ARTNER EDGÁRRÓL ÉS OKMÁNYTÁRÁRÓL
2. Artner Edgár életútja
Artner Edgár Budapesten (in arce Budensi) született, 1895. június 20-án. Atyja, Artner Mátyás a Pénzügyminisztérium tisztviselõje, anyja Göttinger Ilona volt.
Ez utóbbi révén felsõeõri Pyrker László egri érsek, neves egyházfõ (1827–1847) ro-konságába tartozott, s a korabeli polgárság felsõbb rétegébõl származott. Budán járt elemi iskolába, majd a gimnáziumi tanulmányok elsõ hat évét a budai Érseki
Kato-9 Egyik példánya megtalálható a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Rektori Hivatalának irattárá-ban. – Például a kötetek nemzetközi használhatóságának megteremtésére az a határozat született, hogy a könyvtári katalogizálást segítendõ a címnegyedív teljes egészében kétnyelvû legyen, egyébként pedig legalább jegyzetekkel és utalásokkal ellátott idegen nyelvû összefoglalókat, valamint tartalomjegyzéket kelljen hozzájuk csatolni. – Eredetileg latinra tervezett nyelvük Dr. Erdõ Péter fõvédnöki intenciói szerint késõbb angolra módosult. Ez az eljárás véleményünk szerint kellõ orientációt nyújt. Behatóbb érdeklõdés esetén bármely külföldi kutató megtalálhatja a nyelvi akadályok leküzdésének módját. Tekintve, hogy a súlypont óhatatlanul a latin és olasz nyelvû forrásközlésekre esik, e problémával elsõsorban az appará-tusok használatakor lehet majd találkozni. Pontosabban csak részben, hiszen az okmánytárak esetében a legfontosabb segédlet, a mutató mindig a források nyelvén kerül összeállításra. Méghozzá kisebb egy-ségekbõl álló gyûjtemények esetén – gyakorlati megfontolásból – iratszám szerint, ami használójának az alapvetõ segítséget lényegében ugyanúgy megadja, mint a lapszám szerinti metódus.
10Iktatószáma: R. 29/1/2002.
11 E méltatás már Artner – most következõ –curriculumának szerzõjétõl, Dr. Török Józseftõl.
likus Gimnáziumban végezte; a hetedik és nyolcadik osztályokat klerikusi minõ-ségben a bencések esztergomi gimnáziumában, mindvégig kitûnõ eredménnyel.
Ugyanitt tett érettségi vizsgát hasonló minõsítéssel. Teológiai tanulmányait 1913-tól a budapesti Királyi Egyetem hittudományi karán folytatta az ekkor ötéves idõ-tartamra emelt kurzuson. Csernoch János bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek 1918. május 16-án az esztergomi bazilikában pappá szentelte Artner Edgárt, aki kü-lönbözõ budapesti elemi iskolákban lett hittanár, s ezzel párhuzamosan elõbb az Angolkisasszonyok zugligeti templomában, majd a városmajori plébánián kisegítõ káplánként mûködött. Idõközben a budai Szent János kórházban kapott kápláni beosztást, ahol a fertõzõ betegségek osztályán teljesített lelkipásztori szolgálatot.
Mindeközben megírta teológiai tárgyú doktori értekezését, amit 1920. június 19-én sikerrel megvédett. Ezután 1922. szeptember 1-jétõl az 1924-es év februárjáig a „Bolyai” reáliskola hittanáraként mûködött. Innen Rómába ment, ahol a Római Magyar Történeti Intézet adta keretek között 1925 szeptemberéig tudományos kutatást végzett. Visszatérve, fõpásztora akaratából elfoglalta a budapesti Közpon-ti Papnevelõ Intézetben a prefektusi posztot. Ezzel párhuzamosan az 1922-tõl ala-pítója, Pázmány Péter nevét viselõ Tudományegyetem Teológiai Karán habilitált Róma város keresztény régiségeinek tárgykörébõl és ezzel magán-docentúrát szer-zett. Mint szemináriumi prefektus, egyben a kultuszminiszter által megerõsítve egyetemi tanárhelyettesként számos éven át különbözõ tárgyakat adott elõ, vala-mint a nagyhírû szónok, Tóth Tihamér helyetteseként az Egyetemi Templom-ban hitszónokként ténykedett.
Az egyetem alapításának háromszázados évfordulója (1935–1936) kapcsán
Hor-thy Miklós kormányzótól (1920–1944) 1936. február 19-én megkapta a rendkívüli
professzori címet, ugyanezen év június 30-án a kultuszminiszter a Teológiai
Kar-hoz rendelte, s e minõségbõl kifolyólag megbízta az ókeresztény történelem, a
ke-resztény archeológia és a dogmatörténet tanításával. XI. Pius (1922–1939) Deus
scientiarum Dominus kezdetû rendelkezése elõírásainak megfelelõen az Egyetem
és a Teológiai Kar illetékesei megszervezték az ókeresztény egyháztörténet
tan-székét, s erre Artner Edgárt hívták meg, hogy õ legyen e katedrán az elsõ
pro-fesszor. E poszt betöltéséhez Horthy Miklós kormányzó nyilvános rendkívüli
professzorrá nevezte ki 1942. január 24-én, majd egy év elteltével, 1943. január
13-án nyilvános rendes egyetemi tanárrá. Artner Edgár tudományos pályafutása
jól illeszkedik az Egyetem és a Hittudományi Kar két évtizeden át töretlenül tartó,
magas színvonalú mûködésébe, s mindez kitüntetésekkel is járt. Artner Edgárt a
Hit-tudományi Kar 1929. április 29-én bekebelezett doktorrá nyilvánította; majd 1936-ban
pápai titkos kamarássá lett. A II. világháború utáni évek során az Egyetem
függet-lensége egyre gyakrabban sérült; az egyetemi vezetõség a Kultuszminisztériummal
összejátszva a politikai nyomás miatt az újskolasztika nagynevû mûvelõjét, Horváth
Sándor nyilvános rendes egyetemi tanárt professzori tisztétõl fölmentette és
nyug-állományba helyezte. Artner Edgár az 1948/49-es tanévben a Hittudományi Kar
dékánja, a következõ tanévben pedig prodékánja volt, mintegy közvetlen tanúja az
egyetemi függetlenség megsértésének. Artner Edgárnak ekkor döntõ szerep jutott a Kar életében, mert átvette az alapvetõ hittan tanszékének elõadásait és azokat rendre megtartotta, ezzel biztosítva az oktatás, a tanulmányok folyamatosságát.
A vezetõjétõl megfosztott Magyar Katolikus Püspöki Kar 1950. augusztus 30-án végül elfogadta a Hittudományi Kar kiválását a Pázmány Péter Egyetem kebelé-bõl, és Budapesti Római Katolikus Központi Hittudományi Akadémia néven a Hit-tudományi Kart pápai fakultás jogállásban újjászervezte. Ekkor elméletben lehetõ-ség teremtõdött Horváth Sándor állásából felmentett professzor visszahelyezésére, és Artner Edgár mentesítésére az alapvetõ hittan tanítása alól. Ez azonban nem történt meg, az Egyházra nehezedõ politikai nyomás miatt. Artner Edgár még négy éven át tanította az alapvetõ hittan tárgyat a tanszék 1954-ben történt betöl-téséig. Mivel a hallgatók között sokan voltak olyanok, akik Horváth Sándor rend-szere szerint és írásaiból készültek a szigorlatokra, Artner Edgár áttanulmányozta az egész rendszert és tananyagot, s rájött annak értékeire. A legszükségesebb – többnyire elírásokból származó – fogyatékosságok kijavítása után négy részben közreadta latin nyelven azt a theologia fundamentalist, amelyet utóbb magyar nyelvre is átdolgozott, illetve lefordított. Ez utóbbi, 1217 oldal terjedelmû munka eredeti synthesis, a theologia fundamentalis spekulatív részét tartalmazza, és egybe-gyûjtése Artner Edgár állhatatosságát dicséri. Idõközben folytatta dogmatörténeti kutatásait, valamint megírta archeológiai mûvét, amely 1958-ban „A keresztény ókor régiségei” címmel Budapesten, a Szent István Társulatnál meg is jelent. A hat részbõl álló, 2284 gépelt oldal terjedelmû ókeresztény egyház- és dogmatörténete kéziratban maradt. Artner Edgár könyve megjelentekor nem sejthette, hogy mindössze egy év tanítás adatik meg neki. A Központi Papnevelõ Intézet és egy-ben a Hittudományi Akadémia felszámolására törekvõ állami intézkedéseknek õ is áldozatul esett a nyolcvan kizárt kispap mellett. Bár még nem érte el a nyugdíjkor-határt, az állami hatóságok egyházi áttétellel nyugdíjazták. Ezt követõen egyre ritkábban lépte át azon épület küszöbét, amely a nehéz idõkben a két intézmény-nek adott otthont. Artner Edgár három és fél évtizeden át önzetlenül szolgálta az Egyházat a Központi Papnevelõ Intézet elöljárójaként és a Hittudományi Kar pro-fesszoraként. Nyugdíjas évei alatt, amíg erõi engedték, kisegítõ lelkipásztorként dolgozott. Budapesten, 1972. augusztus 12-én hunyt el, s a papi nemzedékek tanárát kevesek kísérték utolsó útjára. Augusztus 22-én az óbudai temetõben helyezték örök nyugalomra. Nagy idõk munkása és tanúja távozott vele, olyan tudósé, akinek egész élete az igazság keresésében telt el a tudomány területén és a papi szolgálatban egy-aránt.
1212 Fontosabb publikációinak idõrendi jegyzéke a következõ:Az egyházi évnek, ünnepeinek és szertar-tásainak kimerítõ leírása és magyarázata a mûvelt közönség számára, Budapest 1923 (az egyetemi Hor-váth-pályázat díjnyertes munkája);Az õsegyház kommunizmusa, Budapest 1923;Római utikalauz, Budapest 1925;Egyház és történelem. Az isteni és emberi elem megnyilatkozása az Egyház történetében, Bu-dapest 1926;Magyarország és az apostoli Szentszék viszonya a mohácsi vészt megelõzõ években (1521–1526)(A Ró-mai Magyar Történeti Intézet Kiadványai), Budapest 1926; Magyarország prímásai és a Szentszék,
3. „Magyarország mint a nyugati keresztény mûvelõdés védõbástyája”
Artner tudományos tevékenységének fontos jellemzõje római kötõdése. A Római Magyar Történeti Intézet 1924. évi, Gerevich Tibor nevével fémjelezett, elsõ vi-lágháború utáni újrakezdésének Lukcsics Pállal együtt meghatározó,
13de e vonat-kozásban eleddig valójában kevésbé ismert alakja. Római tartózkodásának mind-össze másfél évébõl három mozzanat emelhetõ ki. Elõször is az, hogy Csernoch János bíboros, hercegprímás küldte ki az Örök Városba,
14ösztöndíját pedig az a Ka-tolikus Vallásalap biztosította, amelyik pár évvel késõbb a Falconieri-palota
vétel-Prímás Album 1927;A római katakombák, Katolikus Almanach 1927, 731skk;A római katakombakutatás mai állása, Theologia, 1934, 61skk;Római utikalauz a magyar közönség számára, Budapest 1934 (2., bõví-tett kiadás, Bangha Bélával közösen);Egyháztörténelem. Artner Edgár elõadásai alapján jegyezte Bozzay Imre(Katolikus fõiskolai tanfolyam 1934/35 II), Budapest [1935];Egyháztörténelem. A pápák politikai ha-talmának csökkenése III. Ince után, Budapest [1935];A Pázmány-egyetem jubileuma a liberális korban, Theologia, 1935, 247;Az Eucharisztia az ókeresztény emlékeken, Eucharisztia, 1938, 115skk;A hittudomá-nyi kar története 1635–1935(A Királyi Magyar Pázmány Péter-Tudományegyetem története 1), Buda-pest 1938 (Hermann Egyeddel közösen, Artner az 1804–1935 közötti éveket írta meg, vö. még KSz 53 [1939] 358–360);Archeológia és teológia, Theologia 1939, 245skk;Még egy-két szó Nagy Konstantinus ke-reszténységérõl, Theologia, 1940, 130skk;Origenes és Plotinos, Theologia, 1940, 211skk;Az utolsó évtized teológiai jelentõségû ókeresztény régészeti kutatásai Rómán kívül, Theologia, 1940, 79skk. 363skk. 1941, 175skk. 266skk. 359skk. 1942, 172skk;A keresztényellenes újplatonizmus: Porphyros, Bölcseleti Közlemé-nyek 6 (Schütz-emlékszám), 1940, 15skk;A bûnbánati fegyelem válsága Keleten a IV. század végén, Theologia, 1942, 324skk;Hitehagyó Iulianus világ- és történetszemlélete, Theologia, 1942, 220;Az õsegy-ház mariologiája, Theologia 1942, 20skk; Ókeresztény egyház- és dogmatörténet. 1. könyv. Ókeresztény egyház- és dogmatörténet a vallástörténet megvilágításában, Budapest 1946;A keresztény ókor régiségei (Emlékeink nyomdokain), Budapest 1958. – Õ írta továbbá a Bangha–Íjjas-féleKatolikus Lexikon óke-resztény egyháztörténeti és régiségtani, valamint aNapkelet Lexikonbizánci tárgykörhöz tartozó cik-keit. Néhány, egyháztörténeti munkákról írt ismertetése: KSz 51 (1937) 487–488; KSz 52 (1938) 431–433; 53 (1939) 230–231. – Kiadatlan:Praelectiones Theologiae Fundamentalis. Horistica generalis.
Tractatus: Defensio Christianismi, Budapest 1952 (ELTE EKK Ms. Ab 293, stencil). Vö.Catalogus libro-rum manuscriptolibro-rum Bibliothecae Universitatis Scientialibro-rum Budapestinensis. Pótkötet, szerk.Knapp Éva, Budapest 1999, 33.
13 Vö.Gerevich,A Római Magyar Történeti Intézet, 200–201.
14„Bátor vagyok azt is tisztelettel közölni Nagyméltóságoddal, hogy a bíbornok-hercegprímás úr Õeminenciájának kérésére és az intézet igazgatóságának javaslatára, valamint arra való tekintettel, hogy rövid úton vett értesülésem szerint ahhoz az akadémiai bizottság is hozzájárult, dr. Artner Edgar budapesti állami középiskolai hittanárt történeti és régészeti tanulmányok céljából folyó évi február hó közepétõl 1925. január hó 1-ig a Római Magyar Történeti Intézetbe ösztöndíjas helyre kiküldtem. Ennek az ösztön-díjas helynek költségeit, havi 400[!]lírát azonban nem a vezetésem alatt álló tárca, hanem a magyar katholikus vallásalap fogja viselni.” Gróf Klebelsberg Kuno kultuszminiszter Berzeviczy Alberthez, a Ma-gyar Tudományos Akadémia elnökéhez. Budapest, 1924. február 10. MOL Az Országos MaMa-gyar Gyûjte-ményegyetem Tanácsa, (K 726), 1924/93. – Az összeg nyilvánvaló elírás, a többi ösztöndíjas (Lukcsics, Fógel, Kastner, Horváth) ugyanezen forrás szerint 4000 olasz lírát kapott havonta. (Mint aFüggelékben [III, n. 20 (2. pont)] láthatjuk, Lukcsics szerint ez ténylegesen nem így alakult.) – A késõbbi kijelölés nyo-mán válik érthetõvé, hogy Artnerral miért nem találkozunk az akadémiai Bizottságnak az elsõ valódi ösz-töndíjasok kiküldésével foglalkozó ülése 1924. január 5-ei jegyzõkönyvében. (K 1591/28.)
árának több mint harmadát állta.
15Küldetése tehát a Pápai Magyar Egyházi Inté-zet létrehozása közvetlen elõzményének tekinthetõ, kiváltképpen, hogy hazatérve a Központi Szemináriumban az õ feladata lett a teológusok olasz nyelvre tanítása.
16Továbbá régészeti tanulmányokat és vizsgálatokat folytatott. Ezirányú érdeklõ-dése élete végéig megmaradt.
17Végül pedig átfogó kutatásokat végzett a vatikáni levéltárban, ami viszont sokirányú életmûvének elkülönülõ és mindeddig lezárat-lan fejezetét képezi. Egy-két kisebb közleményét leszámítva csupán Magyarország és az Apostoli Szentszék viszonya a mohácsi vészt megelõzõ években címû, bámulatos ala-possággal és apparátussal elkészített tanulmánya látott napvilágot és került alap-mûként a historiográfia vérkeringésébe.
18Ez az írása eredetileg vatikáni okmány-tára bevezetésének ötödik fejezete lett volna. A többi fejezet sohasem készült el.
A kéziratban maradt és most közlésre kerülõ forrásgyûjtése azonban az – eredeti címlapon ugyan feltüntetett, általunk viszont értelem szerint elhagyott – kortörté-neti bevezetés hiánya ellenére is voltaképpen befejezettnek mondható.
Befejezettnek mondja az Artnert és kéziratát 1924. és 1925/26. évi minisztériu-mi jelentéseiben hosszasan méltató Gerevich Tibor igazgató is, aki aláhúzza, hogy témája kidolgozásával õ bízta meg a tehetséges fiatal papot.
19Artner mûve Elõsza-vá ban inkább saját választásáról szól, ám ez semmit sem von le azon történeti tény értékébõl, hogy a Római Magyar Történeti Intézet kezdeti munkaprogramja szer-ves részének tekintette az ifjú teológus kutatásait. Szintén a szerzõ írja le, hogy for-rásgyûjtése az Intézet által eszerint minden kétséget kizáróan felújítani
szándéko-15 Pásztor,La fondazione dell’Accademia, 89.
16Beke Margit tehát voltaképpen nem is téved nagyot, amikor Artnert (a piarista Miskolczy István-nal együtt) már 1924-ben – majd 1926–1927-ben Galla Ferencet is – a Pápai Magyar Intézet ösztöndíja-sai közé sorolja.Beke,L’Istituto Pontificio Ecclesiastico Ungherese a Roma, 72,Das päpstliche Ungarische Kirchliche Institut, 195. (Állami ösztöndíjának említése viszont alaptalan.) – Gerevich 1925. június 6-ai elõterjesztésében azt írja, hogy a „magyar katholikus vallásalap részérõl engedélyezett ösztöndíjra a bíbo-ros-hercegprímás Õ Eminentiájával, mint a vallásalapi bizottság elnökével való érintkezés után leszek bátor egy második történészt javaslatba hozni”, arról azonban szándéka bizottsági jóváhagyása ellenére sem tudunk, hogy Artner helyét betöltötték volna. MTAKK K 1224/160; K 1591/32 (1925. jún. 22.) Megjegyzendõ még, hogy a történeti intézeti Galla 1930/31. évi mûködését a Pápai Magyar Intézet rektora, Luttor Ferenc is jellemezte, miszerint „Galla Ferenc dr. a Vatikáni levéltárban a budapesti Pázmány-egyetem történetére vonatkozó kutatásokat végzett, továbbá rendszeresen átnézte és rész-ben kijegyezte a Propaganda Congregatio levéltárának török hódoltsági magyar vonatkozású anyaga egy részét”. Uo., K 1224/212.
17 Lásd iménti bibliográfiáját.
18 „A korszak szentszéki–magyar kapcsolatait Fraknói Vilmos és a korszak végére vonatkozóan Artner Edgár már részletesen feldolgozta, ezért ennek újabb elõadására nincs szükség.”Kubinyi And-rás,Diplomáciai érintkezések a Jagelló-kori magyar állam és a pápaság között (1490–1526), Magyarország és a Szentszék kapcsolatának ezer éve, 119–134, 120. Lásd még példáulKosáry Domonkos,Magyar kül-politika Mohács elõtt, Budapest 1978, jegyzetek,passim.
19Pásztor,Gerevich Tibor a Római Magyar Történeti Intézet mûködésérõl, 337–338 és 343;A külföldi magyar intézetek megalapítása és 1924/25. tanévi mûködése, 20–21;A külföldi magyar intézetek mûködése… az 1925/26. tanévben, 13. (In extensoidézve az elõzõ fejezetben, a maga helyén, a vatikáni magyar kutatások két világháború között mûködõ generációja illusztratív számbavételénél.)
zott Fraknói-féle Monumenta Vaticana olyannyira szerves folytatása lesz, hogy annak kötetszámait is továbbviszi.
20Artnernek a keresztes háborúk korától a törökökkel kötött zsitvatoroki békéig eljutó okmánytára mindazonáltal nemcsak formailag, hanem tartalmilag is a Mo-numenta Vaticana folytatásának tekinthetõ. Célja egyfelõl – ugyanúgy, mint Frak-nóiéknak – August Theiner Vetera Monumentája
21javítása és kiegészítése, valamint a 16. századra történõ kiterjesztése, másfelõl pedig magának már a Monumenta Vati-canának szupplementálása. Ennek megfelelõen az 1–51. számok alatt található iratok – egyazon sorszámnál olykor több forrás is szerepel – szinte kizárólag már kiadott dokumentumok regesztáját (részint közlését), már-már kritikai igényû könyvésze-tét és számos esetben filológiai pontosítását tartalmazzák a cca 1214– 1290-es évkör-bõl. A következõ jól elkülöníthetõ csoport (52–99. sz., 1308–1426) elsöprõ többség-ben a pápai tizedszedõk magyarországi tevékenységével foglalkozik. A harmadik pedig alapvetõen szentszéki követeknek adott instrukciókat tartalmaz a Hunyadi-és Jagelló-korból (100–125. sz., 1475–1504). A negyedik rHunyadi-ész (126–145. sz., 1522–1526) túlnyomórészt II. Lajosnak Rómába írt leveleit, az ötödik (146–160. sz., 1529/1530–1547) meghatározóan nunciusi levelezést, az utolsó, a hatodik pedig egy kivétellel pápai brévéket (161–206. sz., 1566–1606) ad közre. Az egyes csoportokon belül mind-emellett szórványosan más típusú dokumentumokat is találunk. Sorukból az Apostoli Kamara ügykörébe tartozó forrásokat lehet külön kiemelni. A 87. sz.
alatt közölttõl eltekintve, melyet Artner az apostoli könyvtárból hoz, valamennyi irat lelõhelye a vatikáni levéltár.
Az alapjában véve heterogén jellegû válogatást többé-kevésbé egységes keretbe illeszti a másik célkitûzés, ami Magyarországnak a keresztény Európa védelmében játszott szerepe bemutatását foglalja magában – miként azt az Elõszó mellett a né-mileg archaizáló és bonyolult cím is mutatja. A szándék, vatikáni forráskiadvány-ról lévén szó, értelemszerûen ugyanúgy felöleli az Apostoli Szentszék hasonló sze-repét is. E megközelítésben viszont Artner kötete kifejezetten egy, még a Vatikáni Magyar Okirattár-Bizottság által tervbe vett munka megvalósulása. A Bizottság tudniillik 1887. januári ülésén elrendelte „a XV. századból azon okmányok és diplomatiai iratok másolását, melyek a Szentszéknek tevékenységére s a török elle-ni hadjáratok elõsegítésére vonatkoznak.”
22A részben iratszerûen kimutatható szoros átfedés
23közvetlen kapcsolódás meglétére enged következtetni. Ugyanakkor az Elõszó, noha behatóan tárgyalja a Monumenta Vaticana folytatásának
módszerta-20Lásd alább azElõszót.
21 Az ehelyütt külön fel nem tüntetett, vagy rövidített könyvészeti adatokat lásd az elõzõ fõfejezetben.
(Egyedül az Artner bibliográfiájában szereplõ vonatkozó mûvet közöljük ismételten teljes leírásban.) 22 Századok 21 (1887) 179–181.
23 AMonumenta Vaticanafennmaradt kéziratos iratanyagában a Hunyadi-kori nunciusi instrukciók má-solataiban ismerhetünk rá az 1887-es döntés végrehajtására. Lásd az elõzõ fõfejezetFüggelékében található jegyzéket (I, n.ii), valamint azOkmánytárjegyzeteit, amelyekben tételesen jelöltük a megfeleléseket.
ni lehetõségeit, nem szól errõl. Szenvedélyes sorai sokkal inkább aktuális indítta-tásról árulkodnak.
„…végre itt az ideje, hogy az európai közösségben újra elismertessük érdemein-ket és ismertté tegyük szenvedéseinérdemein-ket, pusztulásunkat, melyet a keresztény kö-zösség védelme rótt ránk. Ez kötelességünk magunk, fajtánk és nagy múltunk iránt…” E szavak nem – a Clauser Mihály által egy helyütt színes és eleven stílusú-nak mondott – Artneréi, hanem Elõszavával szinte egy idõben Szekfû Gyula vetette õket papírra. A sorokat egy másik kortárs, Bánfi Florio – kifejezetten az itáliai ma-gyar kutatásokra vonatkoztatva – egyenesen „Mama-gyarország Nyugat védelmében betöltött” szerepének „tudományos propagálására” irányuló felhívásként értelmez-te.
24Artner munkája tehát közvetlenül a két világháború közötti – szélesebb össze-függéseiben Klebelsberg Kuno nevével fémjelzett
25– magyar kultúr- és tudomány-politika egyik központi gondolata mentén született.
26Erre hangsúlyosan fel kell hívni a figyelmet. A római történeti intézetek sokszínû mikrovilága igen kiváló te-repül szolgált a szûk, ám elit körben ható tudományos propagandára. Például II. La-jos leveleinek (és több más iratnak) az Elõszóban kifejtett válogatási szempontoktól valamelyest eltérni látszó újraközlése szemlátomást e szándék megvalósításának haté-konyságát kívánta növelni. Magának az alaptémának a feltárása és kiváltképpen a ter-vezett terjedelmes bevezetõben történõ feldolgozása ugyanakkor önmagában is hi-ánypótlónak számított volna, ha az 1920-as években megjelenik.
27A kiadásra végül mégsem került sor, és korántsem amiatt, mert Artnert egyéb teendõi és a feladat bonyolultsága végül megakadályozták a bevezetésként terve-zett feldolgozás megírásában. Gépiratos tisztázatban – valószínûleg már idehaza, az 1920-as évek második felében – elkészített és csupán pár javítást tartalmazó mû-vét mint forráskiadást Gerevich Tibor 1930-ban a Római Magyar Történeti Inté-zet sajtó alatt lévõ, illetve sajtókész kiadványai közé sorolja.
28Ismerve Artnerrõl és
24Gianfrancesco Aldobrandini magyarországi hadivállalatai, 1–2. (AMagyar Történetbõl [III, 585] vett Szekfû-idézetuo, 1. j.)
25 Vö. további irodalommalUjváry,Tudományszervezés–Történetkutatás, 19skk.
26Vö.Kornis Gyula,Kultúrpolitikánk irányelvei, Budapest 1921. Idézi:Romsics Ignác, Magyaror-szág története a XX. században(Osiris Tankönyvek), Budapest 20043, 180–181.
27 Megint csak Szekfû Gyulára hivatkozunk. Õ egyfelõl Magyarországpropugnaculum Christiani-tatis, avagybastione della Chirstianità,antemurale e balovardo di tutto il resto dei Cristianiszerepét az Artner Elõszavában megjelenõ módon, sõt még nagyobb tûzzel interpretálja és mutatja be. Másfelõl a vonatkozó magyar alapkutatások nyomasztó hiányára is kellõ súllyal felhívja a figyelmet.Magyar Történet III, 101–103. 146–148. 497–499 éspassim; 585.
28MéghozzáOklevelek Magyarország és a római Szentszék viszonyának történetéhez a középkorban cím-mel.A Római Magyar Történeti Intézetmunkássága, 247. – Sõt Gerevich aBevezetést is teljes egészében elkészült kéziratként említi 1925/26. évi jelentésében, amit – miként Lukcsics okmánytára esetében is megfigyelhettük – különféle megfontolások alapján a felettes szerveknek jelentést tevõ igazgató ön-igazoló túlzásának vélünk.Pásztor,Gerevich Tibor a Római Magyar Történeti Intézet mûködésérõl, 343;
A külföldi magyar intézetek mûködése… az 1925/26. tanévben, 13. Lásd az elõzõ fõfejezet 290–291. jegyze-teinél, illetveFüggelékIII, n. 8 (második) jegyzetét. – Gerevichnek Artner tizedszedõkkel kapcsolatos megállapítását említõ megjegyzése szóbeli közlésen alapulhatott. Mindazonáltal nem tartjuk
kizárt-munkájáról alkotott kedvezõ véleményét, az sem valószínû, hogy idõközben fel-merült szakmai kifogások hiúsították volna meg közzétételét.
29De még azon kon-cepcióváltás sem szolgál elégséges magyarázatul, amely a Monumenta Vaticana folytatása helyett egy Monumenta Italica indításában érhetõ tetten, hiszen ebbe annyira azért beleillett volna, mint Lukcsics Pál XV. századi pápák oklevelei címû munkája. (Ami, nota bene, valójában szintén a – súlypontját idõközben a 14., még inkább 15. századra áttevõ
30– Monumenta Vaticanát vitte tovább, olyannyira köz-vetlenül, hogy Lukcsics kutatásai kiindulópontjául Áldásy Antalnak a Vatikáni Magyar Okirattár-Bizottság számára készített szupplikáció-jegyzetei szolgáltak.)
31A tényleges okot következésképpen a kezdeti pénzügyi nehézségekben, majd az In-tézet kiadványai körül uralkodó káoszban találhatjuk meg. Míg más kutatók a ki-utat magánkiadásokban vélték meglelni,
32a vatikáni kutatásait lezáró és az archeoló-gia mellett többek között a patrisztika tudománya felé tájékozódó Artner esetében ez a megoldás nem nagyon vetõdhetett fel, a 2. világháborút követõ állapotok pedig közismertek. A megjelentetés lehetõségérõl azonban évtizedek múltán sem tett le.
Kéziratát halála elõtt megõrzés és reménybeli hasznosítás céljából a vatikáni levél-tárban szintén kutató Borovi Józsefre
33bízta. A tudtunkkal egyetlen fennmaradt példány
34tõle került 2001 márciusában az Egyháztörténeti Kutatócsoporthoz.
35Jelen közreadás a mostani kedvezõ viszonyok között részben tehát morális köte-lezettség. Másfelõl, ha a kézirat historiográfiai értékét nézzük, szakmailag is teljes mértékben indokoltnak látszik. Tudniillik nemcsak Fraknói Vilmos államilag új-raalapított intézete egyik elsõ tagjának munkáját vehetjük így kézbe, hanem
egyút-nak, hogy Artnernek készülhettek hozzánk el nem jutott feljegyzései, és végül legépelésre nem került egyéb, újabb kori forrásmásolatai is. Utóbbira utal, hogy azElõszótanúsága szerint mûvét a MVH II.
sorozatába kívánta beosztani, noha többségében szemlátomást 1526 elõtti iratokat tartalmaz.
29Pásztor,Gerevich Tibor a Római Magyar Történeti Intézet mûködésérõl, 337–338. Ugyanez összefog-lalóan:A külföldi magyar intézetek megalapítása és 1924/25. tanévi mûködése, 20–21. Idézve már az elõzõ fõfejezetben, a 290–291. jegyzeteknél.
30Századok 26 (1892) 411–415, 415. Vö.Hodinka,A római levéltárak, 75. A kérdés az elõzõ fõfejezet-ben már elõkerült.
31 Lukcsics munkája – mindkét kötetének – elõszavában Áldásy (és Kollányi Ferenc) személyes útmu-tatására hivatkozik, emellett pedig a Fraknói-intézet fondszerinti Hungaricum-jegyzékeit említi, méghozzá abban az összefüggésben, hogy mily nagymértékben sikerült azokat kiegészíteni.(XV. szá-zadi pápák oklevelei, I, 1–3 és II, 1–2.). A hagyatékában megtalált Áldásy-jegyzetek azonban még egyér-telmûen aMonumenta Vaticanaszámára készültek. Lásd az elõzõ fõfejezet 297. jegyzetét ésFüggelékét (I, n.viiimásodik jegyzetének végét). (Igaz persze, hogy aMonumenta Vaticanát és a Római Magyar Történeti Intézetet Fraknói személye valóban szorosan összefûzi.)
32 Számos példa az elõzõ fõfejezetben.
33 Lásd az elõzõ fõfejezet 369. és 372. jegyzetét.
34Itt jegyezzük meg, hogy a kézirat mellett lévõ pár cédulán és feljegyzésen kívül sem a Hittudomá-nyi Kar archívumában, sem pedig az esztergomi Prímási Levéltárban nincs nyoma Artner hagyatéká-nak. Joggal feltételezzük, hogy Artner a teljes kidolgozott anyagot hagyományozta professzortársára, és hogy ez csorbítatlanul került hozzánk.
35 A kéziratra még 1998 novemberében Dr. Erdõ Péter rektor hívta fel a sorozat szerkesztõjének figyelmét.
tal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogelõd teológiai kara tanárának a Monumen-ta Vaticana felújítására tett kísérlete láthat napvilágot. Kiadása indokolt továbbá azért is, mert az iratok kiválasztásának az Elõszóban kifejtett szempontjai, a közlés során alkalmazott módszerek többsége nemcsak a korabeli, hanem a mai tudomá-nyos igényeket is kielégíti. (Lásd például az egyes iratok fejregesztáiban foglaltakat és az iratok után közölt szakapparátust.) Arról szintúgy meg lehetünk gyõzõdve, hogy például az Árpád-kori regeszták jelzetei és könyvészete, a pápai tizedszedõkrõl szóló iratoknak, továbbá a Mátyás-kori pápai követutasításoknak és a kamarai irat-anyagnak netalán ismeretlen vagy kevéssé ismert adatai hozzá fognak járulni a szent-széki–magyar kapcsolatokról jelenleg rendelkezésre álló ismereteink bõvítéséhez.
Nem hallgathatjuk el ugyanakkor közvetlen és közvetett kritikai észrevétele-inket sem, amelyek súlya azonban nem éri el az iménti megfontolásokéit, azaz nem vonható le belõlük a közrebocsátás netalán felesleges voltára irányuló következte-tés. Direkt bírálatunk gyanánt mindössze két észrevételt teszünk. Az egyik, hogy meglehetõsen heterogén volta miatt mai szemmel az okmánytár inkább tekinthetõ a Monumenta Vaticana korábbi kötetei kompendiumának, mintsem tényleges és való-ban modernebb keretek között történõ továbbvitelének. A másik, hogy az egész munkán érzõdik valamelyest, hogy egy szinte a semmibõl újrainduló tudományos intézet elsõ két évének, és hogy fiatal, még pályakezdõ és tudományos munkássá-gát a késõbbiekben más irányban folytató ösztöndíjasának, tagjának a mûve.
36Közvetett kritikánk – mondhatnánk inkább sajnálatunk – alapja nem más, mint az idõközben eltelt nyolcvan év. Számos, akkor még ismeretlennek, vagy ki-adatlannak számító forrás azóta használatba, sõt kiadásra került, értelemszerûen anélkül, hogy a magyar tudományosság ezen korábbi eredményére hivatkozás tör-tént volna.
37Emellett az egyes résztémákban számtalan adatközlés, feldolgozás lá-tott napvilágot, újabb és újabb szempontok születtek, amelyek bõségében a kézirat még ismeretlennek mondható forrásai is más helyi értéket nyernek ma, mint nyertek volna annak idején. De nemcsak – például – a pápai tizedszedõk mûködé-sérõl,
38a Hunyadi-Jagelló korról
39(kiváltképpen a mohácsi csatáról)
40vagy a ti-zenöt éves háborúról
41született szerteágazó eredményekre, hanem magának a
ke-36E két állítás természetesen hosszabban is kifejthetõ és konkrét példákkal alátámasztható lenne, ám ezt örömteli várakozással e kiadás majdani bírálói tollára bízzuk.
37 Lásd az egyes iratoknál – messze nem a teljesség igényével – feltüntetett nemzetközi szakirodalmat.
38 További irodalommal (337–348 és 349–372):Christiane Schuchard,Die päpstlichen Kollektoren im späten Mittelalter(BDHIR 91), Tübingen 2000.
39A már idézettek mellett lásd mindenek elõtt és helyett Kubinyi András egyéb vonatkozó munkáit.
Könyvészetük megtalálható emlékkönyvében („Quasi liber et pictura”. Tanulmányok Kubinyi András hetvenedik születésnapjára, 707–720).
40Lásd elsõsorban az úgynevezett „Mohács-vita” termékeny irodalmát:Perjés Géza,Mohács, Bu-dapest 1979, 446–447.
41Csupán Ágoston Gábor és Kelenik József a nemzetközi kutatások eredményeit is összefoglaló publikációira utalunk.Az európai hadügyi forradalom és az oszmánok, TSz 37 (1995) 465–485;A hadügyi forradalom és hatása Magyarországon a tizenötéves háború éveiben, HK 104 (1991) 85–95.