Minden korban akadtak akik azt hirdet
ték, hogy elközelgett az idők vége. De az irodalomtörténet áltál átvilágítható korok közt nem volt egy sem, amikor oly határozottan érezték volna, hogy a végén vannak valaminek, mint a X IX . század utolsó évtizedeiben.
A „ századvég“ puszta kronológiai műszóból világhangu
lattá lett. Úgy érezték, nemcsak a század ér véget, hanem az egész nyugati kultúra is. A fin-de-stécle hangulat egyébként nem szűnt meg a X IX . századdal, tovább él még ma is, amikor korunk nagy válságáról beszélünk. Csakhogy ami a múlt század végén az elit kissé erőltetett divatja volt, idővel átment a köztudatba és elvesztette előkelő programmszerűségét.
Sokkal inkább benne vagyunk tehát még a korban, semhogy pontosan megmondhatnák, mi az, ami végetér.
De ha hívek akarunk maradni eddig követett mód
szerünkhöz, azt kell mondanunk, hogy ami végetér, valószínűleg a X IX . század nagypolgári civilizációja.
A századforduló a nagypolgárság „színgazdag alko- nyatau . A X IX . század minden szépsége és érdekes
sége még egyszer fellángol festői kontrasztokban, a köze
ledő éjszaka tudatában. A nagypolgári társadalom még egyszer felmutatja minden értékét végső kiérettségben, őszies teltségben.
A kor általánosan jellem ző vonásait talán e köré a három címszó köré lehetne csoportosítani: i . modern
ség, 2. dekadencia és 3. introverzió.
z. A X IX . század folyamán, amint mondtuk, az
irodalom elvesztette kijelölt helyét a nagy hierarchiában ; az író számára, ha értelmet akart adni annak, hogy miért ír, két állásfoglalás maradt: az aktivizmus és az esz tétizmus. A z aktivista álláspont, hogy a művészetnek a M a égető kérdéseivel és csak azokkal kell foglalkoznia, cselekvőén kell résztvennie a társadalom életében. Szorosan összefügg a kor legfontosabb társadalmi változásával:
az ipari munkásság osztályöntudatának és a szocialista tanoknak kifejlődésével. A z aktivista írók nagy többsége együtt érez a munkássággal, amelyben Európa jövőjét látja. írásaikban szépítés nélkül akarják bemutatni a polgári társadalom romlottságát és az alsóbb osztályok szenvedéseit, hogy ezzel is az osztályharc ügyét szol
gálják. E z a n a t u r a l i z m u s , társadalmi szem
pontból.
A z aktivista írók egy másik, kisebb csoportja pedig a nemzeti eszme, így Franciaországban a revanche- gondolat keretében találja meg a Tettet, amelyet írásai
val elő akar készíteni.
A másik táborban, az esztéták közt, a modernség fogalma azt jelenti, hogy az írónak íeltétlenül újat, eredetit kell mondania, még ha meg is döbbenti vele a közönséget, még ha nem is értik meg, annyira új. Ennek következménye az a nyelvi és stiláris forradalom, amelyet a magyar irodalomban pl. Ady Endre és nem
zedéke képvisel. A költők nem elégednek meg a készen kapott nyelvi eszközökkel, újfajta élményeiket új nyelven akarják elmondani. Mindenki egyéni stílust keres; ez a stílromantika, ahogy Horváth János elnevezte.
A z igazi írók mindig is eredetiek voltak. De régeb
ben nem programmszerüen voltak eredetiek, hanem sokszor programmjuk ellenére, a művészet belső kény
szere alatt. A századforduló mérhetetlenül tudatos korá
ban a programm a műnél is fontosabb. Haladás“ a kor általános jelszava és az irodalomra is áll Chesterton szellemes mondása: „ A z ember a múlt őserdeiből ki
jövet, a történelmen, a valódi haladáson keresztül, mindig megtalálta útját azáltal, hogy emberi ösztöneit
követve, az orra után ment. De ezek a maiak, ezek athlétai erőfeszítéseket tesznek, hogy megelőzzék saját orrukat“
Világfelfogásban a természettudományos gondolko
zás a modern. A természettudomány megnöveli a vallási kételkedést, a harcos atheizmus sosem volt még olyan hangadó, mint ezekben az évtizedekben. Természettudo
mány és atheizmus együtt munkál a kor alapvető pesszi
mizmusán. E z a pesszimizmus is programmszerű. Gyak
ran nem is világérzés, hanem csak világdivat, amely szervetlenül keveredik belé az alkotásba. A z írók, mint a nagymester, Schopenhauer, valósággal vigaszt talál
nak abban, hogy milyen sötéten tudják látni a világot.
A kik pedig még a pesszimizmuson is túlmentek, meg
tértek a katolikus egyházhoz, mint Huysmans, aki ezeket a nagyon jellem ző szavakat adja egyik regény
hősének szájába: „A pesszimizmus legfeljebb azokat tudta megvigasztalni, akik nem érezték igazi szükségét annak, hogy megvigasztalódjanak; átéltem, hogy a pesszimizmus tanai, bármilyen csalogatóak is, míg az ember fiatal és gazdag és jó l érzi magát, különösen gyengékké és siralmasan hamisakká válnak, amikor korunk előrehalad, amikor a betegségek jelentkeznek, amikor minden meginog “
2. Mikor az emberek észreveszik, hogy hosszú út végére jutottak, észreveszik azt is, hogy elfáradtak út
közben. A fáradtság a század végén mintegy kötelező attitűd. A századforduló embere akaratgyenge, túlfino
mult, bonyolult és ,,d ifferen ciá ltv a g y is sokféle réteg él benne egymástól függetlenül — szóval dekadens.
A színek minden árnyalata iránt rendkívül fogékony;
itt rokon a modern festészettel. Felfedezi a szagok és ízek birodalmát, a „correspondanceCi-ot, azaz az érzék
területek egybejátszását, a hangok színét, a megdöbbentő eszmetársításokat, amelyeket az érzékelések felkeltenek.
A kor egyik legfőbb tanítója, Renan, azt hirdette, hogy az igazság mindig az árnyalatokban van, — most az egész világkép árnyalatokból tevődik össze, finom, apró
Sserb: A világirodalom története III. 8
é s z r e v é t e l e k b ő l ,amelyek iránt csak a választott kevesek fogékonyak. E z az i m p r e s s z i o n i z m u s .
A századvég embere fáradt és beteg. A beteges iránt való óriási érdeklődés részben szintén részben azonban a kor legjellegzetesebb tünetei közé tartozik.
A magát betegnek tudó társadalom a pathologikusban találja meg igazi önkifejezését. A lelki élet kórtanának felfedezése óriási gyarapodás az irodalom számára:
területek nyílnak m e g ,amelyek eddig hét lakattal vol
tak elzárva a vizsgálódás és az ábrázolás elöl, a mély
ségek világa, az ösztönök birodalma, ahonnan robbanás
szerűen törnek elő sorsdöntő cselekedeteink. A z irodalmi lélekismeret mérföldlépő csizmákkal halad ezekben az évtizedekben; pszichológia szempontjából néhány nagy előfutárt nem számítva, minden régi írás naivnak tűnik ahhoz a lélekismerethez képest, amely ezentúl még az átlagos írónak is rendelkezésére áll. E z a kor jogos és legfőbb írói büszkesége.
A „század betegségea világfájdalom helyébe most a neuraszténia fogalma lép. Tünetei nagy óbb ára azonosak a világfájdaloméval. A lényegbevágó különb
ség az, hogy míg a világ fá j dalomban szenvedők meta
fizika i és lelki okokat kerestek bánatuk magyarázatára, a neuraszténiának fiziológiai, testi okai vannak: ez már a természettudomány és a materializmus ered
ménye. K linikai szempontból értékelik át a múltat is:
megállapítják, hogy Hamlet volt az első neuraszténiás, könyvet írnak Rousseau betegségtörténetéről stb.
A lelki élet, a szerelem eltévelyedései erkölcsi el
tévelyedések is. A s á t á n o s s á g ezekben az évtize
dekben már nem a byroni, komoly, szinte puritán állás- foglalás; a századvég emberei már nem küzdenek a sötét hatalmakkal, hanem barátkoznak velük, segítségül hív
já k az ördögöt, hogy modernebbek és betegebbek legyenek.
E z a fajta sátánosság jó l összeegyeztethető bizonyos dilet
táns katolicizmussal: ófrancia irodalom sátánosai mint
egy váltakozva teszik tiszteletüket az egyháznál és az ördögnél. De értnél a divatfi-szatanizmusnál komolyabb
118
jelenségek is vannak: az igazi sátános Nietzsche. A sá
tánosság csak stilizált kifejezési formája annak a n e k ,hogy ez a kor túljutott már a jón és a
e g y , hogy Isten vagy az ördög pártjára mert úgy
sem hisz egyikben sem. A burkoltabb vagy nyíltabb sátá
nosság a ,, felszabadult“ ember tiltakozása az erkölcsi kötöttségek e l l e n , amelyek naivabb a polgári társadalmat még mindig irányítják.
3. Minthogy az emberek kint a világban nem lát
nak maguk előtt c é l o k a t ,befelé fordulnak és önmagukkal foglalkoznak. A századforduló embere szélsőséges indi
vidualista ; a protestantizmus fellépése óta egyre növekvő egyéniség-tisztelet most éri el csúcspontját. A z önszem
lélet a modernségnél és dekadenciánál is lényegesebb vonása a századforduló korának. A legfőbb írói fela d a t:
megismerni önmagunkat és maradék nélkül kivetíteni a műbe.
A két Jung-féle embertípus, az extrovertált, „k i
felé fordult“ és az introvertált, „befelé ember — vagy M átrai László tipológiáját használva, a „közvet- leri( és a „ közvetett“ ember váltogatja egymást a szel
lemi életben. A X I X . század közepe az extrovertáltak, a világot közvetlenül művekbe öntők kora: Balzac, Dickens, Heine. M ost, részben az oroszok és skandinávok hatása alatt, a kor ismét befelé fordul, közvetve, énjén
megszűrve adja a világot;ez az irány Proustban telje
sedik ki.
A századforduló írója „a kis dolgok A nagy érzések helyett a futó benyomásoké, a
t o k é A z új érzékenység (, sens‘ a kor francia kri
tikájának kedvenc műszava) különös örömmel fogadja az árnyalatok művészeit: a japán és kínai költészetet és festészetet, a skandináv és flamand irodalmat. A század- forduló embere kételkedő mindennel szemben, ami nagy,
nem hisz a nagy emberekben,a nagy szenvedélyekben, a nagy eseményekben. A kor története nem is szolgáltat
semmiféle monumentális eseményt. Lassanként elhiszik, hogy csak apróságok vannak a világon, amíg e halk
és finom bagatellizmusba belé nem robban a világ
háború.
Minthogy a nagy összefüggések helyett a független részletek érdeklik őket, a díszítő elemek önállósítják magukat. Létrejön a s z e c e s s z i ó építészeti stílusa, amely semmiféle építészeti gondolattal vagy céllal össze nem függő ornamentikát (nálunk pl. mézeskalács
motívumokat) ragaszt rá az épületekre. A z irodalomban is van ilyen szecesszió, hajlam az öncélú díszítések iránt.
M int a római ezüstkor, a századforduló kora is még mindig nagy korszak, sokak szemében az előzőnél is becsesebb. Most már eléggé eltávolodtunk tőle, hogy lássuk, mekkora kor volt, milyen igazi értékeket hozott létre. A dekadencia csak hangulatot jelent, nem érték
ítéletet, érték szempontjából ez a kor nem a hanyatlás kora. Verlaine és Gide, Nietzsche és Bergson, Rodin és Van Gogh, George és Rilke ideje ez, mérhetetlenül gazdag, merész, beteljesítő kor, a Nyugat gyönyörű ősze, „season of mists and mellow fruitfulness“ , ködök és lágy gyü
mölcsteljesség évszaka, arany ködöké és örök gyümöl
csöké.
E L S Ő F E J E Z E T