A szociálpszichológiában az attribúció-elmélet és a kontrollhely elmélet két fontos elmélet, amelyek összefüggenek egymással, ezért szükséges a két elméletet együtt tárgyalni, illetve a köztük lévő különbséget bemutatni. Mindkét elmélet arra ad magyarázatot, hogy hogyan értelmezik az emberek az eseményeket. Az attribúció-elmélet magyarázatot ad arra, hogy az emberek hogyan értelmezik az eseményeket a viselkedés megértése érdekében, és hogyan kapcsolódik egymáshoz gondolkodásuk és a viselkedésük. A kontrollhely elmélete viszont megmagyarázza az attribúció okait. A két elmélet összekapcsolva megmagyarázza az események egyéni értelmezésének különböző dimenzióit.
Az attribúció elméletét először Heider (1944, 1958) dolgozta ki, majd Kelley (1967, 1971) és Weiner fejlesztették tovább. Heider szerint egy adott személy viselkedését két szempontból próbáljuk megmagyarázni: külső (az egyént körülvevő világ) vagy belső okok (pl.:
személyiségjegyek, belső tulajdonságok) alapján, és ha belső az ok, akkor szándékolt vagy szándékolatlan-e az illető cselekvése. Az attribúció oktulajdonítás, az az alapvető emberi törekvés, amellyel az ember próbálja azonosítani, megérteni mások és saját maga viselkedésének hátterében meghúzódó okokat. Tehát az attribúció az a folyamat, amelynek során a személy azonosítja, hogy mások vagy saját viselkedését mi okozta. Először mindig a külső okokat keressük, ha ilyet nem találunk, akkor belső okot keresünk. Az oktulajdonításhoz számos információt fel lehet használni, például, hogy a viselkedés külső vagy belső motivációjú-e, szándékos (ha társadalmilag nem kívánatos, kis hatása van, korlátozott a személy saját érdekei ellenére cselekszik) vagy szándékolatlan-e; gyakran megjelenik-e, vagy csak az adott helyzetben, az adott viselkedésmintázat megfelel-e a személy más helyzetben tanúsított magatartásának, illetve mindenki így viselkedik-e, vagy csak a megfigyelt személy.
A viselkedés változtatásában a személy saját tulajdonságainak van fő szerepe, ugyanis a személy saját felfogása változtatja meg viselkedését a különböző helyzetekkel szemben (Ross, 1997).
Az attribúciót számos hiba torzíthatja. Az attribúciós hibák egyik csoportját képezik a kognitív torzítások (melyek létrejöhetnek a hibás információ-feldolgozás miatt): 1) okozás irányában történő torzítás (véletlen esemény mögött is okot tételezünk fel); 2) torzítás belső attribúciók irányában (alapvető attribúciós hiba); 3) cselekvő-megfigyelő torzítás (saját viselkedésnek külső, mások viselkedésének belső okot tulajdonítunk inkább) (Nisbett, 1980 idézi Rozgonyi T-né, 2001). Az attribúciós hibák másik csoportját képezik a motivációs torzítások (jutalom maximalizálása miatt): 1) önkiszolgáló torzítások (siker-kudarc attribúciója); 2) hamis konszenzus, vagyis az a feltételezés, hogy mások ugyanazt gondolják, mint mi (Ross, 1997); 3) az igazságos világba vetett hit (Lerner, 1980).
Weiner (1979, 1985) szerint, különösen, ha az eredményekről beszélünk, négy fő tényező befolyásolja attribútumainkat. Ezek a képességek, az erőfeszítések, a feladat nehézségei és a szerencse. Weiner úgy vélte, hogy az attribúció okai háromdimenziósak. Ezek a kontroll (valóban befolyásolható-e az eredmény) illetve a kontroll helye, a stabilitás (a kudarc csak egyszer vagy ismétlődő esetekben fordul-e elő) és globalitás (az egyik területen bekövetkező kudarc valószínűsíthet-e egy másik területen bekövetkező kudarcot). Ez rávilágít arra, hogy a kontrollhely elmélete része az attribúció-elméletnek. Most nézzünk egy példát a fentiekre: a
fogínysorvadás balszerencse vagy a dohányzás miatt alakult ki? (oktulajdonítás); a dohányzás abbahagyása saját erőtől, személyes akaraterőtől vagy mások segítségtől függ? (a kontroll helye); amennyiben egyszeri alkalommal nem sikerül abbahagyni a dohányzás ez azt jelzi, hogy mindig kudarcot fog vallani? (stabilitás); a dohányzás abbahagyásának sikertelensége azt jelenti-e, hogy lefogynia és több mozgást végeznie sem fog sikerülni? (globalitás). Ezeknek a kérdéseknek mindegyike a páciens felfogását tükrözik a siker esélyéről.
A „kontrollhely” fogalma az 1950-es évek közepén került Rotter (1954) érdeklődésének középpontjába. A külső és belső kontroll fogalma 1966-ban publikált cikkében jelent meg, melyben korábbi években végzett kutatási eredményeit összegezi (Rotter, 1966). Az angol irodalomban használt „locus” szó latin eredetű, jelentése: hely, elhelyezkedés. Az alapmodell
„kontrollhely-elmélet” néven vált ismertté a magyar szakirodalomban, és az egyén azon meggyőződését fejezi ki, hogy mennyiben tekinti élete eseményeinek befolyásolását saját hatalmában levőnek: amennyiben úgy érzi, ő maga befolyással bír, az belső kontrollos; ha az eseményeket saját hatókörén kívülinek véli, olyannak melyekre nincs befolyása saját viselkedésének, vagy úgy véli, hogy a vele történteket más személyek vagy külső események alakítják, akkor az egyén jellemzően külső kontrollal rendelkezik. Az egészségtudatosság növelését célzó társadalmi célú marketingkampányokban és népegészségügyi programokban az egészséggel kapcsolatos kontrollhely-modell változatot alkalmazzák, melyet Wallston és Wallston (1978) fejlesztették ki az egészségügyi területre.
A kontrollhely elmélet leírja, hogy az emberek mennyire hiszik, hogy saját egészségük felett uralkodnak. Az elmélet alapján azok az emberek, akik úgy gondolják, hogy saját egészségi állapotuk felett ők maguk gyakorolnak befolyást, nagyobb valószínűséggel változtatnak viselkedésükön az egészségügyi információkra reagálva, mint azok, akik nem hiszik, hogy rendelkeznek ilyen kontrollal. Azok a személyek, akik úgy gondolják, hogy egészségüket olyan tényezők vezérlik, amelyeket nem tudnak irányítani, például, hogy egészségük Isten vagy a sors, vagy az orvosok kezében van, és nincsenek befolyással saját viselkedésükre (külső kontroll), kevésbé hajlamosak megelőző egészségi intézkedéseket tenni. Azok az emberek viszont, akik úgy érzik, hogy felelősek az egészségi állapotukért (belső kontroll), nagyobb valószínűséggel jellemzi őket optimális egészségmagatartás, illetve alkalmaznak megelőző egészségi intézkedéseket (Rotter, 1966). A kontrollelmélet helyszíne különösen alacsony egészségműveltségű személyeknél lényeges szempont. Ha nehézségeik vannak az egészségügyi utasítások megértésével, úgy érezhetik, hogy saját egészségük „kezelése”
meghaladja tudásukat. Az egészségügyi szakemberek abban segíthetik őket, hogy képesek
legyenek ellenőrizni az egészségügyi eseményeket, és segítsék őket döntéshozási képességeik fejlesztésében. A belső kontrollhellyel rendelkező személyek hatékonyabban kezelik a betegségüket és jó egészséggel rendelkeznek. Tehát a szakembereknek segíteniük kell betegeiket a belső kontrollhely kialakításában.
A fentiekben leírtak miatt az egészségügyi szakembereknek, közöttük a dentálhigiénikusoknak, érzékenynek kell lenniük arra, hogy a páciensek hol helyezik el kontroll helyüket, hogy a legeredményesebben oktathassák őket. A dentálhigiénikus több kérdést is feltehet a páciensnek, hogy felmérje kontrollhelyét. Pl. Ön szerint mi okozta a problémáját, mennyire súlyos a betegsége és milyen eredményeket remél a kezeléstől? (Bastable, 2006). A külső kontrollhellyel rendelkező páciensek kevésbé valószínű, hogy fogékonyak lennének ugyanazon betegoktatásra, mint a belső kontroll hellyel rendelkező páciensek.