mérlegelő gondolkodásra. A legtöbb fogoly ösztönösen és érzelmi alapon dönt, miközben az etnikai és rasszi alapú Másik gyűlölete munkál benne. Az indián támadás és a család több tagjának elvesztése olyan nagyméretű lelki trauma, amelynek eredményeképpen a fogoly cselekvése gépiessé válik, elveszti belső iránytűjét, és sodródni kezd. Mary Row-landson eredetileg az indián fogság helyett a halált választaná, mivel „az indiánok csillámló fegyverei” (437)234 úgy megtörték akaratát, hogy a támadóknak való be-hódolás szinte saját döntésnek tűnt. Ugyanez fedezhető fel Mary Jemison esetében, aki gyermekként fogságba esve a sírásban talál menedéket.
A rational actor koncepció a problémamegoldással hozható párhuzamba. A fogságnaplók olvasása során a problémakezelésre több mintát is kapunk. A folya-mat a következő elemeket foglalja magában: problémaazonosítás, reális célkitűzés, a probléma megoldása. Természetesen nem tételezhető fel, hogy minden fogság-ba esett ember racionális módon, hideg fejjel, az egyes eseményeket és fáziso-kat mérlegelve cselekszik. A problémafelismerés azonban nemcsak a szabadság elvesztésének beismerését jelenti, hanem az adott okkal való megbékélést is. A reális célkitűzés csak a túlélés lehet, a problémamegoldás pedig természetesen a szabadulásban vagy a fogvatartóknál maradásban nyilvánul meg.
Ékes példáját adja a problémakezelésnek Isaac Jogues, aki rendkívül nagy tú-lerővel szembesül, amikor élelmiszer-beszerző útja folyamán mohawk indiánok megtámadják. A problémaazonosítás az aránytalan harci helyzet felismerése. Ek-kor felmerül a több lehetőségből való választás ténye. Elmenekülhet ugyan, el-bújhat a mocsárban, de így magára hagyná honfitársait és védenceit, a megtérni készülő huron indiánokat. Gyakorlatilag hideg fejjel, racionálisan dönt. Reális cél-kitűzése a munkájának folytatása, vagyis a kereszténység terjesztése az indiánok között. A megoldás csak az lehet, ha elkíséri fogságba esett társait, ezért fel is adja magát. Egy másik példája a sikeres probléma megoldásnak az, amint a misszio-nárius megteremti a vallásos áhítat lehetőségét a vadonban azáltal, hogy keresztet farag egy fára. Ugyancsak a hit megőrzésével kapcsolatos Robert Eastburn lépése, aki miután szembesül a katolikus vallásra való áttérítés rémével, mindent megtesz azért, hogy megőrizze protestáns hitét, és a fizikai fenyítést, illetve a halál lehető-ségét is vállalja, miután visszautasítja a katolikus misén való részvételt.
Elizabeth Hanson szintén mérlegeli lehetőségeit az indián támadás után. Miu-tán megölték és megskalpolták két gyermekét, felméri cselekvési lehetőségeit, és a „számára legkifizetődőbb” opció mellett dönt: „Habár csak két héttel voltam a gyermekszülés után, és fájdalmak gyötörtek, erőmet nem nyertem vissza, a kö-vetkező lehetőségeim voltak: menni vagy meghalni. Nem volt erőm ellenállni, és
234 ”their glittering weapons so daunted my spirit”
tudtam, hogy a rábeszélés sem segíthet.” (134)235 Mint tudjuk, természetesen Mrs.
Hanson a fogvatartókkal való elindulást választotta.
Milyen cselekvési lehetőségei vannak az indiánok által megtámadott fehér te-lepesnek, legyen az nő vagy férfi? A nők esetében a lehetséges lépések az anya-ság ténye által behatároltak, hiszen a fogoly célja nem lehet más, mint gyermeke túlélésének biztosítása. Az azonnali ellenállás szinte teljesen kizárt, még a férfi fogoly esetében is, mivel a támadók két előnnyel rendelkeznek, a meglepetés ere-jével, illetve a számbeli túlerővel. Ugyanakkor, mintegy Hudgins reprezentációs visszásságok elméletét bizonyítandó, óvatosan kell kezelnünk a hidegfejű mér-legelést tanúsító leírásokat. Ugyanis ezek legtöbbször visszaemlékezéseken ala-pulnak, és csak az események újbóli felidézése folytán tekinthetők mérlegelési tevékenység eredményének.
Ha a problémamegoldási folyamat és VanDerBeets ciklusai között párhuzamot vonunk, láthatóvá válik, hogy a problémafelismerés az elszakadási fázis eredmé-nye, a célkitűzés a transzformációs szakaszra jellemző, míg a problémamegoldás a Visszatérés vagy az indiánokkal maradó foglyok esetében a Prolongált Vissza-térés periódushoz tartozik. Természetesen, ha a fogságnaplót a problémamegol-dás dokumentumaként kezeljük, akkor az csak egyéni szinten releváns. A fogoly egyszerű szenvedő emberként, nem pedig a telepes társadalom képviselőjeként jelenik meg.
Meg kell jegyeznem ugyanakkor azt is, hogy a fogságba esett hős történetíró-ként is funkcionál. Habár Anette Kolodny szerint a fogságnaplók az amerikai ha-tárvidék új irodalomtörténetét teremtették meg (new literary history), az amerikai indián fogságnapló a határvidék válaszát adta meg a birodalmi és euro-centrikus irányultságú, főként brit történetírásra. Bauer a telepeseket kreolnak (criollo) te-kinti olyan értelemben, hogy az európai cselekvő én és az amerikai (itt a teljes nyu-gati félteke értendő) Másik között határozza meg önmagát. A fogságnapló szerzői, ebben az értelemben főként Rowlandson és Pineda Bascunan,236 hasonlóan a John Smith-féle modellhez, amatőr történetíróként funkcionálnak fogságuk „igaz” vál-tozatát közölve. Bauer szerint a fogságnapló által a határvidékbe íródik az európai utazó Amerikája (667). A fogságnapló a periféria terméke a központi birodalmi felfogás viszonylatában. A fogságnapló szerzője történetíróként és etnográfusként hiteles leírást ad, hiszen első kézből tapasztalja meg, hogyan él a Másik.
A fogságnaplók esetében tapasztalható történetírói tevékenység hasonló a ko-rai gyarmati korszak műkedvelő leírásaihoz, hiszen a számtalan Relations vagy Relación címet viselő mű elsősorban az események rögzítését tekintette fő
fel-235 ”It was now, as I said before, but fourteen days since my lying-in; and being very ten-der and weakly […] I found the case was such, that I must either go or die; for I could make no resistance, neither would any persuasion avail.”
236 Nevezett chilei katona, aki a mapuche indiánok kezében elszenvedett hat hónapnyi fogságáról a Cautiverio Feliz (1672, A boldog fogoly) című művében számolt be.
adatának. Ugyanakkor egyes szerzők megkísérlik az események értelmezését is.
Itt utalok olyan példákra, mint Cabeza de Vaca etnográfiai jellegű magyarázatai vagy Robert Eastburn részletes leírásai az indiánok, illetve a francia hadtestek mozgásáról. Mrs. Rowlandson esetében a krónikás- vagy történetíró funkció tet-ten érhető a fogságba esés, illetve az azt követő elvonulások részletes leírásában, amely egyúttal válaszfalat emel az írásbeli kultúrát képviselő fogoly és az orális hagyományokon alapuló indián civilizáció között.
Mrs. Rowlandson egyúttal geopolitikai szintre is emeli a fogságnaplót, miután erős kritikával illeti az indiánokat üldöző „angol” csapatok hibáit. Felrója nekik, hogy számbeli és technikai fölényük ellenére nem voltak képesek kihasználni a lancasteri támadás után menekülő indiánok figyelmetlenségét, és a muníció, töb-bek között megfelelő élelem hiánya is gyengítette őket. Rowlandson nem tud na-pirendre térni afelett sem, hogy az indiánok kigúnyolják az angol telepesek csapa-tainak lassúságát és felkészületlenségét: „Nem tudom elfelejteni, hogy mennyire lekezelően nyilatkoztak az indiánok az angol telepes sereg lomhaságáról és harc-készültsége hiányáról […] úgy gúnyolódtak, hogy akár egy negyedév is kell nekik, hogy elkészüljenek.” (462)237
Bauer megállapítása szerint Új-Angliában a fogságnapló egyik funkciója a gyarmatot sújtó koloniális háborúk hatásának megörökítése volt (685). A Nar-ratíva, elsősorban Increase Mather szöveggondozása és előszava miatt, kísérletet jelent a gyarmati történetírás létének bizonyítására a birodalmi központú, város-centrikus historiográfiai perspektívával szemben. Az új brit, a Stuart-restaurációt követően megjelenő historiográfiai modell kizárta a gyarmatszemszögű megkö-zelítéseket, és a Dominion of New England,238 illetve más centralizáló törekvések támogatójaként lépett fel (670).
237 ”I cannot but remember how the Indians derided the slowness, and dullness of the English Army […] Thus did they scoffle at us, as if the English would be a quarter of a year getting ready.”
238 II. Jakab 1685-ös trónra lépésével az addig önkormányzati jogokat élvező New Eng-land-i gyarmatokat New Jerseyvel bezárólag közvetlen királyi ellenőrzés alá vonták.