A 21. századi Európáért ‒ a Lisszaboni Szerződés

A globalizált és állandóan változó világunkban az Európai Uniónak az eddigieknél is több kihívással kell szembenéznie:

• A demográfiai tendenciák,

• az éghajlatváltozás,

• az energiaellátás biztosításával kapcsolatos nehézségek,

• a biztonságunkat fenyegető új veszélyek vagy a gazdaság globalizálódása.

A 21. század Európájának számos súlyos kérdésre kell megoldást találnia.

Hatékony és összehangolt eszközökre van szükség, melyek nem csupán a nemrégiben 15-ről 27 tagúra bővült Unió működéséhez alkalmazkodnak, hanem a világ gyors változásához is.

2009. december 1-jén hatályba lépett a Lisszaboni Szerződés. A Szerződés módosítja a hatályos EU- és EK - Szerződést, ám nem lép azok helyébe. Az új szerződés lényege:

Európa demokratikusabbá és átláthatóbbá válik: az Európai Parlament és a nemzeti parlamentek szerepe megerősödik; a polgárok nagyobb lehetőséget kapnak arra, hogy kifejezésre és érvényre juttassák elképzeléseiket; és világosabbá válik, ki mit csinál európai és nemzeti szinten.

Az Európai Parlament szerepe megerősödik: az Európai Unió polgárai által közvetlenül megválasztott Európai Parlament hatásköre fontos új elemekkel bővül az uniós jogalkotás, az uniós költségvetés és a nemzetközi megállapodások vonatkozásában.

A nemzeti parlamentek részvétele megnövekedik: a nemzeti parlamentek jobban bekapcsolódhatnak az EU munkájába, folyamatosan nyomon követhetik, kizárólag azokban az esetekben kerül-e sor uniós szintű fellépésre, amikor az eredményesség szempontjából ez ígérkezik a legjobb megoldásnak (szubszidiaritás).

A polgárok jobban érvényre juttathatják elképzeléseiket: amennyiben több tagország állampolgárai közül legalább egy millióan szükségesnek ítélik, a kezdeményezési jognak köszönhetően felkérhetik a Bizottságot, terjesszen elő új szakpolitikai javaslatokat.

A hatáskörök pontos elkülönítésével átláthatóbbá válik a tagállamok és az Európai Unió közötti viszonyrendszer.

A tagállamok kiléphetnek az Unióból.

Hatékony és eredményes döntéshozatal: a Tanácsban alkalmazott minősített többségi szavazást a szerződés újabb szakpolitikai területekre terjeszti ki annak érdekében, hogy a döntéshozatal felgyorsuljon és eredményesebbé váljon. A kettős többséghez az szükséges, hogy a határozatokat a tagállamok 55%-a elfogadja, továbbá hogy az igennel szavazó tagországok lakosainak száma együttesen elérje vagy meghaladja az Unió teljes lakosságának 65%-át.

Szilárdabb és racionalizáltabb intézményrendszer: a Lisszaboni Szerződés létrehozza az Európai Tanács elnökének posztját, közvetlen kapcsolatot hoz létre a Bizottság elnökének megválasztása és az európai választási eredmények között, új szabályokat vezet be az Európai Parlament jövőbeli összetétele és a biztosok számának jövőbeli csökkentése vonatkozásában; és világosabb szabályokat fogalmaz meg a megerősített együttműködés és a pénzügyi rendelkezések tekintetében.

Jobb élet az európai polgárok számára: a Lisszaboni Szerződés révén az EU jobban fel tud lépni következő területeken: energiapolitika, közegészségügy, polgári védelem, éghajlatváltozás, általános érdekű szolgáltatások, kutatás, űrpolitika, területi kohézió, kereskedelmi politika, humanitárius segítségnyújtás, sport, idegenforgalom és igazgatási együttműködés.

A szerződés létrehozza a jogok és értékek, a szabadság, a szolidaritás és a biztonság Európáját, elősegíti az uniós értékek érvényesülését alapjogi chartáját beemeli az elsődleges európai jogba; új szolidaritási mechanizmusokat tesz lehetővé; és hatékonyabb védelmet biztosít.

Az Unió és a tagállamok között megosztott hatáskörök a következő fő területe:

• belső piac,

• a szociálpolitikának az e szerződésben meghatározott vonatkozásai,

• gazdasági, társadalmi és területi kohézió,

• mezőgazdaság és halászat, kivéve a tengeri biológiai erőforrások megőrzését,

• környezetvédelem,

• fogyasztóvédelem,

• közlekedés,

• transz-európai közlekedési hálózatok,

• energiaügy,

• a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló térség,

• a közegészségügy terén jelentkező közös biztonsági kockázatoknak az e szerződésben meghatározott vonatkozásai.

A kutatás, a technológiafejlesztés és az űrkutatás területén az Unió hatáskörrel rendelkezik egyes intézkedések megtételére, így különösen programok kidolgozására és megvalósítására.

Az Unió hatáskörrel rendelkezik a tagállamok intézkedéseit támogató, összehangoló vagy kiegészítő intézkedések végrehajtására. Ezek az intézkedések európai szinten a következő területekre terjednek ki:

a. az emberi egészség védelme és javítása,

b. ipar, c. kultúra,

d. idegenforgalom,

e. oktatás, szakképzés, ifjúság és sport, f. polgári védelem,

g. igazgatási együttműködés.

A Szerződés előírja a regionális vagy világméretű környezeti problémák leküzdésére, és különösen az éghajlatváltozás elleni küzdelemre irányuló intézkedések ösztönzését nemzetközi szinten.

A szerződésből most csak három nagy elvet emelünk ki:

A környezeti kár költségeit a kár okozójának kell viselnie. Különböző értelmezésekben a szennyező-fizet elv jelentheti a hatályos környezeti normák betartásának költségeit, illetve a szennyezés által okozott károk (externális költségek) megtérítését. Az Európai Unió az elvet egyelőre csak lazább értelmezésében alkalmazza, mert még nincsenek olyan eszközök (például szigorú környezeti felelősség, vagy környezetvédelmi adók), melyek alapján a szennyezőt az externális költségek megfizetésére kötelezhetné.

Az úgynevezett integrációs alapelv az Amszterdami Szerződés 3c Cikkelyében került megfogalmazásra. "A környezetvédelmi szempontok integrációja az Európai Unió szakpolitikáiba a holisztikus környezetpolitikához vezető első lépés, és mint olyan, a sikeres környezetpolitika alapfeltétele.”

A szubszidiaritás elve szerint az Európai Unió csak akkor cselekszik, ha a problémát hatékonyabban tudja kezelni, mint a tagállamok, a régiók, vagy a helyi hatóságok. A szubszidiaritás elve nem egyszerűen egy, a tevékenységek optimális szintjét (helyi, regionális, nemzeti, európai, vagy nemzetközi) meghatározó eszköz.

Hatékony környezetvédelem csak a különbözőpolitikai szintek (európai, nemzeti, regionális, helyi) szereplőnek együttműködésével valósítható meg.

Mit jelent a szubszidiaritás? A hatáskörök elosztását szabályozó elv, mely szerint a döntéseket azon a hatalmi szinten kell meghozni, amely az Unió polgáraihoz a legközelebb esik. Azokon a területeken, amelyeken nem határoztak meg közös politikát (ahol tehát az Uniónak nincs kizárólagos hatásköre), ott csak akkor érvényesíthető a döntési jogkör, ha a kívánt cél tagállami szinten nem érhető el.

Ennek megfelelően a helyi közösségeknek kell dönteni, a rendelkezésre álló információk alapján, mik a közösség céljai, melyhez milyen stratégiát, forrásokat, információkat fog rendelni a várt eredmények elérésére.

Az alábbi ábra ezt a folyamatot szemlélteti.

2.3. ábra - A döntéshez szükséges információk

A helyi és regionális hatóságoknak különösen fontos szerepet kell játszaniuk, őrködvén a fejlődés fenntartható jellege fölött, az illetékes jogi-hatósági funkciójuk gyakorlásában, a jelentős számú jogszabály és rendelet betartatásában és a szubszidiaritás elvének konkrét alkalmazásában.