Az avantgárd kísérletei

Az avantgárd antitradicionalizmusa a legerôteljesebben a „kife-jezôeszközök”⁴, azaz a nyelviség kritikájában mutatkozott meg.⁵ Azzal, hogy a korábbi toposzok, témák, tartalmak, magatartásmó-dok megjelennek a tagadásban, magát a nyelvet, mindenekelôtt egy „privilegizált poétikai nyelv létezését”⁶ utasítja el az avant-gárd. Ugyanakkor tovább is megy, amikor kétségbe vonja a nyelv társadalmiságát, kommunikatív funkcióját, képességét, a nyelv-társadalom alkotó együttmûködését. Az avantgárd „oppositio”, szembenállás a nyelv kimunkált és rögzült értelmezéseivel, egy „új jelentés vázlata”⁷ – írja Elio Pagliarani. Azért csak vázlat, mert a megalapozott jelentés társadalmi, történeti képzôdmény. Az op-pozíció nemcsak a nyelvre és a polgári társadalom instanciáira vo-natkozik, hanem kiterjed a mûre, az alkotásra is, amint az a dada lebontó, szétszerelô nyelvi és strukturális gesztusaiban megmutat-kozik. Az avantgárd sokszólamú, széttartó irányai nemcsak a ki-fejezôeszközök különbözôségében mutatkoznak meg, hanem a (polgári) társadalomhoz való viszonyulásukban is. Az avantgárd mozgalmak kétségkívüli társadalmi orientációját (futurizmus, exp-resszionizmus, szürrealizmus) Peter Bürger mint a mûvészet ön-kritikáját értelmezi. A mûvészet autonómiája, institucionális sze-repe és jellege a XIX. század végén érte el a csúcsát az esztéticiz-mus „funkció- és következménynélküliségében.”⁸ Az avantgárd mint a mûvészet önkritikája „vissza akarja vezetni önmagát az életgyakorlatba”, oly módon, hogy „egy új életgyakorlatot szerez-zen”⁹. Bürger elméletét kritikusai túlságosan teoretikusnak tart-ják, rámutatva, hogy az „életpraxis” különbözô történeti-társadal-mi kontextusokban érvényesül, s nem elitörténeti-társadal-minálható kérdés, hogy a

4Literarische Avantgarde, herg. HARDT, Manfred, Darmstadt, 1989.

5Az avantgárd mozgalmairól számos áttekintés, monografikus feldolgozás rendel-kezésre áll. Így: DERÉKYPál, A vasbeton torony költôi= A magyar avantgárd irodalom [1915–1930] Olvasókönyv,Bp., 1992.

6PAGLIARANI, Elio Für eine Definition der Avantgarde = Literarische Avantgarde, 74.

7I. m.,75.

8BÜRGERPeter, Die Theorie der Avantgarde, Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1974.

Bürger Valery – szerinte túlmisztifikált – mûvészetfelfogásával szemben az avantgárd alkotást mint az individuális produkció kategóriájának negációját mutatja be Duchamp híres pisoár objektje kapcsán, i. m.,70.

9I. m.,66–67.

mûvészet milyen funkcióval, milyen módon integrálódik a társa-dalomba.¹⁰Ezzel együtt az avantgárd mûvészeti és politika tartal-ma nem szétválasztható az olyan mozgaltartal-mak, mint az olasz és orosz futurizmus, a német expresszionizmus vagy a francia szür-realizmus esetében. Utóbbi lapjának címváltoztatása különösen emblematikus példája ennek. A 20-as évek végére kifáradó moz-galom helyzetét és funkcióváltozását mutatja hogy a „Szürrealiz-mus forradalma” a „Szürrealiz„Szürrealiz-mus a forradalom szolgálatában”

címmel élt tovább.¹¹

A magyar irodalmi modernség „kettéválása”, a Nyugat esztéti-cizmusa és a Kassák-féle avantgárd különbsége talán csak a Ba-bits–Kassák-vitában (1916) vált nyilvánvalóvá. A Nyugat magát modernnek tekintette, amint az Babits önértelmezésébôl kitûnik.

A korai olasz futurizmusról írja 1910-ben: „Amit az olasz az ô sajátságos gyermekes enthuziazmusával próbálgat, nálunk már túlhaladott dolog, s mi azokban nem modernséget, hanem a mo-dernség paródiáját látjuk.”¹² Modernségének lényege a forma mint a „szuggesztív hatás eszköze”¹³– írja majd Kassáknak. Kul-csár Szabó Ernô a magyar klasszikus modernség egyik fô poétikai sajátosságaként még a 20-as években is ezt látja, az esztétizmus poetizált beszédmódját, amelynek szemléleti alapja az individuum integritása.¹⁴ Noha Kassák aktivizmusának is meghatározó ereje az én integritása, ennek szellemiségében formálta az új mûvész és az új ember messianisztikus társadalomtudatát, az azonban az év-tized végén radikális poétikai fordulat formájában foszlik szét,

egy-10Bürger elméletét, „theóriáját” vitató értelmezések nemcsak a mûvészet történe-tének a társadalomban betöltött szerepének, autonómiájának teoretikus leírását vitat-ják, hanem az „önkritika” marxi átvételét is. HARDTManfred, Zu Begriff, Geschichte und Theorie der Avantgarde = Literarische Avantgarde151–556., 159.

11BARCK, Karlheinz: Beziehungen zwischen künstlerischer und politisher Avantgarde = Literarische Avantgarde, 218–219.

12KENYERESZoltán, Irónia, metafizika, irgalom,Vigilia, 2006/1., 18–24. Babits ér-telmezésében a hagyomány a versforma folytonossága.

13BABITSMihály, Esszék, tanulmányok I., Bp., Szépirodalmi, 1978, 449. A modern-ség-fogalom változásairól a 20-as évek költészetében TVERDOTAGyörgy ír: „de nem felelnek, úgy felelnek.”, 169–176.

14KULCSÁRSZABÓ Ernô, A kettévált modernség nyomában.A magyar líra a 20-as, 30-as évek fordulóján= „de nem felelnek, úgy felelnek.”,33.

úttal megtörténik a választás az elkötelezettség és a Bürger emlí-tette „következménynélküliség” – (a mi fogalomhasználatunk sze-rint: „öncélúság”) – között. A számozott költeményekben teljese-dik ki a deszemiotizáció poétikája.¹⁵A jelkapcsolat szétbontása, a fragmentarizáció eredményeként önállósuló mûvészi jel materia-lizálódik oly módon, hogy a szemantikai kapcsolatok nemcsak vé-letlenszerûek, de a kiépült korrelációk azonnal le is bomlanak, megsemmisülnek.¹⁶

Az avantgárd értelmezésében és önértelmezésében egyaránt megmutatkozik a különösség, az érthetetlenség és a küldetéses de-viancia tudata. Az 1926-ban, Budapesten megalapított Kassák-fo-lyóiratról, a Dokumentumról írja Németh Andor önjellemzésként:

„a Dokumentumkörül néhány, az itt megülepedett tegnapban se-hogy el nem férô »új ember« éli – ha mindenáron úgy akarod – a maga kísérleti életét. Elismerem, némileg exterritoriálisan.”¹⁷Ez a területenkívüliség akadályozta mind a Mát, mind a Dokumentu-mot abban, hogy megteremtse az új mûvészet és az új társadalom szimbiotikus egységét. Azt a mûvészi programot, amit József Attila majd számon kér a Kassák-kritikában – igaz némi messia-nizmussal, dogmatizmussal – a magyar avantgárd igazán csak nemzetközileg ismert és elismert mesterén. Kassák verseirôl írja:

„Nem érthetetlenek, csak értelmetlenek. Nincs értelmük önma-gukon belül, nincs értelmük önmaönma-gukon kívül. Nincs értelmük különösen és nincs értelmük általánosan. De legfôképpen – nincs értelmük társadalmasan.”¹⁸Miközben – ugyancsak az új mûvészet

15DERÉKYPál, „digitális-analógiás képalkotásnak” nevezi Kassák poétikai eljárását:

„A minden eddigi deszemiotizáló eljárás során alkalmazottnál kisebb darabokra bom-lott, majd analógiás úton »téglákká« (Kassák) összegyúrt valóságtöredékek segítségé-vel olyan építkezésmód vált lehetôvé, amely semmi akadályt nem gördített a diszhar-mónia mûbe foglalása elé.” „Latabagomár ó talatta latabagomár és finfi” A XX. század ele-ji magyar irodalom,Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó, 1998, 256.

16KULCSÁRSZABÓErnô, A ló meghal…-ban érvényesülô deszemiotizációról írja:

„…a deszemiotizálódás Kassáknál azért nem lesz következetesen végrehajtható mûvé-szet, mert poétikájának nyelvi premisszái egy közvetítésre rá nem utalt valóságviszony-ból származnak.” Az elidegenített nyelv „beszéde”,Irodalomtörténet, 1999/3., 347–364., 361.

17DERÉKYPál, Latabagomár,293.

18József Attila Összes Mûvei III., 111.

jegyében elindult – egy közösségi nyelvre, beszédmódra hagyat-kozó irányzat, az Erdélyi József kezdeményezte új népiség, amely aztán a 20-as évek közepétôl ugyanúgy, de erôteljesebb társadal-mi, politikai kontextusban definiálja újszerûségét és mûvésziségét.

Ebben az összevetésben az avantgárd valóban gyökértelen és ele-ve ele-vesztes. A bukása – nem elválaszthatóan az avantgárd európai hanyatlásától – a Babits meghirdette új klasszicizmus révén telje-sedik be. A klasszicizmus a modernség kilengései után új alterna-tívaként hirdette önmagát. „Szocialisták, kommunisták, népiek és polgáriak a közös nevezôt egyfajta klasszicizmusban találták meg…”.¹⁹Az új klasszicizmus szembeszállt az avantgárd antitra-dicionalizmusával, a „modern barbársággal” az írástudók felelôs-sége nevében, ahogy Babits Julien Benda Az írástudók árulása cí-mû könyvét ismertetô tanulmányában programmá alkotta.

József Attila az avantgárddal jóval Bécsbe érkezése elôtt megis-merkedett és próbálkozott. Az expresszionizmus messianisztikus hi-te érzôdik, hallható ki a Tanításokciklus (1923) próféciáiból. „Isten országát hirdetem néktek” – fogalmazódik meg a munka a mûvé-szet, a tudomány szintézisét valló aktivista „zarathustrai” próféta²⁰ küldetéstudata. A költô e felfogás szerint maga is „munkás”: „Néha napszámosnak hívjátok ôket, / Néha pedig költônek mondjátok, / Noha nem több egyik a másiknál.” A Tanításokszövegét a profeti-kus beszédmód szervezi, ugyanakkor itt is megfigyelhetô az a kifor-ratlan szemléletmód, ahogy a romantikus képek (az üvegöntôk kül-detéses szerepe) a metaforikus és allegorikus utalásokkal összeszö-vôdnek az absztrakt vagy a reális valóságelemekkel. Utóbb József Attila is túlzónak tartotta a vers kamaszos nagyotmondásait, szer-telenségét, s leszámolt a „tanító–próféta–testvér” magatartással.²¹ ATanításokszertelensége megmutatkozik a szöveg inkoherens vol-tában is. A fiatal költô próbálkozik a szimultanizmussal, és erôlteti az asszociációkat („Szurkos fáklyát gyújtanak szemükben / Immár a

19TVERDOTA György, A magyar avantgárd elsô bukása, Irodalomtörténet, 1991/3–4., 475. Az avantgárd esztétika babitsi értelmezésérôl: DERÉKY Pál, Lata-bagomár,34–50.

20SZABOLCSIMiklós a Tanításokprófétáló attitûdje és szövege és a Zarathustra kö-zött számos áthallásra utal: Érik a fény, 190–195.

21I. m.,261.

hátul gombolós négerek is”). Így összegzi ekkori énjét és mûvészi próbálkozásait tanárának, Galamb Ödönnek írott levelében: „Én most már nem is költônek tartom magamat, hanem tanítónak. Mert nagyon furcsa gondolatba akadtam: a mûvészet: tudomány. S abban különbözik a tudománynak mondott tudománytól, hogy nem jár fáradtsággal, nem magyaráz, hanem elhitet.²²

A jóság-igény átható életszemléletként fogalmazódik meg ezek-ben a versekezek-ben. A Kövek meghökkentô metaforája, a „Krisztus-habarcs” az új élet lehetôségének hiányát, a kövekbôl összerakodó város ígéretét, be nem teljesülését sugallja. A Nietzschére²³ s a Zarathustrára támaszkodó vers a kô-ember metaforát viszi végig:

„Széthullt az ember millió darabra.” Az avantgárd történetfilozó-fiája fogalmazódik meg a magányos (ember)kô és az „értelmes vá-ros” korrelációban, illetve az „úton heverô kövek” és a „templom-torony kupolája” metaforikus polarizáltságában. A széttörtség érzése a darab és egész korrelációjában, az egésszé válás reményte-lenségében a fájdalom hordozója: „Mert most minden s egyetlen értelmünk / az úton heverô kövek fájdalma.” A Köveka fiatal költô kísérlete a századelô válságérzetének és a modernség világszem-léletének metaforikus megszólaltatására, a szétesettség megjelení-tésére, amelynek katartikus képiségét majd az Eszmélet széthulló hasított fa-világrend metaforájában sikerül megtalálnia.²⁴Ez a pro-fetikus, szabadvers-szerû szöveg ugyanazt a gondolatsort fogal-mazza meg, mint amit az Ide újra szeretet jönszabályos 4-soros, laza rímelésû formában. A profetikus beszédmód, az Ady késô roman-tikus én-kultuszát aktivizmussal egyesítô szerep- és szövegformálás átalakulását a Nem én kiáltok jelzi cím- és jelszerûségében.

József Attila második kötetének címadó verse ez. A cím poéti-kus tartalma és jelvonatkozása egyaránt mutatja a költôi „életút”

alakulását: már nem a szépség koldusa, már nem a szecessziós életfájdalom kidalolója, hanem egy nagy korszak részese és meg-szólaltatója. A verskezdetben megjelenô tagadás a szimbolisztikus,

22József Attila levelezése,45.

23SZABOLCSIMiklós, Érik a fény,274.

24TVERDOTAGyörgy, „Szublimálom ösztönöm”.József Attila versek elemzései,Bp., Universitas, 2006. További szöveghelyekre utal a Zarathustra-párhuzamot illetôen, 31–35.

adys beszédmód visszavonása – a versben kifejtett módon való eli-minálása az énnek, a verset uraló szubjektumnak –, kétségkívül az avantgárd poétika jegyében formálódott. Az egyén „kiáltása” és a föld dübörgése olyan antitetikus viszony, amely a jel poétikai op-pozíciójának arra a kettôsségére épül, melyet egyfelôl a jeladó szubjektuma (én-tömeg), másfelôl a jel jelszerûsége ír le. A föld dübörgése ugyanis nemcsak „megformáltságában”, hangerejében több, mint az egyén kiáltása, hanem értelmezhetôségében is.

Olyan metaforikus konnotációt jelöl, amelybe az erô, a sokaság és a történelmi nagy változás egyaránt beleértôdik. Nem véletlen, hogy a szocializmus idôszakában a föld dübörgésében a forrada-lom hangját hallották az elemzôk,²⁵noha a szöveg – igaz nem di-rekt deixisben – azt a sátánnal hozza összefüggésbe.

A vers megszólítássorozata (vigyázz, lapulj, simulj, rejtôzz stb.) nyílttá teszi a megszólítottat, de olyan kollektívumot képez, amely-be amely-beletartozik a amely-beszélô is. Ez a amely-beszédmód, a deklaratív etikumot tudatosító megszólító formula az avantgárd sajátja, itt azonban cél-ja nem egy direkt felszólítás valamely jövôformáló magatartásra, tettre. Ellenkezôleg, a szubjektum feloldódására hív fel, beleolvadá-sára a természetbe, a mindenségbe, tehát az én feladábeleolvadá-sára. A felol-dódás módozatai ötletszerûek, úgyszólván a beszéd spontaneitása hívja elô azokat. A beszédszerûség egyébként is szervezô sajátossá-ga a szövegnek, ami látható a megszólításokban is („Te szegény”,

„Barátom, drága, szerelmes barátom”). A Nem én kiáltok ebben a spontán önfeloldódásban nem (csak-) a versbeszéd énjét, hanem a világ alanyiságát, a szubjektumot tünteti el, azaz a vers nagyobb része nem a címben jelzett versbeszédre fókuszál, hanem az én és világ viszonyára. Ezt a viszonyt olykor erôteljes kollektívtudat vagy altruizmus színezi, mint a híressé vált sorokban is:

Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.

Légy egy fûszálon a pici él

s nagyobb leszel a világ tengelyénél.

25GYERTYÁNErvin, Költônk és kora,Bp., Szépirodalmi, 1963, 149–150. A vers re-cepciójáról áttekintést ad SZABOLCSIMiklós, Érik a fény,288–294. Elôzményként ô is a „kor egészét” és a munkásmozgalmat látja, 287.

Az avantgárd sokszínûségébôl a konstruktivizmus is megérin-tette a fiatal költôt. Noha 1925 tavaszán mutatkozik verseinek egy nagyobb csoportja, amely Kassák és a bécsi Ma-kör konstruktiviz-musfelfogását tükrözi,²⁶a levelekben csak 1926-ból van adat arra, hogyan értelmezi József Attila a konstruktivista poétikát. 1926.

december 19-i levelében figyelmezteti Jolánt, hogy „parnasszista szonettet nem nehéz írni, ahhoz nem lírai hév kell, hanem csupán ízlés és gondosság”. Majd: „És semmi szimbolizmus! Mindent tel-jesen racionálisan; és analitikusan meg kell vizsgálni minden szót és minden sort külön-külön.”²⁷Egy korábbi levélben (1926. okt.

12.) pedig részletesen is kifejti mit ért racionalitáson és analitikus vizsgálaton. Gáspár Endrének írja: „Ezek után természetesen arra törekedtem, hogy minél tényszerûbben fejezzem ki az elmondan-dót, még pedig a szimbólumi lehetôségek kizárásával, vagyis hogy az elmondott tény minden mellékgondolat kizárásával jelentse az érzést, ami által – a forma és a tartalom azonossága folytán – a mondanivaló is módosul annyival, hogy pontosabb, tehát mon-danivalóbb lesz, azaz a vers léte szükségesebb s maga a vers ver-sebb.” S ezután következik egy népdalidézet, a konstruktivizmus

„tárgy- és tényszerûségének” illusztrálására. Azaz a konstruktiviz-must mint poétikai eljárást a költô függetlenítette a beszédmód-tól, mûvészi formától s az avantgárdtól: „…ez a vers csupán té-nyekben állítja magát, pedig költôje biztos hogy nem ismerte a konstruktivizmust. De ismerte a konstruktivitást.”²⁸ Az, hogy a tényszerûség poétikai követelményét József Attila épp egy népdal kapcsán mutatja ki, deklaratívan jelzi, hogy a konstruktivitás poé-tikai elv és módszer számára, egyfajta tárgyiasság.²⁹Amit elsôsor-ban Kassáktól tanult, amint a verseik közti áthallások is mutatják,

26A konstruktivizmusról SZABOLCSIMiklós,Érik a fény,365–377., 381.

27József Attila levelezése,141.

28I. m.,127.

29BÓKAYAntal a tárgyias költészet deklarációját látja a levélben: „A konstruktivitás hozzáállás, bizonyos létmodalitás, mely nem a személybôl, talán nem is a tárgyból szár-mazik, hanem a tárgyi viszony, tárgyrendszert szervezô, teremtô viszony jellemzôje”.

„Líra és modernitás”, József Attila én-poétikája,Bp., Gondolat, 2006, 224.

s amit Kassák visszaemlékezése is igazolni látszik, miszerint József Attila Bécsben könyv nélkül tudta az ô számozott verseit.³⁰

1925 tavaszán keletkezik egy verscsoport, amit Szabolcsi Mik-lós „szorosabban vett konstruktivista” verseknek nevez.³¹Ezekben jól érzékelhetô az a törekvés, ahogy József Attila a szabad vers kötetlen szerkezetét, beszédmódját az élôbeszéd közvetlen fordu-latosságaival, performativitásával egészíti ki. A Saitos Valériának címzett Riának hívom kijelentéseket tartalmaz, amelyek ugyan a címre s benne a verstárgyra, a lányra vonatkoznak, de láthatóan szétszakadnak az ôket összekötô szintaktikai kapcsolatok – a sza-bad vers „szabálya” szerint megszakad a szöveg a sorvégeken –, és sajátosan rendezôdnek a szorosabban összetartó mondatok is. Kü-lönösen érzékelhetô ez a vers elsô tömbjében, ahol az elsô három mondat a megnevezés véletlenszerûségét és „értelmetlenségét”

taglalja, logikailag összetartó, de széttartó szemantikai konstruk-cióban, játékos iróniába vonva a jelentésazonosítás normáját:

„Riának hívom ôt” – „De éppúgy mondhatnám…” – „Sok értel-metlen dolgot csinálunk…”. A második tömb más „stratégiát” kö-vet. Annak az elsô sorában tett kijelentést értelmezi oly módon, hogy a „virágok” asszociációs tartalmát, szintaktikai kapcsolódási lehetôségét taglalja. A szöveg minden mondatszerû egysége ráutal a virágra, a kapcsolódás azonban alkalmi, ötletszerû. Ugyanakkor ezekben a véletlenszerûen egymás mellé kerülô szövegelemekben van egy motívumstruktúra, amely összetartja az alkalmi szöveget:

„virág” – „színes harangok” – „jövôbeli gyerekei” – „gonddal ügyel rájuk” – „vagy, hogy engem kínál meg vacsorával”. A szere-lem szemantizációját adják meg ezek a kifejezések, arra utalnak, ugyanakkor elhárítják a szimbolizálást, illetve a szimbólumszerû jelkapcsolatot. Ezt a törekvést aztán a záró, lerövidült szövegrész elhagyja, összetartozó, tartalmilag is koherens közléssé válva, be-emelve a szerelem szimbólumát: „Egy hangvilla két ága vagyunk”.

30A Kassák-versek áthallásait TVERDOTAGyörgy regisztrálta, kimutatva az alko-tásmódbeli hasonlóságokat. Ihlet és eszmélet, 155–181. – Kassák 1925-ös találkozásuk kapcsán írja: „Vagy húsz-huszonöt versemet szavalta el emlékezetbôl azok közül a ver-seim közül, amelyeket a közhit szerint nyomtatásban olvasva is nehéz volt felfogni.”

KASSÁKLajos, Csavargók, alkotók,Bp., Magvetô, 1975, 229.

31SZABOLCSIMiklós, Érik a fény,381.

A kép, a metafora az összhangzást intonálná. Mint a verskezdet-ben, a kapcsolat megszólaltatása – most a zene nyelvén való kifeje-zôdése – jelenik meg a közlés tárgyaként. A kapcsolat, amelynek vágyott mivoltát értelmezi a középsô szövegtömb, azonban egyol-dalú, amit ismét a zene „nyelvén” érzékeltet a verszárlat: „Néha rekedten száll föl a szomorúság”.

A szöveggel való kísérletezés erôteljesebben mutatkozik meg a Most fehér a tûzsoraiban. Visszautal tematikusan egy-egy mondat az elôbbi versre („Én mindig Riának hívtam”), s a kontextuális szövegtömb mint a mondatfûzés eszköze is megfigyelhetô, de je-len vannak a teljesen szabad mondatok is, amelyeket nem kapcsol semmiféle asszociációs vagy tematikus rend, logika: „Temetôkben világít a villany / Könnyeink fekete kristályokat mosnak / Nincse-nek szavak, amit kimondhatnánk.” A vers záró része azonban tel-jesen más módon formálódik. Két mondat ismétlésével rímelô szöveg jön létre, versszerû vers.

Hasonlóan a kísérletezés szándékának tudható be a Kopogtatás nélkülkeretes szövegszerkesztése. A vers belsô összefüggô tömb-jében a kontextuális koherencia szerint rendezôdnek egymás mel-lé a mondatok, miközben azok valóságtartalma érzékelhetôen al-kalmi kapcsolódást mutat. Szándékos kötetlenség és közvetlenség fûzi tovább a mondatot: „ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányé-rul, amikor akad más is”. Ezt a szerkesztésbeli szabadságot azon-ban a fiatal költô feláldozza a keret szabályozottságával, igaz a nyi-tó mondatot tovább alakítja a zárlatban: „Ha megszeretlek, ko-pogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, / de gondold jól meg, / bánta-na, ha azután sokáig elkerülnél.”

József Attila konstruktivista verseiben azzal a kassáki szövegal-kotási móddal él, mely szerint a szintagmatikus összefüggések csak látszólagosak, s az asszertorikus és nem asszertorikus kijelen-tések rendezetlen halmazt alkotnak. Ezek egy része az alkotó-beszélô személyére irányul, de nem rendelkezik referencialitással, a kijelentések az autoreferencialitás igényével formálódnak.

Ugyanakkor látnivaló, hogy még a szorosabban kötôdô versek (Én dobtam, Ekrazittömeg) is jelzik az önállósodás, a saját kifejezésmód igényét. Az Érik a fénya fragmentált jelenségvilágot egy kollektív, teremtésorientált beszédhez rendezi. Azaz a beszéd modalitása és

szerkesztettsége oly módon ellentmondó, hogy nincs utalás a szö-vegben a világ kaotikusságának bárminemû felszámolására mint hitre, jövôképre vonatkozóan.

A vers technicizmusa („Ívlámpák vagyunk”, „Gyémánthidak szökkennek”) az avantgárd modernségélményét, a technikai mo-dernizációt tükrözi, úgyszólván konvencionálisan. S az is hagyo-mányosan avantgárd vonás, ahogy az egyén feloldódni kíván a kollektívumban: „Nyissuk ki egészen magunkat, egyszerre jusson mindenki a szeretetbe”. Ugyanakkor a kollektív beszélô, a „mi”

olyan kijelentéseket fogalmaz meg, amelyek csakis egyéniek lehet-nek mind a világra való vonatkozásaikban, mind nyelvi megfor-máltságaikban: „A Napra akasztjuk sugarainkat, megszabadult ke-nyerek telepednek a küszöbeinkre” – szólal meg az Érik a fény op-timizmusa, a kollektív, az új, fiatal nemzedék én- és öntudata két, a valóságból kiszakított és egymás mellé rakott kijelentésben.

Mindkettô kifordítja a logikát, anélkül hogy a groteszk színeze-tében kívánna föltûnni. A földet érô és a lét feltételét jelentô (nap)sugarakat ez az új nemzedék nem abszorbeálja, hanem rá-akasztja, ráhelyezi a Napra. Kétségkívül érzôdik a kijelentésben a fiatalos nagyotmondás, de figyelemre méltóbb a kép logikája, amely szétválasztja a jelölôt és a jelöltet. A „sugár” önállósul, el-veszti eredetét. Még erôtejesebb a diszemiotizáció a mondat má-sik, önálló részében. A négy szó érthetô és valóságvonatkozással bíró önálló jelentésegységet képez, ám így együtt sem ebben a

Mindkettô kifordítja a logikát, anélkül hogy a groteszk színeze-tében kívánna föltûnni. A földet érô és a lét feltételét jelentô (nap)sugarakat ez az új nemzedék nem abszorbeálja, hanem rá-akasztja, ráhelyezi a Napra. Kétségkívül érzôdik a kijelentésben a fiatalos nagyotmondás, de figyelemre méltóbb a kép logikája, amely szétválasztja a jelölôt és a jelöltet. A „sugár” önállósul, el-veszti eredetét. Még erôtejesebb a diszemiotizáció a mondat má-sik, önálló részében. A négy szó érthetô és valóságvonatkozással bíró önálló jelentésegységet képez, ám így együtt sem ebben a

In document A LÍRA LOGIKÁJAJÓZSEF ATTILA (Pldal 26-46)