A modernizációról

A “modern” fogalmát kezdetben az “antik” világgal történő összevetésben alkalmazták.

SPEER (1995) szerint először Bernhard von Chaltres Sylvestris (1080-1167) használta. A szellemtörténetben a “modern” fogalmát a reneszánszhoz, a gazdaságtörténetben az iparo-sodáshoz, a politikatörténetben a francia felvilágosodáshoz szokás kapcsolni (BULLMANN, 2005). A modernizációt hosszú időn keresztül azon folyamat leírására használták, mely-nek révén a nyugat-európai és észak-amerikai társadalmak a 17. századtól kezdődően elju-tottak a 20. század közepi, gyakorlatilag a világ egésze számára példaképet jelentő állapotukba (EISENSTADT, 2002). KULCSÁR (2008) szerint a modernizáció fogalma kor-szerűsítést jelent, de hogy mi a korszerű az csakis a világ egészében lezajlott és lezajló folyamatok összefüggéseiben ragadható meg és kizárólag történelmileg értelmezhető.

LATOUCHE (1989) a modernizációt a technológia, a tudomány, a fejlődés és a haladás kulcsszavaival írja le.

A 20. század társadalomtudományi szakirodalma bővelkedik a modernizáció és a társadalomfejlődés egésze közötti kapcsolatok elemzésben. Ezek közül kiemelendő RUSTOW & WARLD (1964) a politika modernizációról szóló tanulmánya; valamint HUNTINGTON (1971) modernizáció-elmélete. Ez utóbbi szerző a modernizáció

a

folyamatának nyolc jellemzőjét emeli ki. Értelmezése szerint a modernizáció (1) forradalmi jelentőségű, (2) komplex, (3) a társadalmi-gazdasági alrendszerek mindegyikére kiterjedő, (4) globális, (5) hosszú távú, (6) több lépcsőben megvalósuló, (7) hosszú távon homogenizációt eredményező, (8) megfordíthatatlan, progresszív és kívánatos folyamat az emberiség történelmében.

KULCSÁR (2001) hangsúlyozza: a modernizáció nem csupán bizonyos gazdasági-társadalmi fejlettségi szint elérését jelenti, hanem azt is, hogy az adott társadalomban kialakuljanak a gazdasági és társadalmi értelemben vett autonóm továbbfejlődés lehetőségei, azaz: a társadalom képes legyen saját belső mozgását autonóm módon folytatni, folyamatosan alkalmazkodva környezetéhez. KULCSÁR (2009) szerint: „Az eredményes modernizáció tehát olyan gazdasági és társadalmi struktúrában mutatkozik meg, amely az adott ország lehetőségeire építve képes a változó külső és belső feltételeknek megfelelően működni, olyan társadalmi struktúrát kialakítva, amely – minden összetevőjében – bázis a folyamat további előrehaladása számára.”

KULCSÁR (2008) összefoglaló cikkében a modernizáció alábbi főbb tartalmi elemeit emeli ki:

— “a társadalom adottságainak megfelelő, az egyes szektorok növekedését lehetővé tevő gazdasági struktúra;

— technológai fejlettség és az ezzel összhangban álló szervezési elvek és munkaerő-minőség;

— a változó környezethez alkalmazkodni képes szervezetek;

— fejlett infrastruktúra;

— a modern elemek hatékony működését lehetővé tevő intézmények és normák.”

A modernitás fő jellemzői természetesen nemcsak gazdasági természetűek.

ROSTOW (1960) közismert modellje szerint a tradicionális társadalmak meghaladásához, a

„take-off”-hoz, azaz a felszálló ágba kerüléshez mindenek előtt a gazdaság fejlesztésére van szükség. Szerinte ide tartozik az iparosodottság mellett a demokratizálódás, a modern bürokrácia fejlődése és a szekularizáció is. JEAN (2002) összeállítását a rurális társadalmak modernizációjával kapcsolatos diszkusszióról az 4. táblázat mutatja be. EISENSTADT

(2002) kiemeli, hogy a modern társadalom természetesen nem konfliktusmentes, de rendelkezik azokkal az érdekegyeztető mechanizmusokkal, melyek révén kezelni tudja azokat.

ZAPF (1998) szerint a modernizáció három, egymással szoros kölcsönhatásban megvalósuló folyamatot jelent: egyrészt az ipari forradalommal elkezdődött szekularizációt, melynek révén átalakultak a társadalmak, másrészt az egyes államok közötti viszonyok átrendeződését, a kevésbé dinamikus rendszerek lemaradását, a fejlődésben gyorsabban előrejutók fokozottabb térnyerését, valamint azt, hogy a modernizálódott államok hogyan próbálnak választ keresni az új kérdésekre.

A modernizációhoz kapcsolódó, mind gyakrabban alkalmazott fogalom a továbbfejlesztés [upgrading]. Ezt BARRIENTOS et al., (2010) úgy határozza meg, mint a termelési szerkezetben a magasabb hozzáadott-érték tartalmú termékek előállítása irányába

a modernizáció két hullámát különíti el. Amint az 5. táblázatban látható, a második modernizációs hullám a korábbiaknál sokkal komplexebb jelenségeket hoz felszínre.

A modernizációs folyamatok elemzését egyre inkább kiegészíti a “veszély társadalmának” [risk society] tudatosulása (COHEN, 1997). BECK (1992) kiindulópontja, hogy a jóléti államok számottevő sikereket értek el a gazdasági szűkösség leküzdésében, és ennek eredményeként a társadalom alapvető törésvonalai ma már nem a vagyon eloszlása mentén húzódnak, hanem annak mentén, hogy a társadalom egyes tagjai milyen mértékben vannak kitéve a technológiai alkalmazásából következő kockázatoknak.

Az ökológiai modernizáció elmélete (HUBER, 1985) a modernizáció fogalmát a természettel való együttélés minél harmonikusabb megvalósítására irányuló törekvéssel kapcsolja össze.

Néhány évtizeddel ezelőtt sokan még feloldhatatlan ellentmondást láttak a

„neokonzervatív modernizáció” és a „helyi gazdaságok” fejlesztése között (BULLMANN, 2005). Napjainkra sok esetben már nyilvánvalóvá vált, hogy a helyi kezdeményezések nemhogy gátolnák, hanem erősítik a modernizációt. BECK & LAU (2005) szerint: “a reflexív modernizáció folyamán a kapitalizmus új formája jön létre, a globális rend új rendszere, új típusú társadalom, új típusú munka. A társadalomtudományok legfőbb feladata ezen meta-átalakulás leírása, és ezzel értelmezhetővé tétele az emberek és intézmények számára”.

A modernizáció számos területet átfogó komplex jelenségkörét BERGER (1996) szerint az alábbi jelenségekkel írhatjuk le: (1) a modern az egyén szintjén a fokozott teljesítményorientációt, az empátia érvényesülését és az egyéniség felszabadulását, az individualizációt; (2) a kultúrában az egyes értékvilágok differenciálódását, ugyanakkor a racionális-szekuláris értékrend térhódítását és a legáltalánosabban elfogadható értékek egyetemes elfogadását, (3) a társadalomban a munkamegosztás elmélyülését, (4) a gazdaságban a versenyen alapuló, szabad gazdaságot és a növekedést, (5) a politikában a parlamentáris demokrácia fejlődését és az egyéni részvétel lehetőségeinek bővülését, (6) a társadalomban a nyitottság fokozódását, (7) a tudományban pedig a tudomány felelősségének felismerését és elfogadását, a tudományos eredmények értéksemleges elismerését jelenti.

LOVAS (2011) arra hívja fel a figyelmet, hogy a modernizáció megteremti ugyan a lehetőséget a fogyasztás növelésére, de ezzel nem feltétlenül javulnak az emberek életfeltételei, mert a növekedés keretei korlátosak. Ebből adódóan véleménye szerint a modernizáció “nem lehet többé irányú vezéreszme vagy cél-függvény, mert nem világos, hova vezet”.

WEHLER (1995) számos ponton bírálja a széles körben elfogadott modernizáció-elméletet. Ezek közül a legfontosabbak: (a) a modernizációs paradigma implicit módon az Amerikai Egyesült Államok társadalmi fejlődését tekinti mintának; (b) a „nyugati”

értékrend fölényének feltételezése; (c) a történelemszemléletben a „hagyomány” és a

„modern” szembeállítása; (d) egy egységes, „tradíció” feltételezése; (e) a modernizáció fogalmának hiányos operacionalizálása; (f) az egyes részrendszerekben végbemenő, az általános modernizációs tendenciákkal ellentétesen jelentkező folyamatok elhanyagolása;

(g) a társadalmi folyamatok kisebb figyelmet kapnak, mint a szerkezetek és állapotok, (h) a társadalmi rendszert elsősorban a nemzetállami kereteken belül vizsgálják; (i) az indokoltnál kisebb szerepet kap a politikai rendszer vizsgálata; az általánosan elfogadott

modernizáció-elmélet (hibásan) szinkronitást tételez fel a gazdasági és a politikai rendszer fejlődése között (j) az uralom, a hatalom, az érdekek és a konfliktusok szerepe nem kellően vizsgált és elemzett.

4. táblázat: A vidék modernizációjával kapcsolatos viták sarokpontjai

Forrás: JEAN, B. (2002)

5. táblázat: A modernizáció első és második hulláma szociológiai megközelítés társadalmi

diskurzus

politikai diskurzus

amerikai európai

a modernizáció kezdetén rurális világ

“népi

társadalmak”

(folk societies)

paraszti társadalmak

a ruralitás

hagyományos, és a múlthoz

kötődik

modernizáció (vidékfejlesztés) a fejlett modernizáció időszakában

a vidék a nem – nagyvárosi övezetek összessége

környezet természeti táj és környezet

megőrzés (fenntartható fejlődés)

Első hullám Második hullám

Lineáris fejlődést feltételező modell Pozitív és negatív visszacsatolások, a tagadás tagadásán alapuló dialektika Célracionalitás Fokozott figyelem a mellékhatásokra és a

kockázatokra Egyetlen modernizációs minta és példa

van

Különböző modernizációs utak és szimbólumok

Nagy társadalmi csoportokra értelmezett

megközelítés és kategóriák Individualizmus Funkcionális differenciálódás Hálózatosodás

Kétpólusú politikai gondolkodás Az egyes társadalmi csoportok érdekeinek differenciált figyelembevétele

A bemutatott ellenérvek fényében joggal vetődik fel a kérdés: van-e létjogosultsága ennek alapján a modernizáció fogalmi alkalmazásának? WEHLER (1995) válasza egyértelműen igen. Ezt a szerző azzal indokolja, hogy a vázolt kérdések ellenére még mindig a modernizációelmélet adja a leginkább differenciált eszköztárat a társadalmi átalakulási folyamatok megértéséhez, átfogó kezeléséhez.

Nagyon kevés olyan területe van a gazdasági-társadalmi fejlődésnek, ahol annyira látványosan lehetne bemutatni a legelemibb szükségletkielégítés és a legkorszerűbb technológiák egymásra hatását, a kultúra, a tradíció és a globalizáció dialektikus kapcsolatát, mint éppen az élelmiszer-ellátó rendszer.

Az élelmiszer-gazdaság nemzetközi és hazai helyzetét elemezve egyértelműen azt állapíthatjuk meg, hogy az élelmiszer-termelő rendszer jelentősége átalakul. Kétségtelen, hogy az élelmiszer-hiányt – legalábbis a belföldi ellátásban – sikerült leküzdeni, de az élelmiszer-termelés változatlanul alapvető szerepet játszik a bőséges és biztonságos belföldi élelmiszer-ellátásban, a multifunkcionális mezőgazdaság termékeinek feldolgozásában és – akceleratív és multiplikatív hatásai révén – a nemzetgazdaság egészének dinamizálásában is szerepe lehet. Az ÁKM és a hálózatelemzés kombinált alkalmazásával igazoltam, hogy az élelmiszeripar kiemelkedően fontos területe még a legfejlettebb nemzetgazdaságoknak is. Az éhínség leküzdése, a klímaváltozással kapcsolatos kihívásokra adott válaszok, a biológiai anyagokra épülő energiatermelés, a táplálkozás és az egészség kapcsolatában rejlő lehetőségek tudatos kiaknázása, a vidéki munkahelyteremtés mind-mind olyan területek, melyek új követelményeket támasztanak az élelmiszertermelő rendszerrel szemben.

Mind a globális, mind a hazai élelmiszer-ellátó rendszer új kihívások sokaságával szembesül az ezredfordulón, mely elemi szükségletté teszi a változásokhoz történő alkalmazkodást. Ezért használom jelen munkám keretéül, – kapcsolódva korábbi kutatásaimhoz⁵ – a modernizáció paradigmáját.

5. LAKNER Z., HAJDU I.: A modernizáció és a versenyképesség néhány összefüggése a magyar élelmiszeriparban I. Élelmezési Ipar. 1996. vol. 50. no. 4. p. 102-110.

LAKNER Z., HAJDU I.: A modernizáció és a versenyképesség néhány összefüggése a magyar élelmiszeriparban II. Élelmezési Ipar. 1996. vol. 50. no. 5. p. 138-141.

LAKNER Z., HAJDU I.: A modernizáció és a versenyképesség néhány összefüggése a magyar élelmiszeriparban III. Élelmezési Ipar. 1996. vol. 50. no. 6. p. 166-170.

LAKNER Z., HAJDU I.: A modernizáció és a versenyképesség néhány összefüggése a magyar élelmiszeriparban IV. Élelmezési Ipar. 1996. vol. 50. no. 7. p. 198-201.

LAKNER Z.: Élelmiszer- gazdaság és modernizáció. Statisztikai Szemle. 1997. vol. 75. no. 11. p. 922-939.

BRAZSIL J., KOCSONDI J., LAKNER Z.: A magyar szőlő-bor vertikum modernizációja. in: Az agrár termék-piacok és környezetük II. Keszthely. [ed(s): Szabó F.], Veszprémi Egyetem Georgikon Mezőgazdaságtudományi Kar, 2000. p. 235-240, ISBN 963909671 7 Ö

HAJDU I., LAKNER Z., KOCSONDI J.: Az innováció szerepe az élelmiszer-gazdaság modernizációjában.

in: Az élelmiszergazdaság fejlesztésének lehetőségei. Mosonmagyaróvár. [ed(s): Tenk A.], Nyugat-Magyarországi Egyetem, Mezőgazdaságtudományi Kar, 2000. p. 175-183, ISSN 0237-9902