III. 1. Az erdélyi Mezőség
„Ha egy magaslatról körbetekintünk, semmi mást nem láthatunk csak az óceán hullámaihoz hasonló hosszú dombokat. (…) Fák nincsenek, de a táj tavasszal vakító zöldbe öltözik, melyben szép vadvirágok pompáznak és illatoznak. (…) A madarak koncertjén kívül minden hallgatag. Ha nem volnának malmok a tavak mellett, és ha a zöld dombokon nem látnánk a megművelt földek fekete csíkjait, lakatlannak tűnne e vidék. A hosszú völgyekben (…) a földfalú, nádtetős házak rendetlen csomóban állnak. (…) Középen a nemesúr háza áll. A kúria felett egy nagy kék felhő úszik, ezt a kunyhók tüzeinek füstje táplálja. Fa hiányában itt a sivataghoz hasonlóan kukoricaszárral kevert trágyával fűtenek. A kietlen dombok közti utazás érdekes, de egy sajátságos, kedvet szegő érzéssel is jár. Igazi öröm, mikor néhány óra múlva egy nagy juhnyájra akadunk. (…) Akkora kukorica nő itt, hogy a lovas katona eltűnik benne. A földbirtokokon kívül a paraszt szép állatokat tart, mégis panaszkodik. Az év tíz hónapjában az útjai szinte járhatatlanok. Terményeit csak nagy nehézségek árán tudja elvinni Marosvásárhelyre. (…) Elzártságuknak köszönhetően e táj lakosai őrizték meg a leghívebben mondáikat, szokásaikat és viseletüket, röviden mindazt, ami egy népet jellemez.
Itt láttam a kaluşereket táncolni. (…) Míg más tájak parasztasszonyai brassói gyárakból származó anyagot vásárolnak, addig a mezőségi román nők maguk szőtte vászonruhát hordanak. E táj kifejező nevet kapott, Mezőségnek hívják.”54
A Mezőség tájelnevezés történetéről keveset tudunk, közigazgatási területhez vagy népelnevezéshez nem köthető. Történelmi forrásokban először 1515-ben találkozunk a Mezwsegh, Mezewfewld megnevezésekkel.55 Általános használatáról egy 1653-as adat tudósít,56 a „mező” elnevezés pedig 1448-ban fordult elő legkorábban, amikor is Vajdaszilvása faluról írták, hogy a másik, használatban lévő neve Mezőszilvása. A terület főleg középső és déli tájain található számos Mező-előtagú település, nagy részük a XIX.
század folyamán közigazgatási megkülönböztetésük miatt kapta a jelzőt. A terület német
54 De Gerando 1845. II. 195-197. (Saját fordítás.) Összehasonlítva a francia utazó XIX. századi benyomását a közel százötven évvel később idelátogató néprajzkutatót fogadó képpel, elmondható, hogy az eltelt idő alatt a táj hangulatában nem sok változás történt.
55 Juhász D. 1988. 90.
56 Szabó T. szerk. 1978. 716.
elnevezése (Heide) először Sebastian Münster 1588-as Erdély-térképén található. Ez ekkor elsősorban mezőt jelentett, csak másodsorban pusztát.57
A XVII. századtól kezdődő jelentős társadalmi, gazdasági és tájökológiai változások nyomán erőteljesebben megjelenő erózió, az infrastrukturális elzártság és a szegénység miatt egyre inkább negatív képzetek kapcsolódtak a Mezőség elnevezéshez. Ezt a XIX-XX. századi magyar szépirodalom még inkább felerősítette, a Holttenger elnevezés is Makkai Sándor regénye nyomán terjedt el a köztudatban.58 Az itt élőknek egészen a XX. század végéig nem volt mezőségi tudatuk, sőt sok esetben pejoratív mellékízzel használták a jelzőt, általában a szomszédos falvakra vonatkoztatva.59
A Mezőség körülbelül háromszáz magyar, román és szász települést magába foglaló, a Kis- és Nagy-Szamos, a Sajó, a Maros és az Aranyos között elterülő dombvidék összefoglaló tájneve. A közép-erdélyi nagytájat az óramutató járásával megegyező irányban a Láposi-, a Naszódi-, Borgói- és Kelemen-havasok alatti román, a Beszterce környéki román és szász, a Görgényi-havasok alatti román és magyar, a marosszéki magyar, a Gyalui-havasok alatti román, valamint a kalotaszegi és szamos-erdőháti román és magyar falucsoportok határolják.60 A természet rajzolta földrajzi kereten kívül a területet körbeölelő városok füzére (Kolozsvár – Szamosújvár – Dés – Beszterce – Szászrégen – Marosvásárhely – Torda) is segít Mezőség körülhatárolásában. Ezek a régió falvait különböző vonzáskörzetekre osztják.
Mezőségen nagyobb vásártartó település is csak kisebb számban fordul elő.61 Geopolitikai szempontból a terület jóval nagyobb, mintegy 5300 km2 kiterjedésű (tájökológiáját tekintve a Mezőséghez tartozik még a Küküllő-menti dombvidék is), az éghajlati viszonyokat vizsgálva viszont jóval kisebb (4500km2).62 Az erdélyi Mezőség önálló közigazgatási egységet soha nem képezett. Az 1919 előtti Magyarországon Kolozs, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód,
57 Vö. Áron 1981. 102, 104; Kós 2000. II. 10-11. Vámszer. szerk. 1997. 198-199. A gyűjtőnévképzős mezőség főnév válhatott tájnévvé. A –ság, –ség képzős forma kialakulására más tájnevek is (például Nyírség, Avasság) analógiás hatással lehettek. (Juhász D. 1988. 90.) Andrásfalvy szerint az ármentes területeken keményfaerdők irtásával létrejött, földművelésre és legeltetésre, kaszálásra alkalmas édesfüvű terület neve mező. Példaként a Mezőség elnevezést hozza. (Andrásfalvy 2010. 17.) A román szakirodalom szerint a Mezőség kifejezés a vidék mezőgazdasági hasznosítására utal. (Constantinescu 1964. 3.)
58 Vö. Keszeg 2010. 13-17.
59 Kós 2000. II. 10.
60 Kós 2000. II. 9. Lásd: 5. sz. melléklet: I.
61 Például Bonchida, Mócs, Nagysármás, Uzdiszentpéter. (Kós 2000. I. 340.)
62 Keszeg 2010. 7; Makkai G. 2003. 62; Tonk 1994. 24.
Torda-Aranyos és Maros-Torda megyék,63 ma pedig Kolozs (Cluj), Beszterce-Naszód (Bistriţa-Năsăud) és Maros (Mureş) megyék osztozkodnak a területén.64
A Kolozsvár – Szászrégen útvonaltól északra sűrű a településhálózat, míg délre a nagyobb határú falvak fekszenek. A települések nagyobb részében élnek magyarok (a legtöbb esetben kisebbségben), román lakosság minden faluban található.
A mezőségi falusi társadalmat Kós Károly XX. század közepi megfigyelései szerint nagyfokú endogámia jellemezte. Az általam vizsgált magyar többségű falvak lakosainál erőteljes etnikai endogámiát tapasztaltam, ami a legtöbb esetben a lokális endogámiára való törekvést is felülírta.65 Mindez a magyarok erőteljes kulturális-társadalmi zárkózottságára utal. Azokban a falvakban azonban, ahol a magyarság mélyszórványban él (Kötelend, Légen, Mezőszava stb.) már erőteljes etnikai keveredés tapasztalható. A románok általában könnyebben választottak házastársat más falvakból, náluk a lokális exogámia tendenciája erősebbnek tűnik, mint a magyaroknál. A társadalmi-gazdasági endogámia („föld megy a földhöz”) az 1900-as évek elején, az arányosítás hatására erősödött fel. A gazdaság szocialista átszervezéséig nagymértékben ez határozta meg a visaiak házassági szokásait is. A társadalomra a patriarchátus jellemző, a rokonsági rendszer a magyarok esetében jobbára patrilokális. Mára ez a XVII-XVIII. századi matrilokális jelleget a románoknál is felváltotta.
A nemzetséget (nemzet) férfiágon számítják, vőség esetében a befogadó nemzetség nem vette fel soraiba a beházasodott ifjút. Ez az utódok családneveinek változásában (összetett nevek, például Fodor-Kiss) érhető tetten. A nemzetséghez való tartozást – ami vélhetően az egykori földközösségi rendszer alapja lehetett – még ma is nagyon fontosnak tartják, a templomi ülésrend alapját is ez képezi.66
A Mezőségről szóló első, XIX. századi leírások általában a táj eróziójának és a magyarok szórványlétének narratívái voltak. Az 1930-as évektől kezdve megszaporodtak a tudományos, elsősorban ökológiai, turisztikai jellegű közlemények, majd az 1940-es években – jókora késéssel – a néprajzkutatás is bekapcsolódott a régió felfedezésébe. Az ekkor induló, majd a század közepén virágkorát élő népzene- és néptánckutatás, majd az ezek nyomán
63 Lásd: 5. sz. melléklet: II.
64 Barabás L. 2010. 54.
65 Vö. Feischmidt 1994. 122.
66 Kós 2000. II. 310-315.
elinduló táncházmozgalom révén megszületett Mezőség pozitív mítosza, amely a kultúra archaikus, érintetlen és magyar jellegét hangsúlyozta.67
Az 1940-es évektől máig a néptánc és a zene mellett a szövegfolklór, valamint a sok régies elemet őrző tárgyi kultúra (elsősorban a gazdálkodás) és társadalom bizonyultak a leginkább kutatott területeknek.68 A társadalomtudományi kutatások rámutattak a mezőségi kultúra egyik alapvető sajátosságára, a mindenütt jelen levő etnikus kölcsönhatásokra.69 Bár a mezőségi népi műveltségben máig is számos archaizmus található, az idő itt sem múlt el nyomtalanul. A XX. századi változások, a szocialista modernizáció, majd a globalizáció hozta új kulturális minták és jelenségek itt is gyorsan teret hódítottak, változást idézve elő a társadalmai kapcsolatokban és a populáris kultúrában egyaránt. Ezt a 2000-es évek elejétől számos vallásszociológiai és társadalom-néprajzi tanulmány dokumentálta.70
67 Vö Varga S. 2010a. Egyetértek Kürti László megállapításával, mely szerint: „a területeket és a határokat, melyekkel elválasztjuk a területeket egymástól, különös szimbolikus erővel ruházzuk fel, mintegy ranglétraként csoportosítva azokat, míg másokat egybemosva lealacsonyítunk. Így bizonyos területek s határok különös fontosságot kapnak.” (Kürti 2000. 40.) A legutóbb megjelent néprajzi összefoglalásban „… még a 20. században is ősi népi kultúrájú vidéknek” aposztrofálják a Mezőséget. (Magyar 2011. 211. Lásd még: Benkő 2006.) Turcsány Péter A Mezőség magyar öröksége c. esszéjében „a heroikus középkori kultúra” maradványairól ír.
(Turcsány 2006. 59.) Az elsősorban turistáknak szóló, erdélyi tájakat, településeket, műemlékeket áttekintő ismeretterjesztő- és útikönyvekben a mezőségi magyar szórványok kultúráját egyértelműen felnagyítva mutatják be. (Vö. Pataki 2010. 154-193.) Ezzel szemben példaértékű Lajtha kutatói magatartása, aki még az 1940-es évek túlhevült politikai-társadalmi légkörében is fontosnak tartotta, hogy felhívja a figyelmet a mezőségi kultúra interetnikus vonásaira. (Lajtha 1954b. 3-5.)
68 Lásd: Kós 2000. I. 11-24. A Mezőségre vonatkozó társadalomtudományi kutatások legalaposabb összefoglalóját Keszeg Vilmosnak köszönhetjük. (Keszeg 2010.)
69 Magyar 2011. 216.
70 Berekméri 2010; Bondár 2005; Csata – Kiss – Kiss – Sólyom 2001; Feischmidt 1994; Fülpesi – Kiss 2001;
Kiss D. 2001; Kovács 2000; Ocskay 2007; Pozsony 2010; Pulay 2005; Szikszai 2010; Vajda 2010; Virág M.
2010.
III. 2. A falu
Visa (Vişea) az erdélyi Mezőség szívében, a Kis-Szamos völgyének keleti határán, Kolozsvártól északkeletre mintegy 30 kilométer távolságban található kistelepülés.71 Kolozs megye zsuki járásában fekszik, egy közigazgatási egységben a szomszédos Zsuk, valamint Kötelend községekkel.72 A falu területe 3897.48 ha, lakossága ma 580 fő, amelynek 73%-a magyar, 26 %-a román, 1%-a pedig cigány.73 A magyar református egyház 2007-ben 435 tagot számlált. A falu román nemzetiségű lakossága ortodox felekezetű (hozzávetőleg 250 fő), korábban e közösség görög katolikus vallású volt. A helyi, három-négy családból álló cigány közösség ma szintén ortodoxnak vallja magát. A románok nagy része és a cigányok a faluban elszórva, illetve az ún. Románok közt nevű falurészen él.74 A neoprotestáns kisegyházak működésének kezdetei Visában az 1920-as évekre vezethetők vissza. A „Jehova tanúi” új vallási mozgalom kb. 50 tagból áll. Az adventista tanok 1990 után kezdtek teret hódítani a faluban. Hívei száma 2006-ban mindössze hét személy volt.75 A falu közvetlen szomszédságában a fent említett falvak mellett Báré, Bonchida, Gyulatelke és Marokháza találhatók.76
71 Lásd: 7. sz. melléklet: 1-9.
72 Lásd: 5. sz. melléklet: VII. Zsuk ma négy falurészt (korábban különálló falvakat) egyesít magában: Alsózsuk, Felsőzsuk, Nemeszsuk és a Zsukiménes.
73 Wagner, E. 1977. 228. A népességre vonatkozó adatok a Zsuki Községházáról (Primaria Comunei Jucu) származnak, a hivatal 2006. január 23-án kiállított dokumentuma alapján. Egy 2007-es lelkészi jelentés szerint a falu lakossága 700 fő. Ebből 435 református magyar, kb. 250 ortodox román, ill. cigány, valamint néhány magyar család, aki az adventista illetve a Jehova tanúja vallást követi. A két adat közötti nagy eltérés oka az lehet, hogy a nagy történelmi egyházak (református, görög-katolikus) hívei közül többen elköltöztek már a faluból, de még a falu egyházközségeihez tartoznak. (Gatti 2009. 7.)
74 Lásd: 5. sz. melléklet: VIII.
75 A visai református közösséghez tartozik néhány Kolozsváron, illetve Alsózsukon élő, egykori visai lakos. A környék vallási és nemzeti összetételének változására egy jellemző adat: 1889-ben a visai anyaegyházhoz tartozott Kötelenden 25 lélek, Gyulatelkén 80 lélek, Báréban 14 lélek, Alsózsukon 20 lélek, Felsőzsukon 38 lélek, Márokházán 40 lélek. A felsorolt helységek közül ma mindössze Kötelenden vallja magát 7 lélek, Alsózsukon pedig 3 lélek református magyarnak. A falu vallási összetételéről bővebben lásd: Gatti 2011. 82-83;
Kiss G. 2006. 40; Zajzon /szerk./ 1889. 76.
76 Az összes környező falu túlnyomórészt román többségű, egyedül Bonchidán található számottevő magyarság.