A prototipikus igekötők pozíció szerinti eloszlása

Az ómagyar adatok a már említett öt forrásból származnak. Ez összesen közel 8700 mondat, amelyből 4900 tartalmaz igekötős finit igét. A legnagyobb terjedelmű forrás a Müncheni-kódex, amely a Huszita Biblia – az első magyar nyelvű bibliafordítás – részleteit tartalmazza. Németi György másolta a kódexet a moldvai Tatros településen 1466-ban (Nyíri et al. 1971). Ez a mű azért is érdemel külön említést, mert sok olyan nyelvi konstrukciót tartalmaz, amely a másik négy for-rásban nem jelenik meg. A 27. táblázat szemlélteti az ómagyar anyagon végzett mérés eredményét.

Látható, hogy az igekötők döntő többsége a preverbális tartományban van (83,3%), ennek fő oka az archaikus tagadó szerkezet fölénye az újabb, fordított szórendű tagadással szemben.

pozíció -2 0 +1 +2 +3 +4

db 255 3 804 753 55 5 1

% 5,23 78,06 15,45 1,13 0,1 0,02

27. táblázat.Prototipikus igekötők mondatbeli eloszlása az ÓMK-ban.

A legszélső preverbális igekötői pozíció a -2, jellemzően tagadó mondatokkal, ld. az (56) példasort.

Mindössze három olyan példa van, ahol a beférkőző szó asem, és egy olyan, ahol azis.

(56) a. [...] én lelkemetelnemhagytadsok veszedelmekben. (Festetics-kódex, 1492–94) b. [...] tehát önmagátfelnemakasztjavala. (Guary-kódex, 1508 előtt)

A posztverbális igekötőt tartalmazó mondatok – ld. az (57) példái – jellemzően felszólítások, vagy szerkezeti fókuszt tartalmaznak. Valószínűleg a kódexek stílusából adódóan kevés a kérdő mondat.

Az új tagadó szerkezet itt még elenyészően van jelen.

(57) a. Jelentettevala az Úristenmegasszony Jacobának, [...] (Jókai-kódex, 1440 körül) b. Immárbizonyíttassékaz ismeg, [...] (Guary-kódex, 1508 előtt)

A találatok nagy része +1 pozícióban tartalmaz igekötőt, 55 esetben +2-ben. Ide kerültek a ‘finit ige –vala/volna– finit ige igekötője’ konstrukciók (mind nem-semleges mondat), főleg ezek alkotják a találatokat. A leggyakoribb beférkőző szavak: azt, -e.

A középmagyar adatokban(ld. 28. táblázat) nő a posztverbális igekötők aránya (16,7%-ról 23,8%-ra). A beszélt nyelvi jelleg miatt sok a felszólító mondat. A legszélső preverbális pozíció a -3, amely minden esetben tagadó mondatot jelöl. A beférkőző szavak egy tagadószó (nem, sem, ne) és azis, nem feltétlenül ebben a sorrendben, ld. (58).

pozíció -3 -2 0 +1 +2 +3 +4 +5 +6 +7

db 5 3 098 16 833 5 675 475 48 14 7 2 3

% 0,02 11,84 64,35 21,69 1,82 0,18 0,05 0,03 0,01 0,01

28. táblázat. Prototipikus igekötők mondatbeli eloszlása a TMK-ban.

(58) a. [...] hogy a szemeim héjaikiis neforduljanakmiatta. (Kanizsai Orsolya, 1559) b. [...] az ő kenése és segedelme nélkülmegsem iscsillapodtak. (boszorkányper, 1750) A TMK korpusz érdekessége, hogy viszonylag sok olyan mondatot tartalmaz, amelyben a hátrave-tett igekötő távol került a finit igétől. Az (59) példákon látható, hogy ez nem csak egy-két forráson belüli elszigetelt jelenség, hanem a teljes középmagyar korra jellemző, és különböző személyektől származó adat (ahol tulajdonnév van feltüntetve, ott az adott levelet diktáló személyről van szó).

Figyelmet érdemel az is, hogy a példákban az igekötők után tagmondathatár van, tehát ezek nem elemezhetők valamilyen határozói frázis részeként (mint pl. be a szobába):

(59) a. [...] gyakranégetia kása a szánkatmeg, [...] (Kanizsay Orsolya, 1550) b. [...] immáradnájákcsak a hideg tetemetmeg, [...] (Nádasdy Anna, 1551) c. [...] menneegyütt az én [szol]gámmalbe, [...] (Telegdy János, 1593) d. ÚgyküldémSzokoly Albertet mindjárást mintegy posta módonel, [...]

(Telegdy Kata, 1600)

e. [...] tartsonaz Isten jó egészségbenmeg! (Poppel Éva, 1629) f. [...] jötta száján olyan szózatki, [...] (boszorkányper, 1700)

g. [...] hogy soha bizony semgyógyulő abból a nyavalyábólmeg. (boszorkányper, 1714) h. [...] jöttis egy kis munka németül rólaki, [...] (Szilágyi Sámuel, 1730)

Azújmagyar adatokesetében két korpusz is rendelkezésre állt, az MTSZ és az MNSZ. Az előbbi 1772 és 2010 között keletkezett forrásokat tartalmaz, ezek adatai láthatók a 29. táblázatban. A megszakított szórend itt is a tagadó mondatokra jellemző – ld. a (60) példákat –, de jól látszik, hogy a preverbális igekötők aránya tovább csökkent (70,9%).

pozíció -3 -2 0 +1 +2 +3 +4 +5 +6 +7

db 61 21 237 237 643 102 200 3 604 127 14 12 2 2

% 0,02 5,82 65,13 28,01 0,99 0,03 - - -

-29. táblázat.Prototipikus igekötők mondatbeli eloszlása az MTSZ-ben.

(60) a. Kin kivűl másmegis nemoltalmazhatja. (próza, 1781) b. Azért bizonyosanmegsem ismondhatom, [...] (próza, 1781)

A posztverbális igekötők esetében itt is észlelhető néhány nagyobb eltávolodás a finit igétől – ld. a (61) példákat –, de ez a korpusz méretéhez viszonyítva nem olyan jelentős, mint a TMK esetében.

(61) a. Keljenbár az egész világfelellened! (próza, 1849)

b. [...], nemülepedhetika viz a kávéval annyiramega testben, [...] (orvosi szöveg, 1791) Az MNSZ korpusz 20–21. századi szövegeiben a preverbális igekötők aránya csak 61,9% (ld.

30. táblázat). Ekkorra már teret nyert a fordított szórendű tagadó szerkezet. Az MNSZ-en végzett korpuszmérést részletesen tárgyalja a korábbi 4.1.2. fejezet.

pozíció ... -3 -2 0 +1 +2 +3 +4 +5 ...

db 1 753 258 301 10 048 828 6 123 146 153 361 25 583 17 506 13 299

% 0,01 1,55 60,38 36,79 0,92 0,15 0,11 0,08

30. táblázat. Prototipikus igekötők mondatbeli eloszlása az MNSZ-ben – részlet. Egy-két példa van a -5 és -4, valamint a +6, +7, +8, +9 pozíciókban való előfordulásra is.

Az igekötők eloszlásában megfigyelhető az a tendencia, hogy az ómagyar kortól napjainkig folya-matosan növekszik a posztverbális igekötőt tartalmazó, nem-semleges mondatok aránya. Az Óma-gyar Korpuszban még csak 16,7%-os a jelenlétük, míg az MNSZ-ben 38,1%, ld. a 10. ábrát. Ez összefüggésbe hozható a fordított szórendű tagadás térnyerésével, amelyről a következő fejezetben lesz szó.

b. De a hazát könnyelmüen Koczkára ki ne tedd. (próza, 1900)

Az MNSZ-ben ugyanakkor a fordított szórendű tiltó mondatok válnak dominánssá, jóval nagyobb százalékban, mint ahogy a tagadásnál láttuk. Az adatok pontosabb megértéséhez további mérésekre lenne szükség, ahol források szintjén is elkülönül a két szórendi változat aránya.

5. Diszkusszió

A Bevezetésben megfogalmazott kutatási kérdésekre határozott választ lehet adni a mérési ered-mények ismeretében. Ami az igekötők eloszlásában megfigyelhető tendenciát illeti, leginkább az szembetűnő, hogy monoton növekszik a fókuszált összetevőt tartalmazó mondatok aránya. Az Ómagyar Korpuszban még csak 16,7%-os a jelenlétük, míg a Magyar Nemzeti Szövegtárban 35,4%

(ld. 8. ábra).

8. ábra. A posztverbális nem-semleges mondatok arányának változása a vizsgált korpuszokban

A Történeti Magánéleti Korpusz különös olyan szempontból, hogy az ige után viszonylag gyakran látható eltávolodott igekötő. Ennek oka valószínűleg az, hogy a TMK beszélt nyelvhez közeli anyagot tartalmaz. Ez átvezet a második kérdésre, amely az írott és beszélt nyelv szintaxisa közötti, mérhető különbséget firtatta.

A szóbeli megnyilatkozások alapvetően tervezetlenek, spontának az írásbeliekhez képest, így szintaktikailag kevésbé szabatosak (Goody 1987: 258–289). Ezért intuitíven arra lehet számítani, hogy a szélsőbb pozíciós igekötővel bíró mondatok többsége eredetileg szóban hangzott el. A TMK adatai ezt mutatják, de ahhoz, hogy bizonyítéknak tekinthessük, össze kellene még vetni az ered-ményeket szerkesztett középmagyar szövegekkel (leginkább kódexekkel) is.

Ennél többet mondanak az MNSZ meta-adatai. Ezek segítségével automatikus vizsgálatot lehetett végezni azzal kapcsolatban, hogy melyik igekötői pozícióra milyen szövegtípus jellemző. A szövegtípusra vonatkozó adatokat a következő kategóriákba rendeztem: Írott nyelvi: sajtó, személyes (internetes blogok és fórumhozzászólások), tudományos, szépirodalom, hivatalos (főként jogszabályok). Beszélt nyelvi: rádióban elhangzott szövegek, felszólalások. A 9. ábra azt mutatja be, hogy az egyes pozícióknál milyen arányban reprezentáltak az írott illetve beszélt nyelvi szövegek.

9

10. ábra. A posztverbális igekötőt tartalmazó, nem-semleges mondatok arányának változása a vizs-gált korpuszokban.