Az eredményesség értékelésének lehetőségei

A nyelvtanulás eredményességének megítéléséhez különböző indikátorokat választha-tunk, ezek közül három tűnik egyszerűen használhatónak: a vizsgaeredmények összeha-sonlítása, a mérési eredmények értelmezése és az önbevalláson alapuló vizsgálatok. E három lehetőség a gyakorlati megvalósítás során sok kérdést vet fel, és a lehetőségek

alaposabb mérlegelése alapján megállapítható, hogy a nyelvoktatás eredményességét ne-héz empirikus adatokra alapozni.

Az alkalmazási képességek hangsúlyosabbá válásával gyökeresen megváltozott ma-gának az eredménynek az értelmezése is az oktatási rendszerekben, hiszen ezt ma már nem tekintik automatikusan azonosnak a megfelelő bizonyítvánnyal, képesítéssel: felér-tékelődött a valós tudásnak és képességeknek a szerepe függetlenül attól, hogy hol, mi-lyen módon szerezte meg azt az egyén, illetve hogy tud-e ezekről dokumentált végzett-séget felmutatni. Ez a tendencia az idegen nyelvek területen is megfigyelhető, bár némi-képp bonyolultabb, hiszen a nyelvvizsgáztatás Európa szerte elterjedt, gazdaságilag is virágzó terület. Országonként és kultúránként eltérő azonban a nyelvvizsgák megítélése és szerepe. Vannak olyan országok, ahol – Magyarországhoz hasonlóan – kiterjedt a nyelvvizsgáztatás rendszere, a nyelvtanulók számára fontos a vizsgabizonyítvány meg-szerzése.⁴ Más országokban ezzel szemben kisebb a presztízse és a használati értéke a nyelvvizsgáknak.⁵ Nincsenek erre vonatkozó nagymintás nemzetközi attitűdvizsgálatok, de körvonalazható az az érdekes jelenség, hogy Európa északi, északnyugati részén, ahol az idegennyelv-tudás általában a lakosság nagyobb része számára természetes, kevésbé foglalkoznak a nyelvtudás vizsgabizonyítvánnyal történő dokumentálásával, mint Eu-rópa déli vagy közép-keleti részén, ahol a lakosság jelentős részének az idegen nyelvi kommunikáció nagyobb problémát jelent. A nyelvhasználati képesség felértékelődésével fokozatosan változik a nyelvvizsgák jelentősége, és ma már egyre inkább csak előszűrő szerepe van Magyarországon is: valódi, karrierbeli előnyökhöz csak a gyakorlatban is bizonyított nyelvtudással lehet jutni. A nyelvoktatás hazai eredményességének megítélé-sében tehát használható adat a különböző nyelvvizsga-bizonyítványok száma vagy ará-nya, ezek az adatok azonban nemzetközi összehasonlításra nem alkalmasak, hiszen a vizsgaeredményeket nem annyira értékelő kultúrákban a nyelvvizsga-bizonyítványok száma vagy aránya nem ad biztos támpontot a nyelvtudók arányának megbecsüléséhez.

Természetesen adódik az az elgondolás, hogy ha a vizsgaeredmények nem használ-hatók jól, akkor mérési eredmények alapján hasonlítsuk össze a nyelvoktatás eredmé-nyességét különböző országokban, azonban ez is gyakorlati akadályokba ütközik. Az Eu-rópai Unió nyelvoktatás-politikai állásfoglalásai között régóta szerepel egy nagy nemzet-közi összehasonlító vizsgálat, valószínűleg nem véletlen azonban, hogy a vizsgálat fo-lyamatosan halasztódik. 2002-ben, az úgynevezett barcelonai döntésben fogalmazták meg először azt az elhatározást, hogy felmérik a 15 éves korosztály nyelvtudását két ide-gen nyelvből, az Európai Unió összes országában (The European Indicator… 2005). A cél tehát az volt, hogy mérési adatok alapján kapjunk képet az európai fiatalok nyelvtu-dásáról, s bár az előkészítő munkálatok megindultak, maga a kutatás mégsem valósult meg. Azon túl, hogy egy ilyen típusú kutatás nagyon költséges, számtalan gyakorlati

4 Példa erre Görögország vagy Olaszország.

problémával is meg kell küzdeni. A nyelvtanítási hagyományok sokfélesége ugyanis be-folyásolja az eredményeket (bizonyos feladattípusok az egyik országban ismertek, a má-sik tanulói számára szokatlanok, ezért nehezek), a különböző idegen nyelvek tanítási ha-gyományaiban is vannak jelentős eltérések, de a kulturális háttér sajátosságai is különb-ségeket okozhatnak a szövegértésben vagy a szövegalkotásban, függetlenül a nyelvtudási szinttől.

Mivel a bizonyítványok vagy a mérési eredmények nehezen használhatók a lakosság nyelvtudásának megítéléséhez, a nagy összehasonlító kutatásokban az önértékelést hasz-nálják, mint egyetlen lehetséges eszközt, ezzel kapcsolatban azonban szintén sok prob-léma adódik. A Közös európai referenciakeretnek szerepe van az önértékelés kultúrájá-nak fejlesztésében is: a hat nyelvi szintre épülő nyelvi portfólió (Európai nyelvtanulási napló 2001) sok ország iskolarendszerében természetes része lett a nyelvtanulási folya-matnak, az Europass önéletrajzokban is erre alapozva határozzák meg a nyelvtudási szin-teket, ezzel kapcsolatban azonban eltérő tapasztalatokat szereznek a különböző orszá-gokban élők.⁶ Ahol ilyen típusú eszközöket kevésbé használnak – például Magyarorszá-gon is –, a laikusok általában nem tudják elég pontosan megítélni a saját nyelvtudásukat.

Az a tény, hogy a tradicionálisabb pedagógiai szemléletű tanárok általában kevéssé érté-kelik a nyelvileg esetleg hibás, ám érthető, tehát kommunikációs szempontból sikeres megnyilvánulásokat, ahhoz vezethet, hogy az ebben a rendszerben szocializálódott nyelvtanulók általában alábecsülik a nyelvtudásukat. Ezen a területen kevés empirikus eredmény áll rendelkezésünkre, mégis feltételezhető, hogy az önértékelési adatok nem feltétlenül egyeznek a mért eredményekkel.

Egy 2005-ben végzett magyar kutatásban 15–44 év közötti nyelvtanulókat kérdeztek meg a nyelvtudásukról (MEDIÁN–SZÉNAY 2005), az önértékelési adatokhoz mérési ered-mény is társult. Ez a kutatás lehetővé teszi, hogy az önértékelés pontosságáról és meg-bízhatóságáról képet alkossunk (1. ábra, 1. táblázat).

Az 1. ábrán a kutatás eredményeit láthatjuk: az önértékelés alapján önmagukat egy szintre besorolt nyelvtanulók nyelvtudási szintje a mérési eredmények alapján nagyon sokszínű képet mutat, sokan alábecsülik vagy túlbecsülik a nyelvtudási szintjüket. A ku-tatás nem igazolja azt a feltételezést, hogy a magyarok valószínűleg alábecsülik a nyelv-tudásukat. Az adatfelvételben résztvevőknek ugyanis csak alig egyharmada tudta reálisan megítélni a nyelvtudását (1. táblázat), a nem reális ítéletet alkotók többsége pedig inkább túlbecsülte, mint alábecsülte magát. Természetesen a felhasznált tesztek alapos elemzése

6 A nyelvtanulási napló vagy nyelvi portfólió a KER részletes szintleírásaira támaszkodó önér-tékelési listákat is tartalmaz, amelyeket a tanulók fejlődésének tudatosításához lehet jól hasz-nálni. Az önértékelő listák általános iskolai tanulóknak, középiskolásoknak és felnőtteknek készültek el. A 2. mellékletben látható példaként egy kis részlet az általános iskolai nyelvta-nulási naplóból.

nélkül csak fenntartásokkal lehet kezelni ezeket az eredményeket, a felhasznált feladat-sorok azonban nem publikusak. A kutatás összefoglalójában is felmerült, hogy magának a mérőeszköznek is lehet szerepe az eredményekben, hiszen például jelentős különbséget találtak a német és az angol eredmények között (MEDIÁN–SZÉNAY 2005, 45). Arra azon-ban rávilágítanak ezek az adatok, hogy az önértékelés alapján nem lehet egyértelműen képet alkotni a megkérdezettek nyelvtudásáról, ennek ellenére a nemzetközi összehason-lításokban csak ilyen eredmények állnak rendelkezésre, így a 3. fejezet elemzései is ön-bevalláson alapuló adatokból indulnak ki.

1. táblázat A nyelvhasználók önértékelésének pontossága (MEDIÁN–SZÉNAY 2005 alapján saját számítások) Nyelvi szint A nyelvhasználó a nyelvtudását A túlértékelők közül az önértékelés

alapján

pontosan

értékelte (%) alábecsülte (%)

túlértékelte (%)

két szintnél nagyobb eltérés(%)

C2 21 – 79 49

C1 7 – 93 41

B2 34 12 53 19

B1 34 16 50 23

A2 26 23 51 28

A1 27 24 49 –

1. ábra

A nyelvtudási szintek önértékelés és mérési eredmények alapján (n = 828) (Forrás: MEDIÁN–SZÉNAY 2005, 48)