Az érettségi és a nyelvvizsgák

Az új vizsga módosította a közoktatás és a köré szerveződő intézményrendszer viszo-nyait. A középiskola és a felsőoktatás közti vélt vagy valós szakadék áthidalására az 1980-as évektől kialakult egy szerteágazó intézményrendszer, amely elsősorban a felvé-telire való felkészítéssel foglalkozott. Ezeket a „felvételi előkészítő kurzusokat” főleg a felsőfokú intézmények oktatói tartották, akik ezen a módon kapcsolatba kerülhettek le-endő diákjaikkal, és mellékjövedelemre is szert tehettek. Mivel a felvételi eljárás nem volt standardizálva, a diákok nem csak a felkészítésben, hanem a tanárral való személyes kapcsolatban is reméltek segítséget a sikeres felvételihez. Nem tudható, hogy ennek a hálózatnak a gazdasági alapját a valós szükséglet vagy a szülő és az iskola közötti meg-bomlott bizalmi viszony adta. Azaz nyilvánvalóan nem mérhető és nem ellenőrizhető, hogy a felsőoktatásba bekerülő középiskolások esélyeit a vizsgákra való felkészítés, az

„árnyékiskola” mennyiben befolyásolta. Az idegen nyelvek esetében a magánnyelvisko-lák hálózata és a nyelvvizsgáztatás intézményrendszere is elsősorban a középiskolásokat tekintette célcsoportnak. Így a nyelvvizsgáztatás és az ahhoz kapcsolódó vizsgára való

27 Erről a témáról a standardizáció kérdéshez kapcsolódóan a II. rész 7.1. fejezetében még lesz szó. A vizsga bevezetése után volt kísérlet az érettségi vizsgaszintjeinek empirikus

ellenőrzé-felkészítés intézményrendszerébe belépve az új érettségi befolyásolta ennek a piacnak a működését (LAKI 2006). Az idegen nyelvi érettségi fejlesztését kísérő konfliktusok közül ezért kiemelkedett az új vizsga és a nyelvvizsgarendszer viszonya.

Az érettségi és a nyelvvizsgák összefonódásának kezdete 1989-re tehető, amikor az orosz nyelv kötelező oktatásának eltörlésével egyidejűleg arról is rendelkeztek, hogy a nyelvvizsgát szerző tanulók mentesülnek az idegen nyelv további tanulása és az érettségi vizsga alól. A rendelkezés hátterében nyilvánvalóan az a törekvés állt, hogy a nyugati nyelvek tanítására akkor még felkészületlen közoktatást némiképp tehermentesítsék. A középiskolai nyelvtanulásból a nyelvvizsgák megszerzése után kimaradó tanulók miatt lehetőség volt csoportok összevonására, és ez valamelyest enyhítette a drámai nyelvta-nárhiányt.²⁸ Másrészt ez az intézkedés legitimizálta azt a sajátos helyzetet is, hogy a kö-zépiskolások hatékony nyelvtanítása a nyolcvanas évektől kezdődően érzékelhetően ki-került az iskolákból, az akkor jelentősen felfejlődő és sok esetben komoly szakmai mi-nőséget képviselő nyelviskolai rendszerbe.

A kilencvenes években tehát fokozatosan erősödött a szülői igény arra, hogy a közép-iskolások tegyenek nyelvvizsgát, ezt a törekvést erősítette az a tény, hogy 1990-től a fel-vételi eljárás során többletpontokat lehetett kapni a nyelvvizsga-bizonyítványok után, és ebben az időszakban módosultak a felsőoktatási kimeneti követelmények is: a felsőokta-tási végzettségnek előfeltétele lett a nyelvvizsga megszerzése. Tehát míg a középiskolai nyelvi érettségi bizonyítvány semmiféle felhasználási értékkel nem bírt, addig a nyelv-vizsga-bizonyítvány előnyöket jelentett a felvételi eljárásban, szükséges feltétele lett a felsőfokú tanulmányok lezárásának, és egyre csökkenő mértékben ugyan, de bizonyos munkahelyeken nyelvpótlékra jogosított. Megerősödött a nyelvtanárokkal szembeni igény arra, hogy a nyelvvizsgára készítsék fel a tanulóikat, fokozatosan a nyelvtanári munka egyik minőségi mércéjévé vált a nyelvvizsgával rendelkező tanulók száma. El-lentmondásos volt azonban, hogy maga a vizsgázás és sok esetben a nyelvvizsgára való felkészülés is az iskolai kereteken kívül, a szülők külön anyagi erejéből történt, az ered-ményét mégis az iskola sikerének tekintették.

A nyelvvizsgák akkreditációjának bevezetéséig (2000-ig) hivatalos nyelvvizsgát csak egy intézményben, az Idegennyelvi Továbbképző Központban (ITK) lehetett tenni,²⁹ de emellett a nyolcvanas évek végétől különböző nemzetközi nyelvvizsgák is megjelentek a hazai piacon, kezdetben korlátozottabb felhasználási lehetőséggel. Az ITK nyelvvizs-gáira való felkészítés igénye olyan erősen jelent meg a közoktatáson belül, hogy az erre akkoriban jellemző viszonylag tradicionális nyelvszemlélet és szintrendszer a kilencve-nes évek végéig meghatározó viszonyítási alapot jelentett a középiskolai nyelvtanításban.

28 Ehhez számszerű adatok találhatók az I. rész 3.3. fejezetében.

29 Az ITK nyelvvizsgáját a vizsgaközpont budapesti székhelye nyomán a köznyelvben „Rigó utcai” vizsgának is nevezték.

Tovább súlyosbította a helyzetet, hogy ezek a vizsgák nem voltak olyan részletesen le-írva, hogy tantervi tervezéshez lehetett volna használni őket, gyakorlatilag mintafeladat-sorok formájában szabályozták a középiskolai nyelvtanítást. Ezen a helyzeten jelentősen változtatott a nyelvvizsgák akkreditációs rendszerének előkészítése és bevezetése az ez-redfordulón. A nyelvvizsgákhoz ettől kezdve világos követelményleírások is tartoztak, korszerűbb mérési eljárásokat alkalmaztak, és sok új szereplő is belépett erre a piacra. A Nyelvvizsgáztatási Akkreditácós Központ (NYAK) létrehozása és a mellette dolgozó Nyelvvizsgát Akkreditáló Testület (NYAT) fejlesztő hatása elvitathatatlan a magyar nyelvvizsgáztatási kultúrára és a nyelvtudásmérési szakterület szakmai fejlődésére.

Az érettségi vizsga szabályozásának néhány eleme a fejlesztés ideje alatt többször változott, a nyelvvizsgákhoz való viszony újféle szabályozásában azonban láthatóan egyetértés uralkodott a különböző oktatáspolitikai irányzatok között. A vizsgaszabályzat 1997 nyarán megjelent első változata [100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet…], már egy-értelműen tartalmazta azt az alapelvet, hogy az új vizsga bevezetése után (az akkori ter-vek szerint 2004-től) az érettségi nem váltható ki külső nyelvvizsgával, sőt az idegen nyelvi érettségi bizonyos feltételekkel nyelvvizsga értékűnek számít. Az alapelv tehát a kezdetektől világos volt, és ebben elég nyilvánvaló oktatáspolitikai szándék nyilvánult meg: a középiskolai idegennyelv-tanítás helyzetét át kell értelmezni. Ebben fontos szem-pont lehetett, hogy a középiskola már elég erős volt ahhoz, hogy külső segítség nélkül is ellássa a feladatát. Másrészt mindenképpen fel kellett számolni azt a visszás helyzetet, hogy egy tantárgycsoportból a gyakorlatban nem a középiskolai tantervek követelményei voltak az irányadóak, hanem külső intézmények elvárásai, amelyek ráadásul többnyire felnőttek számára fogalmazódtak meg. Ellentmondásosnak tekinthető a helyzet abból a szempontból is, hogy a felsőoktatás olyan típusú bizonyítványokat várt el, amelyeket a közoktatáson belül nem lehetett ingyenesen megszerezni.

A szabályozás alapelve nem változott, a két vizsgarendszer közötti kapcsolat megte-remtésének módja azonban többször is módosult. A vizsgaszabályzat első változata (1997 júniusában) még a következő megfogalmazást tartalmazta: „Idegen nyelv érettségi vizsgatantárgyból az emelt szintű érettségi vizsga, továbbá e szabályzatban meghatáro-zott esetben a középszintű érettségi vizsga államilag elismert nyelvvizsgaként is meg-szervezhető.” [100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet…, 2. § (3) bekezdés] Tehát az első elképzelés az volt, hogy a központilag készülő érettségi vizsgát az egyes iskolák külön-külön akkreditáltatják nyelvvizsgaként. Ez ellentmondásos helyzetet eredményezett volna, hiszen eltérő lett volna ugyanannak a vizsgának a felhasználási értéke a különböző iskolákban, továbbá teljességgel tisztázatlan volt, hogy az akkreditáció költségét ki viseli.

Éppen ezért a vizsgaszabályzat módosításai során 1999-től kezdődően már rendszerszerű megoldást próbáltak találni a problémára úgy, hogy az emelt szintű vizsga bizonyos fel-tételekkel minden iskolában nyelvvizsga értékűnek számítson. A vizsgaszabályzat a vizsga bevezetésekor a következő módon szabályozta a kérdést:

„A vizsgázó érettségi bizonyítványa, ha idegen nyelvből, illetve a nyelvoktató kisebbségi oktatásban nemzeti és etnikai kisebbségi nyelvből emelt szintű érett-ségi vizsgát tett, és sikeresen teljesítette az érettérett-ségi vizsga írásbeli és szóbeli vizsgáit, azoknak minden vizsgarészét a részletes követelményekben meghatáro-zott módon, a) ha legalább 60%-ot ért el, középfokú „C” típusú, b) 40–59% el-érése esetén alapfokú „C” típusú, államilag elismert nyelvvizsga-bizonyítvány-nyal egyenértékű okiratnak minősül.” [100/1997. (VI. 13.) Kormányrendelet…, 45. § (4) bekezdés]

Ezzel kialakult a jelenlegi rendszer, amely a különböző résztvevők szempontjából mindenképpen különbözően értelmezhető. A tanulók szempontjából nagyon fontos, hogy a nyelvoktatás felelőssége visszakerült az iskolába, hogy a normál iskolai úton, ingyene-sen letehető érettségi vizsga nyelvvizsga értékűvé vált. Az iskola és a tanárok viszonya az új helyzethez a vizsgafejlesztés során ambivalens volt. A középiskolai nyelvoktatás presztízsét és lehetőségeit megnövelte ugyan az a tény, hogy az emelt szintű érettségi vizsga nyelvvizsga értékűnek számít, ez azonban komoly felelősséget is jelent. A vizs-gareformot megelőző állapot némiképp kényelmesnek volt tekinthető, hiszen az iskolák sikerességének egyik komoly fokmérője volt ugyan a nyelvvizsgával rendelkezők száma, az erre való felkészítést azonban nem lehetett számon kérni az intézményen.

A helyzet a nyelvvizsgaközpontok szempontjából kifejezetten hátrányosnak tűnt, hi-szen a bevezetés előtt arra lehetett számítani, hogy a még alakulóban lévő nyelvvizsga-rendszerre mindenképpen hatással lesz az új szabályozás. Az ITK adatai szerint a kilenc-venes évek végére már a nyelvvizsgákra jelentkezők jelentős része középiskolás volt, míg az évtized elején ez az arány még csak 10–15% körül volt (VÁGÓ 1999; VÁGÓ 2000).

Miközben tehát az érettségi vizsga szabályzata 1997-től rögzítette, hogy a nyelvvizsgáz-tatás piaci alapját jelentő középiskolás réteg viszonya a nyelvvizsgához feltehetően vál-tozni fog, és a nyelvvizsgáztatás piaca az új érettségi bevezetésével valószínűsíthetően szűkülni fog, aközben a nyelvvizsgarendszer szabályozása 2000-re úgy készült el, hogy az alapvetően a nyelvvizsgarendszer kiterjedését okozta. Különböző intézményekben te-temes anyagi eszközöket és energiákat fordítottak új nyelvvizsgák létrehozására vagy a régiek átdolgozására, érthető volt tehát a félelmük attól, hogy korlátozódik a piacuk. A kétszintű érettségi vizsga bevezetése előtt sokan tehát a nyelvvizsgarendszer összeomlá-sától tartottak, ez azonban nem következett be.