2. BÜNTETÉS AZ ÓSZÖVETSÉGBEN
2.1. A „szemet szemért, fogat fogért” elv ókori háttere
Az, hogy az ókori világ népeinél mi volt a jogos, vagy teljes mértékben jogtalan, az a korai időszakban egyáltalán nem volt írott törvénykönyvbe foglalva, és ezért a mai kutató számára nem is maradt fenn egyértelmű szöveggyűjtemény. Az ókori nomád társadalom által elfogadott és az eltérő élethelyzetekben naponta alkalmazott szabályrendszer eredetileg az íratlan szokásjogra épült rá, hiszen a kialakult elvek felett a közösség egésze őrködött.
Változás csupán hosszú generációkon keresztül, szinte észrevehetetlenül kis mértékben következett be. A családfők, a törzsi vezetők, a sejkek és a vének, továbbá a bírák1 kontrollálták az emberöltőkön keresztül alkalmazott íratlan szokásjogot a nép egészének a megbízásából, vagy jóváhagyásából. Amikor a termőterületek, vagy egyéb életkörülmények jelentős változásokon mentek át, vagy újabb népcsoportok érkeztek, akkor a szokásjognak is egyfajta átalakulása indult meg.
A nomádok alatt olyan vándorló népelemeket értünk, akiknek a fő tevékenységük a pásztorkodásból állt.2 A legelők a törzsek közös tulajdonában voltak, akárcsak az itatóhelyek, amely nélkül az egész csoport halálra volt ítélve. Gyakran előfordult, hogy a legelők, vagy az itató használata váltotta ki a törzsi háborút, amelynek a vége az lett, hogy a gyengébbet elűzte az erősebb és agresszívabb törzs.3 Ebben az időben már a pásztorok és a földművelők között erős harc, háború dúlt, még a vallás tekintetében is. A földművelők, ha nem voltak eléggé
1 A jogalkotó és jogalkalmazó ebben az időszakban gyakorta egybeesett, sőt bizonyos tisztségek is olykor-olykor egybemosódtak: a családfő a bíró szerepét is betöltötte az ősi törzsi időszakban, később azonban az elkülönülés és elszigetelődés elválasztotta egymástól ezeket a tisztségeket, és megindult a jogfejlődés.
2 A nomádok állandó lakóhely nélkül éltek, a legjobb legelőt keresve élték generációkon keresztül a mindennapi életüket. Mint edzett és a szabadban élő népek, kiváló harcosok voltak. A nomád elem rendkívül fontos tényező volt az izraelita letelepedési időszakban, hiszen a térség politikai, vallási, kereskedelmi, és büntetőjogi alakulásánál a szemléletük mindenképp hatással volt mindazokra, akikkel valamilyen kapcsolatba kerültek. Bővebben: OPPENHEIM, A. Leo: Az ókori Mezopotámia. Gondolat Kiadó, Budapest, 1982, 65–66. o.
3 KLENGEL, Horst: Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Gondolat Kiadó, Budapest, 1985, 160. o.
10.13146/OR-ZSE.2012.003
12
erősek, akkor elveszítették a területeiket, mert a pásztorok állatai lelegelték a mezőgazdasági növényeket.
A nomád társadalom törvényei természetesen íratlanok voltak. Olyan hagyományokra épültek, amelyeket a szóbeliség4 tartott fenn, az alapelveken, így a vérbosszú gyakorlatán is szigorú szabályokkal őrködtek. A családok adták tovább ezeket az alapelveket, a vérbosszú elvét, a „szemet szemért, fogat fogért” elvet, amely azt is jelenti, hogy ezekben az időkben a nagyobb közösség – a törzs – mellett, a család jelentette az egyik legfontosabb integráló erőt, amely közvetlen felelősséget hordozott a tagjaiért. A családok alkotta közösségek képezték a népcsoportot, amelyek gyakran egyesültek azért, hogy nagyobb biztonsággal tudjanak fellépni mindazon körülmények ellen, amely a fennmaradásukat gátolták volna. Egy-egy ilyen egyesülés alkalmával átvették egymás szabályrendszerét, a közös ősi jogelveket pedig megerősítették, továbbra is érvényben tartották.
Az ókori világ nomád körülménye között elfogadott és alkalmazott büntetési elvet jelenti a
„szemet szemért és fogat fogért”.5 Nem maradt fenn a Mózes Tóráján, és a Hammurapi Törvénykönyvön6 kívül egyéb olyan jogszabálygyűjtemény, amely a kutatási területünkre vonatkozólag segítségünkre lehetne a „szemet szemért, fogat fogért” büntetési elv gyakorlati
4 A Biblia előállásának eredeti formája a kimondott szó alakjában valósult meg. „A Biblia tehát szóban, a folklór gyökerű alkotásokhoz hasonlóan született az Isten Ihletésére.‖ Bővebben: SZIGETI Jenő: A Biblia képzelet vagy valóság? Az európai kultúra alapja. Arany Forrás Kiadó, Budapest, 2007, 34–35. o.
5 Bárkinek a szeme világának elvesztése súlyosan érintette egzisztenciáját. Azonban a fog elvesztésénél arra kívánunk rámutatni, hogy sokkal súlyosabb következményt jelentett, mint a mai világunkban, ahol a modern orvostudomány ezen tud segíteni. Bővebben: JACKSON, Bernard: The Problem with Exodus XXI. Ius Talionis. Edinburgh (é. n.) 274. oldalán. Továbbá: GAZELLES, H.: Études sur Code de l’ Alliance. Párizs, 1946. PHILLIPS, A.: Ancient Israel’s Criminal Law. Oxford, 1970. 11. o.
6 Hammurapi babilóniai király i. e. 18. századi törvénygyűjteményét 1902-ben francia származású régészek fedezték fel. A kódexet egy hatalmas diorit (egyfajta különleges szemcsés szerkezetű szürke mélységből származó kőzet, csiszolva és faragva alkalmazták a térség építőművészei és szobrászai) sztélére írták fel. Bár a régészet legújabb felfedezései között szerepelnek már a Hammurapi törvénygyűjteményétől idősebb töredék leletek is, azonban Hammurapi-kódexe még ma is a leghíresebb törvénygyűjteménynek számít.
A sztélé felső részében Hammurapi uralkodó látható, amint Samas a jog istene és a napisten előtt áll meg, hogy legitimitását biztosítsa saját népe körében. Hiába várnánk azt, hogy a törvény így kezdődjön: „Én Hammurapi…‖, mivel a király neve csupán az istenek megemlítése után található meg a törvényben. Az uralkodó képét a lehető legkedvezőbben és legközérthetőbben fogalmazták meg az alattvalók számára a törvénykönyvben. A szöveg befejező szakasza a felsorolt törvények teljes betartására figyelmezet, a megszegő az istenség szigorú büntetésére számíthat. Amikor az óbabiloni korban nagy forradalmi változások következtek be, akkor rögzítették a törvényeket írásos formába, amelynek része volt a „szemet szemért, fogat fogért‖ elv is. Bővebben: KMOSKÓ Mihály: Hammurabi törvényei. Erdélyi Múzeum-Egyesület Jog- és Társadalomtudomány Szakosztálya, Kolozsvár, 1911.
10.13146/OR-ZSE.2012.003
13
vonatkozásában.7 Ugyanakkor arra is következtethetünk, hogy az óbabiloni törvényénél régibb archaikus szokásokat is már ismerték és alkalmazták a „szemet szemért és fogat fogért” elv mellett a jóvátételi jognak egy kezdetlegesebb formáját. A „szemet szemért, fogat fogért” elvet úgy alkalmazták Hammurapi törvénye alapján, hogy bármilyen házba való illetéktelen betörést a helyszínen büntették meg, a tettest az áttört fal, vagy betört ajtó előtt ölték meg. (21. §.) Az emberi életre vonatkozóan a kódex úgy rendelkezett, hogy amennyiben a rablógyilkost nem találták meg, akkor a faluközösség az áldozat hozzátartozójának egy manúm ezüstöt fizetett meg, tehát ennyi volt egy teljes jogú ember értéke az óbabiloni időkben.8
A Közel-Kelet földművelő térségében kialakult fejlettebb társadalmi rétegek már ismerték és alkalmazták, hogy pénzzel, vagy egyéb értékkel sok vétket lehetett elrendezni, így arra is kialakult a lehetőségük, hogy akár a súlyosabb crimeneket is „jóvátegyenek‖.
Azonban a tehetősebb és gazdagabb réteg a jóvátételi jog vonatkozásában előnyöket élvezett a szegényebbekkel szemben. Már az óbabiloni törvény is világos distinkciót tesz arra vonatkozólag, hogy az elkövető és az áldozat milyen társadalmi rangon helyezkedett el.
A jóvátételi tarifa minden esetben a vagyoni állapottól függött, akár az elkövető, akár a szenvedő fél oldaláról közelítjük meg a kérdést.
Ezért kissé bizonytalanságban vagyunk, hogy az ókori nomád törzseknél mi volt a törvényes és törvénytelen, hiszen az egymás között kialakult és elfogadott íratlan – tehát szóbeli – szokásjog alakította és formálta ítélkezési szokásaikat. Sokkal könnyebb helyzetbe kerülünk akkor, amikor már az állam létrejötte utáni állapotot elemezzük, mert – ekkor már – a kényszerintézkedések kialakult írott formáira támaszkodhatunk.
A „szemet szemért, fogat fogért” elv eredetét tekintve, jóval ősibb, mint ahogy a mózesi könyvek írott szövegeiben megjelennek. Valószínűleg a Közel-Kelet törzsi szervezetek szóbeli szokásaira és hagyományaira épült rá, mivel a fenti jogelv széles körben elfogadott közösségi büntetési forma volt. Ezt a „szemet szemért, fogat fogért” elvet, hosszú ideig nem foglalták írásba, mivel nem volt szükségük az írott formára, ugyanis a törzsek vezetői és bírái éberen őrködtek e büntetési jogelv gyakorlati érvényesülései felett.9
7 A két törvénykönyv mellett még említést kell, hogy tegyünk az úgynevezett közép-asszír táblák (M. Ass. C.) is, amelyekre majd a disszertáció későbbi részében hivatkozni fogunk.
8 KLIMA, Josef: Mezopotámia. Ősi civilizáció és kultúra a Tigris és az Eufrátesz mentén. Gondolat Kiadó, (h. n.) 1976, 202–203. o.
9 KLENGEL, Horst: Nomádok az ókori Elő-Ázsiában. Gondolat Kiadó, Budapest, 1985. 139–140. oldalain rámutat a szóbeli hagyományőrzés ősi és hangsúlyos jellegére.
10.13146/OR-ZSE.2012.003
14
Mivel a fent említett nomád népcsoportokat az élet rákényszerítette, hogy csak a rendszeres helyváltoztatással tudták a vándorló életmódjukat fenntartani, állandóan újabb és újabb, zárt etnikai népcsoportokkal kerültek érintkezésbe. Bizonyos – erkölcsi és jogi – normák kialakultak, amelyek a megszilárdulásukat követően már hosszú generációkon keresztül fennmaradtak, anélkül, hogy lényegileg jelentős formában megváltoztak volna; akár a megfogalmazás, vagyis az alapelv, akár a jogalkalmazás tekintetében. A „szemet szemért, fogat fogért” elv, mai megítélése során nem feledkezhetünk el arról, hogy ez az eljárás egy tipikusan nomád ítélkezési formának számított. A későbbi korban letelepedett népcsoportok előbb-utóbb az államalakulatnak valamilyen kezdetleges formáját alakították ki, amelyben lassan-lassan állami monopóliummá vált az ítélkezés. Gondoljunk Salamon király bölcs ítéletére, amelyet mindenki elfogadott, és senki sem vonta kétségbe az uralkodói döntés legitimitását.
Megfigyelhetjük azt, hogy az évezredek változásai sem szüntették meg, és nem alakították át alapvetően az ősi szokásokat, hiszen a „szemet szemért, fogat fogért” elvet még a mai körülmények között is alkalmazzák a közel-keleti beduin törzsek és családok, főként vidéki elmaradott környezetben.
A változások következő fázisában már igen nehéz egymástól elválasztani a nomádok és a letelepültek ítélkezési formáit, annál is inkább, mivel gyakran előfordult, hogy egymás jogintézményeire kölcsönösen hatással voltak. Sőt azt is megállapíthatjuk, hogy kialakult egy olyan közös jogi normarendszer, amelyben a büntetéseket azonos alapelvek és gyakorlat szerint alkalmazták.10