A tartósan vallott értékek a híranyagválasztás döntô tényezôi, ennek elle-nére nem igazi szakmai értékek. Nem tükröznek technikai értelemben vett szakértelmet, inkább az ideális ország és társadalom víziójának elemei. Tehát laikus értékek, amelyek feltehetôen a hozzá nem értôktôl származnak.
Másutt utaltam arra, hogy ezek az értékek nagyon emlékeztetnek a század-forduló haladó mozgalmára. Gondos történészi vizsgálódás nyomán esetleg kiderülhet, hogy a hasonlóság felszínes, de legalább egy nyomós érv szól ez ellen: az, hogy az újságírók eminens szerepet vállaltak a haladó mozgalomban.
Más kérdés az, hogy a mozgalom képviselte értékeket ôk vagy reformista állampolgárok „találták fel”; mégis az a határozott benyomásom, hogy a tartó-san vallott értékek a haladó mozgalomban gyökereznek.
Nem itt van a helye a haladó mozgalom eredete vizsgálatának, de annyi biz-tos, hogy történetének csúcspontján az újságírók botrányok sorozatát leplezték le, és a fô tényfeltáróknak – köztük Ida Tarbell, Lincoln Steffens és szerkesztôjük, S. S. McClure sajtómunkásoknak – kapcsolatuk volt a haladó mozgalom orszá-gos irányítóival, akiket aktívan támogattak is.27 Maguk az újságírók személy szerint is benne voltak az országos vezetôségben; Chandler tanulmánya bizonyította, hogy a 260 országos vezetôségi tagból 36 volt szerkesztô.28
Ezen-27 Például Peter Lyon: Success Story: The Life and Times of S. S. McClure. New York, 1963, Charles Scribner’s Sons; Harold S. Wilson: McClure’s Magazine and the Muckrakers.Princeton, N. J., 1970, Princeton University Press; Justin Kaplan: Lincoln Steffens: A Biography.New York, 1974, Simon and Schuster; továbbá az újságírók által írott könyvek.
28Hivatkozik rá Richard Hofstadter: Age of Reform. New York, 1973, Alfred A. Knopf, 145.
– Mowry adatai szerint a kaliforniai haladó mozgalom negyvennyolc vezetôje közül tizennégyen voltak újságírók vagy laptulajdonosok. (Csak ebbôl az államból rendelkezünk adatokkal.) George Mowry: The California Progressives. Berkeley, 1951, University of California Press.
kívül sok helyi újságíró vett részt mozgalmi eseményeken az egyes városokban és államokban.29 De a haladó mozgalom és a kor sajtója közötti kapcsolatnak talán a legjobb illusztrációját a néhai Richard Hofstadter fogalmazta meg:
Az amerikai haladó mozgalom alapvetô kritikai eredménye a nyilvánosság bevonása, a kreatív szerzôk legfôbb szakmai forrása pedig az újságírás volt.
Aligha túlzás az, ha kijelentjük, hogy a haladók gondolkodása kifejezetten újságírói gondolkodás volt, és hogy jellemzôen társadalmi felelôsséget viselô reformer riporteri állásfoglalásokkal van dolgunk.30
Nem nehéz kitalálni azt, hogy miért jött létre a haladók és újságírók szö-vetsége. Minden politikai mozgalomnak szüksége van arra, hogy kommu-nikálhasson tényleges és potenciális támogatóival; és a haladó mozgalom körülbelül akkor jött létre, amikor a nagy példányszámú újságok és képes-lapok uralták a média terepét. A haladók közül sokan kisvárosi közép-osztálybeli vagy annál gazdagabb polgárok voltak, akik szerették volna befolyásolni a városi ipari társadalomnak a negatív hatását, amit – úgy gon-dolták – a gazdasági változások és a Dél- és Kelet-Európából érkezô beván-dorlók érkezése okozott.
Komolyabb történeti tanulmányokat igényelne annak feltárása, hogy miért csatlakoztak újságírók is a haladó mozgalomhoz. Annyi bizonyos, hogy akik részt vettek benne, azok hasonló társadalmi közegbôl jöttek, mint a haladók, és valószínû, hogy ôket is zavarták az Amerikában lejátszódó vál-tozások. Egyébként sok mai zsurnaliszta is ugyanazzal a társadalmi háttér-rel rendelkezik. Johnstone és társainak már idézett tanulmánya országos mintán mutatta be, hogy az újságírók 49%-ának szülei értelmiségiek vagy vezetô üzletemberek (vagyis felsô középosztálybeliek), és csaknem három-negyed részük vagy „angolszász” vagy a „régi” német, ír, illetve skandináv bevándorlók leszármazottja.31 (Tapasztalataim szerint hasonló a helyzet az általam vizsgált hírmédiánál is, azzal a különbséggel, hogy sok vezetô szerkesztô és producer, illetve hírszerkesztô volt zsidó.32)
29A haladó mozgalom helyi eseményeit kötetnyi irodalom tárgyalja. Például Fremont Older: My Story. San Francisco, 1919, Call Publishing; David D. Anderson: Brand Whitlock.
Boston, 1968, Twayne Publishers; Spencer Olin, Jr.: California’s Prodigal Sons. Berkeley, 1968, University of California Press; Charles Larsen: The Good Fight: The Life and Times of Ben B. Lindsay. New York, 1972, Quadrangle – The New York Times Book Co.
30Hofstadter: Age of Reform, 185. Az újságírók és haladók közötti kapcsolatra vonatkozó történeti adatokat James Crispino gyûjtötte össze.
31Johnstone et al.: The News People.2.9. táblázat, 2–10.
321975-ben például a három országos tévéhíradó és a két hírmagazin fôszerkesztôje volt zsidó. A zsidók nagy számát részben a hírmédia New York-i székhelye magyarázza, a televíziók esetében pedig a zsidók hagyományos jelenléte a szórakoztatóiparban.
Részletesebben tárgyalja: Stephen Birmingham: „Do Zionists Control the Media?” More, 1976. július–augusztus, 12–17.
Az, hogy a modern sajtó a századforduló értékeit éleszti föl, nem jelenti azt, hogy a szakma avult felfogással operál, hiszen a haladó mozgalom eszméi nem merültek feledésbe. Noha ma már nem tekinthetô mozgalom-nak, gondolataik központi szerepet töltenek be számos politikai, társadalmi és kulturális reformtörekvésben. És ami szempontunkból még fontosabb:
ezek az eszmék meghatározó jelentôségûek a mai újságírók gondolkodásá-ban. Ezek az értékek az amerikai újságírás történetének dicsôséges lapjára emlékeztetnek, hiszen a haladó mozgalom idején a sajtó olyan jelentôségre és befolyásra tett szert az amerikai közéletben, mint azóta soha, eltekintve természetesen a Watergate-botrány idôszakától.
Manapság ezek az értékek az újságírást mint szakmát is szolgálják, amennyi-ben biztosítják társadalmi tekintélyét. Az újságírók azáltal, hogy értékeket képviselnek, magasabb rendû szerepet vállalnak annál, mintha csak mechanikusan továbbítanák a forrásanyagot a közönségnek. A mai újságírók nem tekintik magukat reformereknek. Akiket megfigyeltem, azok mindig büszkék voltak arra, ha egy írásuk nyomán hivatalos nyomozás indult vagy jogi, illetve adminisztratív reform kezdôdött. A haladó mozgalom többek között szakmai mozgalom is volt, amelynek az is célja volt, hogy szakértôket vigyen be a politikába és az államigazgatásba. Értékei javítják a sajtó szak-maiságát, különösen mivel az újságírók még nem igazán biztosak a maguk hivatásának rangjában. A haladó ideológia mellôzi, sokszor ellehetetleníti a pártszempontok érvényesítését, a mai napig vonzó mindazok számára, akik – miként az újságírók – politikailag függetlennek tekintik magukat.
A tartósan vallott értékeket a társadalom más csoportjai is osztják, különösen azok a köztisztviselôk, akik az újságírók legfontosabb kapcsolat-tartói. A tartósan vallott értékek tulajdonképpen megegyeznek a politikai retorika legfontosabb témáival, amelyek ugyancsak a nemzet egységére összpontosítanak, ugyanazt a kapitalizmust és demokráciát tekintik ideális-nak, kifejezik ragaszkodásukat a kisvárosi zárt közösséghez, támogatják az individualizmust, a szélsôségek elutasítását és a rendet. A politikai retorika nem jelent politikai cselekvést, viszont a híradások is egyfajta retorikát képviselnek. Az a mód, ahogyan a sajtó kifejezi a vezetés szükségességét, gyakran visszhangzik a választási kampányokban vagy az ünnepi alkal-makkor elmondott politikusi beszédekben.
Lehet, hogy a közönség nem ért egyet minden, a hírekben megfogalma-zott véleménnyel, ám az valószínûtlen, hogy a tartósan vallott értékeket megkérdôjelezze. Lehet, hogy nem mindnyájan hisznek a felelôs kapitaliz-musban, de annak sem örülnek, amikor a kormány a jóléti intézkedések érdekében adókat emel. Úgy tetszik, hogy az eredetileg felsô középosztályi vagy annál is magasabb amerikai társadalmi rétegbôl származó haladó moz-galmi ideológia ma már a népesség szélesebb köreiben talált megértésre.
Ugyanakkor a tartósan vallott értékek azokat az üzleti érdekeket is szol-gálják, amelyek az újságírókhoz kötôdnek, legyenek azok bár támogatók
vagy hírközlési cégek. A haladó mozgalom nem volt (és nincs) antago-nisztikus ellentétben a magánvállalkozással mint olyannal, és a felelôs kapi-talizmus újságírói víziója nem tér el élesen annak az üzleti felelôsségnek az elvétôl, amely – mint ideológia – élvezi maguknak a nagyvállalatoknak a támogatását. Sôt, az individualizmus gondolata mint a tartósan vallott értékek része nem csupán legitimálja a vállalkozás kívánatos voltát, hanem ugyan-akkor azt is jelenti, hogy a magánvállalkozások hátrányait úgy fogják föl,
„mint néhány férges almát a sok jó között”. A tartósan vallott értékek közöm-bösek a rendszeren belüli lehetséges strukturális hibák iránt, aminek az a következménye, hogy az olyan sajtóanyagok, amelyek megkérdôjeleznék a jelenlegi gazdasági rendszer létjogosultságát, nehezen fogalmazódnak meg.