amikor a többségi társadalom tagjai a szegényekkel kapcsolatban kijelentéseket fogalmaznak meg, Wresinski szerint először is azzal kell tisztában lenniük, hogy a két világ alapvetően különbözik egymástól.
„Ami őt [ti. a mélyszegénységben élőt] megkülönbözteti tőlünk, az nem a birtok-lással, hanem a léttel kapcsolatos. A nyomor embere oly módon van megformálva, amilyenné mi sosem válhatunk. (…) És minthogy nem tudunk olyanná válni, mint ő, nem tudunk belelátni a szívébe, lelkébe, folytonosan hamis képet alkotunk arról, hogy ki is ő. Van ő, és vagyunk mi, és még akkor is nagyon különbözőek maradunk, ha bennünket is elér a szenvedés.” (WresiNsKi, 1992:567)
az a sajátos szemléletmód, amellyel Wresinski a mélyszegénységben élő em-berre tekint, négy alapvető pontban foglalható össze.
első megállapítása szerint a legszerencsétlenebb ember a rá jellemző sokszo-ros megfosztottság ellenére – vagy még inkább: épp e megfosztottság révén – isten tökéletes képmása. Más szóval, paradox módon éppen ez az állapot teszi lehetővé, hogy az emberség lényege tisztán, minden rárakódott hordaléktól mentesen mutat-kozzon meg benne, s az egyetemes emberinek hiteles hordozójává váljék (leC-lerC, 2004). ez a jézusi tanítás, amely talán leginkább Máté evangéliuma (25.
fejezet, 31-46. versek) nyomán ismert, a kereszténység fontos alapelvévé, Wresins-ki számára pedig egyenesen elvi sarokkővé vált. a szegénység által leginkább meg-nyomorított embert ezért kell az egyetemes érdeklődés középpontjába állítania an-nak, akinek az a szándéka, hogy az emberek visszataláljanak hajdani, istenképmási egységükhöz. „Ha a legnyomorultabb ember kerül a középpontba, akkor az egész emberiséget öleljük át egyetlen emberben.” (WresiNsKi, 2010:30) És minthogy a kereszténység tanítása szerint isten Krisztusban testesült meg, az ő földi élete
Wre-sinski számára modellül szolgál a mélyszegénységben élők iránti felelősség tekin-tetében.
„[Jézus] azzal kezdte, hogy maga köré gyűjtötte a leginkább kirekesztetteket, a társadalmon kívülieket, ahogy ma mondjuk. És amint már említettem, élete során mindvégig ott találjuk őket körülötte, és ő maga is nem pusztán a kirekesztettek vi-szontagságos, hányattatott életét éli, hanem maga is kirekesztetté válik, és úgy hal meg, mint ők. (…) Számára nem arról volt szó, hogy odaálljon a szegények mellé, a nép mellé. Arról volt szó, hogy nyomorulttá lett, és ekképp a nyomorultakat Isten kiváltságos tanúivá tette a világban, az emberi jogok első védelmezőivé, ahogy ma mondanánk.” (WresiNsKi, 2010:61)
amikor Wresinski a nyomorban élő családokra néz, nem megoldásra váró problé-mákat, hanem szenvedő emberi lényeket lát bennük (GrieU, 2009), olyan teremtmé-nyeket, akiknek az életét isten akarta, s akik ennélfogva – minden érdemtől függetle-nül, csupán mert élnek – értékesek, fontosak; életüknek célja van. Második alaptétele tehát abban áll, hogy tárgy helyett alanynak tekinti őket, vagyis képesnek tartja őket arra, hogy önálló döntéseket hozzanak, és tetteikért felelősséget vállaljanak. De csak e társadalmi viszonyulás általánossá válása révén válhatnak képessé arra, hogy kiemel-kedjenek elszigeteltségükből, és először is személyes életük aktív alakítói, másod-szor egymással egyezségre jutva közös életük valódi formálói legyenek, harmadrészt – de az előzőektől elválaszthatatlanul – társadalmi szereplővé, a társadalmi-politikai párbeszédben teljes jogú partnerekké váljanak. igaz ugyan, hogy a személyiség, az egyéni létében kiteljesedő, szabad ember mint érték és mint célkitűzés a reneszánsz vitalista világképében jelenik meg, majd a felvilágosodás eszmerendszerében teljese-dik ki, azonban a Wresinski által elgondolt (nagykorú) személyiség eszméje szintén a keresztény tanítás – habár jóval később „felfedezett” – része, sőt, többen is „a ke-reszténység legnagyobb hozzájárulásának tartják a filozófiához”. (TÓTH, 2006:173) Wresinski számára elfogadhatatlan, hogy a Negyedik Világ szegényeit az őket stigmatizáló társadalmi megítélés „szociális eseteknek”, „beilleszkedésre kép-teleneknek” vagy „betegeknek” – s ami ebből következik: izolált problémáknak – tekintse. antropológiájának harmadik sarkalatos pontja, hogy ő már a Noisy-le-Grand-i telepre érkezésekor közös identitást fedez fel bennük. erre a közös iden-titásra építve gondolja el a legszegényebbek társadalmi-gazdasági és spirituális emancipációjának lehetőségét. „Úgy vélem, hogy az Önkéntes Szolgálat létével és tevékenységével nemcsak megalapozza, de egyben érvényesíti is a legszegényeb-bek jogait. Egyrészt kezdeményezője és kiindulópontja egy társadalmi programnak, másrészt valóra váltásában is úttörő szerepet vállal.” (WresiNsKi, 2010:271)
ez az emancipáció tehát szorosan összekapcsolódik az egész társadalom iránti elkötelezettséggel és az alapvető emberi jogok kérdésével: „A Mozgalom minden megnyilvánulása a lakosság körében egyszersmind a jogok tanulási folyamata a családok, az Önkéntes Szolgálat és a társadalom számára. Leleplezik az igazság-talanságot, helyreállítják az igazságosságot és bebizonyítják, hogy mindez lehetsé-ges”. (WresiNsKi, 2010:273)
az emberi jogok kérdése gazdag hagyományokra tekint vissza a francia közgon-dolkodásban. elvei a felvilágosodás filozófusainak köszönhetően, gyakorlatba való átültetésének kezdetei a francia forradalom idején hatottak először a francia társa-dalom egészére. a forratársa-dalom egyik alapvető dokumentumának tekintett Emberi és polgári jogok nyilatkozata az ember egyéni és közösségi jogait definiálja, amikor az első cikkelye kimondja: „Minden ember szabadnak és jogokban egyenlőnek születik és marad; a társadalmi különbségek csakis a közösség szempontjából való hasznos-ságon alapulnak.” a nyilatkozat alapelvei a francia jog jelenleg is érvényben lévő alkotmányos elvei közé tartoznak, és számos esetben hivatkozási alapul szolgálnak törvényhozással kapcsolatos kérdésekben. Ugyancsak kiemelkedő és szempontunk-ból releváns dokumentum az eNsZ égisze alatt létrehozott Emberi Jogok Egyete-mes Nyilatkozata, amelyet 1948-ban fogadott el a nemzetközi közösség a minden embert megillető alapvető jogokról. Meg kell említenünk, hogy emlékköve a pári-zsi Trocaderón található annak a másik emlékkőnek a szomszédságában, melyre az életpálya megrajzolása során korábban már hivatkoztunk: „Ahol az emberek arra vannak ítélve, hogy nyomorban éljenek, ott sérülnek az emberi jogok. Szent köteles-ségünk összefogni, hogy e jogoknak érvényt szerezzünk.”
Wresinski tehát szervesen és tudatosan kapcsolja mozgalmát az említett doku-mentumok alapelveihez, s ugyanezt az egyetemes igényt fejezi ki az alábbi idézet is, amely egyértelmű magyarázatot ad papi jelmondatának megválasztására: „Végső soron erről szól az „Evezz a nyílt vízre és vesd ki hálódat!” parancsa: arról, hogy ne torpanjunk meg annak a társadalomnak a határainál, amelyben élünk, hanem foglaljuk el a világot.” (WresiNsKi, 2010:300)
a közös identitás hangsúlyozása nyilvánul meg abban a tényben is, hogy bár Wresinski szóhasználatában a legszegényebbek számos néven tűnnek fel,72 1968-tól kezdődően leggyakrabban azzal a névvel illeti őket, amelyet ő maga alkotott számukra, s amely azóta szerte a világon a népesség legmélyebb szegénységben élő csoportjainak megnevezésére szolgál: ők az ún. „Negyedik Világ”. a névadás kontextusaként meg kell jegyeznünk, hogy a legszegényebbek nyilvánosság előtti megszólalásának első lépéseként 1967-ben a Mozgalom kiadja a már említett „Új panaszfüzetek”-et. a füzet alcíme Egy nép megszólal, közvetlen inspirálója pedig az a nagy hatású manifesztum, amely Panaszfüzetek címmel eredetileg a francia forradalom előestéjén, Dufourny de Villiers (1739-1796) francia politikusnak kö-szönhetően jelent meg, s amely a semmiféle képviselettel nem rendelkező „negyedik rend” („a szegény napszámosok, nyomorékok, nincstelenek, mindennemű szeren-csétlenek”) részére követelt társadalmi jogokat. a név tehát árulkodó: egyszerre utal a francia történelem negyedik rend és a modern kor harmadik világ elnevezésére.
Főként pedig azt jelenti, hogy egy olyan csoportnak, amelynek helyzetét egyébként
72 amoindris, décriés, écrasés, exclus, marginaux, misérables, mutilés, opprimés, rejetés, désespérés (magyarul: csökkent értékűek, rossz hírűek, eltaposottak, kirekesztettek, jelentéktelenek, nyomorul-tak, megrokkannyomorul-tak, elnyomotnyomorul-tak, elvetettek, elkeseredettek) stb.
leginkább sokszoros megfosztottságával szokás jellemezni, Wresinski explicit mó-don is pozitív identitást ad. a Negyedik Világot olyan sorsközösségnek: „nép”-nek tekinti, amely nem egyszerűen a társadalmi kapcsolatok, a gazdasági, társadalmi és kulturális jogokhoz való hozzájutás hiányán, hanem egy meghatározott csoporthoz való tartozáson, bizonyos történelmi örökségen és az ebből kinövő közös terven alapul. (WresiNsKi, 2004) Olyan különálló „népet” lát bennük, melyről megszo-kott gondolati sémáinkat követve nem tudunk helyes megállapításokat tenni, mi-vel minden látszat ellenére még csak azonos nyelvet sem beszélünk mi-velük. Pedig a magatartásukat meghatározó elvek nagyon is koherensek, szokásaik sajátos, de jól megragadható tapasztalati tudásból, életbölcsességből táplálkoznak. „(Noisy-le-Grand-ban) az első pillanattól fogva úgy éreztem, hogy néppel van dolgom.
Egyszerre megláttam, hogy ez egy nép, a nyomor népe (…) és megéli egy sajátos erkölccsel rendelkező miliőhöz való tartozását. Ez az erkölcs apáról fiúra száll és tiszteletet kellene keltenie bennünk.”.73 (WresiNsKi, 2010:230, 141)
Miközben nem győzi hangsúlyozni a szegények tudáshoz juttatásának fontossá-gát, újra és újra azt is kinyilvánítja, hogy a tudás áramlásának egyidejűleg van egy ellentétes iránya is, amely legalább ugyanilyen érvénnyel kell, hogy kifejtse hatását.
antropológiájában a mélyszegénységben élő ember negyedik alapvető ismérve az, hogy sajátos, egyedülálló tudással rendelkezik, amely a tapasztalaton alapul, s ez fontos szerepet játszik társadalmi emancipációjában.
73 Jean labbens szociológus a következő kommentárt fűzi a „nép” terminus tudományos szempont-ból megkérdőjelezhető használatához: „Joseph atya ezt mondta: egy nép. Ami engem illet, én sosem használtam ezt a szót, mert fenntartásaim vannak vele szemben, miközben készséggel elismerem, hogy amit közvetít, abban van valami mélységesen igaz. A szegényeket én társadalmi miliőnek ne-vezném. De a miliő nem nép. Egyesek a nép terminussal a társadalom alsóbb rétegeit illetik. De még ebben az értelemben is csak ritkán semleges a használata. […] Joseph atya nem azt mondta:
a nép, hanem hogy egy nép. Ebben az értelemben nem vetette el azokat sem, akik egyáltalán nem szegények. Ebbe a szóba belefoglalt egy a választott népre vonatkozó utalást: arra a népre, amely-nek történelmi küldetése van. Lehet, hogy a szegények is olyan népet alkotnak, mint a Biblia népe?
[…] Én a magam részéről nem gondoltam, hogy akár a noisyi, akár a másutt élő szegények bármi-lyen társadalmi projekt vagy cél hordozói lennének. Mégis Joseph atya mellé álltam, és legalább részben felvállaltam, amit mondani akart: a Negyedik Világ kezében van a kulcs ahhoz, hogy mind-nyájan megváltozzunk, hogy az egész világnak olyan életet akarjunk, amelynek a középpontjában valódi értékek állnak. Amikor valóban találkozunk a nyomorral, az szükségszerűen megváltoztat bennünket. Hozzáteszem, ebből a perspektívából a Negyedik Világ valóban különleges üzenetet hor-doz: annak folyamatos visszautasítását, hogy elhagyja magát. Embernek lenni azt jelenti: nagynak lenni a megpróbáltatásokban. A Negyedik Világ nagysága abban áll, hogy nem hagyja el magát, nem panaszkodik folyton. Azt hiszem, ilyen értelemben tekinthető a társadalmi megújulás, a telje-sebb emberré válás hordozójának. […] Joseph atya tekintete távolabbra mutatott, és amit látott, nem tudta kifejezni. Ez egyébként a zseniális emberek sajátossága, hogy olyan gondolataik vannak, amelyeket nem bontanak ki teljesen, de amelyek jóval később teljes gazdagságukban tárulnak fel.”
részlet egy Jean labbensszel készült interjúból, idézi De la Gorce, 1995:139-140