8. Vízkémiai vizsgálatok (Kardos Levente)
8.4. A terepi mérések és a mérési feladat leírása
8.4.2. A vizek kémiai tulajdonságainak vizsgálatai
Az oldott oxigén koncentrációja meghatározható klasszikus térfogatos elemzéssel (Wink-ler-módszer), illetve elektrokémiai úton is. A térfogatos elemzés lényege, hogy a man-gán(II)ion (Mn2+) lúgos közegben reakcióba lép az oldott oxigénnel, miközben pelyhes Mn(IV)-oxihidroxid csapadék válik ki:
2 Mn2+ + O2 + 4 OH¯ 2 MnO(OH)2 (8.1.)
A nitrátionok zavaró hatásának kiküszöbölésére azidot adnak a reakcióelegyhez. Savas közegben a jodidionból a mangán(IV)ion jódot szabadít fel és a kivált csapadék is feloldó-dik. Az alábbi egyenlet foglalja össze a lejátszódó folyamatot:
MnO(OH)2 + 6 I¯ + 6 H+ Mn2+ + 2 I3¯
+ 3 H2O. (8.2.)
A kiváló jód (I- jelenlétében I3-) nátrium-tioszulfát mérőoldattal titrálható az oldat színtelenedéséig, illetve keményítő indikátor alkalmazásakor a jóddal képzett kék szín el-színtelenedéséig. A titrálási eredményből az oldott oxigén koncentrációja kiszámítható. A mintavételhez a Winkler-palackot használják, ennek hiányában brómozólombikot is hasz-nálhatunk.
Az oldott oxigén koncentrációja meghatározható elektrokémiai úton is membránelekt-ród alkalmazásával. Az elektmembránelekt-ród bemerítését követően a kijelzőn megjelenő koncentráció O2 mg/dm3-ben vagy a telítettség %-ban olvasható le. A hőmérséklet, a légnyomás és az oldott sótartalom ismeretében a modern készülékek ezeket automatikusan korrekcióba ké-pesek venni. Kiegészítő tartozékok birtokában a berendezés alkalmassá tehető biokémiai oxigénigény meghatározására is.
A felszíni vizek a levegő–víz határfelület mentén folyamatosan érintkeznek levegővel.
A levegő, így a benne lévő oxigén, nitrogén és szén-dioxid is oldódik vízben. A felszíni vízben oldott oxigén biztosítja az aerob mikroszervezetek és a magasabb rendű élőlények
élette-vékenységéhez szükséges feltételeket. Oxigén hiányában ezek az élőlények elpusztulnak.
Minden olyan anyag, ami reakcióba képes lépni a vízben oldott oxigénnel, kedvezőtlen körülmények kialakulásához vezethet.
A kommunális szennyvíz oldott és oldhatatlan szervesanyag-tartalma – ha a szennyvi-zet felszíni vízbe veszennyvi-zetik – a heterotróf szerveszennyvi-zetek elszaporodását eredményezi. Ezek a szervezetek aerob élőlények és élettevékenységük során a tápanyag lebontása közben oxi-gént fogyasztanak. Nagy koncentrációban való jelenlétük jelentős oxigénfogyasztással jár, így előállhat olyan eset is, hogy a felszíni vízből elfogy az oldott oxigén (az utánpótlás abszorpcióval nem fedezi az oxigén fogyását, így az egyensúly felborul). A vizek állapotá-nak meghatározásakor igen fontos az oldott oxigén koncentrációjáállapotá-nak, az oxigéntelítettség mértékének ismerete is.
Általában 4-5 mg/dm3 oldottoxigén-határkoncentrációt jelent, míg egyes halfajták 8–
15 mg/dm3 oldott oxigént igényelnek. Az oldottoxigén-koncentráció változik többek között a vízmélységgel, az áramlási sebességgel, a hőmérséklettel, ezért egy vízminta elemzése általában nem jellemzi az egész víztestre vonatkozó állapotot.
Oldott szén-dioxid meghatározása
A vízben a szén-dioxid igen jól oldódik. A levegőben lévő szén-dioxid fizikai oldódását követően az oldott CO2 reagál a vízzel az alábbi reakcióegyenlet szerint:
CO2 + H2O H2CO3. (8.3.)
Az oldott szénsav koncentrációja függ a légköri nyomástól és a környezet hőmérsékle-tétől. Azt a szén-dioxid-koncentrációt, ami egyensúlyban van a légköri szén-dioxid parciá-lis nyomásával, járulékos szénsavnak nevezik. Az ezen felül oldott szén-dioxid az agresz-szív szénsav, ami korróziót idéz elő.
A szénsav ionjaira disszociál a közeg pH-jától függően:
H2CO3 H+ + HCO3–
(8.4.) HCO3– H+ + CO32–
. (8.5.)
Az így kialakult rendszer puffer rendszert alkot. A fenti egyenletek a globális szén-ciklusban is meghatározó szerepet játszanak.
Vízmintánk oldott szén-dioxid-tartalmát akár terepi körülmények között is egyszerű sav-bázis titrálással meghatározhatjuk, nátrium-hidroxid (NaOH) mérőoldattal univerzál indikátor mellett.
Összes keménység meghatározása
A természetes vizekben eltérő mennyiségben találhatók oldott sók. A sók a vízben ionjaik-ra esnek szét (disszociálnak). A vizekben leggyakionjaik-rabban előforduló kationok: Ca2+, Mg2+,
www.tankonyvtar.hu © Kardos Levente, BCE
A kalcium- és magnéziumionoknak azon mennyiségét, amelyek forralással eltávolítha-tók a vízből, változó (karbonát-) keménységnek nevezik. A vízben oldott kalcium- és mag-néziumionoknak az egyéb anionokhoz (klorid-, szulfátion stb.) rendelhető részét állandó (nemkarbonát-) keménységnek nevezik. A változó és az állandó keménység együttesen adja az összes keménységet.
A hazai gyakorlatban a vizek keménységét német keménységi fokban (nKo) fejezik ki (8.3.
táblázat). Egy nKo 10 mg kalcium-oxiddal egyenértékű kalcium- és magnéziumsónak felel meg 1 dm3 vízben. Megadhatjuk mg CaO/dm3 egységben (1 mg CaO/dm3 keménységű víz
8.3. táblázat: A vizek minősítése keménység szerint
Az adott földtani közeg meghatározza a természetes vizek keménységét. Karsztos területen feltörő források vize gyakran kemény víznek minősül. Ilyen vízben nehéz mosni, mivel a szappant alkotó zsírsavak kalciumsói rosszul oldódnak a vízben, a mosógépek működtetése vízlágyító szerek alkalmazását teszi szükségessé.
Az összes keménység meghatározásának elve, hogy a Ca2+ és Mg2+ ionok ammónia – ammónium-klorid pufferes közegben komplex vegyületet képeznek etilén-diamin-tetraecetsav mérőoldattal (EDTA). Ekkor eriokrómfekete-T indikátor jelenlétében komplexometriás titrálással mennyiségük meghatározható. Széles körben alkalmazható tesztkészletek és tesztpapírok is megbízható eredményt adnak.
Lúgosság
Lúgosságnak a vízben jelen lévő, savval reakcióba lépő anyagok (OH–, HCO3– és CO32–) összességét nevezzük. Ez a sajátsága a vizeknek különösen fontos, mert a víz pufferkapacitását biztosítja, azaz a víz kémhatása nem változik meg jelentősen savak, illet-ve lúgok hozzáadásakor mindaddig, míg a pufferkapacitás azt lehetővé teszi. A legfonto-sabb ezek közül az ionok közül a hidrogén-karbonát- és a karbonátion. Abban az esetben, ha a talajt alkotó kőzet a mészkő vagy a dolomit, akkor a vizeknek mindig van pufferkapacitása. Magyarországon a meghatározó kőzet a mészkő, így felszíni vizeink nagy részének van pufferkapacitása. Az ivóvíz nyerésére alkalmas felszín alatti vizek 200–
1000 mg/dm3 koncentráció között tartalmaznak HCO3–
iont.
Ha a gránit a meghatározó kőzet, akkor a savas esők igen komoly károkat okozhatnak a felszíni vizekben élő szervezetekben, mivel lúgosság hiányában a vizek kémhatása 4-es pH alá is lecsökkenhet.
A lúgosságnak két típusát különböztetik meg: fenolftaleines (p-) lúgosság és a (összes- vagy) metilvörös-lúgosság (m-lúgosság). A fenolftalein-lúgosság fenoltalein indikátor
alkalmazásával (8,3-as pH-ig) megállapított lúgosság. A metilvörös-lúgosság metilvörös indikátor alkalmazásával (4,5 pH-ig) megállapított lúgosság.
Ha a víznek van p-lúgossága, akkor nagy valószínűséggel ipari eredetű szennyezés vagy intenzív algaműködés következtében megnőtt a hidroxidionok (OH–) koncentrációja a vízben. Az alábbi reakcióegyenlet szerint kénsavval való titráláskor:
2 OH– + H2SO4 2 H2O + SO42–
(8.8.)
víz keletkezik és az alkalmazott fenolftalein indikátor pH = 8,3 értéknél színt vált. Ha karbonátionok (CO32–) is vannak a vízben, akkor a
2 CO32– + H2SO4 2 HCO3– + SO42– (8.9.)
szerinti reakció esetén a mért p-lúgosság a hidroxid és a hidrogén-karbonát ionok általi lúgosság értékét adja együttesen, és az indikátor pH = 8,3 értéknél vált színt. Innen ered a p-lúgosság megnevezés.
A vizeknek akkor van m-lúgossága, ha hidrogén-karbonát- és karbonátionok (HCO3–
és CO32–
) találhatók a vízben. Az alábbi reakcióegyenlet szerint kénsavval való titráláskor az alábbi reakció szerint:
2 HCO3–
+ H2SO4 2 H2CO3 + SO42–
(8.10.)
szénsav keletkezik, és a metilvörös indikátor pH = 4,5 értéknél vált színt. Innen ered az m-lúgosság megnevezés. A jobb átcsapási szín észlelése érdekében keverékindikátort (brómkrezolzöld és metilvörös) is alkalmaznak. A lúgosság értékét egyértékű ionra szá-molva mmol/dm3 egységben adják meg.
Nitrogéntartalmú vegyületek vizekben
A nitrogénvegyületek formái. A vizekben a nitrogén öt különböző formában fordul elő:
elemi, szerves, ammónia-, nitrit- és nitrátnitrogén formában. A levegő egyik komponense, az elemi nitrogén (N2) kismértékben oldódik vízben. Elemi nitrogén a nitrogénvegyületek denitrifikációja (a nitrátion redukciós folyamata) útján is kerülhet a vízbe. A szabad am-mónia- és ammóniumion-koncentráció (NH3/NH4+) a kémhatás és a hőmérséklet függvé-nye. A természetes vizekben az ammóniumion jelenléte a szerves nitrogénvegyületek bom-lásának eredménye, így a szerves szennyezések egyik fontos mutatója. A hazai szennyvíz-tisztítás helyzetéből adódóan jelentős ammóniumszennyezés éri természetes vizeinket.
A vízben a mikrobiális folyamatoknak köszönhetően az elhalt növényi és állati sejtek bomlása során a szerves vegyületekben kötött nitrogénből először ammóniumion képződik (ammonifikáció), amely a mikroorganizmusok nitrifikációs folyamatai révén először egy lassú folyamatban nitritionná (NO2-), majd gyorsan lejátszódó reakció során nitrátionná (NO3
-) oxidálódik. A nitritiont a levegő oxigénje is nitrátionná tudja oxidálni.
A már évtizedek óta alkalmazott intenzív műtrágyázás és a csatornázatlanság
követ-www.tankonyvtar.hu © Kardos Levente, BCE
A nitrátion meghatározása. A nitrátion meghatározását is sokféle eszközzel végez-hetjük (tesztpapírok, tesztkészletek, spektrofotmetriás mérés). Mindegyik módszer alapja, hogy fém kadmium jelenlétében a nitrátion nitritionná redukálódik, amely savas közegben szulfanilsavból annak diazóniumsóját szabadítja fel. A diazóniumkation gentizinsavval sárgásbarna színű vegyületté alakítható:
A nitritionok meghatározása. A minta nitrition-tartalmának meghatározásának elvét a következő reakcióegyenletek fejezik ki:
A széles körben alkalmazható tesztkészletekkel és tesztpapírokkal könnyen elvégezhetjük a mérést. Kalibráció után alkalmazhatunk hordozható spektrofotométert is.
Az ammóniumionok meghatározása. A meghatározás alapja, hogy az ammóniából hipoklórossavval klór-amin képződik, amely szalicilsavval reagálva 5-aminoszaliciláttá alakul, amelyet a nitroprusszid katalizátor jelenlétében oxidálva kék színű indoszalicilát képződik. A nitroprusszid sárga színe és a képződött vegyület kék színe az oldatot zöld színűre festi. A lejátszódó reakcióegyenletek a következők:
NH3 + OCl- NH2Cl + OH-, (8.16.) OH
COO -NH2Cl +
COO
-OH C l+ H2N
Szalicilát 5 – aminoszalicilát Oxidáció (nitroprusszid)
O- N
-OOC
O COO -Indoszalicilát (kék)
Terepi körülmények között jól alkalmazhatók a kolorimetriás tesztkészletek és a teszt-papírok, valamint az ammóniumion-koncentrációt meghatározhatjuk hordozható spektrofo-tométerekkel is.
A foszfátionok meghatározása
A meghatározás alapja, hogy a foszfátionok savas közegben molibdenátionnal (MoO4
2-) sárga színű foszfor-molibdenát-komplexet képeznek, amelyet redukálva jellegzetes kék színű vegyület, a (MoO)2(MoO4)3.6H2O képletű molibdénkék keletkezik.
A foszfátion a molibdenátionnal a H3P(Mo3O10)4 összetételű heteropolisavat képezi, amely megfelelő körülmények között könnyebben redukálható foszfor-molibdénkékké, mint a szabad molibdenátion. Redukálószerként leggyakrabban aszkorbinsav-oldatot, illet-ve aszkorbinsavas ón-klorid-oldatot használnak.
A természetes vizekben a foszfortartalmú vegyületek általában kis koncentrációban fordulnak elő. A tavakban és a folyóvizekben megemelkedett foszforvegyületek koncent-rációja annak köszönhető, hogy a szintetikus mosószerekhez adagolt polifoszfátok (a víz-keménység eltávolítására) a szennyvízzel kikerülnek a környezetbe. Természetes
bemosó-www.tankonyvtar.hu © Kardos Levente, BCE
rendszert működtető szennyvíztelep ismeretes, ahol a biológiai foszforeltávolítással is eredményeket érnek el anoxikus viszonyok között.
A természetes vizekben tehát oldott és oldhatatlan, szerves és szervetlen vegyületek formájában található foszfor. Mindegyik forma meghatározására van módszer, de ezek elkülönítése jelentős munkával járó minta-előkészítést igényel. Leggyakrabban az oldott orto-foszfátion (PO43-, másnéven reaktív foszfor) és az összes foszfortartalom meghatáro-zása a feladat. Az utóbbi érdekében a vízmintában lévő összes foszfort oldható PO4
for-mává alakítják kénsavas-peroxidiszulfátos feltárással. Terepi viszonyok között ez a műve-let nem hajtható végre. Terepi munka során jól használhatók a kolorimetriás elven működő tesztkészletek, illetve a tesztpapírok. Mennyiségi meghatározásra lehetőség van hordozható spektrofotométerekkel is.
A kloridionok meghatározása
A kloridion (Cl-) meghatározásának elve egy csapadékos titrálás. A kloridionok ezüst-nitráttal (AgNO3) oldhatatlan ezüst-klorid (AgCl), fehér, túrós csapadékot képeznek. A mérőoldat feleslegének kimutatására kromátionok (CrO42-) szolgálnak, melyek narancssár-ga színű csapadékot képeznek az ezüstionokkal a következő egyenletek szerint:
AgNO3 + K2CrO4 + Cl- AgCl + NO3- + K2CrO4, (8.17.)
fehér
2 AgNO3 + K2CrO4 Ag2CrO4 + 2 KNO3. (8.18.)
narancssárga
Az AgCl rosszabbul oldódik, mint az Ag2CrO4, így először az első reakció játszódik le.
A természetes vizekben a legnagyobb koncentrációban az anionok közül a kloridion fordul elő. Koncentrációja a tengerekben közel 16 g/dm3, folyóvizekben 14 mg/dm3 lehet, természetesen a mindenkori helyi viszonyoktól függően. Természetes körülmények között a talajban és a kőzetekben megtalálható sókból (NaCl, KCl, CaCl2) oldódik ki. Antropogén forrása az utak sózása, ipari üzemek, sóbányák.
Az aktív klórtartalom meghatározása
A vizek aktív klórtartalma a klórgázból, a hipokloritokból és a kloritokból tevődik össze.
Mind a három komponens savas közegben kálium-jodiddal elemi jódot szabadít fel, amely nátrium-tioszulfát mérőoldattal titrálható az alábbi egyenletek szerint:
Cl2 + 2 KI → 2 KCl + I2, (8.19.)
HOCl + 2 KI + HCl → 2 KCl + I2 + H2O, (8.20.) HClO2 + 4 KI + 3 HCl → 4 KCl + 2 I2 + 2 H2O. (8.21.) I2 + 2 Na2S2O3 → 2 NaI + Na2S4O6. (8.22.)
Terepi körülmények között a mérést a könnyen kivitelezhető tesztkészletekkel végez-hetjük. A természetes vizekben jelen lévő aktív klór antropogén hatásokkal (fertőtlenítés, fertőtlenítőszerek közvetlen bejuttatása) magyarázható.
A szulfátionok meghatározása
A meghatározás alapja, hogy a báriumionok (Ba2+) rosszul oldódó BaSO4 csapadék képző-dése közben reagálnak a vizekben jelen lévő szulfátionokkal (SO42-) gyengén savas (cit-romsavas) közegben a következő reakcióegyenlet szerint:
Ba2+ + SO42- BaSO4. (8.23.)
A képződő mikroszemcsés csapadék zavarossá teszi a mintát. A meghatározáskor a min-ta zavarosságát mérjük, illetve tesztcsíkok segítségével vizuálisan észleljük a színváltozást.
Zavarosságmérés során valójában az oldat fényelnyelését (abszorbanciáját) vizsgáljuk.
Természetes vizekben a kloridion mellett a szulfátion is jelentős mennyiségben előfor-dul. A mikroorganizmusok élettevékenysége, hasonlóan a nitrogén vegyületek átalakításá-hoz, a kén vegyületeinek képződésében is jelentős szerepet játszik.
A levegő oxigénje a kénvegyületeket kén-dioxiddá (SO2) oxidálja. A légkörben a kén-dioxid kén-trioxiddá (SO3) oxidálódik (a NO, és az O3 jelenlétében). Végeredményképpen a légköri csapadékban H2SO4 és H2SO3 fordul elő. Vizekben, különösen fémbányák kör-nyezetében az iszapban sok FeS, illetve FeS2 (pirit) fordul elő. Ivóvízben nagy szulfátion-koncentráció esetén a magnéziumion szulfátion-koncentrációja limitált (a MgSO4 hashajtó). A szer-ves kénvegyületek bomlásakor kénhidrogén (H2S) képződik.
A vasionok meghatározása
A vas vizekben vas(II)- és leginkább vas(III)ion formájában fordul elő. A vas(II)ion (Fe2+) színe halványzöld, a levegő oxigénje könnyen vas(III)ionná (Fe3+) oxidálja, amely hal-ványsárga-okkersárga színű. A vizek összes vastartalmának meghatározása esetén minden vasvegyületet vas(III)ion formába kell hozni, ugyanis a vas(III)ionokat könnyen kimutat-hatjuk a rodanidionokkal (SCN-) történő reakcióval az alábbiak szerint:
Fe3+ + 3 SCN- → Fe(SCN)3. (8.24.)
A reakcióban vas-rodanid komplex képződik, amelynek jellegzetes vörös színét köny-nyen felismerhetjük. A vörös szín intenzitása arányos a koncentrációval, így mérhetjük spektrofotométeresen (abszorbanciamérés), illetve tesztkészletekkel, tesztpapírokkal is.
A vasionok a vizekben mikromennyiségben fontosak (például a vas(II)ion a hemoglo-bin alkotórésze), de 2 mg/dm3 koncentráció felett íz- és szagrontó hatása van, barnára szí-nezi a vizet. A talajban és a kőzetekben általánosan előfordul a vas, így bekerülhet a felszín alatti vizekbe és így az ivóvízben is megtalálható. A talajvíz 1 mg/dm3 koncentrációban tartalmaz vasat, míg felszín alatti vizek vaskoncentrációja 0,001 és 10 mg/dm3 között vál-tozhat. Nagyobb koncentráció esetén ipari szennyezésre utal.
A kémiai oxigénigény (KOI) meghatározása
Vizeink sokféle szerves és szervetlen anyagot tartalmazhatnak. Az egyenkénti mennyiségi
www.tankonyvtar.hu © Kardos Levente, BCE
Az oxidálószer függvényében permanganátos (KOIps) és kromátos (KOIcr) kémiai oxigénigényt különböztetnek meg. A KOI klasszikus, visszaméréses titrálása mellett elő-térbe kerültek az előre elkészített tesztkészletes mérések is. Meghatározása laboratóriumi körülményeket igényel.
8.5. Függelékek
8.5.1. Bibliográfia
Dobóné Tarai É. – Tarján András: Környezetvédelmi praktikum tanároknak. Mezőgazda Kiadó, 1999, Budapest
Hazánk környezeti állapota 2005. Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Budapest
Horváthné Otta Klára (szerk.): Alkalmazott kémiai laboratóriumi gyakorlatok kémiatanár szakos hallgatók részére (egyetemi jegyzet). ELTE TTK, 1994, Budapest
Moser Miklós – Pálmai György: A környezetvédelem alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó Rt., 1999, Budapest
MSz 12749:1993 Magyar Szabvány: Felszíni vizek minősége, minőségi jellemzők és minősítés Neumüller, Otto-Albrecht: Römpp Vegyészeti Lexikon, Műszaki Könyvkiadó, 1983, Budapest Szabó M. (sorozatszerk.): Válogatás a középiskolai „Környezeti nevelés” területeiből.
Tanulmányok Magyarország és az Európai Unió természetvédelméről. 2002, ELTE-TTK, SZIE-KGI, KöM-TvH, Budapest
Szalkay Csilla – Penksza Károly: Természetvédelmi, környezetvédelmi és tájökológiai terepi gyakorlatok. Műszaki Kiadó, 2010, Budapest
Varga Enikő – Garay Ferenc: Környezetkémiai analitika – környezettechnológia praktikum. ELTE Eötvös Kiadó, 1999, Budapest
8.5.2. Fogalomtár
BOI (biokémiai oxigénigény): a vízben lévő szerves anyagok mikroorganizmusok által történő (biokémiai) oxidációhoz szükséges oldott oxigén mennyisége adott idő (5, 7, 21 nap) alatt, mérték-egysége: O2 mg/dm3.
Ugyanazon vízminta kémiai oxigénigénye és biokémiai oxigénigénye közül a kémiai oxigénigény a nagyobb, mert a kémiai oxigénigény magában foglalja a szerves és szervetlen anyagok oxidációjá-hoz szükséges oxigén mennyiségét is.
Eutrofizáció: Az eutrofizáció jelensége az állóvizek szennyezésének egyik súlyos következménye.
Az állóvizekbe bekerülő foszfátion, illetve nitrogénvegyületek, mint növényi tápanyagok, a víz trofitását (algatermő képességét) növelik. Az állóvizek tápanyag-feldúsulása következményeként bekövetkező trofitási fok emelkedését nevezzük eutrofizációnak. A folyamat természetes viszo-nyok között leggyakrabban a tavak feltöltődése során játszódik le évezredek alatt, de az intenzíven műtrágyázott területeken nagyságrendekkel felgyorsulhat a folyamat (néhány évtized alatt). A ter-mészetes eutrofizációtól megkülönböztetésül az emberi tevékenység hatására bekövetkező eutrofizációt gyorsított (antropogén) eutrofizációnak, illetve kultúreutrofizációnak is nevezik. Kü-lönösen a foszfáttartalmú műtrágyák gyorsítják fel az eutrofizáció természetes folyamatát.
Az eutrofizáció folyamatában először a vízbe jutott növényi tápanyagok hatására a vízi növények fotoszintézise és légzése közötti dinamikus egyensúly megbomlik, fokozódik a fotoszintézis, amely eleinte a víz oldott oxigén koncentrációjának növekedését eredményezi. A tó szervesanyag-felépítő képessége (trofitása) folyamatosan nő, és a túlburjánzó vízi növények egyedei az elhalásuk követ-keztében egyre nagyobb tömegben halmozódnak fel a tó alján, amelyek bomlásuk során egyre job-ban felemésztik a víz oldottoxigén-tartalmát. Először a tófenéken jelentkezik az oxigénhiány, majd az egész tóra kiterjed. Az oxigénhiány fokozatos növekedését az oxigénfogyasztó vízi élőlények elpusztulása jellemzi. Az eutrofizáció folyamata csökkenti a természetes vizek terhelhetőségét, mivel öntisztuló képességét is csökkenti.
KOI (kémiai oxigénigény): azon oxidálószer-mennyiséggel ekvivalens oxigén mennyisége, amely elfogy savas közegben, 150 °C-on, 2 órás roncsoló oxidációkor a szerves és szervetlen anyagok oxidálására, mértékegysége: O2 mg/dm3.
pH: az oxóniumion koncentrációjának (valójában aktivitásának) tízes alapú negatív logaritmusa, képlettel: pH=-lg[H3O+]. Az aktivitás és a koncentráció híg vizes oldatokban azonosnak tekinthető.
TOC (total organic carbon, teljes szerves szén): a szerves anyagokban lévő szén mennyiségével ekvivalens CO2 mennyiségét jelenti.
www.tankonyvtar.hu © Papp Sándor, ELTE