A temporális kombinatorizmus tagadásának stratégiái

1. Temporális tulajdonságok bevezetése a) Modern lukrécianizmus

Az egyik válasz arra, hogy miért függ a jelen metafizikailag olyan erősen a múlttól, mint azt a temporális kombinatorizmust tagadó filozófusok feltételezik, a követke-ző: azért, mert ahogyan halad előre az idő, úgy keletkeznek bizonyos temporális tulajdonságok. Lukréciusz már az ókorban felvázolta a prezentizmusnak egy ilyen elméletét. E teória szerint a térnek egyes részei tesznek szert temporális tulajdonsá-gokra. Például az a térrész, ahol Heléna elrablása megtörtént, Heléna elrablása után, már rendelkezik azzal a tulajdonsággal, hogy „Helénát (itt) elrabolták”.

Bigelow szerint azonban jobb,²⁵ ha módosítjuk ezt az elméletet, mivel előfeltétele-zi, hogy a tér nem reláció, hanem a térben található dolgoktól független létező.

Relációkról ugyanis nem szokás feltételezni, hogy tulajdonságokkal rendelkeznek, ráadásul úgy, hogy a relációban résztvevő dolgok semmilyen módon nem része-sednek ezekből a tulajdonságokból. A tér természetének vitatott jellege miatt Bigelow úgy fejleszti tovább az elméletet, hogy nem a tér, hanem a világ rendelke-zik temporális tulajdonságokkal. A világ azért is jobb jelölt arra a szerepre, hogy a temporális tulajdonságok hordozója legyen, mert talán nem minden esemény térbe-li – például a mentátérbe-lis események – és úgy tűnik bármi legyen az az entitás, ami a temporális tulajdonságokat hordozza, úgy tesz szert ezekre a tulajdonságokra, hogy valamiként köze van ezekhez a múltban lejátszódott eseményekhez. A világ jó eséllyel egy szükségszerű és örökkévaló létező, ami nem pusztulhat el – legalábbis ezeket a tulajdonságokat könnyebb hozzá társítani, mint a térhez –, ami azért fon-tos, mert bármi legyen az igazságalkotója a múlt idejű propozícióknak, arról fel kell tennünk, hogy nem pusztulhat el, mivel a múlt idejű mondatokról nehéz elkép-zelni, hogy igazságuk valamikor később elenyészne. Ha Napóleon császár volt, akkor a „Napóleon császár volt” propozíció a jövőben örökké igaz lesz.

A módosított elmélettel is akadnak azonban problémák. Először is ez egy ad hoc hipotézisnek tűnik. Egyedül azért érdemes a temporális tulajdonságok létezését feltételezni, hogy a prezentista megszabaduljon az igazságalkotó elv miatt felmerü-lő kérdésektől. Ám ahány kérdést lezár, legalább annyi kellemetlen kérdésnek en-ged utat ez a megoldás. A temporális tulajdonságok egyszerűek vagy összetettek?

Végtelen sok ilyen tulajdonsággal rendelkezik a világ, vagy egyetlen nyers tulaj-donsággal, amely az idők folyamán változik?²⁶ Egy még súlyosabb vád ezzel az elképzeléssel kapcsolatban, hogy metafizikai csalást követ el.²⁷ A csalásnak két

25 Bigelow 1996.

26 Davidson 2011, 7–8. o.

27 Először Sider vádolta Four-dimensionalism című művében metafizikai csalással a prezentistákat.

Úgy látszik, az ő kritikája nem volt egészen világos, hiszen különböző szerzők más- és másfélekép-pen értették, mit is jelent a metafizikai csalás fogalma ebben a kontextusban. De azt hiszem a legtöbb

mozzanata van. Először is a prezentista nem tud semmit sem mondani arról, hogy miben különbözik az adott tárgy a jelenben az által, hogy rendelkezik ezzel a múlt-ra visszamutató tulajdonsággal – így a tulajdonság lényege csupán az, hogy tovább mutat a múltra. A másik mozzanat az, hogy nem világos, hogyan képes visszautalni a temporális tulajdonság a múltra, hiszen a temporális tulajdonság nem lehet a múl-tat és a jelent összekötő relációs tulajdonság (hiszen a múlt nem létezik), és mivel a temporális tulajdonság egy tulajdonság, nem utalhat valamire abban az értelemben, ahogyan egy propozíció teszi ezt. Éppen ez volt az eredeti probléma: a prezentiz-mus nem tudott válasszal szolgálni arra a kérdésre, hogyan tudnak egy nem létező dologra vonatkozó állítások igazak lenni, ezért a prezentista feltételezi, hogy a jelenben léteznek tények (illetve tulajdonságok) formájában ezen állítások tükörké-pei. A prezentista ebben az esetben nem tesz mást, mint újracsomagolja a régi problémát, remélve, hogy az új csomagolást senki sem fogja kibontani. Az a prezentista, aki ezt a taktikát alkalmazza, tulajdonképpen csak abban különbözik az eternalista endurantistától, hogy el akar tussolni egy olyan jelentős metafizikai problémát, amit az eternalista endurantista nem tudott mással megoldani, mint hogy beadta a derekát, és feltételezte, hogy legalább a múltbeli és a jövőbeli idő-pontok léteznek azért, hogy az indexikus tulajdonságok képesek legyenek valamire továbbmutatni.

b) „Elnyúló” temporális tulajdonságok

Létezik a lukrécianizmus mellett egy másik olyan alternatíva is, amely temporális tulajdonságokat feltételez. Cameron szerint,²⁸ ha olyan térbeli dolgoknak, amelyek nem oszthatóak térbeli részekre, lehetnek térbeli kiterjedést magukba foglaló tulaj-donságaik, akkor az időbeli dolgoknak is lehetnek időben „elnyúló” tulajdonságaik anélkül, hogy a dolgoknak lennének időbeli részei – ahogy azt a perdurantizmus feltételezi. A térbeli kiterjedést magukba foglaló tulajdonságra lehet példa a pöty-työsség. Képzeljünk el egy fekete-fehér színösszeállítással rendelkező pöttyös göm-böt, ami nem osztható fel térbeli részekre, mert valamiért metafizikailag egyszerű, oszthatatlan ez az entitás. Ebben az esetben rámutathatunk a gömb bármely pontjára anélkül, hogy ez a pont metafizikai értelemben egy különálló részt alkotna, s min-deközben az adott pontra igaz lesz az, hogy rendelkezik a pöttyösség tulajdonságá-val, még akkor is, ha azon a ponton például egyedül a fekete színt találhatjuk meg.

Ehhez hasonlóan, ha rámutatunk egy 30 éves emberre, az nemcsak a „harmincéves-ség” tulajdonságával rendelkezik, hanem a „gyerek volt” és az „öreg lesz” tulajdon-ságaival is, anélkül, hogy különböző temporális részekkel rendelkezne.

Ross Cameron megoldásának fő motivációja, hogy hatástalanítsa a metafizikai csalás vádját, amivel Bigelow elméletét illették. Hiszen itt a tulajdonság nem mutat

filozófus a redukálhatatlanságot és a múltra való utalást tartja gyanúsnak. Davidson 2011, Caplan &

Sanson 2011.

28 Cameron 2011.

magán kívülre. Csakhogy nem egészen világos, hogyan lehet egy tulajdonság idő-beliséget – múltat, jövőt és jelent egyaránt – magába foglaló, ha egyszer a múlt és a jövő nem létezik. A fenti gömbös példát is csak úgy lehetett megszerkeszteni, hogy – bár közben tagadtuk, hogy a gömbnek volnának térbeli részei – a teret a maga kiterjedtségével meghagytuk. Cameron sem szolgál olyan példával, ami ne ütközne bele ebbe a problémába. Így aztán nehezen érthető, hogy ez a megoldás hogyan lehetne kompatibilis az idő kiterjedtségét tagadó prezentizmussal. Ha mégis kom-patibilis, akkor viszont azt nem lehet látni, hogyan képes elkerülni ez az elmélet a metafizikai csalás vádját, mivel ha nem is a tulajdonságon kívül, hanem azon „be-lül” a temporális tulajdonság olyan időpontokra utal, amelyek a prezentizmus ér-telmében nem léteznek. Azt talán fölösleges megemlítenem, hogy a korábbi foga-lomhasználat alapján ez is egy tipikus ad hoc hipotézis.

2. Új igazságalkotók bevezetése a prezentista ontológiába a) Új típusú temporális részecskék feltételezése

Temporális tulajdonságok bevezetése helyett azzal is magyarázhatjuk, miért hamis a temporális kombinatorizmus, hogy olyan, bizonyos értelemben rendkívüli entitá-sok létezését feltételezzük, amelyek igazságalkotói lehetnek a múltra vonatkozó állításoknak. Ezeknek az entitásoknak azért kell rendkívülinek lenniük, mert úgy látszik, a hagyományos fizikai létezők nem alkalmasak erre a speciális igazságal-kotó szerepre. Két fő oka van ennek. Mai ismereteink szerint egyetlen partikuláris fizikai entitás sem létezett az idők kezdetétől fogva. A részecskék az univerzum lehűlésével csak valamivel az ősrobbanás után jöttek létre. Ezt orvosolandó a prezentista – Simon Keller javaslata nyomán – feltételezhetne olyan, eddig fel nem fedezett idő-atomokat, amelyek az idő kezdete óta léteznek és mindig is létezni fognak.²⁹ Amellett, hogy ez egy ad hoc hipotézis, csak akkor működik, ha ezek a rejtélyes részecskék a múltbeli időpontokra visszautaló tulajdonságokra tesznek szert, ahogy múlik az idő. Így mindazokkal a problémákkal szembesülnie kell en-nek a teóriának, amelyekkel Bigelow elméletéen-nek, sőt, itt az sem világos, hogy ezek az idő-atomok miért tesznek szert ezekre a temporális tulajdonságokra. Úgy-hogy azoknak, akik mindenképpen ebbe az irányba akarnak továbbhaladni, inkább Bigelow elméletét tudnám ajánlani.³⁰

Lehetséges volna azonban egy olyan, teljesen fizikalista tagadása is a modális kombinatorizmusnak, amely nem szorul temporális tulajdonságokra. Ehhez „csak”

azt kellene feltételezni, hogy sokkal kevesebb metafizikai lehetőség létezik, mint gondolnánk. A priori nem lehet kizárni, hogy a jelenlegi világállapot csak azon a módon jöhetett létre, ahogy létrejött, s minden egyes világállapot a jelenbelihez

29 Keller 2004.

30 Az az ötlet sem nyújtana semmi komolyabb előnyt Bigelow elméletéhez képest, ha nem részecské-ket, a világot, hanem az anyagot tekintenénk annak az örökkévaló és szükségszerű létezőnek, ami rendelkezik a temporális tulajdonságokkal.

hasonlóan csak egy módon jöhetett létre. Ez azzal járna, hogy a világ kezdeti álla-potával kapcsolatban föl kellene tenni, hogy szükségszerűen ilyen volt a kezdeti állapot, valamint az események menetét megszabó természeti törvények sem lehet-tek volna másmilyenek. Azon az eseménysoron kívül, ami lezajlott, egyetlen másik eseménysor sem volt metafizikailag lehetséges, s a lezajlott eseménysor minden egyes világállapotát pontosan azok az események kellett megelőzzék, amelyek ténylegesen megelőzték. Ezzel biztosítva lenne, hogy bármely múlt idejű propozí-ció igazságértéke is csak akkor lehetne más, ha a jelen is más lenne. Ám a temporá-lis kombinatorizmus ilyen jellegű tagadásával nem nagyon lehet találkozni az idő metafizikáját tárgyaló szakirodalomban. Vélhetően azért, mert a fizikai törvények-ről a legtöbb filozófus – már ha egyáltalán realisták – úgy gondolja, hogy kontin-gensek, ráadásul egy ilyen elmélet keretében félő, hogy elveszne a múltra és a jö-vőre vonatkozó propozíciók igazságértékének a kontingenciája is. Annyiban ad hoc ez a hipotézis, hogy nem világos, a prezentizmus megmentésén kívül mi oka lenne valakinek arra, hogy ennyire leszűkítse a metafizikai lehetőségek körét.

b) Haecceitas-elmélet

Haecceitasnak azt a minőségileg tovább nem elemezhető tulajdonságot nevezzük, amely a dolgot éppen azzá az egyedi dologgá teszi, ami.³¹ Szókratész nem azért azonos Szókratésszel, mert görög filozófus volt – éppenséggel, ha Szókratész meg-szűnt volna filozófus lenni, attól még Szókratész maradt volna. Szókratész – a haecceitas-elmélet hívei szerint – attól Szókratész, hogy rendelkezik a

„szókratészség” haecceitasával. Keller,³² Robert M. Adams azon nézetére építve, hogy az egyes haecceitasok azután sem pusztulnak el, hogy az őket instanciáló partikuláré elpusztult, megalkot egy olyan elméletet, amely a múlt idejű kontingens állítások igazságalkotójává a múlt idejű létezők és időpontok haecceitasait teszi.

Igen, az egyes időpontoknak is lesz haecceitasuk, és döntő módon erre épít Keller.

Azt az állítást, hogy „Napóleon 1811-ben Franciaország császára volt”, az teszi igazzá, hogy létezik Napóleon, Franciaország, valamint 1811-es év haecceitasa, és például Napóleon haecceitasa rendelkezik azzal a temporális tulajdonsággal, hogy 1811-ben Franciaország császára volt. Az elmélet nagy előnye, hogy bár itt is meg-találhatjuk a temporális tulajdonságokat, ez az elmélet mégsem követi el a metafi-zikai csalást, hiszen itt a temporális tulajdonságok valami létezőre, azaz egy haecceitasra mutatnak tovább.

A legnagyobb probléma az elmélettel, hogy módfelett költséges. Ha ezt az el-méletet választja a prezentista, rengeteg metafizikai entitás létezése mellett kell elköteleződnie: instanciálatlan haecceitasok, időpontok haecceitasai, köztük lévő relációk és általuk instanciált tulajdonságok, temporális tulajdonságok és még ki tudja mi mellett. A temporális tulajdonságok és az időpontok haecceitasai ráadásul

31 Mackie 2006.

32 Keller 2004.

kifejezetten ad hoc hipotézisnek tűnnek, senkinek nem jutna eszébe ezek létezése mellett elköteleződni, hacsak nem szembesül a prezentizmus és az igazságalkotó elv feszültségével. Az sem világos, hogy csak időpontoknak, vagy időintervallu-moknak is van-e haecceitasa, és ha igen, ezek milyen viszonyban vannak egymás-sal. Ha valaki azért idegenkedik a négydimenzionalizmustól, mert az metafizikai-lag rengeteg különös entitást feltételez, annak ez az elmélet sem lesz túlságosan szimpatikus.

c) Nyers prezentizmus

Kierland és Morton 2007-es cikkében felveti, hogy a prezentistáknak a múltat mé-giscsak létezőnek kellene valamilyen formában tekinteniük – csakhogy jelenbeli létezőnek. Hogyan volna ez lehetséges? Úgy, hogy feltételezzük egy Past nevű entitás létezését, amit az egyes események mind speciális módon alakítanak át, ezzel speciális formát adnak neki. Ezzel minden egyes múltbeli esemény jellegze-tes nyomot hagy ezen a különleges, a létezők egyetlen eddig ismert kategóriájába se illő entitáson, így ennek a létezőnek az alakja biztosítja, hogy a temporális kombinatorizmus ne legyen igaz. Természetesen ebben a koncepcióban a „Past” a múlt idejű propozíciók igazságalkotója.

Nehéz eldönteni, hogy ez az elmélet sideri értelemben csaló-e,³³ az én álláspon-tom az, hogy nem, mivel a Past nevű entitás nem mutat tovább semmire sem, egy-szerűen csak van, mint egy gyűrött takaró. Vagy ha ragaszkodunk ahhoz, hogy temporális tulajdonságokkal rendelkezik, akkor ennél az elméletnél meg lehet mondani, milyen különbséget jelent az, ha instanciálja az egyik vagy másik tempo-rális tulajdonságot: más gyűrődésekkel rendelkezik. Ez azonban bizonyos értelem-ben mindegy is, mert talán az összes közül ez a leggrandiózusabb ad hoc elmélet, amely olyan nagy metafizikai költséggel jár, hogy nehéz belátni, miért volna bár-milyen szempontból kevésbé kontra-intuitív, mint az eternalizmus vagy a négydimenzionalizmus bármely formája.

d) Teisztikus prezentizmus

Alan Rhoda úgy látja, hogy a prezentizmust és a teizmust össze kellene kapcsol-ni.³⁴ Szerinte az eddig felsorolt elméletek egyik legnagyobb hibája, hogy egy olyan létező- vagy tulajdonságtípust feltételeznek, amelyben semmi egyéb oka nincs senkinek hinni, mint hogy meg akarja védeni a prezentizmust. Rhoda ezért a múlt idejű kijelentések igazságát arra alapozza, hogy Isten minden egyes múltbeli léte-zőre, eseményre emlékszik. Így szerinte az Isten emlékei a múlt idejű állítások igazságalkotói.

El kell ismerni, hogy Rhoda javaslata nem nevezhető ad hoc elméletnek, mivel Isten létezésében elsősorban nem azért hisz a teista, mert feltételezése megmentheti

33 Caplan & Sanson 2011, 201. o.

34 Rhoda 2009.

a prezentizmust. És ha ragaszkodunk ahhoz, hogy a temporális kombinatorizmus tagadásához érdemes darabszámra minél kevesebb létezőt feltételeznünk, akkor a teisztikus prezentizmus a legjobb választás. Aligha lehetne jobbat találni a minden nyomot megőrző létező szerepére. Csakhogy Isten létezése sokak szerint legalábbis valószínűtlen, és azoknak a prezentistáknak, akik így gondolják, ez az út nem jár-ható. Talán még nagyobb problémát jelent, hogy Isten emlékei is olyan dolgokra utalnak, amelyek már nem léteznek – így egyesek szerint ez az elmélet is elköveti a metafizikai csalás hibáját.³⁵ Ezzel nem értek egyet, mivel a teisztikus prezentizmus meg tudja mondani, mi változik meg, amikor Isten új, a múlttal kapcsolatos emlé-kekre tesz szert: Isten mentális állapotai. És Isten tökéletessége, valamint az a tény, hogy a ténylegesen megtörtént események okozták Isten emlékeit, szavatolja ezek-nek az emlékekezek-nek a helytállóságát. Bármi legyen az igazság a metafizikai csalás vádjával kapcsolatban, azt hiszem Rhoda elmélete a legjobb az eddig felsorolt el-méletek közül, legalábbis azok számára, akik hisznek Isten létezésében.

e) Ersatz-B elmélet

Thomas M. Crisp teóriája is ígéretesebbnek tűnik, mint azok, amelyeket az a), b) és c) pontban fölsoroltam.³⁶ Crisp sajátos módon tagadja a temporális kombina-torizmust. Prezentistaként tagadja, hogy a jelenen kívül volnának más valós idők, de feltételezése szerint a jelenben léteznek absztrakt idők. Hogyan kell ezt elgon-dolni? Érdemes onnan kiindulni, hogy a modalitás problémájának területén az ersatzrealizmus hogyan kezeli a lehetséges-világok létezésével kapcsolatos kérdé-seket. Az ersatzrealizmus az a nézet, amely szerint a lehetséges világok nem má-sok, mint absztrakt entitámá-sok, amelyek azt reprezentálják, milyen lehetséges világ-állapotok létezhetnek. Több álláspont létezik azzal kapcsolatban, hogy pontosan milyen természetűek ezek az absztrakt entitások: propozíciók maximális sorozata, körülmények, univerzálék stb. Mivel Crisp elmélete azzal a felfogással rokon, amely a lehetséges világokat propozíciók maximális sorozatával azonosítja, ezért röviden csak ezt fejteném ki. A propozíciók a mondatok egyes nyelvektől független tartalmával azonosak, például ugyanazt a propozíciót fejezi ki a „Föld gömbölyű”, valamint az „Earth is round” mondat. Sokak szerint a propozíciók mindig léteznek, mivel ezek a propozíciók nemcsak akkor igazak vagy hamisak a világ állásától függően, amikor kimondják őket, hanem a fenti állítások akkor is igazak voltak, amikor ember még egyáltalán nem élt a Földön. A propozíciók között fennállnak különböző relációk is. Például egyes propozíciók nem lehetnek együtt igazak. A propozíciók maximális sorozata azon propozíciók teljes listája, amelyek együtt igazak lehetnek, és ezek a lehetséges világok. Crisp szerint a propozíciók ilyen maximális sorozata nemcsak lehetséges világok, de absztrakt idők is lehetnek. Ho-gyan? Úgy, hogy ahogy folynak az események, azok a lehetséges világok, amelyek

35 Davidson 2011.

36 Crisp 2003.

olyan világokat reprezentálnak, amelyek tényleg megvalósultak, ennek a megvaló-sulásnak a sorrendje szerint sorba rendeződnek: kialakul közöttük az „előbb, mint”

és a „később, mint” reláció. A múltra vonatkozó mondatok igazságértékének alap-ját azok a lehetséges világok adják, amelyek az „előbb, mint” relációban vannak az aktuális világot leíró lehetséges világgal, azaz megelőzik azt.

Crisp elmélete sok szempontból előnyösebb, mint az összes eddig felsorolt el-mélet. Bár különböző entitások létezését feltételezi, ez a hipotézis nem ad hoc, mivel a propozíciók ilyen maximális rendszere megoldással szolgál nemcsak a temporális, hanem a modális kijelentések értelmezéséhez is. Metafizikai csalással biztosan nem vádolhatjuk Crispet, mivel az „előbb, mint” reláció nem a nem létező múltat köti össze valamivel, hanem két jelenbeli entitást, a propozíciók két maxi-mális sorozatát. Végül pedig Rhoda elméletével szemben a propozíciók maximaxi-mális sorozatának elfogadása nem jár olyan súlyos metafizikai és egzisztenciális követ-kezményekkel, mint a teizmus. Ha figyelembe vesszük, hogy az ersatzrealizmus manapság a legnépszerűbb elmélet a modalitások elemzésével összefüggésben, akkor különösen kitűnik, metafizikailag mennyivel kevésbé költséges ez a koncep-ció, mint az eddig felsoroltak. Ha a prezentista egyben aktualista is (márpedig való-színűleg az), úgymond semmibe se kerül neki feltételezni a propozíciók maximális sorozatát (vagy valami hasonlót), mivel ezt a modalitások problémájának a kapcsán már úgyis meg kellett tennie.

Az elmélet gyenge pontja nem abban rejlik, amit Crisp átvett az ersatzrealizmusból, hanem éppen az elmélet differencia specificája, az „előbb mint” és a „később mint” relációk bevezetése. Ahhoz, hogy a fatalizmust elkerül-jük, fel kell tételezni, hogy ezek a viszonyok kontingensek és az idő előrehaladtával jönnek létre a propozíciók sorozatai között. Ez azért különös, mert mint Rhoda rámutat, a propozíciók közötti viszonyok szükségszerűek.³⁷ Az példá-ul, hogy melyik propozíció melyik másik propozícióval konzisztens, nem esetleges reláció. Továbbá, mivel absztrakt entitásokról beszélünk, nehéz elfogadni, hogy az aktuális világ eseményei valamiféle oksági hatással alakítják ki a relációt. Ez arra enged következtetni, hogy bár a propozíciók maximális sorozatának feltételezése nem, de a köztük lévő temporális reláció feltételezése olyan jellegzetességeket mutat, mint egy tipikus ad hoc hipotézis.

3. Egy általános ellenvetés a temporális kombinatorizmus tagadásával szemben Matthew Davidsonnak van egy fontos észrevétele azokkal a prezentista stratégiák-kal kapcsolatban, amelyek az igazságalkotók jelentette problémát új entitásokstratégiák-kal vagy új tulajdonságok feltételezésével akarják megoldani. Mindegyik esetben tör-ténik valami, amit az igazságalkotó funkció csúszkálásának nevezhetünk.³⁸ Mit jelent ez? Azt, hogy más és más lesz a mondat igazságalkotója attól függően, hogy

37 Rhoda 2009.

38 Davidson érvét „shifting-thruthmakers objection”-nak nevezi. Davidson 2011, 8. p.

jelen idejű mondatról vagy múlt idejű mondatról beszélünk. Vegyük ezt a jelen

jelen idejű mondatról vagy múlt idejű mondatról beszélünk. Vegyük ezt a jelen