3. A „SZEMET SZEMÉRT” ELV AZ ÓKORI MEZOPOTÁMIAI
3.2. A talió megfogalmazása a Mózesi törvénygyűjteményben …
205. §. Ha szabad ember rabszolgája szabad ember fiának arcát megüti: fülét vágják le.
206. §. Ha valaki más valakit verekedés közben megüt, sebet ejt rajta: az illető „tudva nem is ütöttem meg‖ - megesküszik, s az orvost megfizeti.
207. §. Ha az ütés következtében meghal: esküdjék meg; ha szabad ember fia volt, fél mané ezüstöt fizet.
208. §. Ha felszabadult ember fia volt: harmad mané ezüstöt fizet.
209. §. g Ha valaki másnak a feleségét megüti s azt, a mi szívében volt, vele elvetéltet!: azért, a mi
szívében volt, X sekel ezüstöt fizet.
210. §. Ha az illető nőszemély meghal: lányát öljék meg.
211. §. Ha az ütés következtében felszabadult ember lányával azt, a mi szívében van, elvetélteti: V
sekel ezüstöt fizet.
212. §. Ha az illető nőszemély meghal: III és fél mané ezüstöt fizet.
213. §. Ha valakinek rabnőjét üti meg és vele azt, a mi szívében van, elvetélteti: II sekel ezüstöt fizet.
214. §. Ha a rabnő meghal: harmad mané ezüstöt fizet.
Hammurapi törvénye igyekszik különbséget tenni a károkozó személye és az okozott kár, továbbá az áldozat és annak társadalomban betöltött szerepe között. Egészen más lesz a büntetési tétel, ha az elkövető nem szándékosan cselekedett és sokkal szigorúbb lesz, ha tudatosan vétett a törvény előírásai ellen.
3.2. A talió megfogalmazása a Mózesi törvénygyűjteményben
A talió67 „klasszikus‖ megfogalmazását Mózes törvénygyűjteményben találhatjuk meg, ahogyan azt már fentebb megemlítettük:
67 RADNER, Ephraim: Leviticus. Brazos Theological Commentary on the Bible. Brazos Press, Grand Rapids, Michigan, 2007, 257–260. o.
10.13146/OR-ZSE.2012.003
33
Exodus 21,24-25
Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért, égetést égetésért, sebet sebért,
kék foltot kék foltért.
Exodus 21,24-25 verseivel kapcsolatban némelyek megjegyzik, hogy a 22–23 versek valószínűleg egyfajta törvényi reform nyomait hordozzák magukon a régi „szemet szemért, fogat fogért” elvhez képest. Hiszen a 22–23 szakasza, már egyfajta új szempontot érvényesít és a korábbi törvényi tényállást kissé felpuhítja.68
Exodus 21, 22-23
Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgyhogy idő előtt szül,
de egyéb veszedelem nem történik:
bírságot fizessen a szerint, amint az asszony férje azt reá kiveti,
de bírák előtt fizessen.
De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.
Ex 21,22-23 gondolata törvényi szempontból azért rugalmasabb, mivel a terhes asszonyt ért fizikai bántalmazás nem egyenes szándékkal történt, hanem véletlenszerűen, mondhatjuk tévedésből, hiszen a férfiak egymás közötti virtuskodása, verekedése a törvényi tényállás.
68 JACKSON, Bernard: The Problem with Exodus XXI., Ius Talionis. Edinburgh, (é. n.) 301. o.
10.13146/OR-ZSE.2012.003
34
Az ilyen irányú szempontok törvénybe iktatása viszont az ítélkezés finomítása, egyfajta reform következménye lehet. Hasonló gondolatokkal találkozhatunk a következő versben is:
Leviticus 24,20 elkövetőt megbüntették az áldozat elszenvedett sérelmei miatt. Vagyis a büntetési mérték az elkövetési cselekményhez és magatartáshoz igazodott. Tehát egy végtag eltöréséért nem lehetett két végtagot eltörni, mert ez a törvény alapelve elleni súlyos vétek lett volna, és éppolyan áthágása lett volna a jogszabálynak, mint amelyet az elkövető tett az áldozat sérelmére. Egyetlen kiütött fog miatt, egyetlen fogat lehetett csak kiütni jogszerű büntetésként.
Akik ismerték e törvényt, a jogszabály szellemében jártak el évszázadokon keresztül.
Alkalmas volt ez megelőző eszköznek is, hogy minden elkövető érezze át tettének igazi súlyát akkor, amikor vele szemben is azt alkalmazták, amelyet ő alkalmazott az áldozattal szemben.
69 Az elkövetett jogtalanságért megfelelő és méltányos jóvátétel járt. HERTZ J. H.: i. m. 263–264. oldalain rámutat arra, hogy a zsidóság nem alkalmazta a „ius talió” elvét szó szerint. Ez a jogelv viszont teljesen világosan és egyértelműen azt jelentette, hogy a megtorlásnak (joghátránynak) és jóvátételnek (kártérítésnek) egymással arányban kellett állniuk. A zsidóság soha nem alkalmazott hivatalos és törvényes eljárásaiban kínzóeszközöket vagy testcsonkításokat, még akkor sem, ha ezt a későbbi kontinentális (európai) jogrendszerek ismerték és alkalmazták egészen a 19. századig. Sőt sok elmaradott országban még napjainkban is gyakorolják a kínzást, mint a vallatásnak egy általunk elfogadhatatlan eszközét.
A testcsonkítást, mint büntetési formát a Tóra egyetlen alkalommal sem alkalmazta, Deut 25,11-12 esetében. A rabbik tanácsára a törvényhozás a későbbiekben a kéz levágását nem alkalmazta, hanem helyette a büntetést pénzbírságra változtatták, amelynek az összege mindenkor az elkövető rangjához és vagyoni helyzetéhez igazodott. HERTZ J. H.: i. m. III. kötet, 263–264. o.
70 Josephus megrázó szavakkal írja le a rómaiak kínzását és a bátran viselkedő esszénusok hősiességét.
Kínpadra vonták őket, kifacsarták, égették, összetörték tagjaikat, minden elképzelhető kínzóeszközzel meggyötörték, hogy rákényszerítsék őket a törvényhozó szidalmazására, vagy tiltott ételek élvezetére, de sem az egyiket, sem a másikat nem tudták elérni. Nem könyörögtek hóhéraiknak, nem siránkoztak, hanem gyötrelmeik közben mosolyogtak, kigúnyolták kínzóikat, és bátran haltak meg, abban a meggyőződésben, hogy lelkük halhatatlan. JOSEPHUS, F.: Bellum 2. 152–153. in: VERMES Géza: A qumráni közösség és a holt-tengeri tekercsek történte. Osiris Kiadó, Budapest, 2005, 197. o.
10.13146/OR-ZSE.2012.003
35
Mindenki meggondolta a későbbiekben, hogy bármilyen tettlegességet hajtson végre, mert az áldozat mögött már potenciálisan ott állt az elkövető is. Prevenciós jelentősége nem csupán abban állt, hogy az elkövetőre fejtette ki közvetlen hatását, hanem azokra a fiatal generációkra is, akik a törvény szerint még nem követtek el jogsértést, de bensőjükben az elkövetési magatartás felé már elindultak.
Tekintsünk ki egy rövid időre, hogy a talió jogszokás elvét vajon miként alkalmazza az i. u. hetedik században létrejött iszlám vallása.