A professzionális sport egyedi jellemzői

A professzionális sport kialakulásában a fizetőképes nézői érdeklődés megjelenése, a sportinfrastruktúra fejlődése, a sportfogyasztás kommercializálódása, valamint a versenyek szervezettségének növekedésével a formalizált professzionális bajnokságok létrejötte játszott szerepet (Downward, Dawson, & Dejonghe, 2009). Ma már a professzionális sportra tekinthetünk úgy, mint bármely normál kereskedelmi tevékenységre, ahol vállalkozások szórakoztatási céllal hozzák létre szolgáltatásaikat, a csapatokra pedig a közgazdasági szempontú elemzések során, a klubok munkaerő (főleg játékos), tőke és föld (stadionok és egyéb létesítmények) kombinációjával előállított értékesítésre szánt termékeiként (Paár & Ács, 2015). Ugyanakkor az élsportnak különböző nem szándékolt gazdasági, azaz externális hatási vannak. Ezekből a pozitív externáliák előnyeiből kizárni senkit sem lehet, növelik egy adott társadalom jólétét;

példát mutatnak az ifjúságnak, közösséget építenek, erősítik a nemzettudatot, a nagy események ösztönzik a gazdasági növekedést és a sikerből való részesedés nem is piacosítható, úgy, mint a nemzetközi sikerek. Szymanski (2010) a professzionális sport speciális jellemzői között említi még, hogy formális vagy informális módon, de

31

szorosan kapcsolódik az amatőr sporthoz, mely meritórikus (önmagában értékes, lásd részletesen a 35. oldalon) jószágnak tekinthető, továbbá a sport szervezetei sok esetben alapvetően különböznek más üzleti szervezetektől. Legtöbb országban nonprofit nemzeti szövetségek gyakorolják a professzionális sportszervezetek feletti kontrollt, ahogy az amatőr versenyek felett is. Ugyanakkor a tengerentúlon ezt a szerepet elsősorban üzleti szervezetek, a ligák töltik be.

Neale (1964) korszakalkotó írásában elsőként hívta fel a figyelmet a professzionális sport közgazdasági sajátosságaira, melyek a sport piacát megkülönböztetik az összes többi iparágtól. Ide sorolható egyrészt, hogy a sportiparág terméke egy fordított kapcsolt termék (inverted joint product). Azaz míg a klasszikus kapcsolt termékek egy közös gyártási folyamatban, vagy egy közös alapanyag feldolgozása során keletkeznek, addig a fordított kapcsolt termék arra utal, hogy két vállalat vagy szervezet által előállított két termelési folyamat szükséges egy termék létrehozásához a sportban. Az élsportban a vállalatok a klubok és a termék pedig a sportesemény, a mérkőzés (Késenne, 2007). Amennyiben nem egyetlen meccsről beszélünk, hanem egy ligáról, akkor több mint két klub szükséges. A sport alapvető eleme a verseny, de a termék előállítása nem tudna létrejönni versenytársak nélkül, így a versenytársak között a versengés mellett egy bizonyos szintű együttműködésre is szükség van. Mi több, a versenytársak erőfeszítése jelentős hatással van a létrehozott termék minőségre is; amennyiben két ellenfél tudása nagyon messze van egymástól, úgy a verseny elveszíti vonzerejét és a termék a továbbiakban nem lesz érdekes a fogyasztók számára.

A professzionális sportok iparágának egyik legfontosabb jellemzője a bizonytalan kimenet hipotézise, mely szükséges a nézői érdeklődés fenntartásához és ezáltal a tehetségek többé-kevésbé egyenletes eloszlását is biztosítja (Rottenberg, 1956). A kimenet bizonytalansága többféle idősíkon is értelmezhető, melynek az irodalom négy különböző típusát különbözteti meg (Cairns, Jennett, & Sloane, 1986):

1. az egyes mérkőzések kimenetelének bizonytalansága (rövid táv), 2. a bajnoki szezon győztesének kilétét illető bizonytalanság (középtáv), 3. a szezonon belül egyes csapatok egymással való versengése (középtáv),

4. egyes csapatok több szezonon keresztül tartó dominanciája vagy éppen ennek hiánya (hosszú táv).

32

A professzionális sportok fenti jellemzőinek következtében a versenyek szabályozásának komoly következményei vannak a termékre, illetve a munkaerőpiacra egyaránt. Nem véletlen tehát a ligák kialakulása, hiszen egy jól szervezett bajnokság sokkal érdekesebb, mint egy-egy eseti szervezésű meccs. Neale (1964) korai érvelésével szemben, aki a profi ligákra egyfajta monopóliumként tekintett, ahol az egyes csapatok csak annak „üzemeiként” működnek, mára már sokkal inkább Sloane (1971) elképzelése terjed el, miszerint a ligák különálló klubok kartelljeként értelmezhetőek. A kartellként működő professzionális sportcsapatok között kétirányú kapcsolat áll fenn az egyidejű kooperációval és versengéssel. A kooperáció egyfelől lehetővé teszi, hogy összességében liga szinten maximalizálják profitjukat, másfelől biztosítja, hogy a csapatok közötti erőviszonyok a lehetőségekhez mérten kiegyensúlyozottak legyenek.

Mindezt úgy, hogy a liga olyan működési környezetet teremt a benne működő vállalkozásoknak, hogy bizonyos mértékben korlátozza az erőforrásokhoz való hozzáférést, mely által lehetővé válik az erőfölénnyel rendelkező vállalkozások és a gyengébb feltételekkel rendelkező csapatok közötti kiegyenlítődés, vagy legalábbis ösztönzi azt. Mindezt azért, hogy a gazdasági környezet támogassa a már említett kimenetelek bizonytalanságának fenntartását rövid és hosszú távon egyaránt. A ligák által alkalmazott gazdasági szabályozók két fő területe a munkaerő-piaci szabályozások és a központosított bevételek újraelosztása. Az észak-amerikai, illetve az európai professzionális csapatok és a ligák között felfedezhetőek bizonyos különbségek az eltérő fejlődési pályájuk és a sport társadalmi beágyazottsága következtében. Így az előbbiek egyértelműen profitorientált vállalkozásként működnek, addig utóbbiak eredményességét más faktorok is befolyásolják (Sloane, 1971). Az európai klubok tulajdonosai számára ezek birtoklása nem csupán gazdasági szempontból fontos, hanem maga a birtoklás is egyfajta fogyasztásként értelmezhető.

Szymanski (2003) a sportversenyek gazdasági jellemzéséről írt tanulmányában bemutatja, hogy a sportversenyek hasonlóan értelmezhetőek, mint egy gazdasági verseny, mely során az eredmény relatív értelemben értékelhető azáltal, hogy egy rangsort hoz létre. Elmélete Tullock (1980) versenyzők közjavakért folytatott járadékvadász magatartását leíró művén alapszik, melyet később munkaerő-piaci és egyéb gazdasági tevékenységek elemzésénél egyaránt alkalmaztak. A járadékszerzés elmélete („theory of rent seeking”) azzal a kérdéssel foglalkozik, hogy miként vezethet