A prezentizmus szemantikai problémái

A prezentizmus szemantikai problémái a jövő és múlt idejű állítások és a valóság közötti viszonnyal függenek össze. A két legfőbb kérdés, ami ezen a ponton felme-rül: 1) Hogyan tudnak a múlt és jövő idejű mondatok bármire referálni?¹¹

9 A fatalizmus problémájának egy részletesebb bemutatása: Huoranszki 2001, 289–295. o.

10 Sanson 2011.

11 Más kontextusban fontos lenne megkülönböztetni, de ebben a cikkben szinonimaként használom a

„mondat”, „kijelentés”, „állítás” „propozíció” kifejezéseket. Mivel általában a propozícióknak szok-tak igazságértéket tulajdonítani, ezért ahol ennek van jelentősége, ott propozícióként kell érteni az előbb felsorolt szavak jelentését.

rencia-probléma). 2) Ha képesek is valahogyan referálni a múlt és jövő idejű mon-datok, mi teheti őket igazzá, amennyiben ezek a kijelentések kontingens igazságo-kat kifejező állítások? (Igazságalkotó-probléma). Az első kérdésre csak rövidebben térnék ki, mivel úgy vélem – mint azt a bevezetőben már említettem –, hogy a szakirodalomban találhatunk rá olyan választ, amely bármelyik prezentista számára megfelelő lehet.

A múlt és a jövő idejű mondatok referenciája leginkább akkor tűnik problemati-kusnak, ha ezeket a mondatokat szinguláris propozícióként akarjuk értelmezni. A szinguláris propozíciók közvetlenül, egy név segítségével vonatkoznak valamilyen létező tárgyra, és így állítanak az adott dologról valamit. Például „Usain Bolt a világ leggyorsabb embere”. „Usain Bolt” egy név, a „világ leggyorsabb embere”

egy tulajdonság. Az „Usain Bolt” kifejezés egészen értelmetlen volna, ha Usain Bolt nem létezne. Most nézzünk meg egy múlt idejű állítást: „Napóleon Franciaor-szág császára volt.” Ha ezt szinguláris propozícióként kell interpretálni, és a pre-zentizmus igaz, akkor a mondat értelmetlen. Azért értelmetlen, mivel a „Napóleon”

névnek nincs referenciája, amennyiben Napóleon nem létezik, már pedig éppen ezt állítja a prezentizmus.¹² Ez egy abszurd következmény. A prezentista előtt viszont csak egyetlen megoldási lehetőség áll nyitva, amennyiben ki akar tartani prezent-izmusa mellett: el kell utasítania, hogy a „Napóleon Franciaország császára volt.”

mondatot szinguláris propozícióként kellene értelmezni.

Ha akarja, a prezentista tagadhatja azt, hogy egyáltalán léteznének szinguláris propozíciók. Ez azonban fölösleges. Elegendő, ha csak a múlt és a jövő idejű állítá-sokat nem hajlandó ilyen módon értelmezni, és ad egy alternatív interpretációt.

Ned Markosian javaslata a következő.¹³ Először is érdemes a múlt idejű és a jövő idejű állítások esetében a neveket egy kicsit másképpen értelmezni, mint ahogy megszoktuk. Ne tekintsük őket a logikai tulajdonnevek mintájára közvetlenül refe-ráló kifejezéseknek, és a következő módon értelmezzük azokat a mondatokat, ame-lyekben szerepelnek: van olyan x, amelyet (Napóleonnak hívtak, és amely Francia-ország császára volt). Másodszor, mivel a mondat így a prezentizmussal ellentétben állítja annak a valaminek a létezését, amit Napóleonnak hívtak, a múlt idő jelét ne tekintsük egy tulajdonság „részének”, hanem inkább egy olyan grammatikai elem-nek, amely azt jelzi, hogy a mondat logikai szerkezetében egy, a modális operáto-rokhoz hasonló temporális operátor van jelen. Így a mondat logikai szerkezete a következő lesz: ܲ[∃ݔሺܰݔ&ܥܵݔሻ] azaz, »fennállt az az eset, hogy [van olyan x, akit (Napóleonnak hívnak és aki Franciaország császára)]. Ha a temporális operátoron belülre helyezzük az egzisztenciális kvantort, akkor már nem okoz a prezentistának további fejtörést, mivel a temporális operátor megváltoztatja az egzisztenciális

12 Kivéve, ha létezik Napóleonnak valamilyen immateriális alkotó eleme, a lélek, s ez valamiért fennmaradt a halála után is. Ha hisz is a lélek halhatatlanságában a prezentista, ez semmit sem segít neki, hiszen a tárgyaknál még kevésbé plauzibilis egy ilyen immateriális alkotóelem feltételezése.

13 Markosian 2004, 52–58. o.

kvantor kiolvasásának a módját. Ugyanígy működnek a modális operátorok is.

Például az a mondat, hogy „lehetséges, hogy Franciaországnak van egy Napóleon nevű császára”, formalizálható ezen a módon: ◊ [∃ݔሺܰݔ&ܥܵݔሻ], azaz »lehetséges, hogy [van olyan x, amit (Napóleonnak hívnak és Franciaország császára)]. Ha így értjük ezt a modális mondatot, akkor ebből sem következik, hogy létezik egy olyan dolog, amit Napóleonnak hívnak, hanem csak az, hogy lehetséges, hogy létezzen.

Ehhez hasonlóan a temporális operátorral ellátott kijelentés sem állítja Napóleon létezését, csak azt, hogy a múltban létezett. A temporális operátorral ellátott pél-damondatot tehát így kell kiolvasni: a múltban létezett egy olyan x, amelyet Napó-leonnak hívtak, és amelyik Franciaország császára volt.

Markosian részletesebben érvel a lehetséges ellenvetésekkel szemben. A prezentista számára pedig csak annyi költsége van a megoldásnak, hogy a múlt idejű mondatokat nem szabad szinguláris propozícióként értelmeznie, ami nem tűnik olyan komoly érvágásnak. Ám ez a stratégia megválaszolatlanul hagy egy súlyos kérdést: mi teszi igazzá a múltra vagy a jövőre a temporális operátor segít-ségével vonatkozó kijelentéseket? Vagy másképpen: mi a múlt idejű és a jövő idejű kontingens állítások igazságalkotója (truthmaker)?¹⁴ A jövőre vonatkozó kijelenté-sekkel kapcsolatban könnyen kivághatja magát a prezentista. Arisztotelészhez ha-sonlóan kiállhat amellett, hogy a jövőre vonatkozó mondatoknak nincs igazságér-téke, mivel még nem léteznek azok a tények, amelyek igazzá tehetnék őket.¹⁵ Ez már csak azért is egy jó megoldás, mivel nem egy ad hoc hipotézissel van dol-gunk.¹⁶ Ad hoc hipotézisnek azokat a feltételezéseket nevezem, amelyek erősebb empirikus vagy intuitív alappal nem rendelkeznek, és kizárólag egyetlen problémát oldanak meg amellett, hogy miattuk egy vagy még több (filozófiai) probléma ke-letkezik. Ha a prezentista elfogadja Arisztotelész javaslatát, nemcsak a saját prob-lémája oldódik meg, hanem az a kérdés is, hogyan lehet elkerülni a fatalizmust.

Emellett van intuitív alapja is annak, hogy a jövőre vonatkozó állításoknak nincs igazságértéke: semmiféle berzenkedést nem érzünk akkor, ha valaki azt állítja, hogy nincs igazságértéke annak a kijelentésnek, amely szerint Brazília lesz 2222-ben a labdarúgás világbajnoka, hiszen egyáltalán nem biztos, hogy 2222-2222-ben labda-rúgó világbajnokságot fognak rendezni. Természetesen vannak olyan jövőre vonat-kozó propozíciók, ahol nem olyan egyértelműek az intuíciók. Először is akadnak olyan jövő idejű mondatok, amelyek a jövőt valamilyen szükségszerű igazsággal hozzák összefüggésbe, például: „2222-ben is igaz lesz, hogy 4-2=2”. A prezentista itt több megoldást választhat. Az egyik lehetséges válasz az, hogy a szükségszerű igazságok mind idő felettiek, ezért ezekben a speciális esetekben lehet tudni, hogy ez a jövőre vonatkozó állítás igaz, hiszen az idő feletti igazságok igazsága

14 E tanulmány keretei között nincs lehetőségem arra, hogy igazán részletesen elemezzen a különböző igazságalkotó elméleteket. Magyarul egy kiváló áttekintés: Kocsis 2009.

15 Arisztotelész: Hermeneutika, 9. fejezet.

16 Bár Rhoda nem használja a kifejezést, az alapötletet az ő írásából merítettem. Rhoda 2009.

len a különböző időpontoktól és attól, hogy milyen a valóság az adott időpontban.

Bizonyára más megoldások is lehetségesek, de a szakirodalmat átfésülve kitűnik, hogy ez még a prezentizmus ellenfelei szerint sem olyan nagy probléma. Nem a jövőre vonatkozó, vagy éppen a szükségszerűen igaz állítások jelentik a prezentiz-mus számára az igazi kihívást. A múlt idejű kontingens propozíciók azok, amelyek igazán megnehezítik a prezentista dolgát.

A kontingensen igaz állítások biztosan nem a formájuk miatt igazak. Általában azt szokás gondolni, hogy a valóság állása teszi őket igazzá. Ezt az intuíciót fogal-mazza meg az igazságalkotó elv (truthmaker principle), amely azt mondja ki, hogy minden egyes kontingensen igaz propozíciót egy igazságalkotó (truthmaker) tesz igazzá. Ugyanakkor egy másik természetes meggyőződésünk az, hogy a múlt idejű kontingens állításokat – amelyeket például a történelemkönyvben olvashatunk – a múlt teszi igazzá. A prezentizmus szerint viszont a múlt nem létezik. Ezért mintha kicsúszna a prezentista és a múltra vonatkozó igaz állítások lába alól a talaj: nincs, ami igazzá tegye ezeket a propozíciókat. Ám az mintha evidensebb volna, hogy vannak kontingens, múltra vonatkozó igaz kijelentések, mint az, hogy a prezentiz-mus az idő megfelelő metafizikai elmélete. Ha ezt a helyzetet nem tudja valahogy kezelni a prezentista, akkor egy nagyon erős érv áll amellett, hogy a prezentizmust el kell vetni. Hogy világosabban kitűnjön, milyen lehetőségei vannak a prezentistának, felsorolom, melyik négy állítás nem lehet együtt konzisztens:¹⁷

(1) Léteznek múlt idejű, kontingensen igaz propozíciók.

(2) Csak a jelen és a jelenbeli létezők vannak. (Prezentizmus).

(3) A múltra vonatkozó állítások igazságértéke nem szuperveniálhat azon, hogy milyen a létezés egésze a jelenben.

(4) A kontingensen igaz állítások a létezés egészén szuperveniálnak. (David Lewis által megfogalmazott igazságalkotó elv).^18,19

Ami igazán új az előző bekezdéshez képest az az, hogy igazságalkotó elvnek egy olyan megfogalmazását használtam, amely eltér attól, ahogy eddig utaltam az igazságalkotó elvre. Korábban úgy beszéltem róla, mintha egy kontingens állítást egy jól megragadható létező tenne igazzá, és ez volna az adott kijelentés igazságal-kotója. Vannak olyanok, akik éppen így értelmezik az igazságalkotó elvet,²⁰ de amellett, hogy ebben a formában az elv túlzottan erősnek tűnik az idő metafizikai státuszával kapcsolatos vitától függetlenül is – erről később még fogok beszélni –, a prezentizmus ellen bőven elég, ha az igazságalkotó elvnek egy kevésbé szigorú

17 Caplan & Sanson 2011.

18 Lewis 2001.

19 Abba a verbális vitába nem akarok belemenni, hogy mi is pontosan egy igazságalkotó elv kritériu-ma. Minden olyan definíciót igazságalkotó elvnek fogok tekinteni, ami meghatározza, milyen – a propozíciók világától független – faktorok miatt igazak bizonyos állítások.

20 Amstrong 2004.

definícióját használja valaki, mert a probléma így is nagyon plasztikusan megjele-nik. (4) is azt az intuíciót tükrözni, hogy a kontingens állítások attól függően igazak vagy hamisak, hogy mi létezik, és hogy milyen tulajdonsággal rendelkeznek a léte-zők. A szuperveniencia-viszony játékba hozása itt azt hivatott kifejezni, hogy min-den kontingensen igaz állítás csak akkor változtathatná meg az igazságértékét, ha valami a valóságban is megváltozna,²¹ valamint, hogy bár az állítások igazságérté-ke függ attól, hogy milyen a valóság, fordított irányban nem beszélhetünk erről: a valóság nem függ a propozícióktól és az igazságértéküktől. Mivel (3) kizárja, hogy a jelenen szuperveniáljanak a múltra vonatkozó állítások, ezért a prezentista bajba kerül, hiszen ő csak a jelent tudja a szuperveniencia bázisául felajánlani, lévén minden egyebet kizárt az ontológiájából. Ha (2)-t meg akarja tartani, (1)-t, (3)-t vagy (4)-t el kell vetnie.

Talán egészen abszurd lehetőségnek látszik (1)-t tagadni, pedig van rá ésszerű lehetőség. Ted Sider – bár ő maga inkább a négydimenzionalizmushoz vonzódik – azt javasolja a prezentistának, hogy a múlt idejű kijelentéseket ne igazként, hanem csak kvázi-igazként értelmezze.²² Ez azt jelenti, hogy a prezentista ne vegye szó szerinti értelemben igaznak a helytálló múlt idejű kijelentéseket, hanem állítsa azt, hogy ezek a mondatok csak egy fikció keretén belül tarthatóak igaznak. Sider meg is adja a múlt idejű propozíciókhoz társítandó fikció lényegét. A prezentistának azt kellene mondania, hogy az eternalizmus fikciójának keretén belül igazak a múltbeli állítások. Ez annyit tesz, hogy a múlt idejű igaz állítások olyan kijelentések, ame-lyek igazak volnának, ha az eternalizmus igaz volna. Ennek a megoldásnak a fé-nyében a temporális operátor nemcsak a modális operátorokhoz, hanem a fikcionális (vagy történet) operátorokhoz is hasonlóvá válik. Már itt is látható, hogy az idővel kapcsolatos metafizikai problémák megoldásai gyakorta párhuza-mosak a modalitás metafizikájában található megoldási alternatívákkal. Ted Sider javaslata a modális fikcionalizmusnak a múlt idejű mondatokra alkalmazott válto-zata (míg a négydimenzionalizmus a szélsőséges modális realizmusnak felel meg).

Ahogy a modális fikcionalizmus, úgy a temporális fikcionalizmus (Sider koncepci-ója) is egyfajta antirealizmus kelléke. Csakhogy talán még nehezebb arról lemon-dani, hogy a múlt idejű propozíciók szó szerint értelemben igazak lehetnek, mint a modális állítások esetében. További probléma, hogy ilyen fikcionalista módszerrel gyakorlatilag bármilyen hamis mondatot kvázi-igazzá tehetünk. Pedig úgy érezzük, hogy inkább igaznak nevezhető a „Napóleon császár volt.” kijelentés, mint a „Na-póleon nem volt császár”, amely egy alternatív történelem fikciója nyomán szintén szert tehet a kvázi-igaz státusra.²³ Sider nem világítja meg, hogy miért kitüntetett

21 Lewis az elv megfogalmazásakor nagymértékben támaszkodik a lehetséges világok szemantikájára és ontológiájára. De a lényeget azt hiszem eme eszközök nélkül is meg lehet annyira ragadni, ameny-nyire ez az idő metafizikájának tárgyalásához szükséges.

22 Sider 1999.

23 Crisp 2003, 226. o., 19. lábjegyzet.

az eternalista fikció, ha egyszer az eternalizmus éppen úgy hamis, mint bármelyik kiagyalt, alternatív történelem. De az ellenérvektől függetlenül is úgy tűnik, hogy ha valaki elfogadja Sider elméletét, annak túlságosan nagy árat kell fizetni, hiszen végül is tagadni kell a történelmileg helytálló kijelentések igaz voltát, ezért a tem-porális fikcionalizmus csakis egy végső mentsvár lehet a prezentista számára. Ha a prezentizmust csak így lehet megmenteni, akkor talán nem is érdemes, hiszen még mindig ott van a négydimenzionalizmus, mint opció.

Az igazi kérdés ezért a prezentista számára az, hogy vajon mennyire költséges (3) vagy (4) tagadása? Úgy tűnhet, hogy (3) kétségbevonását sokkal olcsóbban megúszhatja. Míg (4) egy erős intuíció megfelelő megfogalmazásának látszik – hiszen sokan egyetértenének azzal, hogy a kontingens állítások attól függően iga-zak vagy hamisak, hogy milyen a valóság egészének az állása – addig (3) mintha kicsit dogmatikus volna. Miért ne volna lehetséges, hogy a múlt idejű propozíció-kat valahogyan a jelen állása teszi igazzá? Azért – válaszolhatna a négy-dimenzionalista –, mert könnyen elképzelhető a valóságnak egy olyan forgató-könyve, ahol a múlt másképpen alakul, mint ahogy alakult, mégis, ugyanolyan a jelen, mint amilyenben most vagyunk. Ha például a mostani jelen úgy alakult volna ki, hogy Isten a semmiből pontosan ilyen formában hozza létre, akkor a jelennek a most megfigyelt állapota nemcsak, hogy ehhez a múlthoz, de semmilyenhez nem kapcsolódna. És egy ilyen „fiatal” világban, bár a jelen – és a prezentista doktríná-jának az értelmében az egész létezés – ugyanolyan, mégis hamis az összes múltra vonatkozó állítás. Tehát a múlt idejű igazságok nem szuperveniálhatnak a jelenen.

Amennyiben a prezentista továbbra is (3)-t akarja kétségbe vonni, hogy ezt a kö-vetkeztetést elkerülje, a temporális kombinatorizmust kell tagadnia, azaz, hogy a jelen lehetne éppen ugyanilyen, ha a múlt másmilyen volna. Ha ezt megteszi, akkor nem jár abszurd következményekkel az, ha a múlt idejű propozíciók igazsága a jelenen szuperveniál. A temporális kombinatorizmus elvetése után nem áll mó-dunkban olyan tényellentétes helyzeteket elgondolni, ahol a múlt más az aktuális világhoz múltjához képest, s a jelen ugyanaz, így nem áll elő az a furcsa helyzet, hogy bár a múlt másmilyen, ugyanaz az igazságértéke minden múltra vonatkozó propozíciónak. A propozíciók igazsága a jelentől függ, a jelen tartalma viszont erősebben függ a múlttól, mint azt a négydimenzionalista feltételezi. Így a múlt idejű propozíciók igazságértéke mégsem függetlenedik egészen a múlttól, bár köz-vetlenül mégis a jelentől függ. Ezen a ponton azonban felmerül az a metafizikai kérdés, hogy miért nem lehetséges, hogy ugyanaz a világállapot jöjjön létre a je-lenben a múlt eltérő forgatókönyvei mellett. A prezentistának erre a kérdésre min-denképpen választ kell adnia. A következő részben a különböző választípusokat tekintem át.²⁴

24 Kiváló áttekintést nyújt a temporális tulajdonságokat vagy új létezőket feltételező koncepciókkal kapcsolatos érvekről: Caplan & Sanson 2011, Davidson 2011, Rhoda 2009