az áttekintett négy pontban, amelyben megragadhatók Wresinski antropológi-ájának alapvető sajátosságai, egyúttal egyértelműen kirajzolódik az általa, illetve a Mozgalom által megálmodott és kiépített út is, amely a legszegényebbeket az őket jellemző sokszoros megfosztottságtól identitásuk visszaszerzéséhez vezeti.
„Szörnyű igazságtalanság, amely miatt gyakran minden erőfeszítés elbukik, hogy a mélyszegénységben élő embert nyomorúságos helyzete miatt valójában nem is tekintjük embernek. Külseje, élet- és beszédmódja elhitetik velünk, hogy nemcsak tudatlan, hanem egyenesen buta, gyenge szellemi képességekkel. (…) Hogyan vár-hatjuk el, hogy ez az ember, környezetének lekicsinylő tekintetétől megbélyegezve értékesnek, bizakodónak, megfontoltnak, hívőnek és reménykedőnek tudjon mutat-kozni?” (WresiNsKi, 1992:16-17)
a mindentől megfosztott ember tehát Wresinski szerint annak függvényében ér-tékeli magát megalázottnak vagy fontosnak, ahogyan az őt körülvevő világ viszo-nyul hozzá. ebből következően a nyomor és kirekesztés egymást erősítő circulus vitiosusát csakis a társadalom, illetve az állami-politikai intézmények felől érkező egységes elfogadó magatartás képes megtörni.
e mentalitás kialakításában a kovász szerepét az aTD – Negyedik Világ Mozgal-mának magja, az Önkéntes szervezet tölti be. Fentebb, az életműről szóló fejezetrész-ben láttuk, hogy az önkéntesek olyan, a legkülönfélébb társadalmi előtörténetű férfiak és nők, akik fokozatosan lesznek részeseivé a Mozgalomnak, s akiknek a szerepe rövi-desen létfontosságúvá válik. a kezdetek homályosak, határozatlan körvonalúak, annyi azonban már a kezdeteknél is teljes bizonyossággal látszik, hogy valamilyen módon összekötő kapoccsá kell válniuk a társadalom egymástól elszakadt csoportjai között.
„Az önkéntes először is olyan ember, aki ismeri a másikat. (…) Az önkéntes célja nem pusztán az, hogy értékeket fedjen fel, hanem az is, hogy a másikat kommuniká-ciós kapcsolatba léptesse a társadalommal. Ez a lényegi szerepe. A kommunikáció helyreállítása nélkül minden cselekvésének hatása kérészéletű lesz. Állandó híddá kell válnia a társadalom és a szenvedő ember között.” (WresiNsKi, 1992:72)
az emberről alkotott vízióval összhangban Wresinski szemében a civil társada-lomra háruló első kötelesség, hogy a nyomorban élő embert teljes jogú partnerként kezelje minden, a társadalmat általánosan érintő kérdésben. Kulcsfontosságú, nem-csak szimbolikus értelemben vett híd-szerep hárul e téren is az önkéntesekre, akik a
„kint” és „bent” közötti élő összekötő kapcsot jelentik.
a társadalom második felelőssége, hogy a hátrányos helyzetűek életével kapcso-latos bármely döntéshozatal alapja nem lehet más, mint a legszegényebbeknek adott prioritás. a Mozgalom különösen ügyel arra, hogy ne váljék hivatallá, hogy szemé-lyesen és direkt módon az egyes ember elérését célozza meg. ezzel egy olyan tár-sadalom előképét kívánja megrajzolni, amelyben az a másik a legfontosabb, akivel osztozni akarunk. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy a mélyszegénységben élő családok egyedül képtelenek változtatni helyzetükön. az egyetlen megoldás,
hogy a Mozgalom olyan partnerekként kezeli őket, akik mindvégig őrzik kezdemé-nyező szerepüket. ehhez az kell, hogy legyen türelme kivárni azt az időt, amelyre a családoknak szükségük van ahhoz, hogy ők tűzzék ki azt a következő konkrét célt, amelynek az elérésére és az ezzel járó küzdelemre késznek érzik magukat.
e két követelményben együttesen jelenik meg egyrészt a kereszténységnek az az alapelve, mely szerint minden ember egyenlő Krisztusban, másrészt az ember társa-dalmi dimenziójának fontossága – ami ugyanakkor nem jelenti azt, hogy értékét az határozhatná meg, mennyire hasznos a társadalom számára.
Harmadszor ugyancsak a társadalomra hárul a Negyedik Világ mint közösség el-ismerése. Kezdetben ez a családot jelenti: a mindenétől megfosztott, nincstelen ember számára ugyanis a család a szabadság egyetlen színtere, ahol a mindennapi személyi-ségromboló konfliktusok ellenére meg tudja őrizni emberi méltóságát. (leClerC, 2004) ezért a Mozgalom kezdettől fogva minden lehetséges módon védelmezi a csa-ládok integritását.
az első évek alapozó munkája után ugyanakkor előtérbe kerül a mélyszegény-ségben élők tágabb közösségként, népként való elismerése. a Negyedik Világ szabadegyetem megalapításától kezdődően arra tesz kísérletet, hogy sajátos intéz-ményként a társadalmi emancipáció színterévé váljon azzal, hogy elismeri a mély-szegénységben élők „népének” tapasztalatokon alapuló tudását, valamint hogy teret ad e tudás megosztásának, átadásának. (DeFraiGNe-TarDieU, 2012)
az előzőekből logikusan következik a negyedik fontos tennivaló: a Negyedik Világ tudásának társadalmi elismerése. Wresinski hangsúlyozza, hogy a tudás lé-nyege az átadás és átadhatóság. ennek hiánya már önmagában kirekesztés. a fela-dat az, hogy olyan fórum jöjjön létre, amely nyitva áll mindenki előtt, és olyan kö-zös nyelv, amelyen megszólalva a résztvevők kölcsönösen gazdagíthatják egymást.
ehhez először is a hivatalos tudomány művelőinek be kell látniuk saját tudásuk részlegességét, vagyis le kell mondaniuk arról a felvilágosodás óta mind általáno-sabbá váló vélekedésről, miszerint a tudományok segítségével megmagyarázható a világ, majd tudatos nyitással el kell fogadniuk azt a másfajta tudást, amely a legsze-gényebbektől származik. ez a „másfajta”-ság a hivatalos tudomány szemszögéből nézve mitikus tudásnak minősülhet, ugyanakkor – amint azt fentebb megállapítottuk – koherens, jól megragadható tapasztalatokon alapul. a kiindulópont elfogadásával egy olyan antropológiához jutunk, amelyben különböző tudások illeszkednek egy-másba – tehát nem arról van szó, hogy egyszerűen egymás mellé lennének helyezve vagy egyetlen modellre volnának redukálva. e kétféle tudás közötti párbeszéd kiala-kításában és a tudások összehangolásában megint csak megkerülhetetlen az önkénte-sek közvetítő szerepe, mely révén az egymásba illeszkedő tudásokból a mind inkább tudatosuló szükségletekhez igazodva a valóságra reagálni képes közös cselekvés születik. (leClerC, 2004) az emancipálódás tehát csak úgy mehet végbe, ha e há-rom tudás háhá-rom autonóm komponensből: az elméleti, tudományos megismerésnek, a mélyszegénységben élők tapasztalati tudásának és köztük élő, vagyis az életet ve-lük megosztó önkéntesek cselekvésen alapuló tudásának összeadódásából jön létre.
az ehhez szükséges látásmód azonban egyáltalán nem evidens sem a nyomor-ban élők, sem pedig az őket kívülről nézők számára. Tanítani kell rá mindkét felet.
Wresinski meggyőződése szerint a mélyszegénységnek a jóléti társadalmakra is jel-lemző fennmaradása nem annyira a társadalom kirekesztő szándékából, mint inkább a felőle érkező kérdésfeltevések és megközelítések inadekvát módjából fakad. a valódi megoldás felé vezető út első lépése az kell, hogy legyen, hogy gyökeresen más, nem a többségi társadalom logikájából következő, hanem a mélyszegénység-ben élők autonóm, tapasztalati tudásán alapuló megközelítést tesszük magunkévá.
a következő pedig, hogy vállaljuk az ily módon megszerzett tudásból származó kö-vetkezményeket. (WresiNsKi, 1992, 2004)
III. 4. Joseph Wresinski pedagógiájának gyakorlati megvalósulása, a Negyedik Világ Szabadegyetem
Joseph Wresinski pedagógiája annak az életműnek a része, amely a mélysze-génységben élő emberek társadalmi emancipációját tűzte ki céljául. a mélyszegény-ségről szólva Wresinski is leszögezi, hogy az nemcsak gazdasági kirekesztettsé-get jelent, amely lehetetlenné teszi a gazdasági javakhoz való hozzáférést, hanem együtt jár vele a társadalmi kapcsolatoktól való megfosztottság, annak valamennyi következményével. elszigetelődést, feleslegesség-érzést jelent, egészen az identi-tásvesztésig. a nehéz életkörülmények, a deprivációk, a megalázottság állandósu-ló érzése oda vezet, hogy a kirekesztett ember identitás-érzése, emberi méltósága sérül. Magába fordul, interiorizálja helyzetét: vádolja, bűnösnek tartja magát, úgy érzi, ő a felelős a vele szemben elkövetett erőszakért. Végzetszerűnek fogadja el a mélyszegénységet, amely ellen nem lehet tenni. Wresinski azonban visszautasítja ezt a passzív beletörődést: számára a mélyszegénység az emberi jogok megsérté-se. az élet számos területén elszenvedett bizonytalanságok adódnak össze benne, és hoznak létre általános diszkomfort-érzést. ilyenek a munkanélküliség, a lakás-gondok, a megrendült egészségi állapot, de ezekből fakadóan sok más probléma, mindenekelőtt a családi élet veszélyeztetettsége, a gyermekek iskoláztatásának és a szakképzettség elérésének nehézségei is. az anyagi javak hiánya önmagában nem ad kielégítő magyarázatot a mélyszegénység tartós fennmaradására. legalább ilyen súllyal esik latba a társadalmi kommunikáció hiánya. ami Wresinski számára azt is jelenti, hogy a mélyszegénységben élők hátrányos helyzetéért nemcsak ők maguk, hanem a többségi társadalom tagjai is felelősek, következésképpen e kiszolgáltatott réteg emancipációjához nemcsak az érintettek, hanem a társadalom egésze részéről aktív erőfeszítésekre van szükség.
Hogyan lehet visszaszerezni az identitást, visszanyerni a létezést társadalmi szinten? a kirekesztéshez vezető út visszafordításával. Wresinskinél ehhez az adja a kiindulópontot, hogy meggyőződése szerint a kirekesztett egyén potenciálisan ké-pes saját felszabadulási folyamatában aktív résztvevőként, cselekvő szubjektumként
közreműködni. Nem tekinthető sem bűnösnek, sem áldozatnak: egyszerűen leképezi a társadalom működési zavarát. Hogyan valósulhat meg a kirekesztés folyamatának megfordítása? Wresinski bizonyos abban, hogy a folyamat megfordításának egyik kiemelt fontosságú összetevője a kirekesztettek tudáshoz juttatásának előmozdítá-sa, amelyet egy eredeti koncepció megalkotásával: egymástól számos szempontból lényegesen eltérő tudások összehangolásával, közös nevezőre hozásával gondol el.
III. 4. 1. A felnőtt népoktatás Franciaországban: az „université populaire”,