I. A kognitív metaforaelmélet
I.1. A „megtestesült gondolkodás” jelentősége a kognitív nyelvészetben
A kognitív metaforaelmélet (Conceptual Metaphor Theory) a kognitív humántudományi irányzatok dinamikusan fejlődő ága, amely a kognitív nyelvészet diszciplínáján belül bontakozott ki a XX. század utolsó harmadában. George Lakoff amerikai nyelvész 1980-ban Mark Johnson filozófussal együttműködve adta ki a Metaphors We Live By címet viselő nyelvfilozófiai értekezését, amely egyrészt lefektette a metaforaelmélet alapelveit, másrészt kijelölte az elkövetkező évtizedek e területen végzendő kutatási programját. Az értekezést átható holisztikus megközelítés szembehelyezkedik az akkoriban uralkodó generatív grammatikát jellemző hozzáállással, s a testesültség (embodiment) koncepcióján keresztül mutatja be az elme, a test és a metafora összetett kapcsolatát. A testesültség, definíciója szerint
az az elképzelés, miszerint fogalmi rendszerünk – gondolkodásunk – igen nagy része olyan képi sémákra épül, amelyek a fizikai világgal való egyszerű interakcióink sorozatából alakulnak ki. Gondolkodásunk struktúrája is jelentős részben fizikai tapasztalatainkra vezethető vissza.27
Az embodiment értelmében a közvetlen fizikai tapasztalat a megismerés elsődleges forrása. A külvilágból begyűjtött információ képi sémák (sematikus, absztrakt struktúrák) formájában asszimilálódik az ember kognitív architektúrájába és alakítja azt.
A környezettel való állandó interakció nyomán az elme szüntelenül formálódik, ami elengedhetetlen önmagunk és a világ értelmezéséhez.
A megtestesült gondolkodás (embodied cognition) tehát a test-lélek karteziánus dualizmusától diametriálisan különböző elvekre épül, hangsúlyozva a test elsődleges szerepét a megismerésben. A testesültség filozófiájának elterjedése, a XX. század második felének nyelvészeti és kulturális antropológiai kutatásai, különös tekintettel az amerikai kognitív nyelvészeti iskolára, mind hozzájárultak a megismerés experiencialista szemléletének kialakulásához. Lakoff munkássága nyomán több önálló metaforaelméleti irányzat alakult ki az elmúlt évek során. Kövecses Zoltán vonatkozó tanulmányában28 öt ilyen elméleti keretet hasonlít össze: a metafora mint
27 KÖVECSES, BENCZES, i.m. 227.
28 A téma részletes kifejtéséhez lásd: KÖVECSES Zoltán, Versengő metaforaelméletek?„Ez a sebész egy hentes”. Magyar nyelv, 105. évf. 3 szám, 2009. 271-280.
13
„kategorizációs aktus” elméletét, Lakoff „standard” metaforaelméletét (1980-tól napjainkig), a Fauconnier-Turner-féle fogalmi integrációt, Lakoff kiterjesztett, neurális alapokon nyugvó metaforaelméletét (2008), valamint saját, jelentésfókuszon alapuló megközelítését. Disszertációmban a standard metaforaelméletet alkalmazom, de az elemzések során helyenként használom a Fauconnier-Turner fogalmi integráció eljárását is. Kövecses megjegyzi, hogy e kurrens metaforaelméletek, bár eltérő módon értelmezik a metaforikus relációk bizonyos aspektusait, alapvetően nem inkompatibilisek egymással, hiszen mind a modern experiencialista szemléletet képviselik.29
Az experiencializmus – az elme modularitását és az embertől független, objektív valóságot posztuláló elméletek ellenpólusaként – egy olyan valóságot feltételez, amelynek az ember aktív részese és formálója. Az experiencializmus megkérdőjelezi az elme modularitását (azt az elképzelést, hogy adott kognitív folyamatot az agy meghatározott részei irányítanak), és helyette holisztikus elme-struktúrát képzel el, amelyben a különböző kognitív funkciókat ugyanazok az általános folyamatok irányítják. Az objektív valóságot az ember nem képes teljességében megismerni, hiszen a világ az emberi kogníció megismerési folyamatainak eredményeként nyeri el jelentését számára. Steven Pinker amerikai kognitív pszichológus szerint három velünk született fogalom: a tér, az idő és a kauzalitás rendezi tapasztalatainkat koherens világgá. A teret, az időt, és az ok-okozati viszonyokat saját elménken keresztül látjuk és alakítjuk, és éppen ezért sohasem leszünk képesek közvetlenül és teljesen megtapasztalni a világot.30
Amennyiben az ember által tapasztalt valóság szubjektív konstruktum, úgy a jelentés sem lehet teljességgel objektív: a fogalmak tartalmát és konceptualizációját31 az egyéni tapasztalat, a perspektíva, az egyéni és kulturális eltérések egyaránt alakítják.
Mindebből következik, hogy az igazság sem definiálható egy adott szituáció és a rá vonatkozó kijelentés egymással való közvetlen megfeleltetéséből; az értelmező felvett nézőpontja adja a szituáció igazságértékét.
Hol helyezkedik el a nyelv ebben az összetett rendszerben? Az experiencialista szemlélet hangsúlyozza, hogy a nyelv mindenekelőtt jelentés és konceptualizáció. Más szóval, a nyelv két fő funkciója, hogy kommunikálja a szándékolt jelentést, és
29 KÖVECSES,BENCZES, i.m. 18-20.
30 Steven PINKER, The Stuff of Thought. Language as a Window to Human Nature. London, Penguin Books, 2007. 158. Pinker a fent kifejtett gondolatmenetében Immanuel Kantra hivatkozik.
31 A konceptualizáció fogalma alatt azt értjük, hogy egy fogalom hogyan reprezentálódik az elmében.
14
struktúrába rendezze a világból összegyűjtött információkat. Az elme, a nyelv és a tapasztalt valóság kölcsönhatásának felismerése vezetett a nyelvi relativitás tudományos gondolatához, melynek legismertebb elmélete a Sapir-Whorf hipotézis. A nyelvi relativitás erős változatában az irányzat alapítója, Benjamin Lee Whorf azt állítja, hogy a gondolkodást teljes mértékben a nyelv határozza meg. Bár ezt a szélsőséges elképzelést az experimentális kutatások cáfolták, bebizonyosodott, hogy a nyelv valóban formálja a gondolkodást és a valóságot, és ez a folyamat szükségszerűen kétirányú. Dirk Geeraerts32 a nyelvi jelentés négy fő tulajdonságát különíti el:
(1) a nyelvi jelentés a felvett perspektívától függ;
(2) dinamikus és rugalmas;
(3) a használaton és a tapasztalaton alapszik;
(4) régió-független mentális fakultás (az agy holisztikus szemlélete)
Az experiencializmus tehát a jelentés relativitását hangsúlyozza, a kognitív nyelvészet pedig a jelentés különböző aspektusait vizsgálja: a jelentés létrehozását (megismerés), kommunikációját (nyelv), és a jelentésre épülő emberi viselkedést (kultúra).33 A nyelvet a kultúra alrendszereként definiálja,34 amely mindhárom folyamatban kiemelt szerepet játszik. A kognitív nyelvészet természetesen elfogadja a nyelvi jelek társadalmi konvencionalitását és a grammatika szabályszerűségét, de javarészt ezeket is a konceptualizáció termékének tekinti, amelyet nyelvi képességeinktől független kognitív folyamatok irányítanak, mint például a kategorizáció, a fogalmi keret, vagy az alternatív konceptualizáció.
Az eddig leírtakból következik az experiencializmus hipotézise, mely szerint a gondolkodás és a nyelv alapvetően figuratív, metaforikus természetű. Az elme, a test, a kultúra és a nyelv bonyolult kölcsönhatásából létrejövő jelentésrendszerek nagy részét absztrakt fogalmak alkotják. Maga a társadalom és a kultúra is elvont fogalmak köré szerveződik (például szabadság, igazság, béke). Mivel azonban az absztrakciók nem rendelkeznek spatio-temporális paraméterekkel, megértésük nagyobb kognitív erőfeszítést igényel, mint a konkrét fogalmak (asztal, kutya) esetében. E probléma
„áthidalásának” eszköze a fogalmi metafora, amely a fizikai tapasztalat mentális
32 Dirk GEERAERT S (szerk), Cognitive Linguistics. Berlin, Mouton de Gruyter, 2006. Idézi Carlos-Urani MONT IEL és Shiddarta VásquezCORDOBA, Metáfora conceptual y dominio corporal en la predicación jesuita. Artificium: Revista Iberoamericana de Estudios Culturales y Análisis Conceptual 1.évf. 2010/1 175.
33 KÖVECSES,BENCZES, i.m. 13.
34 Uo., 20.
15
struktúrába való integrálásával megkönnyíti az elvont fogalmak konceptualizálását. A leírtak szemléltetésére nézzünk egy, a szakirodalom által gyakran idézett példát:35
Nem tudod megvédeni az érveidet.
Az érvelésem minden gyenge pontját megtámadta.
A kritikája célt ért.
Az érvelés, vita elvont fogalmát gyakran (de nem kizárólagosan) a háború fogalmán keresztül konceptualizáljuk. A két fogalom közötti párhuzam – egy adott cél eléréséhez minden lehetséges eszközt bevetünk – lehetővé teszi, hogy az elme az absztrakt fogalmat egy másik, valódi fizikai dimenziókkal rendelkező fogalmon keresztül töltsön meg tartalommal. A (fogalmi) metafora36 a jelentés létrehozásának és kifejezésének hétköznapi, javarészt automatikus mentális eszköze, maga a megtestesült gondolkodás.
A metafora működésének megértéséhez elengedhetetlen a gondolkodás néhány alapvető komponensének ismerete. Ezek közül néhányról már említést tettem a Bevezetésben, utalva az elemzésekben való gyakorlati jelentőségükre. A következő oldalakon részletesen ismertetem a kategorizáció és a prototípuselmélet, a fogalmi keret (frame), és az alternatív konceptualizáció fogalmait. Ezt követően sorra veszem a metafora strukturális jellemzőit, majd pedig az elmélet alkalmazásaival kapcsolatos fő irányvonalakat.