átadására *, **
Tanulmányunkban egy nagycsaládok körében végzett esettanulmány eredményeit mutatjuk be. A kutatás során azt vizsgáltuk, hogy a gyermekkori család és a tágabb társadalmi környe-zet milyen mértékben befolyásolja a vallásosság intergenerációs átadását. A diádikus adat-elemzés eredményei azt mutatták, hogy mindkét szülő vallásossága szignifikáns hatással van a gyermekeik vallási önmeghatározására. Ezzel szemben adataink nem igazolták sem azt a feltételezést, hogy a hasonló szociodemográfiai jellemzőkkel leírható családok vallásosság szem-pontjából homogének lennének, sem pedig azt, hogy a vallásosság intergenerációs átadását a társadalmi normák és a kulturális sztereotípiák jelentősen befolyásolnák. Emellett azt is meg-állapítottuk, hogy a vallásosság különféle típusai nem azonos valószínűséggel örökíthetők át.
Kulcsszavak: vallásosság, értékrend, intergenerációs átadás, kulturális sztereotípiák, nagy-család
Bevezetés
A vallási szocializáció legfontosabb terepe a család. Ebben a kérdésben viszonylagos egyetértés van a kutatók között, még akkor is, ha a téma szakirodalmában találunk ellentmondásokat és vitatott kérdéseket. Ez részben az alkalmazott módszertanok közötti különbségekkel magyarázható (Roest et al. 2009). A változó központú meg-közelítés kizárólag az adatok csoportszintű elemzésére korlátozódik, a két vizsgált ge-neráció vallásosságát leíró adatok összevetésére nyújt lehetőséget (Kenny et al. 2005;
Luo & Klohnen 2005). A változó központú megközelítés előnye, hogy nem igényel speciális adatgyűjtési módszereket, a nagy elemszámú reprezentatív országos és nem-zetközi adatbázisok alkalmasak az elemzésre. Bár Magyarország az elsők között volt
* Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ÚNKP-16-3 kódszámú Új Nemzeti Kiválóság Prog-ramjának támogatásával készült.
** A tanulmány a szerzőknek a Religion and Society in Central and Easter Europe (RASCEE) 2016. évi számában megjelent munkájának felhasználásával készült.
DUP
ress sza
bad
on l
etölthető
a kelet-közép-európai országok között, ahol az 1970-es évek végétől lehetőség nyílt a vallás társadalomtudományi vizsgálatára, a kutatások főként a makrotársadalmi folya-matokra fókuszáltak. A szociológiai felmérések legfontosabb eredményei lényegében azt mutatják, hogy Magyarországon a modern társadalmak jelentős részéhez hasonló-an az egyházias vallásosság háttérbe szorulása mellett a privát vallásosság egyre inkább teret nyer. Emellett általánosságban elmondható, hogy a fiatalabb generációk kevés-bé vallásosak, mint az idősebb kohorszok tagjai. Arról sokkal kevesebb információval rendelkezünk, hogy a mikroközösségek szintjén milyen változások történtek az elmúlt évtizedekben. A változó központú mérések korlátozottan alkalmasak arra, hogy meg-válaszoljuk, hogy a szülők és gyermekeik vallásossága között milyen szoros a kapcsolat, az esetleges együttjárást mennyiben magyarázzák a családi kapcsolatok, és mennyiben bizonyos társadalmi folyamatok, amelyek a család valamennyi tagjára azonos módon hatnak. Ugyancsak tisztázatlan, hogy az egyén családon belüli pozíciója befolyásolja-e a szülők vallásosságának vagy éppen vallástalanságának a továbbadását.
A másik megközelítési mód a diádikus elemzés (Kenny et al. 2005), amely explicit módon két összetartozó személy (szülő és gyermeke) vallásossága közötti hasonlósá-got vizsgálja. Ennek a módszertannak az alkalmazhatósági feltétele, hogy az adatbá-zisban szereplő személyek ténylegesen diádokat alkossanak. Ilyen adatfelvétel tudo-másunk szerint a politikai rendszerváltás óta nem készült Magyarországon. A 2014 végén lebonyolított, magyar nagycsaládok körében elvégzett adatgyűjtés során fontos célkitűzésünk volt, hogy háztartásonként több családtag is a mintába kerüljön, és ez-által lehetőség nyíljon az adatok diádikus elemzésére. Ezek értelmezésekor korlátot jelent, hogy bár az ország minden részéből kerültek családok a mintába, és a valószínű-ségi mintavétellel kiválasztott háztartások településtípusonként reprezentálják a teljes tagságot, az adatbázisunk mégsem reprezentatív a teljes népességre, csupán a magyar társadalom egy bizonyos csoportját írja le. Ennek ellenére, a hasonló elemzések hiánya miatt úgy véljük, hogy az eredmények számot tarthatnak a tudományos közvélemény érdeklődésére. Jelen tanulmányunkban tehát a vallásosság intergenerációs transzmisz-szióját vizsgáljuk meg egy olyan saját adatbázis diádikus elemzésének segítségével, amelyben a kutatási egység a család. Az elemzéshez hatszáz magyar nagycsalád több tagjától gyűjtöttünk adatokat. Az eredmények ismertetése során használt gyerek ter-minus a válaszadó családon belüli pozíciójára utal, nem életkorára. A kérdezés alsó korhatára tizenöt év volt, felső korhatárt nem jelöltünk ki, a gyakorlatban a harmincas éveikben járó felnőttek is bekerültek a mintába. Ennek feltétele az volt, hogy a válasz-adó a vizsgált háztartásban él szüleivel. Tanulmányunkban tehát a gyerek szó valójában szüleikkel élő serdülőkorúakat és fiatal felnőtteket jelöl.
A következőkben röviden áttekintjük a téma szempontjából releváns szakirodal-mat, amely meghatározó volt számunkra kutatási kérdéseink megfogalmazásakor. Ezt követi a vizsgált minta és az alkalmazott módszertan ismertetése, majd a kutatás ered-ményei és azok megvitatása.
DUP
ress sza
bad
on l
etölthető
A vallás öröklődése
A szülők és gyermekeik értékrendjének hasonlóságát vizsgáló kutatások rendre arra az eredményre jutnak, hogy az egymást követő generációk értékrendje között hason-lóság mutatható ki. Egy család két egymást követő generációjának a tagjai nagy való-színűséggel hasonlítanak egymásra a vallásosság tekintetében is (Spilman et al. 2013;
Bengston et al. 2009; Uecker & Ellison 2012). Abban a kérdésben azonban, hogy ez az együttjárás mennyire szoros és milyen tényezők befolyásolják az erősségét, nincsen konszenzus a kutatók körében. A család típusának és a szülők nevelési módszereinek szignifikáns hatásait egyes esetekben sikerült kimutatni (Myers 1996), míg máskor ez a tényező nem bizonyult meghatározónak (Nelsen 1980). A magyar társadalom olyan sajátosságait figyelembe véve, mint a házasságon belüli vallási homogámia vagy a földrajzi mobilitás alacsony szintje, előzetesen azt feltételeztük, hogy kutatásunk során szignifikáns kapcsolatot fogunk találni a szülők és gyermekeik vallásossága között. Azt kívánjuk tanulmányunkban feltárni, hogy mennyire szoros ez a kapcsolat. Mint em-lítettük, a modern társadalmakban a fiatalabb kohorszok általában valamivel kevésbé vallásosak, mint a szüleik, azonban a posztszocialista országokban olyan változások is lezajlottak a rendszerváltás óta, amelyek ellentétes hatásúak lehetnek. A szocialista ál-lamhatalom évtizedeken keresztül a privát szférába utalta a vallás kérdését. A hivatalos ideológiával összeegyeztethetetlen hit nyilvános felvállalása és a felekezeti elkötelező-dés számos kisebb-nagyobb hátránnyal fenyegette az érintetteket. Bár explicit vallás-üldözésről nem beszélhetünk, az állam több módon igyekezett adminisztrációs eszkö-zökkel akadályozni vallásos kisközösségek kialakulását. A fentiek miatt a gyermekek és fiatalok vallási nevelése a szocialista blokkban a nyugat-európai országokhoz képest még inkább a szülőkre és nagyszülőkre hárult. A politikai rendszerváltás óta eltelt két és fél évtized során a hitoktatás intézményrendszere jelentős változáson ment keresz-tül, sőt a hittan az iskolai kurrikulum választható részévé vált. Emellett számos egyházi közegben működő kortárs csoportot találunk országszerte. A fentiek eredményeként az is elképzelhető, hogy a szekuláris családban felnőtt fiatalok vallásosabbak lesznek, mint a szüleik. Ez összhangban lenne Kelley és De Graaf (1997) eredményeivel, mi-szerint a vallásos környezet, valamint az oktatási intézmény jellegzetességei erősebben meghatározzák az egyén vallásosságát, mint a szülői hatás.
Tanulmányunkban tehát azt tárjuk fel, hogy a vizsgált családokat mennyire jellemzi a vallási homogámia, milyen irányúak a szülők és gyermekeik közötti eltérések, vala-mint azt, hogy azonos valószínűséggel öröklődnek-e a vallásosság eltérő típusai.
A valláskutatást hosszú időn keresztül uraló szekularizációs tézis a modernizáció szükségszerű következményének tekintette a vallásosság csökkenését és visszaszoru-lását. Az utóbbi évek szakirodalma sokkal inkább arról számol be, hogy a vallásosság korábbi kizárólagos formái mellett a nem intézményesült, dogmákhoz és gyakran rí-tusokhoz sem köthető vallásosság egyre inkább teret nyer (Rosta 2002; Rosta 2007;
Tomka 1991; Davie 2000). A tradicionálisan vallásosak és a nem vallásosak csoportjai között elhelyezkedő a maguk módján vallásosak nem képeznek homogén csoportot,
DUP
ress sza
bad
on l
etölthető
a fogalom valójában a vallásosság több különböző módját lefedi. Storm (2009) klasz-teranalízise a maga módján vallásosság négy típusát különböztette meg: a mérsékelten vallásosakét, a passzívakét, az intézményes elköteleződés nélküli hívőkét (believing without belonging) és az intézményhez kötődő nem hívőkét (belonging without believing). Storm nemzetközi összevetéséből kiderül, hogy Európa különböző orszá-gaiban a beazonosított hat klaszter (a négyféle ’fuzzy fidelity’, a nagyon vallásosaké és a szekulárisaké) eltérő súllyal jelenik meg. Annak a kérdésnek a tisztázásához, hogy a vallásosság különböző formáinak az átadása miért történik eltérő hatásfokkal, elsőként azt fontos megértenünk, hogy a vallási szocializáció miként zajlik. A szakirodalom három meghatározó tényezőt azonosít a szocializációs folyamatban (pl. Greeley &
Rossi 1966; Cornwall 1988; Martin et al. 2003). Ezek a család, a vallási intézmények és a kortársak. Míg egyes kutatók az utóbbi két tényezőt másodlagos jelentőségűnek tekintik, addig mások (Himmelfarb 1980) úgy vélik, hogy az intergenerációs transz-missziót elősegíti az a folyamat, melynek során a szülők olyan intézményekbe és kor-társ közösségekbe csatornázzák be a gyermekeiket, amelyek a saját vallási nézeteikkel összhangban vannak. A felsőoktatásban az említett becsatornázás nem azonos módon és céllal történik, mint a közoktatás különböző szintjein, a kortársak hatása azonban az egyetemi hallgatók esetében is meghatározó.
Amennyiben a becsatornázási hipotézis (channeling hypothesis) az általunk vizs-gált kontextusban is helytálló, úgy feltételezhető, hogy a kortárs és intézményes ha-tásokat a maguk módján vallásos szülők kevésbé tudják kihasználni, így a vallásosság ezen típusának a transzmissziója kevésbé hatékony.
A kulturális sztereotípiák hatása
Az értékrend intergenerációs transzmisszióját vizsgáló kutatások rendre beszámol-nak arról, hogy egy adott családban élő személyek értékrendjének hasonlóságát nem csupán a sikeres átörökítés eredményezi, de a közösen megtapasztalt kulturális hatá-sok, a tágabb környezet értékrendje is determinál bizonyos hasonlóságot. A kulturális sztereotípia (cultural stereotype) fogalmát Kenny és Acitelli (1994) vezették be. Az azonos szociokulturális kontextus felerősítheti a szülők és gyermekek értékrendje kö-zötti hasonlóságokat (Barni et al. 2012; Roest et al. 2009). Egy család tagjainak az értékrendbeli hasonlóságára és azoknak a normatív hatásoknak a vizsgálatára, amelyek hozzájárulhatnak a családon belüli intergenerációs értékrendátadáshoz, több koncep-ció alakult ki az elmúlt évek során, ezeket Barni és munkatársai (2014) foglalták össze tanulmányukban. Ezek az eltérő megközelítések különböző módon veszik figyelembe a társadalmi kontextus hatásait.
A Zeitgeis vagy kulturális sztereotípia vagy normatív profil néven jegyzett koncepció egy társadalom vagy csoport tagjai által adott tipikus vagy normatív válaszokat veszi figyelembe moderáló tényezőként az intergenerációs kapcsolat erősségének vizsgála-takor (pl. Acitelli et al. 2001; Kenny & Acitelli 1994).
DUP
ress sza
bad
on l
etölthető
A teljes szülő-gyerek értékrendbeli hasonlóság (overall parent-child value similarity) vizsgálatakor egyszerűen a diád két tagjának az értékrendjét veti össze; ez a megkö-zelítés magában foglalja a fent említett tényezők esetleges hatását (pl. Boenke et al.
2007).
Az egyedi szülő-gyerek értékrendbeli hasonlóság (distinctive or unique parent-child similarity in values) esetében az előző két modellt integrálták a kutatók (pl. Friedmeier
& Trommsdorf 2011). A diádok tagjai közötti hasonlóság vizsgálatakor vagy a teljes minta átlagos értékeivel, vagy véletlenszerűen összeállított diádok értékeivel kontrol-lálták az eredményeket. A kulturális sztereotípiák hatását vizsgáló úttörő kutatások so-rán alkalmazott módszertan és az eredmények áttekintéséhez a Roest és munkatársai (2009) által készített tanulmány nyújt segítséget.
Mivel a korábbi kutatások során főként az általános értékrendet leíró, vagy a val-lásosság több dimenzióját vizsgáló magas mérési szintű változókkal dolgoztak, így az alkalmazott elemzési módszerek is ehhez igazodtak. Az általunk használt vallási önbe-sorolást jelző változó nominális, így az adatok feldolgozásakor ehhez kellett alkalmaz-kodnunk. A mintánkban szereplő szülők és gyermekek random párokba rendezésével azt vizsgáljuk, hogy az így kapott diádok tagjai közötti hasonlóság mennyiben külön-bözik a tényleges szülő-gyerek diádok között mért hasonlóságtól.
A generációk közötti értékrendátadást vizsgáló kutatások rendszerint figyelmen kívül hagyják a gyermekek családon belüli pozíciójának jelentőségét. Pedig számos szakirodalom megerősíti azt, hogy az azonos családban, közös háztartásban élő gyer-mekek születési sorrendje nem csupán az iskolai előmenetelre, a rizikómagatartásra, de a személyiség egészére és a szülői minta követésére való hajlamára is erős hatással van (Booth & Kee 2009; Sulloway & Zweigenhaft 2010; Krombholz 2006; Casher 1977).
Kutatásunknak az a sajátossága, hogy családonként akár három gyermektől is gyűj-töttünk adatokat, és ez lehetővé teszi, hogy megvizsgáljuk a vallásosság átadása és a születési sorrend közötti kapcsolatot. Az elsőként, másodikként és harmadikként vagy később született gyermekek átlagos életkora közötti csekély különbség kizárja azt, hogy a mért különbségek az életkori hatással magyarázhatók.
A kutatásról
Elemzésünk során a magyar nagycsaládok körében 2015-ben lezajlott kutatás adat-bázisát használtuk fel. A mintavétel a Nagycsaládosok Országos Egyesületének tag-nyilvántartása segítségével történt. A valószínűségi mintába 600 család került be oly módon, hogy lakóhelyük településtípusa alapján reprezentálják az egész tagságot. Ku-tatásunk annyiban eltér a korábbi adatfelvételektől, hogy míg többnyire csupán csalá-donként egy fő, leggyakrabban az anya véleményét ismerhetjük meg, addig esetünkben háztartásonként több családtag válaszait is rögzítették a kérdezőbiztosok. Optimális esetben mindkét szülő és a háztartásban élő tizenöt éves vagy idősebb gyerekek is töltöttek ki kérdőívet. Ez azt jelenti, hogy családonként egy-öt fő válaszolt a
kérdé-DUP
ress sza
bad
on l
etölthető
sekre. Az intergenerációs folyamatok vizsgálatakor értelemszerűen azokat a családokat vettük figyelembe, ahol a szülő is és a gyerek is töltött ki kérdőívet.
Az adatok feldolgozásakor diádikus adatelemzést alkalmaztunk, a szülő-gyerek pá-rosok esetében standard kétoldali diádikus dizájnt használtunk (Kenny et al. 2005).
A vallásosság meghatározására egy nominális változót használtunk, a kérdezetteknek a „vallásos vagyok, az egyház tanítását követem”, a „vallásos vagyok a magam módján”
és a „nem vagyok vallásos” kategóriák egyikébe kellett besorolniuk magukat. Bár ko-rábbi kutatások során felmerültek szempontok, amelyek alapján a vallási önbesorolást ordinális változónak tekinthetnénk, jelen tanulmány során abból indulunk ki, hogy az egyház tanítását követő vallásosság és a maga módján vallásosság számos ponton eltér ugyan egymástól, de a terminusok nem a vallásosság fokozatait jelölik, így nem mondható, hogy az egyháziasan vallásosak vallásosabbak lennének a maguk módján vallásosaknál.
Összesen hatféle diádot képeztünk, a fiatalok születési sorrendje alapján. Az el-sőként, másodikként és harmadikként vagy később született fiatalokat egyaránt pár-ba rendeztük mindkét szülőjükkel. Annak érdekében, hogy a megfigyelések függet-lenségét megőrizzük, azokból a családokból, ahol több olyan gyermek is kitöltötte a kérdőívet, aki harmadikként vagy később született, csak a legidősebbet vontuk be az elemzésbe.
Az adatokat kereszttáblába rendeztük, annak érdekében, hogy megállapítsuk, hogy az azonos családban élőket mennyire jellemzi a vallási homogámia. A szülő-gyerek diádok esetében esélyhányadosokat számoltunk annak vizsgálatára, hogy a szülők val-lásossága miként befolyásolja gyermekük vallásosságát.
Elsődleges célunk az volt, hogy a gyerekkori családnak a fiatalok vallásosságára gya-korolt hatását kiderítsük, ezért ki kellett zárnunk, hogy a testvérek közötti hasonlóság a minta homogenitásából fakad. Ennek különösen nagy volt a veszélye, hiszen hasonló nagycsaládokat vizsgáltunk. Az ötféle almintát (apák, anyák, legidősebb, középső, leg-fiatalabb gyerekek) felhasználva véletlenszám-generátor segítségével pszeudodiádokat képeztünk, így a gyerekeket nem saját szüleikkel állítottuk párba, annak érdekében, hogy kiderüljön, van-e közöttük (is) szignifikáns kapcsolat.
Statisztikai tesztként a Pearson-féle Chi-négyzet-próbát alkalmaztuk. A kereszt-táblák homogenitásának vizsgálatára λ-t használtunk mérőszámként.
Eredmények
A vallási önmeghatározás tekintetében az általunk vizsgált minta több ponton hasonlóságot mutat az országos reprezentatív kutatások eredményeivel, miközben néhány eltérést is mértünk. Amint a modern társadalmak többségéhez hasonlóan, Magyarországra is a közösségtől és az intézményes vallásosságtól függetlenedő val-lásosság terjedése és dominanciája a jellemző (Davie 2000; Tomka F. 1991; Tomka M. 2010), úgy a megkérdezett nagycsaládosok körében is a maguk módján vallásosak
DUP
ress sza
bad
on l
etölthető
aránya volt a legmagasabb. Ez mindkét szülőre igaz: az apák 37,9%-a definiálta magát a maga módján vallásosnak, az anyák között ez az arány 40,3% volt. Ez azt jelenti, hogy a magyar társadalom egészéhez képest mintánkban alul vannak reprezentálva a maguk módján vallásosak. Ez azzal magyarázható, hogy az egyház tanítását követő vallásosság előfordulása viszont gyakoribb a nagycsaládosok között: az apáknál 25,3%, az anyáknál 31,6%. Az apák 36,9%-a nyilatkozott úgy, hogy nem vallásos, az anyák között ez az arány 28,1%.
A szülőket erős homogámia jellemzi (p < 0,001), az esetek közel háromnegyedében (72,6%) mindkét szülő azonos választ adott a kérdésre. A párok 16%-ában fordult elő, hogy az egyik szülő valamilyen módon vallásosnak mondta magát, míg a másik úgy nyilatkozott, hogy nem vallásos. Az ilyen párok között több mint négyszer annyian vannak az olyanok, ahol az anya a vallásos és az apa nem. A magukat vallástalannak mondó anyák partnerei között csupán tizenhatan vannak olyanok, akik a maguk mód-ján vallásosak, míg az egyház tanítását követőket egyáltalán nem találtunk.
A gyerekek között szignifikánsan magasabb a vallástalanok aránya, 48,5%. A vallá-sosak körében majdnem másfélszer annyian vannak a maguk módján vallávallá-sosak, mint az egyház tanítását követők (30% és 21,5%). A születési sorrend szerinti bontásnál az látszik, hogy az elsőszülött gyerekek a legkevésbé vallásosak, a magasabb születési sorszámú gyerekek között emelkedik a vallásosak aránya. Ez nem azt jelenti, hogy a gyerekszám növekedésével együtt egyre vallásosabb lenne a család, a háromgyerekes családoknál ugyanaz figyelhető meg, mint a többgyermekeseknél.
Az intergenerációs transzmissziót vizsgálva megállapítható, hogy mindkét szülő vallásossága szignifikáns kapcsolatot mutat a gyermekek vallásosságával. (Minden esetben p < 0,001.) A két szülőt összevetve az látszik, hogy a különböző születési sor-rendű gyermekeknél mindenhol az apa-gyermek diádok esetében erősebb a diád két tagja közötti hasonlóság (ld. az 1. táblázat λ értékeit). Az eltérés mindhárom alminta esetében közelítőleg azonos, az elsőszülött gyermekek között 2,7%-kal, a második gyermekeknél 3,8%-kal, a harmadik vagy később születetteknél 3,9%-kal magasabb azoknak az apa-gyermek diádoknak az aránya, ahol mindkét fél azonos választ adott, mint az anya-gyermek diádok esetében. Ez látszólag arra enged következtetni, hogy az apák vallásossága erősebben befolyásolja a gyermekei vallásosságát, mint az anyák vallásossága. Ha alaposabban szemügyre vesszük az adatokat, azt látjuk, hogy ez leg-inkább azzal magyarázható, hogy az egyház tanítását követő apák gyermekei nagyobb valószínűséggel lesznek maguk is egyháziasan vallásosak, mint a hasonló anyák gyer-mekei. A szülői homogámiát vizsgálva megállapítható, hogy az egyház tanítását köve-tő apák partnere az esetek 94,2%-ában maga is egyháziasan vallásos, míg az egyházia-san vallásos anyáknak csupán 72,9%-a mondhatja el ugyanezt saját párjáról.
Az esélyhányadosok alapján az látszik, hogy az elsőszülött gyermekeknél az apa
Az esélyhányadosok alapján az látszik, hogy az elsőszülött gyermekeknél az apa